A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-16 / 20. szám
GYERMEKEKNEK felszolgáló lányok látványa a várakozástól eltérően nem okozott meglepetést. Egyikük szemérmesebb lehetett, mert részvétet sugárzó tekintetem annyira zavarta, hogy reflexszerüen alsó takarásra csúszott a keze. Később megtudtam, hogy pucérkodásukért 14 dollárt kapnak óránként, ami egy ebéd árának felel meg ebben a vendéglőben. A szolgáltatások netovábbjaként hatott még az errefelé legálisan működő telefonkéjelgő. A megrendelő felhívja a reklámozott számot, mire egy női hang jelentkezik. Miután a megfelelő szabványszisztéma alkalmazásával a szolgáltató meggyőződött a térítési díj átutalhatóságáról — kívánság szerint finomabb, vagy trágárabb változatban „cseveg" a megrendelővel. A számomra fura dolgok után még említést érdemel az adelaidei tengerpart, ahol 20—30 kilométeres hosszúságban kiváló a fürdőzési lehetőség. Ha úgy tetszik, a finom, szürkésfehér homokban kedvükre melengethetik ízületeiket a rászorulók. Hétköznapokon, kagylógyűjtögetés közben általában idős emberekkel találkoztam, akik reggeltől estig ott üldögéltek a homokban. Persze, a hétvégén aztán benépesedett a tengerpart, bár korántsem a mifelénk szokásos mértékben — akár 100 négyzetméternyi területet is kisajátíthatna magának az ember anélkül, hogy bárki kifogásolná, igaz, idén januárban az ausztrálok mondogatták, hogy nem igazi a nyár, amiből jómagam csupán annyit vettem észre, hogy aránylag kevés fürdőző volt a parton. Ez jellemző az Adelaide-ben legkedveltebb Glenelg nevű, szállodákkal és üzletekkel kiépített üdülőközpontra is, ahol január első felében korra való tekintet nélkül a hazánkbeliek szívesen fürödtek volna még akkor is, ha az Antarktisz felől itt-ott hűvösebb szellő fújdogált volna. Meggyőződésem, hogy mi, közép-európaiak, jóval hűvösebb időjáráshoz szoktunk. Ausztrália kisebb településeiről ideérkező turisták 25—30 fokos melegben inkább a várost járják, ahol szintén akad látnivaló, hogy csak az állatkertet és a múzeumot említsem, ahol a környező szigetek népviseletén, harci eszközein és lakóhelyein kívül még őskori leleteket is láthat az ember. A bőséges kínálat ellenére az európai turistának mégis olyan érzése támad, hogy Ausztráliában még nem érte el csúcsát az idegenforgalom. NAGY IMRE MÁRIA PROHÁCKOVÁ: Elindult egyszer egy ember a városba, hogy sajtot árusítson a vásáron. Amikor fölkapaszkodott a város előtti dombra, megbotlott egy kőben. Ebben a pillanatban a batyujából kiesett egy kerek sajt. Még lehajolni sem volt ideje, a sajt már gurult is a város felé. — Jól van, jól van — mormolta az ember. — Ha így sietsz, biztosan tudod, hova kell menned. Utánad küldöm hát a többi sajtot is. S ahogy mondta, úgy is tett. Legurította a sajtokat, egyiket a másik után. — Ne felejtsetek el várni rám a piactéren! — kiáltotta, amikor az utolsót kiengedte a kezéből. S azután nyugodtan lépkedett lefelé a domboldalon. Ám amikor megérkezett a piactérre, a sajtoknak hírük, nyomuk sem volt. Kérdezgetni kezdte a vásározókat, nem látták-e véletlenül a sajtjait. — És hogyan kerültek volna ide? — kérdezték csodálkozva az emberek. — Hát maguk! — válaszolta. — Jobban ismerték a városba vezető utat, mint én. Aztán a homlokára ütött. — Micsoda bolond vagyok, hogy erre nem jöttem rá hamarabb! A sajtjaim nagyon gyorsan szaladtak, ezért nem tudtak megállni a piacon, és tovább gurultak. Lóra kapott és elvágtatott a szomszéd városba, hogy ott megtalálja a sajtjait. Ha mostanáig sem tért viszsza, biztosan más városokban keresi őket. Fordította G. Kovács László Illusztráció Ľubomír Miko fény, arcáról a pirosság. A sápadt, szobaszínű kisfiú állt előttem, s akkor tanultam meg, hogy minden rossz szó egy megfojtott madárdal. SOÓKY LÁSZLÓ: A kerek tó híres tó egyszer kacsaúsztató máskor kenderáztató a túlsó partja egyenes az innenső görbe pilinckéző gyerekek járják körbe-körbe a kerek tó közepén lakik három kárász őket lesi minden reggel Bak Matyi a pákász a kerek tó híres tó egyszer béka-baktató máskor kavics-ugrató harmadszor meg vízimanók bújtató tanyája N. LÁSZLÓ ENDRE Új ruhájában vittem ki fiam a Duna mellé, ahol a madarak a tiszta fénytől, a színtől, az illattól részegen dalolták bele boldogságukat a tavaszba. Alig győztem felelgetni a kérdéseire: — És ez?... És ez?... És ez milyen madár? Minden fáról, minden bokorról másmás dalt hallott. A városi bérlakástól sápadt arca kipirult, szeme csillogott, szája szétnyílt az ámulattól, míg a réten fiától fáig, bokortól bokorig szaladgált. S ekkor fedeztem fel új nadrágján a kátrányfoltot: — Mit csináltál, te ügyefogyott? Tönkretetted az új ruhád! Érdemes is rád rendes ruhát adni! Szeméből egy pillanat alatt eltűnt a Helyezzétek el a hat poharat úgy, hogy minden második üres legyen. De vigyázat, csak egy poharat érinthetünk meg. 21
