A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-13 / 50. szám
A Német Szövetségi Köztársaság fővárosából, Bonnból a Rajna menti iparvidéken áthaladva — Nijmegen térségében — értük el a holland határt. Harc a szárazföldért A belvizekkel együtt — jelenleg — csaknem 41 ezer négyzetkilométernyi területű ország mintegy negyedrésze a tenger szintjénél mélyebben fekszik. Útközben sokhelyütt láttam a dünéket, és ahol ezek hiányoztak, ott emberkéz alkotta mesterséges gátakat, amelyek védik a tenger szintjétől helyenként 5—6 méterrel alacsonyabban fekvő területeket — az úgynevezett mélyföldeket — a tenger betörései ellen. Holland tudósok megállapították, hogy országuk területe évtizedenként átlag 2 centimétert süllyed, tehát a jövőben ez a tény újabb földvédő problémává válik. A hollandok tengerrel vívott sikeres harcát fejezi ki az általuk büszkén hangoztatott mondás: „Az isten tengert, a hollandus partot teremtett". Láttam, hogy a veszélyeztetett partszakaszokon most is építik és állandóan javítgatják a gátakat. Holland vezetőnk felsorolt néhány katasztrófát, amelyek közül — szerinte — a legnagyobb 1421-ben zajlott le, amikor a tengerár százezer ember életét oltotta ki. A rokon német nyelvet kifogástalanul beszélő idegenvezetőnk — személyes élményeként — valósággal dramatizálva mondta el az 1953 februárjában lezajlott legutóbbi nagy katasztrófát. A vihardagály éjjel érte el a holland partokat. Több mint hatvan helyen szakította át a gátakat, és pár órán belül csaknem száz helység került víz alá. Tízezrek váltak hajléktalanná és számtalan embert ágyában, alvás közben ölt meg a rohanó vizáradat. Tulipánmezőkön Rotterdam irányában haladva végre igazolódtak régi földrajzi ismereteim, mert útközben hatalmas kiterjedésű területeken láttam korszerű zöldség-, gyümölcs- és főleg virágkertészeteket. A különféle virágokkal tarkított tájból az országot szimbolizáló, csodálatos tulipánmezők kápráztattak el a leginkább. A velünk utazó idegenvezetőnk meg is jegyezte, hogy ezek a mezőgazdasági ágazatok a termelés értékét tekintve ötven száza-Sajtvásár 8 rQueen Victoria park a Niagara-vízesésnél A kanadai vámtiszt kedves és igen kíváncsi: — Üdvözöljük önt Kanadában! Szíveskedjen tájékoztatni jövetelének céljáról! Hol fog lakni ? ... Van-e ismerőse, rokona, barátja, aki majd gondoskodik önről? Ilyen és hasonló kérdések hangzanak el, majd miután megadom a válaszokat, a reptér tranzit részéből most már valóban kanadai földre léphetek. Nem véletlen ez a körültekintő kíváncsiskodás. Kanada az elmúlt évszázad vége óta a bevándorlók országa volt. Tömegesen jöttek ide az emberek, hogy a századelő és a harmincas évek nyomorúságos viszonyai elől menekülve Kanadában találjanak munkát, megélhetést. Persze, egy idő után földünk e második legnagyobb országa is telítődött. Ami nem azt jelenti, hogy Kanadában minden talpalatnyi hely foglalt, hiszen lakóinak száma mindössze huszonnégymillió, hanem azt, hogy az utóbbi években a bevándorlókból már elegük lett a kanadaiaknak. Épp azért érdeklődött olyan behatóan a vámtiszt is. M.-V -V 't «*,*•. s, y v Nehogy a nyakukra maradjak. Az állam nyakára, akinek úgyis elég gondja van már a munkanélküliek egyre növekvő táborával. Ám miután biztosítottam a hivatalnokot arról, hogy Kanadában rokonok várnak, azok látnak vendégül, máris hangnemet változtatott. S ezzel megnyílt előttem Kanada is. A montreali röptéren várnak. Irány rokonaim otthona. Hat órát tart az út autóval. Több helyen látok hatalmas tavakat, folyókat — vízi erőműveket. Kísérőmtől megtudom, hogy a természeti kincsekben, energiában gazdag kanadaiak ezeket az értékeket ma még meglehetősen herdálják. Hallom is, hogy a televízió éjjelnappal működik a családoknál, nem kapcsolják ki, csakúgy, mint a lakásokban a villanyt. Mondják, előbb tönkremegy a kapcsoló, ha sokat kapcsolgatják. Persze, ez a hazardírozásnak is beillő életmód ma már egyre kevesebbek számára megengedhető. A kanadaiaknak is rá kellett jönniük, hogy a végtelenségig nem nyújtózkodhatnak, hogy egyszer minden forrás kimerül, ha... Ha még időben nem térnek át takarékosabb életmódra, mert ők sem annyira gazdagok. Ott vannak például az erdők. Bár Kanada területének felét erdők borítják, mégis féltik a fákat. Még időben kaptak észhez. A farmerek ingyen kapnak facsemetéket ültetés céljára. A nagymérvű kitermelés mellett csak így tartható fönn az egyenleg: jusson is, maradjon is! Hasonló a helyzet egyéb területeken is, ha jó gazda módjára gondolnak a holnapra, sőt, a holnaputánra is. Kanadában huszonnégymillió lakosból hatmillióan élnek vidéken, többnyire apró településeken, farmokon. A kormányzat állandó igyekezete megkedveltetni az emberekkel a vidéki életmódot, támogatni őket a vidékre, farmra költözésben. Elsősorban azért, hogy a hatalmas, eddig terméketlen, lakatlan területeket is bekapcsolják az ország vérkeringésébe, hasznosítsák azokat. Nemcsak a farmok hangulata megkapó, hanem az ott élő emberek is végtelenül kedvesek. Ismerős nekik is, akárcsak a kanadai nagyvárosokban élőknek az elidegenedés, a társtalanság problémája. A nagyvárosi tömegben mindenki láthatatlan pont akar maradni, elveszni a sokadalomban. Itt, vidéken ez épp fordítva van. A
