A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-11 / 15. szám
TUDOMÁNY-TECHlíIKA Az első űrrepülés Huszonöt esztendeje immár, hogy Jurij Alekszejev/cs Gagarin (1934—1968) a Vosztok—1 űrhajó fedélzetén, legyőzve a Föld vonzóerejét elsőként a világon megkerülte bolygónkat. Ma már megszokottá, szinte mindennapossá váltak az űrutazások, a tudósok és az űrhajósok sokkal bonyolultabb feladatokat oldanak meg és hajtanak végre mint negyedszázaddal korábban, Gagarin sikeres útja azonban mind a mai napig elevenen él emlékezetünkben, s nem is homályosithatja azt el semmi sem. Elvégre nem akármilyen űrrepülésről van szó! Jurij Gagarin az első ember volt a világon, akinek megadatott az a lehetőség, hogy valóra váltsa az emberiség többezer éves nagy álmát: eljutni a világűrbe. A siker természetesen nemcsak az ő érdeme, hanem mindazoké, akik részt vettek az űrutazás előkészítésében, az űrhajó és a hordozórakéta megszerkesztésében. Azt hiszem, érdemes felidézni a huszonöt évvel ezelőtt történteket, hiszen sokan már nem emlékeznek a részletekre, s bizonyára olyanok is akadnak olvasóink között, akik akkor még nem is éltek vagy kisgyermekek voltak, s így nem emlékezhetnek Gagarin hőstettére, amely — túlzás nélkül mondható — szinte extázisba hozta a világot. A szovjet űrkutatás megalapozója Konsztantyin Ciolkovszkij (1857—1935) volt, akinek „Világűrkutatás sugárhajtású eszközökkel" című 1903-ban megjelent munkáján tudósok és műszakiak egész sora nevelkedett. Az elméleti kérdések tisztázása után a gyakorlati feladatok megoldása várt a kutatókra. Nyilvánvaló volt, hogy a Föld vonzóerejét csakis reaktív hajtómű segítségével lehet leküzdeni, de az is hamarosan kiderült, hogy egyetlen rakéta nem képes eljuttatni az űrhajót a szükséges sebességgel a kívánt magasságba. Szergej Pavlovics Koroljov (1907—1966) és munkacsoportja az ötvenes évek második felében megtervezte és el is készítette azokat a két-, három- és négylépcsös rakétákat, amelyek sikeresen felvitték és pályára állították az első szovjet műholdakat és űrhajókat. Az első Szputnyik 1957. október 4-ikén emelkedett a magasba és 92 nap alatt 1 400 alkalommal kerülte meg a Földet. Az egy hónappal később — 1957. november 3-ikán — az októberi forradalom 40. évfordulója tiszteletére felbocsájtott Szputnyik—2-nek már utasa is volt: Lajka kutya. 1959. január 2-ikán indult útjára a Luna—1, amely 7 600 km távolságban haladt el a Hold mellett, kilenc hónappal később, szeptember 12-én startolt a Luna—2, amely eljutott a Holdra. Még egy hónap sem telt el és a világ már azokban a felvételekben gyönyörködhetett, amelyeket a Luna—3 készített a Hold addig sosem látott túlsó feléről. 1960-ban új szakasz kezdődött a szovjet űrkutatási programban. Pályára állították az A VOSZTOK ŰRHAJÓ első Szputnyik űrhajót, amelynek űrhajóskabinját úgy tervezték, hogy alkalmas legyen űrhajósok szállítására és visszajuttatására a Földre. Az 1960. augusztus 19-ikén fellőtt Szputnyik—2 űrhajónak két kutyautasa — Bjelka és Sztrelka — volt, rajtuk kívül még két kísérleti patkány és 28 egér is tartózkodott a fedélzeten. A kutatók növényi magvakat és baktériumokat is elhelyeztek az űrkabinban, hogy megfigyelhessék rajtuk a kozmikus sugárzás hatását. Az űrkabin — utasaival együtt — sikeresen földet ért. Ezt követően még több űrhajó is Föld körüli pályára állt, valamennyi fedélzetén kutyák is tartózkodtak, s miután sikeresen leszálltak, a kutatók úgy döntöttek, hogy megvalósítják az első olyan űrutazást, amelynek ember lesz a résztvevője. Ekkor már javában folyt az űrhajósok kiképzése és felkészítése a nagy eseményre, s csak néhány héttel a fellövés előtt jelölték ki véglegesen az első űrutast Jurij Qagarin személyében. A Vosztok—1 űrhajó, amelynek tömege 4 725 kg volt 1961. április 12-ikén, közép-európai idő szerint 7 óra 7 perckor startolt Bajkonurból. 7 óra 22 perckor Dél-Amerika fölött repült, 8 óra 15 perckor elérte Afrikát. 8 óra 25 perckor bekapcsolták a fékező hajtóműveket és az űrkabin 8 óra 55 perckor sikeresen földet ért a Szaratov melletti Szmelovka közelében. Az űrhajó 181—327 km-es magasságban haladva 89,1 perc alatt kerülte meg a Földet. Az egész űrrepülés időtartama 108 perc volt. Gagarin a kabinban szállt le a földre, a Vosztok—2 és a többi Vosztok-űrhajó utasai a földretérés előtt katapultáltak és így ereszkedtek le. (A kabin kiképzése mindkét megoldást lehetővé tette.) Végezetül néhány adat a -Vosztok hordozórakétáról. Ennek a háromlépcsős rakétának az üzemanyaga cseppfolyós oxigén és kerazin. Az első két lépcső párhuzamos elrendezésű (az első lépcső közrefogja a második lépcsőt), a harmadik lépcső a másik kettő fölött helyezkedik el, s erre szerelték fel az űrhajót. A rakéta teljes hossza 38 méter. Az első lépcső 130 másodperc, a második 300 másodperc után vált le. LACZA TIHAMÉR HÍREK a tudomány világából Nátrium a Merkur légkörében Nátriumatomok a fő összetevői a Merkur bolygó ritka légkörének — állapították meg színképelemzéssel a texasi egyetem kutatói. A nátriumgőz mennyisége kicsiny, sűrűsége nem több köbcentiméterenként 150 ezer atomnál a bolygó felszínén, mégis ez az elem a fő összetevője a Merkur légkörének. Korábban két gázt. figyeltek meg a Merkur atmoszférájában, köbcentiméterenként 4 500 héliumatomot és csupán nyolc hidrogénatomot. A Mariner—10 űrszonda azért nem észlelte a nátrium jelenlétét, mert ibolyántúli spektrométere nem figyelte a színkép sárga színű fénytartományát, ahol a nátrium erős színképvonalai jelentkeznek. A feltevések szerint a napszél szabadítja ki a nátriumot a Merkur felszínének ásványaiból. Hogy az évmilliárdok alatt mégsem fogyott el a nátrium, ennek az lehet az oka, hogy a meteorpor is szüntelenül nátriumot juttat a Merkúrra — amelynek pályáján a becsapódás lehetősége nyolcszor nagyobb mint a Földén. Valószínű, hogy belső forrásokból is származhat a nátrium-utánpótlás, jóllehet az űrszondák nem figyeltek meg aktív vulkánokat a bolygón. Bálnák a Kaukázusban A mai Kaukázus térségében bálnák éltek 14—15 millió évvel ezelőtt — ezt a feltevést bizonyítja egy legújabb lelet. Régészek furcsa alakú megkövült csontra bukkantak Grúzia fővárosában. Tbilisziben egy új városrész épületeinek alapozásakor. A Grúz Tudományos Akadémia őslénytani intézetének kutatói megállapították, hogy a furcsa alakú megkövült csont: egy bálna csigolyája. A bálnáknak ahhoz a kihalt csoportjához tartozott, amely egykor a mai Kaukázus helyén hullámzó tengerben élt. Hasonló csigolyákat már a Kaukázus más lelőhelyein is találtak, jó állapotban. Közös mágneses és földrajzi pólus Kanadai geofizikusok újra meghatározták az északi földmágneses pólus helyzetét. Eszerint az északi mágneses pólus jelenleg a Resolute-öböltől 350 kilométernyire északnyugatra van, Kanada északnyugati területén. A Föld összetett belső erőinek hatására a földmágneses pólusok folyamatosan vándorolnak, ezért meghatározott időközönként újra meg kell határozni a helyzetüket. A kanadai geofizikusok tízévenként kerítenek sort erre a mérésre, és ennek alapján korszerűsítik a hajózási térképeket. Az északi földmágneses pólus átlagos vándorlási sebessége tíz kilométer évente (kb. 20 méter naponta) északi irányban. A déli földmágneses pólus napi 30 méteres sebességgel távolodik az Antarktisztól Ausztrália irányába. A csaknem két évszázados mérési eredményekre támaszkodó elemzés szerint a 2185-ös évben (±10 éves lehetséges tévedéssel) a mágneses és a földrajzi északi sarok ugyanazon a helyen lesz. Műér beépített trombózis-védelemmel A japán Okajama egyetem kutatócsoportjának sikerült heparinmolekulát tartalmazó vékony kollagéneret létrehoznia. Amint állatkísérletekből megállapították, a három hónapra elegendő heparin mindaddig védi a műeret a rendes körülmények között bekövetkező vérrögképződéstől (trombózistól), amíg meg nem indul a természetes heparintermelés. Ellentétben a trombózisveszély miatt csak a nagyerek pótlására használható teflonerektől, az új kollagéneret a szívsebészeten kívül a szervátültetésben, továbbá a vesebetegségek kezelése során a dializáló berendezéshez kapcsolódó összeköttetésként is hasznosíthatják. 16
