A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-20 / 25. szám
Üstökösként tűnt fel a labdarúgás egén. Tizenhét éves korában már az első ligában játszott az akkori Slovnaft Bratislava színeiben olyan hírességek között, mint Kačányi, Dolinský, Buberník és mások. Tizenkilenc évesen a válogatottban is bemutatkozott a Szovjetunió elleni mérkőzésen, és összesen huszonegyszer öltötte magára a címeres mezt. A csehszlovák válogatott dél-amerikai portyája során pedig olyan ragyogóan játszott a Maracana-stadion poklában, hogy a brazil sajtó „fehér Pelének" nevezte. Ez nagy dicséret volt abban az időben, amikor Pelé a „fekete gyöngyszem", minden idők legjobb labdarúgója pályafutása csúcsán állt. Tapsolt neki a futball szentélyének kikiáltott Wembley közönsége, a szurkolók még ma is emlegetik ördöngős cseleit, káprázatos labdatechnikáját, fél pályát átívelő hajszálpontos leadásait, remekbeszabott lövéseit. Ugyanakkor emlegetik labdarúgó pályafutásának hullámvölgyeit. Szikora György, mert róla van szó, ma harminckilenc éves, az Inter Bratislava pályaedzője. Az olvasók azonban nyilván inkább úgy emlékeznek rá, mint a DAC sikeres edzőjére. Nevéhez fűződik a dunaszerdahelyi {Dunajská Streda) labdarúgás bámulatos felemelkedése. Másfelé is megfordult rövid edzői pályáján, mindenütt a csodával határos módon felhozta a reá bízott csapatot. Szívesen emlékeznek rá Poprádon és Vágselylyén, de legszívesebben talán Tardoskedden (Tvrdošovce), a mátyusföldi faluban, ahol megszületett és ahol a labdarúgás ábécéjét tanulta. Elismert szaktekintély, amellett kiváló beszélgetőpartner, aki lenyűgözően beszél a labdarúgásról, ami az emberiség számára az összes felesleges dolgok közül a legfontosabb. Most, amikor a pettyes labda körül forog az egész világ, nem érdektelen, hogyan vélekedik a régi és mai idők focijáról, pályafutásáról, a sportoló népszerűségének fény- és árnyoldalairól, buktatóiról, mai erőviszonyokról, a világbajnokság esélyeiről, személyes szimpátiáiról. — A labdarúgás olyan csodálatos valami, mint egy szép szimfónia — mondja, miközben brazil, argentin, olasz, angol, spanyol meg ki győzné még felsorolni milyen népek újságait, folyóiratait lapozgatjuk. Ládaszámra őrzi őket karrierjének megsárgult emlékeit, amelyekben szuperlatívuszokban emlegetik a nevét. — Az ember meghallgatja, a közvetlen élmény elmúlik, de a dallam még sokáig a fülünkben cseng. Végignézünk egy jó labdarúgómérkőzést, amely a kilencven perc elteltével véget ér, de a találkozó egyes mozzanatai még sokáig, évtizedekig is elevenen élnek az emlékezetünkben. Évek múltán is emlegetnek egy gólt, egy parádés védést, felejthetetlen viadalt, játékost. Persze, a futball csak akkor válik csodálatos szimfóniává, ha jó muzsikusok játsszák. — A szurkoló hajlamos arra. hogy a mai,.muzsikusokat" elmarasztalja. a régebbieket az égig magasztalja. Valóban jobb volt a régi idők focija ? — Nem állítom, hogy jobb, de hogy látványosabb, az biztos. Régen a játékosnak több ideje és tere volt a látványos megoldásokra, cselekre, lövésekre, technikai trükkökre. Nem dívott. A szoros emberfogás, nem tapadt senkire személyes őrző. A mai szoros emberfogásra épülő futball ezt már nem teszi lehetővé. A játékosnak rövid idő alatt kell döntenie, hogyan cselekedjék, nincs ideje, se tere, hogy káprázatos dolgokat műveljen a labdával, mert ellenfele egy szempillantás alatt lecsap rá. A mai futball olyan, mint a hétköznapi élet; hallatlanul felgyorsult. A játékosoknak állandó pszichikai nyomás, stresszhatás alatt kell cselekedniök. Aki tud alkalmazkodni a helyzethez, az ma is képes szépen, látványosan, szemet gyönyörködtetően játszani. Jó példa erre a brazil labdarúgás, esetenként az NSZK, a francia vagy az olasz válogatott játéka. — Ha már itt tartunk: hol játsszák ma szerinted a legjobb focit, kit tartasz a mexikói világbajnokság esélyesének? — A brazil válogatottat, bár most néhány nappal a nyitány előtt nehéz tippelni, mert minden felborulhat, a legmegbízhatóbb papírforma is. Nekem mindig a brazil labdarúgás tetszett a legjobban. A brazilok még ma is maguk és a közönség szórakoztatására játsszák a focit, nem spekulálnak, nem bocsátkoznak idegtépő taktikai csatározásba. Ehhez hozzáadják a hagyományosan káprázatos egyéni labdaművészetet, technikát, eleganciát, ráadásul rengeteget lőnek kapura minden helyzetből, és kész az ábra. Az az érzésem, megismétlődik a történelem. Latin-Amerikában latin-amerikai csapat győz, szerintem a brazil, mint ahogy Európában is általában mindig az európai erőfutball képviselője diadalmaskodott a világbajnokságokon. Az 1982-es VB-n is a brazilok játszották a legjobb futballt, egy kicsit ráfizettek a könnyelműségükre. Számításba jöhetnek még a franciák, a szovjetek, az olaszok, lengyelek, esetleg a magyarok. De nem vagyok meggyőződve, hogy az erőfutball képes lesz felülkerekedni a tökéletes technikára épülő gyors, játékos futballon. Egyébként hiszem, hogy visszatér a húszhuszonöt évvel ezelőtt játszott szemrevaló szép labdarúgás. Ilyen tendenciák mutatkoznak az edzésmódszerekben, sajnos, egyelőre nálunk még nem. Természetesen továbbra is mindennek az alapja a jó erőnlét, amire mi is törekszünk, csak rosszul. Ha így folytatjuk, akkor a labdarúgás elveszti a létjogosultságát. A kutya se megy ki majd a stadionba, hogy végignézze a csapatok kínkeserves erőlködését. Viszont a foci néző nélkül olyan, mint a leves só és fűszer nélkül. — A múlt év egyik nagy meglepetése a magyar válogatott játéka volt. Hosszú ideig mély hullámvölgybe jutott a magyar labdarúgás. Minek tulajdonítható hirtelen felemelkedése ? — A magyarok levonták a következtetést a hosszú évek rossz tapasztalataiból. Nem féltek valóságos császármetszést végezni és szakítani a rossz gyakorlattal. Intézményesítették az élvonalbeli labdarúgást, rendezték a dolgokat. A rendezett viszonyok között megváltozott a játékosok magatartása. Feljött a bajnokság színvonala, feljött a válogatott. Le a kalappal Mezey előtt. Célszerű, következetes edzői munkát végzett. Nem a sztárokra épített, nem félt kihagyni Törőcsiket. Nyilasi, Détári, 4
