A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-07 / 45. szám
Az ostrom idején... Foto: APN (3) és P. Zách ara (3) A napfényes Vo/ga-part És mindjárt saját kérdésére válaszolt: — Talán legtalálóbban a Szovjetunió marsallja V. J. Csujkov mondotta: „Mi túlélők a sztálingrádi csata résztvevői bizonyíthatjuk, hogy katonáink sem ismerték a félelmet, nem rettentek meg a haláltól és olyan elszántan harcoltak, hogy még a halottak sem engedték ki a fegyvert a kezükből és sebesülten is arccal nyugat felé fordultak. — Igen, — egy pillanatra elhallgat, majd ismét szabadon folytatja — azt is tudja, hogy hála az 1943. február 2-án zajlott eseményeknek az ellenség megadta magát. Ebben a döntő találkozásban a németek elvesztettek 1,5 millió katonát, fogságba esett 300 000 katona, 24 tábornok és több mint 2 500 tiszt. Hadseregünk egyidejűleg 750 repülőt, 1 550 tankot, 6 700 ágyút, 1 462 aknavetőt, 8 135 géppisztolyt, 90 000 puskát, 61 102 autót, 7 369 motorkerékpárt, 408 vontatót, 320 rádióállomást, 3 páncélvonatot, 56 gözmozdonyt. 1 125 vagont, valamint egyéb hadi felszerelést zsákmányolt. Tekintete elkomorodik, majd ismét kérdéssel kezdi: — El tudja képzelni, milyen áron jutottunk a győzelemhez?... — Borzasztó áron! Hisz a majdnem félmilliós városból alig 800 ember maradt életben! És a város, az üzemek...? Tulajdonképpen milyen város? Csak romjai maradtak meg. Sőt, még az sem, hisz 42 000 házat, kórházat, iskolát, kulturális intézményt semmisítettek meg ... Kísérőnk, Tánya Gufova hozzánk lép és figyelmeztet: a szünet lassan befejeződik. A vezérőrnagy elvtársat még arra kérem, beszéljen még röviden a háború utáni újjáépítésről. — A lakosság, vagyis az egész szovjet nép, az összes köztársaság segített talpraállítani városunkat. Munkások tízezrei jöttek és az ország minden részéről küldték a szükséges nyersanyagot. Különösen nagy segítséget nyújtott A. M. Cserkaszova munkásnő hazafias kezdeményezése, amely a szabadidő alatti városépítést szorgalmazta. Ez a mozgalom hamarosan átterjedt nagy hazánk más köztársaságaira is. Bizony, hihetetlenül gyorsan felépült a város. Sajnos, a beszélgetést be kellett fejeznünk. Megköszöntem Ovcsarov elvtársnak a beszélgetést és átadtam neki „A világ kommunista sajtója" című minikönyvet, amelyet a Pravda Kiadó adott ki a CSKP XVI. kongresszusának tiszteletére. Két nap múlva meggyőződhettem szavainak igazáról. A városnak már egymillió lakosa van. S amint a helyi Inturist kísérője Larissza Genagyijevna Nyikolajevna tájékoztatott, hatalmas hajógyárakat építettek, nehézgépeket és speciális orvosi műszereket gyártanak itt. A város erőteljes fejlődése megköveteli az építőanyag helyi gyártását s emellett észrevétlenül kiépült a fa-, élelmiszer-, könnyű- és vegyipar. Jelenleg a város fontos közlekedési csomópont, a moszkvai, kazáni, donbaszi és a kazahsztáni vasútvonalak kereszteződési pontja. Európában itt van a legnagyobb vizierőmű, 2 500 mW teljesítménnyel. Szintén ebből a dicsőséges városból indul a Lenin Volga—Doni csatorna. A városban 6 felsőoktatási intézmény van, ahol több mint 80 000 lány és fiú tanul, 4 színház, több mozi, klub, kultúrpalota és sok tervező- és kutatóintézet működik itt. A sztyepp feléledt Miután megtekintettük a Mamajevo Kurganon „A haza anyja” nevű monumentális emlékművet, a sztálingrádi csata panoramatikus múzeumát és egyéb nevezetességeket, egy közeli városba, Voljzsszkijba mentünk, ahol meglátogattuk ugyanezt a nevet viselő gyárat, ahol csöveket gyártanak. A gyár helyén egykor sztyepp volt, ahol még a madár sem járt, nemhogy ember. Errefelé nagyon szélsőséges az időjárás, nyáron 40 C° meleg, télen pedig —40 C° hideg is előfordul. A pártalapszervezet titkárnője Júlia Vasziljevna Alexandrovna, fekete hajú, energikus aszszony, elegáns frizurát visel. Hozzáértően tájékoztat bennünket arról, hogy az üzemben alig 15 év alatt 10 millió tonna terméket állítottak elő. Megkérjük, tegye számunkra kissé érthetőbbé a számot. Mosolyogva, készségesen válaszol: — Igen, ha egy sorba tennénk a csöveket, 65,8 millió méter hosszú szakaszt tenne ki. Ez azt jelenti, hogy a Földet az Egyenlítő mentén másfélszer lehetne körülölelni. Megörültem, mert a gyár gyors és minőségi fejlesztésében a mi szakembereinknek is részük van. Az üzemben Július Fučík brigád működik, de van egy Csehszlovák—Szovjet Barátság nevű gyáregység is. Nem csoda, hiszen a 8 000 alkalmazottból 2 500 a gyáregységnél dolgozik. Nem véletlenül került méltó helyre az első volzsszkiji cső, amit 1969. október 20-án hegesztettek. A csövet vörös szalagok díszítik, melyen ez áll: „A barátság szimbóluma". Az üzemet nagyon konkrét baráti szálak fűzik Csehszlovákiához, hiszen az Északmorva járásból rendszeres szakembercsere folyik, de népművészeti együttesek és úttörők is kölcsönösen látogatják egymás városát. Idén is — mint tájékoztattak bennünket — megrendezik az Északmorva járással kötött barátság napjait. A széleskörű politikai munka és társadalmi tevékenység terén elért eredményekről beszélt az SZKP helyi bizottságának első titkára. Vlagyimir Kalasnyikov elvtárs. Megértet/ tem, hogy ez az együttműködés, ez a barátság nem formális, az emberek belső igényéből ered. Ez nemcsak a barátság napjai alatt tart, hanem az év minden napján. Erős, hasznos és sok éves kapcsolat ez. Más üzemekben tett látogatásaink során is tapasztaltuk, mennyire össze tudják fonni a szovjet emberek a háborús hősiességet a munka hősiességével. JÁN IŠTVANČIN 9
