A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-14 / 7. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: EMBERKÖZELBEN - BESZÉLGETÉS FÁBRY ISTVÁNNAL Mécs József: SZERTEÁGAZÓ SÍNPÁROK Készéii Ferenc: NIKLAI EMLÉKEK Miklósi Péter: A PRÁGAI KOTVA ÁRUHÁZBAN Ozsvald Árpád: BESSENYEI ES A MAGYAR FELVILÁGOSODÁS Kubičko Kucsera Klára: A MÚLT MŰVÉSZETE INDIÁBAN Címlapunkon V. Pribyl felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon : 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Arpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát Pétemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. EMBERKÖZELBEN — Orvossal valamennyien találkozunk életünk során. Vele. aki világra segíti az újszülöttet aki megvizsgálja az iskolások fogait aki szükség esetén megoperál. és aki beadja az élet alkonyán az utolsó fájdalomcsillapító injekciót. Az orvos, a beteg és a társadalom elválaszthatatlanul összefüggő fogalmak, s kikerülhetetlen a doktor és a páciens közötti kapcsolat is. Ön milyennek látja az ideális orvost? — Alapvető, hogy egy rossz ember nem lehet jó orvos. Vagyis a jó orvos együttérez a beteggel. Ezt nem elegendő hangoztatni, az együttérzést a betegnek kell éreznie. Ha valaki arról panaszkodik, hogy nagy fájdalmai vannak, ám az orvos az órájára néz, ez már elegendő ahhoz, hogy a beteg azt érezze: nem figyelnek rá. Egy ilyen aprósággal el lehet rontani a beteg és az orvos kapcsolatát. Mindenki azt várja az orvosától, hogy humánus legyen, hivatásának tekintse pályáját; hogy sem a munkaidő, sem az ünnepnap, sem az éjszaka ne befolyásolhassa öt az adott tevékenység elvégzésében. A gyakorlatban ezt nem könnyű teljesíteni. De aki leteszi a hippokratészi esküt, vállalja ezt. És ha a rendelési idő lejárta előtt öt perccel nem hajlandó megvizsgálni a beteget, akkor az jogosan panaszkodik. Természetesen, mi orvosok is esendőek vagyunk. Nyilván közöttünk is jó néhány olyan volt és van, aki nem áll hivatása magaslatán. Ezalatt azt értem, hogy akadnak, akik nem felelnek meg annak a mércének, amelyet az orvostól jogosan elvár a társadalom. Jogos a csalódottság, az ellenérzés akkor is, ha azt érzik az emberek, hogy az orvost működése során anyagi szempontok vezetik, emiatt túlságosan kedves, vagy túlzottan barátságtalan. — Az elmúlt években valóban sok, olykor parázs vita bontakozott ki a hálapénz körül. Részint miniszter-helyettesként. részint orvosi pályafutásának még korábbi időszakában nyilván Ön is találkozott ezzel a kérdéssel. — Ez a probléma valóban összetett. Miniszter-helyettesi tisztségemben a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés, a fürdőgyógykezelés és az ellenőrzés szakterületei tartoztak hozzám. Abban az időszakban sokszor mondogattam, hogy egyszer tegyék le az asztalomra annak a nevét, aki hálapénzt kért, azért aki adott és azokét, akik mindezt tanúsíthatják, hogy a vád jogilag is megállhassa a helyét. Nem az elfogadásról, a kérésről beszélek, ám ezeket az információkat ebben a „tálalásban" sohasem kaptam meg. Az egészségügyi tárca vezető beosztású dolgozójaként ezért sokkal inkább arra törekedtem, hogy szűnjön meg a kórházakban az a fajta suttogás a betegek között, hogy kinek mennyit illik adni. Hazánkban az egészségügyi ellátás ingyenes, ezért alapvető etikai, társadalmi s nem utolsósorban politikai követelmény is, hogy minden orvos minden beteget szakmailag magas szinten lásson el. Annak a betegnek, aki azt érzi, hogy a szakmai maximumot kapja, egyben udvarias és gondos ellátásban részesül, nem támad olyan érzete, hogy kaphatna jobbat, ha a következő szakrendelésre borítékkal jön. Ugyanakkor figyelmeztetni szeretnék arra is, hogy az orvosokról többnyire általánosítva szokás beszélni, holott egyszerűen nem is juthatnak hálapénzhez, mert az igazgatásban dolgoznak, különféle vezető pozíciókat látnak el, vagy az egészségügy olyan területein végzik munkájukat, ahol nincs orvos— béteg találkozó. Ilyen például a közegészségügyi és járványügyi szolgálat, a laboratóri-Dr. SOMOGYI JÁNOS kandidátus, az Orvosbionikai Kutatóintézet igazgató-helyettese Dr. Somogyi János, az orvostudományok kandidátusa, a hazai egészségügy 1950- től számítható fejlődésének egyik legavatottabb ismerője. A Lévai (Levice) járáshoz tartozó Középtúron (Stredné Túrovce) született 1924 nyarán. A cselédsorból származó és 11 éves korában félárván, apa nélkül maradó fiatalember 1944-ben érettségizett az ipolysági (Šahy) gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdi meg. Alig néhány héttel később közbeszól a háború, és csak két év elteltével iratkozhat be újra az orvosegyetemre, de ekkor már Bratislavában. 1951-ben avatják orvossá. Adjunktusként az I. Sebészeti Klinikára kerül, ami részint gyakorló orvosi, részint pedagógiai tevékenységet jelent. 1969 decemberéig dolgozik itt közben főképp a balesetsebészet szakterületére összpontosítja figyelmét s kandidátusi fokozatot szerez. 1970 és 1977 között az SZSZK egészségügyi miniszterhelyettesének tisztét tölti be. 1977-től napjainkig a bratislavai Orvosbionikai Kutatóintézet igazgatójának a tudományos kutatással és a műszaki fejlesztés kérdéseivel foglalkozó helyettese. Személye — három és fél évtizednyi, sokirányú tapasztalatai révén — különösen alkalmasnak tűnik hát arra, hogy a riporter a betegek és az orvosok kapcsolatáról, e viszony társadalmi vonatkozásairól; illetve az orvos. a beteg és az egészségügyben szintén egyre nagyobb teret hódító gépi berendezések sajátos háromszögéről faggassa őt. umi munkakör és így tovább. Mindent egybevetve talán azt mondhatnám, hogy ez irányú gondjaink általában azonosak a társadalom egészében jelentkező hasonló problémákkal és az egészségügy területén legföljebb sajátos módon jelennek meg. — Ugyancsak több évtizednyi tapasztalataira utalva szeretném arra kérni, hogy fejtse ki véleményét — szőkébb, szakmai értelemben — az orvosmagatartás köznapi gyakorlatának kérdéseiről. — Véleményem szerint az orvosmagatartás egyrészt szakértelem, másrészt alkat kérdése, bár mindkettő alakítható. A szakértelem új ismeretek gyűjtésével, az alkati tényezők pedig az orvos személyiségének fejlődésével, bár ebben a tekintetben lényeges tényező, hogy vezetőitől milyen magatartást lát és utánoz. Kétségtelen, hogy a praxisban a beteg az orvostól azt várja, hogy az tanácskozzék, konzultáljon vele, partnerének tekintse őt. Szép számmal vannak viszont orvosok, akik ellentmondást nem tűrően Ítéleteket közötnek, nem magyarázzák meg, hogy egy műtéti beavatkozásra miért van szükség, csupán közük a műtét vagy a huzamosabb kórházi tartózkodás tényét, amivel félelmet ébresztenek a páciensben. Ez pedig nagyon rossz, hiszen a beteg egyébként is szorong. Többet vár a tények száraz közlésénél. Nemcsak emberi szót, hanem betegsége feltárását, helyzete magyarázatát. Ezt joggal kívánja, mert a ma embere természetesnek érzi, hogy nemcsak az egészségügyi ellátáshoz, hanem az egészséghez is joga van. — Váltsunk témát! Már csak azért is. mert a hetvenes évek második felétől az egészségügy rohamos léptekkel fejlődő és egyre nagyobb teret hódító részterületén: az orvosbionikai kutatások témakörében dolgozik. A páciensek zöme bízik ugyan a gépek biztosabb gyógyulást ígérő ..varázserejében", de emberként sokan idegenkednek a medicina túlzott elműszakiasodásától... — A jövőben okvetlenül sor kerül a kibernetika vívmányainak minél szélesebb körű alkalmazására az egészségügyben is. Szükségesnek tűnik a különböző számítógépes rendszerek bevezetése, mert ezzel részint elméleti ismereteink tárháza bővül, részint a diagnosztika is lényegesen precízebbé válik. Az sem mellékes szempont, hogy az úgynevezett komputeres kórházautomaták segítségével a beteggondozás gyakorlati teendőit szintén szervezettebbé tehetjük. Az orvosbionikának nem kis érdeme van abban, hogy a programvezérlésű elektronikus berendezések memóriatárába tulajdonképpen korlátlan mennyiségben lehet elhelyezni az orvostudomány legújabb vívmányaira vonatkozó, tájékoztató jellegű adatokat, a vizsgálati eljárásokkal kapcsolatos utalásokat, különböző kutatói és vizsgálati programokat, vagy a kódjelekkel ellátott páciensek kórlapjainak leglényegesebb diagnosztikai tudnivalóit. Ennyi mindent még a leglelkiismeretesebb, legrátermettebb orvos sem tudna sohasem az eszében tartani. — Eszerint megvalósulni látszik a sokak által jósolt technokrata orvos képe ? — Nem, ez álmodern elképzelés. A számjegyvezérlésű gépi berendezések és a korszerű diagnosztikai eszközök alkalmazása a beteg megítélését tárgyilagossá, objektíwé teszik. A műszerek fordulatot hoztak a gyógyításban, a felismerésben, de az ember csakis az emberhez tud kapcsolódni. A korszerű gépek lehetővé teszik a pontosabb bajmegállapítást, de nem küszöbölték ki az emberi szerepeket. A technika jelentős változásai nem halványíthatják el az alapvető személyes viszonyok, az orvos és a beteg emberi kapcsolatainak jelentőségét. MIKLÓSI PÉTER 2
