A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-29 / 48. szám
Tudomány-technika A Kőbánya-völgy Felfalu határában. A völgy felső részében nyílik a Felfalusi-barlang A barlang bejárati folyosója. Barangolások Gömörben MIT REJTEGET A FELFALUSIBARLANG ? A Rima-medence északi szegélyén, már csaknem a Szepes-Gömöri érchegység lábánál. szerényen húzódik meg az alig kétszáz lelket számláló település — Felfalu (Chvalová). A falu határa eredetileg a szomszédos Szkáros (Skerešovo) része volt, melyet még Gömör egyik honfoglaló nemzetsége, a Hanva nem alapított. Felfalu az anyatelepüléstől délre fekvő Alsófaluval egyidöben, a 14. század folyamán önállósult. Innen nevének magyarázata is (Szkárostól felfelé eső falu). Földművelő lakosai mellékfoglalkozásként szilvaaszalással, pálinkafőzéssel, szénégetéssel és kubuz (— fonott tojástartó) -készítéssel foglalkoztak. A falut azonban mindenekelőtt a Kőbánya-völgyben nyíló barlang tette nevezetessé. A Felfalusi-barlang felfedezésének, illetve feltárásának története számos ponton homályos. Egy közelebbről nem ismeretes, de több szerző által is idézett múlt század eleji kézirat számolt be elsőként a létezéséről. A kéziratról először Márton Lajos adott hírt Gömör-Kishont vármegye őskorát bemutató munkájában 1904-ben (műve a vármegyei monográfiában jelent meg). Nyár/ Jenő 1912-ben megjelent munkájában ismertette a barlangban végzett feltárások eredményeit és részletesen is bemutatta az ún. felfalusi kézirat tartalmát. Ugyancsak beszámolt a kéziratról 1908-ban a gömöri kő- és bronzkori régiségekről írott munkájában Ján Botto is. Az ő nyomukon indult el 1954-ben Juraj Bárta nyitrai régész. Neki köszönhetjük ezidáig a barlang kialakulásának, történetének és régészeti emlékeinek legalaposabb ismertetését. A már említett ún. felfalusi kéziratból megtudhatjuk, hogy 1810-ben (más adat szerint 1813-ban) a rendkívül nagy esőzések nyomán keletkezett víztömeg egy — mint utólag kiderült, mesterségesen épített — kőfalat bontott meg, amely mögött ismeretlen barlangnyílás tátongott. Évekkel később mészkőfejtés során a barlangnak egy újabb bejárata vált ismertté. Az elsőhöz hasonlóan ez is mesterségesen el volt falazva szárazon egymásra rakott kövekkel. Az eltorlaszolt bejáratok felcsigázták az akkori helybéli földbirtokos, Szentmiklóssy érdeklődését, aki ásatni kezdett a barlangban. A kutatás során, feltehetően a ma „Csontterem"-nek nevezett részben 19 emberi csontvázat találtak félkörivben elhelyezve. A fal mellett további két gyermekváz került elő. A kézirat tanúsága szerint a vázakat kidobálták, más egyéb leletek pedig nem ismeretesek. Márton Lajos és Ján Botto adatai szerint a csontvázak zsugorított helyzetben voltak eltemetve egy tűzhely körül. A Felfalusi-barlang rejtélye később sem hagyta nyugodni a kutatókat. Közel egy évszázaddal a barlang felfedezését követően Nyáry Jenő próbált fényt deríteni a temetkezések mibenlétére. Ásatásai során az újkökori bükki-, illetve a kései bronzkort képviselő kyjaticei műveltség emlékanyaga került elő, újabb sírt azonban nem sikerült feltárnia. Juraj Bárta 1954-ben végzett feltárása szintén bizonyította az újkőkori és bronzkori emlékek jelenlétét, sőt a pleisztocén rétegekből előkerült barlangi medve (Ursus spelaelus) és ló (Equus caballus) maradványai egy esetleges őskori település lehetőségét is felvillantották. A régebbi kutatók — elsősorban az állítólagosán zsugorított helyzetben eltemetett vázak alapján — újkőkori temetőre gyanakodtak. Elgondolásuk azonban nem állta ki az idő próbáját. Az újabb régészeti kutatások fényében ma már szinte bizonyos, hogy a temetkezések, a kései bronzkor időszakából (i. e. I. évezred eleje) származtak és a már említett, ún. kyjaticei műveltség népe hagyta ránk őket. Ezt a megállapítást két tény is alátámasztja. A barlang bejáratainak mesterséges elfalazása minden bizonnyal a temetkezéssel függ össze. Tudva azt, hogy az elfalazott üregekben az újkőkori emlékeken kívül bronzkori töredékek is előkerültek, ha a sírok az újkökorból származtak volna, nehezen tudnánk megmagyarázni az évezredekkel későbbi bronzkori emlékek jelenlétét. Van azonban más bizonyság is. Az utóbbi évtizedekben számos más barlangban is tártak fel késő bronzkori csontvázas sírokat, ill. ebből a korból származó emberi csontmaradványokat (az utóbbira jó példa Kecső (Kečovo) határában levő Kilencfa-barlang). Ezeknek a barlangi temetkezéseknek valószínűleg kultikus háttere volt. Szemléletes bizonyságát nyújtják ennek a feltevésnek a Kilencfa-barlangban talált emberi koponyákból faragott maszkok is. Van azonban még egy dolog, amely különösen érzékletesen mutatja a Felfalusi-barlangban és más barlangokban feltárt csontvázas temetkezések különleges helyzetét, mégpedig az, hogy a kyjaticei népesség uralkodó temetkezési rítusa a hamvasztás. Az elhamvasztottak maradványait az erre a célra készített agyagedényekbe, urnákba helyezték, majd a földbe ásták. A sírokat gyakran lapos kövekből álló pakolás veszi körül (ún. szekrényes sírok). Legnagyobb temetőjüket a Fülek (Fiľakovo) közelében fekvő Ragyolc (Radzovce) határában tárták fel. A műveltség névadó temetőjének feltárása a Rimaszombattól északra fekvő Kyjatice község határában most folyik. A barlangokban korhasztásos módon eltemetett egyének sajátságos helyzetet élvezhettek a korabeli társadalomban. Mindezek tudatában csak sajnálhatjuk, hogy a felfalusi sírok mellékleteiről semmit sem tudunk. Amennyiben az ún. felfalusi kézirat hitelességét elfogadjuk — s erre okunk van — ez a híradás egyben a gömöri régészeti emlékekkel kapcsolatos adataink egyik legkorábbikának is számít. A Felfalusi-barlang rejtélyei azonban ezzel nem értek véget. Dr. Juraj Bárta kutatásai során az egyik különálló kis teremben — ő Pénzverő teremnek nevezte el — 16. századi pénzek hamis veretei, valamint félkésztermékek kerültek elő. Mindebből arra lehet következtetni, hogy egy időben pénzhamisító műhely működött itt. A hamispénzverde értelmi szerzőjét és tulajdonosát a nagyhírű murányi vár egykori kapitányában, a rablásairól, fosztogatásairól hírhedt Basó Mátyásban vélik megtalálni. Basó valóban nem volt finynyás az eszközökben — ebben azonban nem különbözik kora sok más hasonló alakjától. Tény, hogy többszöri intés után az 1548-as országgyűlés mint nyilvános gonosztevőt és hamispénzverőt földönfutónak nyilvánította és később, Murány várának elfoglalása után kivégezték. Tinódi Sebestyén is megemlékezett róla: Halljátok erős Murán romlását A kegyötlen Basónak bolondságát Kinek példáját vehetik ő dolgát Ki róla még tanúi megjobbítja ő magát. Basó egyébként utolsó nemzeti királyunk Szapolyai János híve volt, az utóbbi kincstárnokának, Tornallyai Jakabnak a sógora. Elsősorban, a Ferdinánd párti urak birtokait pusztította előszeretettel, ám a „jóvátétel”ben amazok sem maradtak el. Nem mentségére, csupán magyarázatként írjuk ide Forgón Mihály véleményét: „Nem volt ö roszszabb a korabeli uraknál, kik ugyanazt mívelték, amit ö, az urat cserélgető Bebekeknél s a hozzájuk hasonló nagyoknál határozottan szebb jellemű volt, mert legalább egy urat szolgált haláláig." B. KOVÁCS ISTVÁN Fotó: Benedek László 16
