A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-16 / 20. szám
Kijev, a Szakszervezetek Háza KIJEV TERÉN A Szakszervezetek Háza hétemeletes épületének homlokzatát mésztufával burkolták. A tér felőli oldal 100 méter hosszú. Ott magaslik a négyszögletes bástya, melyet 54 méteres magasságban fényesen, vörösen világító digitális óra díszít. Az irodaházban 331 dolgozószoba és több tanácskozóterem található. Az Októberi Forradalom terén virágágyak pompáznak. Ottjártamkor egyik kísérőm, Szvetlána magyarázta: — Ezen a téren álltak ők a katonák elé, és május volt akkor is ... 1919. május 21-ét mutatott a naptár. Akkor érkezett Kijevbe Szamuely Tibor, a hadügyi népbiztos helyettese, s ott találkozott a másik internacionalistával, Gavró Lajos ezredparancsnokkal, aki néhány évvel korábban a Banská Štiavnica-i akadémia diákja volt. A téren álltak a nemzetközi ezredek katonái elé, amikor a frontra induló csapatok díszszemléje után nagygyűlést tartottak. Utána Szamuely Moszkvába ment, Gavró Lajos pedig akinek az ezredében 400 magyar kommunista szolgált, a frontra. Történelmi tények ezek. Miként az is, hogy ott volt azon a díszszemlén a dandárparancsnoknak akkor kinevezett Jaroslav Častek is, Netik József ezredparancsnok és Lukács József politikai biztos. Kijevben utcát, több szocialista munkabrigádot, két iskolát és két pionírcsapatot neveztek el Gavró Lajosról. Kijevben a Banská Štiavnica-i akadémia egykori diákját, a nagy tehetségű internacionalista katonát, a későbbi hadosztály-, majd körzetparancsnokot, Tuhacsevszkij marsall közvetlen munkatársát többen ismerik, mint nálunk. Két szovjet történész, O. A. Vasziljev és M. F. Dmitrijenko róla írott orosz nyelvű könyvét 150 000 példányban, majd ukránul 15 000 példányban adták ki, amit két további kiadás is követett. Szvetlána azt is elmagyarázta, hogy ott, ahol most virágágyások pompáznak, kétemeletes ház állt, a Városi Duma (Városháza), s annak az erkélyéről szólt a katonákhoz Szamuely és Gavró. Az épületet a második világháborúban a német megszállók távozásuk előtt felrobbantották. Kijev mindig kedves emlékeket ébreszt az emberben. A város kapcsán az említett kommunistákra is büszkén gondolunk. HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvétele Au/ztráliobcin 1985. december 19-én, délelőtt 11 óra körül Prágában, a Ruzinéi repülőtéren, Josef Brinke Ausztrália c. könyvét lapozva a felfedezők kalandos utazásáról szóló történetek addig fokozták utazási lázamat, mígnem a beszállásra invitáló hang hallatán már-már Cook kapitány bőrében éreztem magam. Persze az angol felfedező lassabban közlekedő járművel indult 1768-ban, az ismerősök sem várták megérkezésekor, hacsak nem tekintjük azoknak „Nova Hollandia" bumeránggal felfegyverzett őslakosait. Repülés közben — mert van idő — az Ausztráliáról szóló könyv segítségével képzeletben is megteszem az utat James Cook Endeavour (Törekvés) nevű hajóján, Tahitit, majd Új-Zélandot érintve a Nagy- Korallzátonyok között. A valóságban még csak az Arab Emírség fölött vagyunk, amikor a Lufthansa Boeing 747-es gépének parancsnoka bejelenti, hogy leszállunk Dubaiban. Itt az európai számára akkor is akad érdekes látnivaló, há mindössze néhány percet tölt a repülőtér tranzit-várójában. A repülőtéri személyzet sötétbőrű, rendezett külsejű és kifejezetten előzékeny az utasokkal szemben. A nap már felkelt, amikor a közép-európai idő szerint reggel 4 óra 45 perckor továbbindultunk Kuala Lumpur felé. Ezen a távon alkalmam volt meggyőződni arról, hogy a repülés nemcsak a leggyorsabb, hanem egyben a legunalmasabb formája is az utazásnak. 10—12 ezer méter magasságban az alattunk vonuló felhőkön kívül nemigen akad látnivaló. Noha közel ezerkilométeres sebességgel száguldunk, csak további 6 órányi repülés után — sötétedés előtt — érkezünk meg Kuala Lumpurba. Az Egyenlítő közelében már igazi trópusi meleg fogadott. Földrajzi érdekesség itt a hirtelen lenyugvó nap. A mi esetünkben a jelenség még azzal is fokozódott, hogy közvetlen napnyugta előtt indultunk kelet felé, s a Föld forgási sebességéhez gépünk utazási sebessége is hozzászámítódott így aztán még Exupéry kis hercege is mindössze néhány percig gyönyörködhetett Átutazva az éjszakát, 7 órányi repülés után végre megérkeztünk Melbournebe, ahol meglehetősen szigorú vámvizsgálat következett. Az ausztrálok idegen földrészről semmilyen gyümölcsöt, zöldséget, magvakat, hústerméket nem engednek be az országba. Ezért nem véletlen, hogy Ausztráliában az európai szarvasmarha-állományt megtizedelő száj- és körömfájást még csak nem is ismerik. Az állattenyésztésről annyit, hogy juhot ilyen tömeges méretekben tenyészteni még sehol sem láttam. A farmerek — bízva az örök nyárban, amely mostoha is tud lenni az állományhoz — hatalmas területeket kerítenek körül, ahol akár 10 000 állatot is elhelyezhetnek. Biztosítják számukra az ivóvizet, egyébként nem sokat törődnek velük az év folyamán, még akkor sem, ha a januári nyárban többnyire kiégett mezőkön kószál ember és állat. Az Ausztráliába érkező európainak nem is annyira a klímaváltozás okoz gondot, mint inkább az időeltolódás. Egy hétig tartott, amíg megszoktam a nappali alvást az éjszakai helyett. Dél-Ausztrália fővárosában Adelaide-ban, ahol a legtöbbet tartózkodtam, a nyári időszámítás szerint 9 és fél órával korábban keltünk, mint otthon. Ez a déli állam ottjártamkor, 1986 januárjában már készülődött megalapítása 150. évfordulójának megünneplésére. A történelemben ez az idő jóllehet nem sok, de Dél-Ausztrália fejlődésében annál többet jelent. A szimmetrikusan megtervezett főváros, széles utcáival, tágas tereivel és lóversenypályáival egyre bővül, növekszik. Ami a szabadidő eltöltését illeti, nagyon nehéz itt olyan embert találni, aki ne járt volna még lóversenyen, vagy ne ismerné név szerint a földrész legjobb versenylovait. Indulásom előtt többen intettek: nehogy áldozatul ess az ottani lóversenyláznak. Egy alkalommal azonban mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek. Ottani ismerősömmel elhatároztuk, hogy fejenként 50 dollár erejéig közösen fogadunk néhány lóra, aminek az lett a vége, hogy 16 futamban 6 befutó lovat eltaláltunk. jártam tette a befektetést. Mindez csak arra volt jó, hogy meggyőzzön róla, mint minden szerencsejátéknál, itt is jóval nagyobb a vesztés valószínűsége, hiszen a favorit lovaknak alig van áruk. Az ausztrálok legfőbb jellemzője, hogy szeretnek fogadni, amire csak lehet. A lóversenyekhez hasonlóan nagy népszerűségnek örvendenek a már-már groteszk kutyaversenyek, amelyeken egy műnyulat ketrecből kibocsátott kutyafalka vesz üldözőbe egy külön erre a célra épített pályán. Ami az erkölcsi normákat illeti, a mi szemünkkel talán a párkapcsolatokban kifogásolhatók. Igaz, az alábbi történetnek nincs köze ilyesmihez, mégis szeretném megemlíteni. Egy szép napon vendéglátóm, barátjával együtt, egy számomra különös étterembe invitált. Kiruccanásunkról és a fogadó jellegzetességéről csak annyit, hogy idegenkedésemmel és levertségemmel csalódást okoztam társaimnak, akik nagy várakozással néztek az volna a naplementében. Persze a nyereség épp hogy csak megtéri- esemény elébe. A szinte teljesen ruhátlan 20
