A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-13 / 50. szám
nagy távolságok miatt ritkán vetődik új arc a farmokra. Ha mégis jön valaki, akkor azt valóban körülugrálják. Itt látni csak igazán, hogy az ember valójában társas lény, közösségi lény, emberekre, barátokra vágyik. Csakhát mit tesz vele a nagyvárosi betonházak civilizációja? ... Összesüríti és eltávolítja egymástól őket. Vendéglátóim azt mondják, náluk íratlan törvény: az idegennek segíteni, az autóstopposnak minden esetben megállni. Legalább ennyivel tartoznak egymásnak. Az ember az embernek. Az itt élő embereknek nemcsak a másik ember, az idegen igen kedves, hanem valóban szemük fényének tekintik a gyermekeket is. Az a gyermekről való gondoskodás, ami itt tapasztalható, valóban méltán érdemel tiszteletet. Persze, azt is meg kell hagyni, hogy a még alig tizenéves fiúk, lányok hozzáállása a mindennapi élethez igen felelősségteljes. Például: a gyermekek ugyanúgy féltik a termést, a gazdaságot, jószágot, mint a felnőttek. Ugyanúgy izgulnak a gondok miatt, mint a szüleik. Lehet, azért is, mert a farmon már kiskoruktól kezdve ők is dolgoznak, ők is megizzadnak minden szem gabonáért... Láttam nagyvárost és farmot. Meg a közbeeső részeket az út során. Szóval, sokat láttam. Csakhát más a látszat és más a valóság. Erről a földrésznyi, sokszínű, változatos országról maguk a kanadaiak sem mondhatják el, hogy ismerik. KRAL KLÁRA A szerző felvételei Innen már az úthasználatért fizetni kell. . . lékkai több hasznot hoznak, mint az egész ország szántóföldi növénytermesztése. A gondosan megművelt földeket csatornákkal átszabdalt dús füvű legelők váltogatják. Azt tudtam, hogy a holland szarvasmarha-tenyésztés nagyon magas színvonalú, de meglepett a legelőkön látott sok juh és méginkább a — nálunk már alig tenyésztett — rengeteg kecske. Sajtok között Hollandiában a tejfeldolgozó ipar a legne-' vezetesebb élelmiszeripari ágazat, ahol a kondenzált tej, a tejpor és a vaj gyártása között még mindig a sajtgyártás áll az első helyen. Egy „maszek" sajtoshoz is elvittek bennünket, ahol egy kis üzemben — mint a mesében — az apa három fiával készítette á különféle formájú sajtokat. A legidősebbnek látszó fiú — bizonyára az idegenforgalmi iroda által biztosított honoráriumért — elmondta, szemléltette a sajtkészités sok csínját-bínját. Végezetül — ■ hajszálvékony szeleteket szelve — meg is kóstoltatta a házi készítményeiket, ami valószínűleg azt a célt szolgálta,' hogy a szomszéd helyiségben levő boltjukban vásároljunk a népviseletbe öltözött háziasszonytól és csinos lányától a sokféle sajtkülönlegességből. Az inkább jelképes vásárlást a kisváros sajtpiacán végeztem el, ahol a fehér öltönyös, szalmakalapos urak ugyancsak „en gros" árulták a sajtot, de a főtér szélein felállított sátrakban kicsiben is árusították a sokféle sajtkülönlegességet. A világ legforgalmasabb kikötőjében Az utak mentén sorakozó — csatornákkal, zsilipekkel és itt-ott szélmalmokkal is ékített — falvak és városkák oly sűrűn következtek egymás után, mintha egy nagy utcát alkotnának. A természetes táj képét — a nagy népsűrűség miatt — egyre inkább a települések uralják. Rotterdamba érve kissé csalódottan állapítottam meg, hogy a műemlékekben gazdag ország második legnagyobb városa bizony nem bővelkedik a régebbi múlt alkotásaiban. A zajos, mozgalmas város a világ legforgalmasabb kikötője és a holland ipar fellegvára. Dokkjaiban az elegáns óceánjáró személyhajók, az óriás tankhajók és a távolabb horgonyozó hadihajók között mint a fürge vízisiklók siklanak a révkalauzok apró hajói. A kikötő halpiacán ismerkedtem meg a hollandok kedvenc csemegéjével, a nyers heringgel. Étvágygerjesztőén tálalták, kifilézve, hagymával, ropogósra sütött kenyérrel. Vettem egy adagot — bár nem holland módra, nem hátrahajolva eresztettem a számba a heringdarabokat — mondhatom, ízletes volt. Hát még utána a hűsítő hosszúlépés talán kielégítette volna mások „fejnsmekkerségét” is. Vezetőnk azt bizonygatta, hogy egykor Rotterdam városrészei sem nélkülözték a régi műemlékeket, de a nagy árvizek és a második világháború sok nevezetes alkotást elpusztított, így formálódott maivá a város képe. Ahol „igent" mondtak Északnyugati irányba indulva értük el Hágát js Gravenhage), amelynek a XIX. században „Európa legnagyobb faluja" volt a gúnyneve, mert még városi jogai sem voltak. Ma a holland királyi család és a kormány székhelye, s rangját az is emeli, hogy itt tevékenykedik a Nemzetközi Bíróság és a Nemzetközi Békebizottság. Ittlétünkkor egy nagy utcai tüntetésnek is a szemtanúja voltam. A transzparensekről megállapíthattam, hogy a — parlament irányába tartó — felvonulók a rakétatelepitések, a nukleáris háború megakadályozásáért szálltak síkra. A főleg fiatalokból összetevődő, hömpölygő tömegben a hollandokon kívül számottevő volt az egykori gyarmatokról betelepült színes bőrűek száma is. Másnap hallottam, hogy a karhatalmi szervek asszisztálása mellett végbemenő béketüntetésnek — ez alkalommal — nem voltak halálos áldozatai. A holland kormány sajnos ennek ellenére sem teljesítette a békéért harcoló tömegek követeléseit, mert — éppen a Nemzetközi Békebizottság székhelyén — úgy döntött, hogy engedélyezi az amerikai rakéták telepítését az ország területén. Ezért most fokozottabban a hollandiai békevédök felé fordul Európa figyelme. PhDr. PÁRKÁNY ANTAL 9
