A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-21 / 12. szám
Arcképek a két világháború közötti időszak csehszlovákiai magyar irodalmából Két háború közötti irodalmunkat már sokan tárgyalták,'jellemezték, értékelték, és — annak ellenére, hogy rendszeres irodalomtörténeti feldolgozás eddig még nem készült róla. — Csanda Sándor portrésorozatból álló könyve, at Első nemzedék részletes képet ad e korszak íróiról. Az akkori irodalom fejlődési feltételrendszerét, az irodalmi és társadalmi élet „összefüggéseit e sorok írójának müvei tárták fel (Két kor mezsgyéjén. Hiányzó fejezetek). A korszak megismertetését a Madách által kiadott irodalmi és publicisztikai antológiák is jól szolgálják (Az éhség legendája, Szlovenszkói vásár. Szép Angéla háza — Magyar Nap 1936-1938, Az Út 1931— 1936, Szlovenszkói küldetés). Irodalmunk első szakaszát elsősorban azzal jellemezhetjük, hogy a rendkívüli egzisztenciális nehézségek ellenére felnőttek olyan alkotó egyéniségek is (Fábry Zoltán, György Dezső, Forbáth Imre), akiket az egyetemes magyar irodalomtörténet-írás is számon tart, és zömét a demokratikus gondolkodás és a szociális problémák iránti érzékenység jellemezte. A pozitív szellemi légkör kialakulását az tette lehetővé, hogy a polgári csehszlovák rendszer nagyobb állampolgári szabadságot biztosított, mint a Horthy-Magyarország és a királyi Románia és Jugoszlávia. A négy ország közül csak Csehszlovákiában működött legális kommunista párt. és annak politikája, agitációja az irodalom fejlődésére is hatást gyakorolt. A szocialista irodalom bástyái, a kommunista napilapok és folyóiratok voltak (Kassai Munkás, Munkás, Magyar Nap, Az Út), és nagy érdemeket szereztek az olyan irodalomszervezők és műhelyalakítók, mint Fábry Zoltán és Barta Lajos. Az Útban kibontakozó valóságirodalmi mozgalmat Fábry szervezte és irányította. Barta pedig az Új Szó (1929, 1932—1933) létrehozásával a sarlós publicisták felnövését segítette elő. A progresszív polgári irodalom fő fórumai a Kassai Napló, a Reggel, a Magyar Újság, Tűz és Magyar Figyelő voltak, a konzervatív polgári irodalomé a Prágai Magyar Hírlap, a Képes Hét és a Magyar írás. Az ún. Szlovák Állam fennállása idején (1939—1944) irodalmunk szempontjából két napilapnak: az Esti Újságnak és a Magyar Hírlapnak volt szerepe. Az irodalom kibontakozásában a líra volt a legmozgékonyabb és legtermékenyebb, ami természetes is, hiszen általában ez az irodalmi ágazat reagál a legélénkebben a külső és belső valóság mozgására. Forbáth Imre és Győry Dezső mellett a líra ismertebb képviselői a következők voltak: Berkó Sándor, Darvas János, Földes Sándor, Mécs László, Mihályi Ödön, Morvay Gyula, Ölvedi László, Sáfáry László, Szenes Erzsi, Tamás Lajos és Vozári Dezső. A parasztság soraiból jött Csontos Vilmos is ebben az időben indult, de az ő pályájának nagyobbik része már a felszabadulás utáni szakaszra esik. A próza vonatkozásában eddig már szó esett a valóságirodalom mozgalmáról, amelyhez Bányai Pál, Dömötör Teréz. Háber Zoltán, llku Pál, Morvay Gyula és Sellyéi József tartoztak. Közülük Bányai Pált és a parasztíró Sellyéit lehet kiemelni. A valóságirodalomnál érettebb, művészibb próza élvonalába Darkó István, Egri Viktor, Szenes Piroska és Tamás Mihály tartoztak. További ismert prózairók még: Farkas István, N. Jaczkó Olga, Jamó József, Juhász Árpád, Kaczér Illés, Neubauer Pál, Palotai Boris, Rácz Pál, Sebesi Ernő, Sziklay Ferenc, Szombathy Viktor, Szucsich Mária. A néhány éve elhunyt Szabó Béla is akkor indult; először forradalmi hangú versekkel jelentkezett, majd véglegesen a prózára tért át. Az első irodalmi szakasz szépirodalmának legkevésbé kibontakozott ága a drámaírás volt. Ebben öt író alkotott figyelemre méltóbbat : a korán elhunyt Merényi Gyula, valamint Ásguthy Erzsébet, Lányi Menyhért, Sándor Imre, Sebesi Ernő. A publicisztikában és a kritikában a már említett és kiemelt Fábry Zoltánon és Barta Lajoson kívül Antal Sándor, Brogyányi Kálmán, Keller Imre, Komlós Aladár, Kovács Endre. Kovács Károly, Krammer Jenő, Mártonvölgyi László, Neufeld Béla, Peéry Rezső, Sándor László. Simándy Pál, Szalatnai Rezső, Vass László Zapf László stb. tevékenykedtek. Igen aktívak voltak a Sarló pubiicistái-esszéistái is (Balogh Edgár, Berecz Kálmán, Dobossy Imre, Do bossy László, Horváth Ferenc, Jócsik Lajos stb.). A tudományos irodalom kevés művelője közül a történeti és irodalmi kutatásban egyaránt jártas Sas Andort és a cseh—magyar történelmi kapcsolatokkal és Csallóköz néprajzával foglalkozó Alapy Gyulát kell kiemelni. Szólni kell az ún. Szlovák Állam alatti szépirodalmunkról is, amelyben három nőíró volt a legaktívabb: a mindhárom műnemben tevékenykedő Ásguthy Erzsébet, a prózaíró Laczkóné Kiss Ibolya és a lírát és prózát művelő Pozsonyi Anna (régebbi nevén: W. Wimberger Anna). További szépírók még: Kövesdi (vagy Garamkövesdi Szabó) László, Páll Miklós és Szeredai Grúber Károly. A két háború közötti irodalmunkról rajzolt fejlödéskép nem lenne teljes, ha röviden nem érintenénk a magyar—csehszlovák kulturális kapcsolatok alakulását. A legjelentősebb kapcsolat-teremtésnek azokat a kölcsönös fordításokat kell tekintenünk, amelyekben a magyar és a szlovák, illetve a cseh irodalom értékei cserélődtek ki. A szlovák és cseh irodalomból átkerültek a magyar nyelvKENYSZERHHENO Tanulmányaim befejezése után így szólt Vanek nagybátyám az apámhoz: — Pihenjen a gyerek a katonaság előtt, add hozzánk arra a három hónapra agyárba. Én akkor még nem voltam tisztában azzal, mit jelent számomra ez a mondás. Eddigi életem úgy zajlott, mintha egy vasúti menetrend szabályozta volna. De egyre inkább úgy érzem, ez így sokáig már nem mehet, mert ez az egész egyszerűen egy hihetetlenül nagy tévedés (már minthogy valaki a jótevői jótéteményeinek legyen az áldozata). Mint minden nap reggelén, úgy ma is, ahogyan az irodába nyitok, a festőnek — aki a közeljövőben kilencven napig távol lesz, s akinek a helyettesítésére vettek fel —, csak hűlt helye. Igaz, hogy különféle grafikonok, rajzok, cédulák és különféle tervek jelzik, hogy a festő valahol létezik, vagy létezett. Sőt: minden rám váró munkát már hónapokkal ezelőtt elvégzett. Ez csak még sejtelmesebbé teszi előttem a dolgokat, mert a többiek sem látták már hónapok óta. Csak Ignác, az anyagbeszerző említette, hogy hónaponként három-négy napra meg-megjelenik, de olyankor se lép ki az irodája ajtaján, mert megszállottként dolgozik, de én úgy látom, mások nem nagyon hiszik, amit mond. Nem tűnök ki különösebben semmiben, de szerfelett kíváncsi természet vagyok. így most már arról is beszámolhatok, hogy a festő még él. Még nem láttam ugyan, de a hírhordozók már megzörgették dobjaikat, hogy emberdöglesztő lázban fekszik, és a láz kiváltó oka: ismeretlen. De hiábavaló volt izgalmam, hogy végre személyesen is találkozhatunk, mert az üzemi orvosnő szabadságra ment, s így ő máshoz jár kezelésre. Sorra feltúrtam az iroda szekrényeit, a polcokat, s a szomszédos kis raktárt. — Egy ilyen ember — gondoltam a festőre félóránként — hogyhogy nem hagyott semmi személyes jellegű tárgyat, vázlatot vagy bármi árulkodó jelet magáról? Idegeskedésem értelmetlenségére csak napokkal később ébredtem, s így ma rendszeres, higgadt kutatásba kezdtem a két helyiségben. Hozzáfűzöm, hogy kitartásomat ösztönözte az az értesülés is, miszerint a festő a gyárban is próbálkozott képeinek forgalomba hozatalával. Mikor órámra pillantottam, először életemben savanyú képpel fogadtam, hogy mások már a fajrontkulccsal babrálnak, szerencsémre azonban a főnökömet még az irodájában találtam. — Sürgős és fontos munkám halaszthatatlan — magyaráztam neki, s ő szótlanul írta alá a túlórázásra feljogosító űrlapot, miközben nem titkolt megvetéssel mért végig. Lenyelheted a kalapomat — mosolyogtam a szeme közé, mert nem tudott érdekelni telihold képrévei. Kobakkal, a főnökömmel kölcsönösen nem rokonszenveztünk. A minap a nagy semmittevésben elfogott az alhatnékom, el is terültem az egymás mellé tolt íróasztalokon, mikor rikácsolása durván visszarántott az anyaföldre. Kirúg meg elintéz, és hasonló marhaságokat kiáltozott, és egyáltalán nem méltányolta kérésemet, hogy az úristenit! akkor adjon már valamilyen munkát, ha egyszer ez a dilis festő mindent előre elvégzett, s akár a nyugdíját is követelhetné már. be Hviezdoslav Hájnikova žena (A vadőr felesége), Božena Némcová Babička (Nagyanyó). Kukučín Dom v stráni (Ház a hegyoldalban) c. műve, Karel Čapek Hordubalja, Meteorja és töb drámája. Külön kell szólói négy jelentős gyűjteményes fordításról: 1. Farkas István Szlovák prózai antológiába (1927), 2. Darvas János Hegyország hangja c. szlovák lírai antológiája (1934), 3. Anton Straka válogatásában Budapesten és Bratislavában egyszerre megjelenő Cseh és szlovák költők antológiája (1936), 4. Szalatnai Rezső által válogatott cseh és szlovák vers- és prózafordítások, melyek a Dallos István és Mártonvölgyi László által kiadott Szlovenszkói Magyar írók Antológiája III. kötetét alkották (1937), A magyar irodalom cseh és szlovák recepciója kisebb mértékű volt, de itt is ki kell emelni Móricz Zsigmond Légy jó mindhaláligjának és Sáraranyának, valamint Kosztolányi Dezső Édes Anná jónak cseh fordítását, a szlovák fordításirodalomból pedig a Na brehu čiernych vôd c. kötetet, amely Adyval az élén a modem magyar lírából adott impozáns válogatást (1943). Kis antológiánkban a tárgyalt irodalmi korszak jelentős szépirói közül néhányat — portréjuk tömör megformálásával és a műveikből vett szemelvény(ek) közlésével — külön is bemutatunk. Az írók kiválasztásánál természetesen az esztétikai és az eszmei érték volt irányadó, de emellett néhány esetben azt is tekintetbe vettük, hogy valamelyik jelentős írót a szélesebb közönség kevéssé ismer, s a besorolás ezért is indokolt. TURCZEL LAJOS Füst Kobakra, ráfordítom a kulcsot a zárra, s végigtekintek az irodán. Szétrakom a fölkutatott festményeket a falak mentén, amenynyit tudok felakasztok, de ugyanakkor felkorbácsolt érdeklődéssel egy füzetet lapozok, újságokba túrok. Mindegyikben találkozom a festő nevével, munkáival. Továbbá: hivatalos levelek, majd egy másik újság. Megkönnyebbülök: benne a festő fényképe. Az első megállapításom: nem dilis!. Meglepődök, mert az újságból azt is megtudom, hogy életkorát tekintve azok közé tartozik, akikkel én tegeződni szoktam. Most már cigarettára gyújtok, s bár mint említettem, semmi különös adottsággal nem rendelkezem, de megjegyzem azt is, fejre ejtett gyerek sem vagyok, a képekből megállapítom, hogy a festő realista alkat, annak ellenére, hogy egy kis fantáziáért sem kell a szomszédba szaladnia. Kár, hogy a képiekhez cetlit is mellékelt, azon jelzi a kép címét, s ezért nem veszek annyi fáradtságot, hogy magam döntsem el, mit is ábrázol valójában. Harmadik képiét nézem, a címe: A bénakezű lány. Mit mondjak: arcul csapott engem a barátom (most már így kell hogy nevezzem a festőt). A lány rövidujjú kockás ruhában áll, félfordulattal néz vissza a vászonról az emberre, jobb keze természetellenesen simul a combjához, de ez az egész éppen csak jelezve van. Azt is mondhatnám, hogy aki ilyen lányt még nem látott az 14
