A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-25 / 17. szám
A nyelvjárásban gyakori jelenség a pótnyúlás. Ennek tudatosítása szintén gazdagítólag hathat a tanulók köznyelvi ismereteire. A felsorolható szavakból gazdag példatár állítható össze: ásó, bóha (vagy balha), dogozik, éseje, eső, főt, főd, főső, hónap (holnap), kóbász (vagy kalbász), kő, (kell), kőccség, körűlbelű, legutójáro, mere, mónár, nyíva van, nyóc, ócsó, óvas, szíva, szóga, szórna, tódoz, tőcsér, ütet, vót zőccség stb. A hangrendi átcsapásra szintén találunk tájnyelvi példákat: kidüdörödik, löcspöcs, nyökörög, összizsügörödik stb. Rámutathatunk további nyelvjárási jelenségre is, mint például bizonyos szórészek kihagyására. Előfordul a szavak belsejében és a szavak végén: fajtú (fajtájú), kiselejti (kiselejtezi), marhat (maradhat), multi (múltkori), ócsáll (ócsárol), vásáll (vásárol); csérébó (cserebogár), krizsany (krizantém), latyma (lagymatag), még (megint), petrezse (petrezselyem) stb. A képzők tanítása során érdemes kiemelnünk a nyelvjárásban termékeny képzőket. Esetünkben ezek közé tartozik a főnévi igenév -ni képzője, mely a nyelvjárásban általában -nyi (vagy -nnyi) alakban szerepel. Például : bántonnyi, engennyi, festennyi, fürünynyi, gondúnyi, jácconyi, keresnyi, szálúnyi (egyelni), tanúnyi stb. A csupán i, í magánhangzót tartalmazó szavakhoz a főnévi igenév képzője gyakran -nya változatban kapcsolódik. Pl.: bíznya, csicsinya (csicsikálni), hinya, híznya, innya, ímya stb. Az -ódik, -ödik, -ódzik, -ődzik képzők helyén a nyelvjárásban meglehetősen gyakori az -ulódik, -ülődik, -ulódzik, -ülődzik. Pl.: kiakasztulódik, kibontulódik, összigyúrulódik, étípülödík, gyűrülődik, kifizetülődik, tegezülödik, vergülődik, faggatulódzik, rángotulódzik, ringatulódzik, fenyégetülődzik. kergetülödzik, méntegetülödzik stb. A szóalkotás gyakori módja az összetétel. A nyelvjárásban az ide tartozó szavak jellegzetes csoportját alkotják az utótagjukban személynevet tartalmazó összetételek. Ilyenek: lébesjózsi (csúnyán, hanyagul öltözött férfi), ruhagyuri (csúnyán, túlzott mértékben bebugyolált férfi), jujjujjankó (madárijesztőre emlékeztető öltözetű), kurucanti (kétbalkezes, mindent fordítva csináló), kelekótyanáni Csupa móka, kacagás?... 1. A gyerek is néző A Csallóköztől a Bodrogközig, egyszóval Dél- és Kelet-Szlovákia tájain hosszú esztendőkig bizony erősen a hazai magyar színházi élet peremére szorult a gyerekeknek szánt és a gyerekekért vállalt rendszeres gyermekszínjátszás. Hivatásos játékszínünk a korábbi években többnyire esetlegesen, mondhatnám: erkölcsi kötelességérzettöl hajtva mutatott be hébe-hóba egy-egy jól-rosszul sikerült, ám a legtöbbször érezhetően elsietett gyerekdarabot. A hetvenes évek közepén azonban fordult a kocka, s az időközben gyűjtött tapasztalatokból ma már bőven vonhatunk le általános érvényű tanulságokat. Például azt, miszerint a Magyar Területi Színház talán éppen az egyre ritkuló széksorok láttán tudatosította, hogy honi gyermekszínjátszásunk lényegesen több figyelmet érdemelne. Nyilvánvaló ugyanis: ha a gyermeknéző legfogékonyabb korában találkozik először a színházzal, akkor a színpadi mű sajátos varázsának csodálata életre szóló emlékként marad meg benne. Még napjainkban is, amikor a televízió házhoz szállítja a KINCSÜNK A NYELV A helyi nyelvjárás használatának lehetőségei a magyartanításban (bolondos, hebehurgya nő), kinnyerozál (kényeskedő, finnyáskodó, kelletlenkedö nő) stb. További szóösszetételek: agácicsök (a kivágott akácfa földben visszamaradó része), macskazsák (zsákbamacska), nyépiritty (beszédes, bőbeszédű, ált. kisgyermek vagy nö), csuvigbagó (kuvik) stb. Viszonylag sok a hangutánzással nyert szavak száma. Ilyenek: csirípp (veréb), csöcsög (a cs hangot ismételgeti, általában a hortyogó embernek, hogy elhallgasson), háhog (a hát határozószó nyelvjárási há alakját ismételgeti: bizonytalan valamiben, zavarban van, nem tudja, hogy mit csináljon), höröget (nagy hangon kiabál, ordít, hangoskodik), kahittyul (köhécsel), zurbuttyúl (kiöblíti a száját), összehebretyűll vagy összehebrencsüll (darálva beszél, hetet-havat összehord) stb. A nyelvjárás hangulatfestő szavaira szintén gazdag példatárat gyűjthetünk össze: doggya (ápolatlan, elhanyagolt külsejű, kövér, rendszerint nő), hörtyönförgy (hirtelen haragú), laputyi (nincs tartása, nem eléggé kemény, könnyen belapul, összeesik), összetákolnál (összetákol) stb. A buta, bamba, ostoba, félkegyelmű, ütődött köznyelvi szavak jelentését hordozzák a következő tájszók: bambulló, gyagya, gyagyalínó, gyügygyő, gyügyürű, kélykéreétty, vagy kétty, lütytyő, süsmüs, süsü, süttyő, tyuktyuk, tyutyulú, tyütymürütty stb. A nyelvjárás ikerszavainak egy része szintén hangutánzó. Ilyenek: irittyül-pirittyül (sokat beszél, cseveg, főleg gyermek), etyepetye (nem komoly szerelem, szerelmeskedés, mézesmázos beszéd), etyetyepetyetye (trécselés, tereferélés), nyűg-műg (nyűgösen viselkedik, nyügösködik), óg-móg (gügyög, általában a kisbaba), összehetlekotál (hetet-havat összehord) stb. Másik részük pedig hangulatfestő. Ilyenek: ímélég-ámolog (kerüli a munkát, piszmog) súkállódik-mókállódik (céltalanul jön-megy, téblábol, tölti az időt) stb. Az emberi butaságot, ostobaságot fejezik ki a következő tájszók: lütyimütyi, tyütyü,lütyü stb. További ide tartozó szavak még: csipve-csupva (apró részletekben, észrevétlenül), derebura (vidám beszélgetés, szórakozás, mulatozás), edeboda (limlom), éttyitvóttyát émesélli (élettörténetét), ficnyi-facnyi (hulladék, diribdarab, maradék, pl. szabásnál, hús felvagdalásnál stb.), szegleszugla (keskeny utca vagy szűkebb zsákutca) stb. A névszóragok tárgyalásánál tanulóinknak ne felejtsük el megmondani, hogy a -ból, -bői, -ról, -ről, - tói, -tői toldalékos alakokat a lakosság zöme finomkodónak érzi, s ezért az egymás közti érintkezésben a -bú, -bű, -rú, -rű, -tú, -tű alakot használja. Például: iskolábú, kerbű, Galántárú, fejemrű, orvostú, testvérémtű stb. Hasonlóképpen az -ul, -ül ragok helyét a nyelvjárásban az -ú, -ű foglalja el: mozdulatlané, kedvetlenű stb. A birtokos személyragozás gyakorlásánál feltétlenül hívjuk fel rá tanulóink figyelmét, hogy a birtokos személyragos relatív tövek toldalékos alakjaiban a köznyelvi é helyén a nyelvjárásban i jelenik meg: fejit, tenyerit, hégyirű tövire, tetejire, békibe hagy, temetésin, gyerékitű stb. Arra is hívjuk fel a figyelmet, hogy az a végű névszók alapszavának a-ja a birtokos személyragozás egyes szám 3. személyében a köznyelvvel ellentétben a nyelvjárásban rövid marad. P.: bokáját, bukszajábo, gazdajánok, szoknyájára, táskojábo stb. A nyelvjárás szláv, mindenekelőtt szlovák jövevényszavaira szintén érdemes ráirányítani tanulóink figyelmét. A közös történelmi sors emlékei ezek. Ide tartoznak: bapkalevél (babérlevél), badzsgáll (tiszta tárgyat, pl. üveget, kenyeret stb. kézzel összetapogat, összefogdos, összeken), burcsák (újbor), dzsavatúnak, dzsarvognak vagy dzsavognak (emberek hangoskodnak, lármáznak, ill. háziállatok fület bántóan csipognak, gágognak stb.), dzsubáll (csipegetve rág), gébula (betegség), gédzgáll vagy gécgázik (sántít, sántikál, csámpásan járkál), gundzsás (pállott szájú), káré (kézikocsi), kubó (ostoba, buta), kutráll (kotor), skuli (kancsal), sopa (fáskamra, fészer), szira (daraeső) stb. A gazdag lehetőségekből csak egy kis adalékkal kívántam felhívni a figyelmet az iskolai nyelvi hagyományápolás fontosságára. A községhez kapcsolódó földrajzi nevek, valamint a szólások, közmondások és nyelvi fordulatok lenyűgözően színes, de egyre inkább pusztuló világáról (két példától eltekintve) még nem is szóltam. Persze bizonyos mértékig a pusztulás is törvényszerű, hiszen a nyelv a társadalommal együtt él és vele együtt fejlődik. Az általános fejlődéssel pedig együttjár a nyelvjárások szürkülése, bomlása és pusztulása. A kommunikációs eszközök, a televízió, a rádió, a sajtó révén a köznyelv egyre nagyobb tért hódít. Ismert jelenség, hogy a falusi emberek közül sokan csak otthon, családi körben használják nyelvjárásukat, gyűléseken, hivatalokban már majdnem köznyelven beszélnek, szükség esetén pedig nem is magyarul, hanem szlovákul. A nyelvjárási ízek és színek nyelvünk díszei. A bizalom, a meghittség, az együvétartozás személyiségfejlesztő melege árad belőlük. Nem kell tőlük félteni nyelvünket, félteni inkább az egyre inkább eluralkodó parlagi, durva beszédtől kellene. Ezt, mint a gyomot, irtanunk kell. Ám a többit, a még megmaradottat, azt védeni. Hiszen nyelvünket vizsgálva már serdülő gyermekeink is — bizonyos történelmi ismeretek birtokában — rádöbbenhetnek, hogy míg elődeink életlehetőségeiket és nyelvüket tekintve szegény gazdagok voltak, mi gazdag szegények vagyunk. Ám a nyelv, mint a föld rétegei, őrzi a múltat, hogy táplálja belőle a jelent, s általa biztosítsa a jövőt. Igyekezzünk ehhez kicsiholni és megőrizni a család szent melegét. GÁGYOR JÓZSEF szórakozást. Vagy talán épp manapság, amikor a szokványszórakozássá vált televiziónézés a családi elidegenedés egyik jól bevált eszköze lett. A színház ellenben egészen más! A gyreknéző előtt születő varázslatnak, az élő emberi részvételnek és — esetünkben — a gyermek anyanyelvén megelevenedő közösségi élménynek döntő szerepe lehet csemetéink világra való érzékenységének kialakításában. A MATESZ mindkét társulatában, tehát Komáromban (Komárno) is, Kassán (Košice) is tudatosították, hogy egy pillanatig sem elcsépelt vagy szélsőséges vélemény, miszerint a gyermekeknek szánt előadások rendszeresítésével a színházak saját leendő közönségüket nevelik; felületes hozzáállás esetén viszont könnyen elterelhetik e korosztály figyelmét a művészeteknek eme ágáról. Persze, az sem lényegtelen, milyen színvonalú előadásokkal rukkolnak ki a társulatok. Lehet, hogy a vájtfülűbbek, az elmúlt évadok hazai magyar gyermekelőadásait minősítve, már elcsépelt kritikusi figyelmeztetésnek tekintik, én — miközben jópár fércmunkának bizonyult gyerekelőadás emlékét idézgetem magamban — mégsem győzöm színházi közügyként hangsúlyozni: a gyerekeknek még jobb színvonalon kell játszani, mint a felnőtteknek, hiszen a legfogékonyabb korban lévő nemzedéket nem szabad kimunkálásán előadásokkal elriasztani a színháztól. Egy felnőtt, ha kedvére való darabeimet talál a plakátokon, esetleges korábbi csalódásai ellenére is el-elmegy a színházba; ám a gyermek csupán akkor kaphat ugyanitt életre szóló üzenetként hasznosítható, igazi színházi élményt, ha annak csodálata szórakozásra s továbbgondolásra érdemes emlékként marad meg benne. Ez akár alaptételnek tekinthető igazság. Hazai magyar színházművészetünk sajátos helyzetében pedig kétszeresen az. Érthető hát, ha a hivatásos gyerekszínjátszás színházi közügyekként kezelendő gondjai — ezen a ponton kapnak egyéni színezetet. 2. Közügy & magánügy Nem szeretném, ha kérkedésnek tűnne, de való igaz, miszerint Szlovákia fővárosában születve úgy hozta jósorsom, hogy előbb ültem zsöllyében, semmint iskolapadban. Ezt pusztán azért említem, mert ily módon — néhány akkori, bennem mindmáig kedves emlékként élő magyar vagy szlovák nyelvű gyermekszínházi előadás révén — saját bőrömön tapasztalhattam, hogy a valóság színpadi megélése a gyerekeknek szóló színjátszás legfőbb feladata. Mégpedig nem annak elkapkodott, egysíkúvá egyszerűsített figurákra építő formájában, hanem valósághű jellemeken keresztül és emberi léptékű színpadi helyzeteket teremtve. Egy mesejáték csak akkor lehet jó, ha módot ad a gyermek aktív részvételére az előadásban, s eközben alapvető emberi kapcsolatokról, az otthonról, a közösségről is beszél. Az általam látott néhai gyermekelőadásoknak minden bizonnyal szerepük volt abban, hogy aránylag korán megkedveltem a rivaldák fényét. Sőt! Mindmáig az olyan színházat kedvelem, amelyben a színészek vérbeli színpadi játékot játszanak, amelynek szövege a valóságot drámai stilizáltsággal ragadja meg s az így épülő feszültség azután valamiféle — értelmi vagy érzelmi — katarzisban oldódik fel. A mesejátékokra ez épp úgy vonatkozik, mint a nemesebb veretű vígjátékokra, vagy a komolyabb fajsúlyú drámákra, elvégre csak az olyan előadás szolgálhat tökéletes színháznézői élménnyel, ahol történet, szöveg és játék találkozik. Nem a néző hibája, ha valaki — életkorra való tekintet nélkül — a MATESZ-ban is mind gyakrabban kapja magát azon, hogy a kevesebbel szintén beéri: különböző szintű darabok elfogadható előadásával; vagy csak jó játékkal, dráma nélkül. És itt bezárulni látszódik a bűvös kör: ez az a pont, ahol a színházi magánügy — színházi közüggyé válik. 3. Az Aranykulcsocska A gyermekeknek szánt bemutatók sorát gyarapítva színházunk TháHa Színpada ezúttal 10
