A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-07 / 6. szám
an ember, aki a havat csak söpri, mert azt tartja: ha SGg í;v már lapátolni kell, abban / nincs öröm. Ilyen volt az öregapám. Amikor havazott, éjszaka akár háromszor is felkelt, hogy az udvart, az utcát tisztára söpörje. Pedánsan, szépen, szabályosan csinálta, ügy, hogy neki is, másnak is öröme teljék benne. Emlékszem hát a liláspiros veszszőkből kötött kövér, de pehelykönnyű söprűk suhanására és arra is, hogy élesre fent késsel söprűnek való vesszőért mentünk az erdőre. Ugyan, ki megy ma késsel az erdőre vesszőt vágni? Talán még néhány ittfelejtett, furcsa öregember. A söprű szép, női hangon énekel, a hólapát meg hörög, zörög, horkol, mint a semmirekellő, részeg, mihaszna férfi. De hát a hólapát is kimegy lassan a divatból. Hó ellen ma már a házmestersó járja. Boltban nem árulják, ára sincs talán — mégis mindenkinek bőven van belőle. Szórják hát nyakló nélkül, s én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bizonyosan eljön majd az az idő. amikor rendeletileg tiltják majd a sózást, s aki ellene vét, azt szigorúan megbüntetik. De a házmestersóról jobb nem beszélni. Nem is szólok hát róla többet, mert tudom, nevetségessé tenne a prófécia: emberek, ne sózzatok! Hát csak sózzatok és járjatok mezítláb a sós havon, lehetőleg éhesen, szomjasan, jégcsapot szopogatva, mert a háztetők talán még sótlanok! Ennyit hóról, a sóról — mérgesen. • • • Mikor alszik a mai böllér? Kérdeztem tőle. Válaszolt is, csak éppen nem tudtam meg, hogy mikor alszik. Mert azt mondja, van olyan nap, hogy három-négy házhoz megy ölni, de a száz napig tartó disznóvágási idény napi átlagát inkább a háromhoz, mint a kettőhöz teszi közelebb. Ülünk egymás mellett a buszon. A böllémek hideg, nedves gipsz van a bal kezén, alig másfél órája rakta rá az orvos, mert reggel, amikor a másik disznót szúrta — elcsúszott a Miklósék udvarán. Ennél nagyobb baj talán nem is érhette volna, hiszen a szezon fele még hátra van, igy hát a böllér a téli kereset felétől elesik. Hogy ez mennyi pénzt jelent — nem mondja meg, mert nem rám tartozik. De én kíváncsi vagyok, próbálok utánaszámolni. Vegyünk napi két vágást. Kettőszáz koronájával az napi négyszáz. Amikor a böllér a vágásokkal végez, hóna alá csapja a konzerves dobozokat lezáró masinát és elmegy vagy őt házhoz, hogy lezárja a konzerveket. Darabszámra dolgozik, s mert manapság szinte az egész disznó dobozokba kerül, házanként kap vagy nyolcvan koronát s persze, ahol megfordul, ott a kóstoló is dukál. Ily módon naponta összeszed valamennyi húst, hurkát, kolbászt s éjféltájt, amikor végez, még nekiáll, hogy a begyűlt naturáliát lekonzerválja a saját dobozaiba. Ezért ő maga aztán nem is tart disznót, mert minek. Konzervesboltot úgyse nyithat s ha nyithatna, akkor se fecsérelné a drága idejét a pult mögött, hiszem hívják, csalogatják, könyörögnek neki a kuncsaftok: vállalja fel a vágást. Ö meg felvállalja, ha lehel, napi négyet is. Hogy hogyan csinálja, nem tudom, csak azt tudom, hogy ő most a környéken a legmenőbb böllérek egyike, akiről a rosszmájú irigyek azt beszélik, hogy a rengeteg pénzét is konzervesdobozokba zárva tárolja. Hát csak tárolja, én nem irigylem tőle. Szánnám inkább ezt a szegény böllért, mert szentigaz, nincs rühellnivalóbb annál, mint hogy az ember friss, nedves gipsszel a karján utazik ebben a ménkű hidegben, és akkor még egy firkász arról faggatja, mikor alszik. Mikor alszik ? Mikor alszik ? Hát télen szinte semmikor! És most ott van a Miklóséknál leszúrva a disznó, a böllér zsebében meg a naptár, ahová két hétre előre beírta, mikor, hol kell ölnie. Most végigjárhatja a házakat, hogy lemondja az ígéreteit. Ráadásul azt gondolják az emberről, hogy milliomos. Márpedig hogy lehet milliomos az a rokkantnyugdíjas, aki három gyerekének épített házat? A fene ezekbe a rosszmájú emberekbe! Ilyesmit gondolhat a böllér a buszon. Aztán feláll, kiszállni készül. Lehet vagy két méteres a termete. Hát igen, le kell hajolnia, amikor kilép a busz ajtaján. És látni rajta, hogy rossz a kedve. Csak éppen fáradtnak nem látszik. Nem értem, nem értem, de hát nem lehet mindent megérteni. • • • Az öregember hajnali ötkor már csak a sötétet nézi. Hátat fordít az ablaknak, mert nem szereti látni a jégvirágos üveget. Amikor a felesége meghalt, igen hideg éjszaka volt. Éjfél után történt, a tűz már kialudt és úgy gondolta, nem való ilyenkor tüzet rakni. Felöltözött, rendberakta a dunyhát a halott felesége fölött, leült a sámlira és nézte a linóleumot. Virrasztott, várta a reggelt, próbálta végiggondolni a másnapi teendőket, de nem tudta hol kezdje, kihez menjen, kinek is mondja meg, hogy meghalt a felesége. Talán a szomszédéknak szól majd elsőnek. Igen, de megvárja a reggelt, mert éjszaka mégsem ébreszthet fel senkit. Megharagudnának. Odakint apró darában megint havazni kezdett. Az öregember kiment az udvarra, megállt a fal tövében, nézte a kavargó havat. Az udvart teljesen bevilágította az utcai neonlámpa, s ő azokra a régi időkre gondolt, amikor éjszakánként mindig sötét volt az udvar, viharlámpással botorkáltak hátra az istállóhoz. Aztán visszament a házba, megállt a halott ágya mellett, megfogta a felesége kezét. Amikor visszaült a sámlira, arra gondolt, milyen egyszerű volna most minden, ha lennének gyerekei, ha legalább egy megmaradt volna ... Akkor lenne kinek megmondani, hogy mi történt az éjszaka. Mert a szomszédéknak se szól szívesen. Fiatalok. Az asszonyka flegma, a férje kiabálós — nem is fogja őket reggel molesztálni. Majd csak lesz valahogy. Szerencsére a postásnő délelőtt bezörgetett a villanypénzért. így aztán neki megmondhatta, hogy a Terus néne az éjszaka ... Ennek immár negyedik hete s azóta bizony jó, ha háromszor begyújtott. De most már igazán nagyon fázik. Kimegy az udvarra, fát, szenet hoz a házba, begyújt. Fél óra múlva az ablaküvegen ereszkedni kezdenek a jégvirágok és az öregember sími kezd. Most először a felesége halála óta. • • • Kálmánék disznótorba mennek az öcscséhez, haza a falujába. Az út latyakos, könnyen megcsúszik az autó. A hátsó ülésen a két gyerek, a nagyobbik már tizenkét éves, de még sosem látott disznóölést. F’ersze, ha majd szúrják a disznót, a gyerekeket nem engedi közel, nem gyereknek való az olyan látvány. Bár ki tudja?! Kálmán költői lélek s nyilván nem azért mert gyerekkorában látott vagy nem látott disznóölést. Egyébként persze hogy sokat látott. Nagy esemény volt, s az KESZELI FERENC 9ŠBI
