A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-16 / 20. szám
ONNAN HANjOTTUK-OLmSTÜK-LATTUK Villamos árammá alakított napenergia táplálja a Turkmenfilm felvevő- és hangrögzítő berendezéseit. A szilíciumos fényelemmel működő napberendezést a Turkmenfilm munkatársai az áramforrásokkal foglalkozó országok tudományos kutatóinak segítségével dolgozták ki. Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában új fedett piac nyílt meg. Az ősi keleti motívumokat őrző tágas, világos épület egyaránt elnyerte a vevők és az eladók tetszését. A kupolákkal díszített tető védelmet nyújt a tűző nap és az eső ellen. Köztudott, hogy a villámok az épületek legmagasabb részébe csapnak bele, ám a villámhárítók kivédik ezt a veszélyt. Megfigyelték azonban, hogy a moszkvai osztankinói tévétorony közelében, amelynek magassága meghaladja az 500 métert, ezek az égi kisülések nem a torony tetejébe, hanem jóval alacsonyabb pontba, sőt néha a talapzatába csapnak. Az is előfordul, hogy a cikkcakkok a toronyból indulnak ki és az égbe csapnak. A szakemberek kidolgoztak egy elméletet, amely felülvizsgálja a villámhárítók eddigi működési elvét, mert a levegőben keletkező elektromos kisülések irányát a magas épületek megváltoztatják. Varga-Móricz Ida: HETEN VOLTUNK Móricz Zsigmond Életem regényében sokmindent elmondott származásáról s ezt az írását adósságtörlesztésnek érezte. Meg is jegyezte könyvében: „Tízéves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt ..., Még egy kicsit heverni az őszi verőfényben. Akkor rávéshetem a márványnévjegyre: Éltem." Ezzel végződik regénye. Viszont Ida húga tovább folytatja. Megtoldja a történetet saját és testvérei sorsával. Ezért érdekes a Heten voltunk, ezért köti le az irodalomszerető ember figyelmét. A Móricz-család népes volt, a rokonság kiterjedt, eseményekben tehát nem volt hiány. Varga-Móricz Ida mindegyikük életéről beszámol, de a legbővebben Bécsben élő családja sorsát ecseteli, amely egy cseppet sem volt irigylésre méltó. A Heten voltunk három részre tagolódik. Az első részben Varga-Móricz Ida legidősebb bátyjáról, Zsigmondról mesél, hogyan látta gyermek- és ifjúkorában bátyját s az egész nagy családot. E fejezetet még nem publikált dokumentumokkal is kiegészíti. A második fejezetben önmagáról, illetve családjáról vall Ida, elmondva, hogyan lett Varga Hugó János felesége, akit a fehér terror idején börtönbe vetettek, de valahogyan elérte, hogy kiszabaduljon. A rendőrség azonban figyelte, s ök elhatározták, biztonságuk érdekében hátat fordítanak Pestnek, s 1920-ban Bécsbe távoztak. Bécsben nyomor várt rájuk, s ez nyomor mindvégig ott kísértet házuk táján. Végszükségben bátyjához fordult, aki kisebb-nagyobb összegekkel támogatta húgát és családját. Ida közli a segélykérő leveleket s Móricz Zsigmond válaszait, amelyek fölfedik, milyen nehéz volt akkor az élet Magyarországon, de Ausztriában is. A harmadik részben, a „Hogy volt tovább .. ."-ban az utolsó háborús éveket jeleníti meg Varga-Móricz Ida, gyermekei sorsáról mesél, s felszabadulás utáni életükről.-dénes-Két igazán rangos komolyzenei esemény színhelye volt április első hetében a szlovák főváros. Az első koncert, melyen a Szlovák Filharmónia élén dr. Rajter Lajos vezényelte Beethoven IX. szimfóniáját, kétszeresen is ünnep volt. Egyrészt, mert Bratislava felszabadulásának 41. évfordulója tiszteletére hangzott el, másrészt, mert a mű az ünnepi alkalomhoz méltó, gyönyörű tolmácsolásban szólalt meg. Beethoven Kilencedikje, melynek szokatlan formáját, terjedelmét és eszmei gondolatvilágát az 1824-es bemutatón a kortársak értetlenül fogadták, sokáig némaságra volt ítélve. Csupán 1848 tavaszán a drezdai udvari színházban Wagner tűzte ismét műsorra, és támasztotta fel ezzel tetszhalálából. Sokszor hallottuk már a Kilencediket hazai és külföldi karmesterek kitűnő, jó és kevésbé sikerült tolmácsolásában, sőt maga Rajter is számtalanszor állt már a hatalmas elöadógárda élére, hogy elvezényelje ezt a ma oly közkedvelt művet. Sok szép emlékünk fűződik hát e szimfóniához, de ez a mostani előadás a legszebbek sorában foglal helyet. Rajter ihletett tolmácsolása a zenekar tagjait is igazi muzsikálásra serkentette és a zenekar is az évad egyik legszebb teljesítményét nyújtotta. A szólisták, nevezetesen Lívia Ágová, Takács Tamara, Fülöp Attila és Peter Mikuláš is aktív komponensei voltak a sikernek. A másik esemény színhelye a Primáspalota tükörterme volt, ahol a legfiatalabb zongorista generáció szép reményekkel kecsegtető tagja Gaál Tamás (1957) mutatkozott be. Míg az első esetben ínyencként élveztem az aszú bor nemes zamatét, addig itt a fiatalság szárnypróbálgatásának izgalma, lendülete ragadott magával. Az est műsorának dramaturgiája és a művek megszólaltatása arra enged következtetni, hogy Gaál Tamás jelenleg a romantika és a korunk zenéjének bűvöletében él. Ennek megfelelően a műsor első részében a háromszáz éve született Scariatti rövid szonátája mellett Dušan Martinček és az amerikai Samuel Barber alkotása szólalt meg, a szünet után pedig Chopin és Liszt két műve, a csilingelő La Campanella és a bravúros Mefisztó keringő hangzott el. A legtöbbet Chopin tolmácsolásával árult el önmagáról. A b-moll, azaz a „gyászindulós" szonáta komplex világa érett művészekre is komoly feladatot ró. Gaál Tamás színvonalasan szólaltatta meg a szonátát, de közben éreztem azt is: még mélyebbre kell hatolnia, hogy játékából Chopin jellegzetes rubátó világa, lírája és dalolása felszabadultabban bontakozzon ki. Varga József *ov IRODIAFÜZETEK Újabb két Iródia-füzetet hozott pályakezdő irodalmárainktól a posta: a 14-eset és a 1 5-öset. Az „iródiások" rendezvényeinek és kiadványainak mindenekelőtt az a rendszeresség, célratörés és alaposság a legszembetűnőbb erényük, amellyel ezeknek a fiataloknak a figyelmét egyrészt a széles alapokon történő építkezés, másrészt pedig a csehszlovákiai magyar irodalom neuralgikus pontjai, meglévő hiányosságai, fehér foltjai felé igyekszenek terelni. Egy-egy téma köré szerveződő összejöveteleik, illetve lapszámaik ezért fontosnak nevezhetők, s két legutóbbi kiadványuk közül éppen e szempont miatt az utolsó, a 15-ös sorszámmal jelölt füzet tűnik számomra fontosabbnak. Még akkor is, ha ebben kevesebb a kiérlelt alkotás, az igazán felfigyeltetö próbálkozás. Érdeklődésem ugyanis elsősorban az összeállításnak szólt: a szóban forgó füzet a gyermek irodalommal is kisérietező pályakezdők munkáiból közöl egy szerényebb csokorra valót. A csehszlovákiai magyar gyermekirodalom máig sem tudta kiteljesíteni önmaga legjobb lehetőségeit. Éppen ezért az ennek sorsát szivén viselő ember reménykedve kapja föl fejét minden új jelentkezésre, illetve újnak látszó mozdulatra. így történt ez most is, de ezután gyorsan rá kellett jönnöm, a csoda ezúttal (is) elmaradt. Illetve, ha valamire jó ez az összeállítás, akkor annak igazolására, hogy gyermekirodaimat írni talán a legnehezebb. Mert csak érett fejjel, határozott világképpel rendelkezve, teljes írói fegyverzet birtokában, megingathatatlan ízléssel és esztétikai érzékkel lehetséges. Márpedig az Iródia 15-ös számú füzetének szerzői még korántsem rendelkeznek mindezzel. Leginkább még a gyermekversek között találhatunk néhány ígéretesebbet: F. Mráz Olga bármelyik antológiában közölhető Mesemadarát továbbá Tavaszi mondókáját, Csodakocsiját és Szé/cicáját, M. Csepécz Szilvia Gyermekláncfűjét, Tintaversét, Kiolvasóját és Száraz Pál Vonaton című ritmusjátékát. S ne feledjem a füzet legszellemesebb és legtalálóbb írását, a már említett M. Csepécz Szilvia Mese a kisfiamnak című „félperces" meséjét. Gáspár Mária és az egyébként igen tehetséges Tóth Anikó meséi a meseírás rossz, erőltetetten didaktikus vagy éppenséggel szépelgőén lirizáló hagyományaira rákapcsolódó, elavult szemléletet tükröző, nyelvileg suta, sőt helyenként teljesen igénytelen, elhibázott munkák. A füzetet Soóky Lászlónak a gyermekről, gyermekirodalomról, írókról s egyebekről szóló, egészséges vitára ingerlő jegyzete zárja. Tóth László JOZEF CESNAK ^ gyermekkönyvilluszt rációi Fővárosunk képcsarnokai közül a Városi Galéria a legnépszerűbb. Nemcsak azért, mert épülete, a Mirbach Palota egyik legértékesebb műemlékünk és a város szivében fekszik, hanem azért is, mert kiállító termei közül az egyik a Gyermekek Galériája nevet viseli. Ebben a teremben egymást váltják az érdekesebbnél érdekesebb tárlatok. Ilyen a mostani kiállítás is, amely Jozef Cesnak mesekönyv- és gyermeklap illusztrátor műveiből ad ízelítőt. A szó szoros értelmében csupán iztelítőt, hiszen a néhány tucatnyi ceruzarajz és színes képmelléklet nem adhat hű képet az 50 éves művész eddigi pályafutásáról. Jozef Cesnak a Képzőművészeti Akadémián Vincent Hložnik nemzeti művész tanítványa volt. Mesterétől nemcsak a tökéletességre törekvő technikát sajátította el, hanem a munkaszeretetet és az alkotó számára kötelező alázatot is. Grafikusi-illusztrátori tevékenységének 25 éve alatt Jozef Cesnak 120 mesekönyvet és ifjúsági regényt és számtalan gyermeklapot illusztrált. A szlovák képzőművészetben Jozef Cesnak azt az irányt képviseli, amely az illusztrátor számára a szöveg és a kép szoros egységét teszi elsőrendűvé. Pályatársai közül mégis ö az, aki minden esetben érvényesíteni tudja rendkívül szuggesztiv egyéniségét, érzelmi világának balladai mélységeit és felfogásának egyéni stílusjegyeit. Jozef Cesnak tárlata a Városi Galéria második emeleti kiállítótermében április 20-ig volt látható. Ez alatt az idő alatt a művész két ízben találkozott a munkássága iránt érdeklődő közönséggel. A beszélgetések témája a képzőművészet és a könyvillusztráció szerepe volt. Mikola Anikó 9
