A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-11 / 41. szám
nagyon szép pályán, s ezzel is elmélyítik szűkebb pátriájuk, a Csallóköz szivének, azaz a dunaszerdahelyi járásnak a jó hírnevét. Ugyanakkor felhívták a búcsúztatónak figyelmét, hogy soha ne feledkezzenek meg arról, hogy honnan indultak, mert a Csehszlovák Néphadseregben csak akkor tudják maradéktalanul betölteni a reájuk váró küldetést, ha a „gyökerek" a búcsú napjával nem szakadnak ki abból a földből, amelyen szüleik, testvéreik, barátaik dolgoznak, hanem továbbra is abból táplálkoznak majd. Hivatalos? Nem. Sokkal inkább baráti, sőt családi búcsúztató volt ez, s remélem, az atmoszféráját így utólag sem rombolom le azzal, hogy teret szorítok azoknak a kérdéseknek is, amelyekről az ünnepség után Puss András hadnaggyal, a járási katonai parancsnokság tisztjével beszélgettünk. — Örömmel tölt el engem is — mondotta —, hogy ez a találkozó ilyen nagyszerű, családias légkörben zajlott le. Bár a szervezői mi voltunk, köszönettel tartozunk a járás párt- és állami szerveinek, amelyek minden tekintetben támogatták igyekezetünket. Már a múlt évi találkozónk is jól sikerült, így a jövőben sem akarnánk ettől a formától megválni. Úgy érezzük, az ilyen rendezvényekkel gazdagabbá és hatékonyabbá tudjuk tenni a saját munkánkat is. — Hogyan értékelné az e téren elért eddigi eredményeiket? — Panaszra nincs okunk, de őszintén meg Bohus Zoltán, a NF JB titkára kell mondanom, hogy az eredményeinkkel nem vagyunk teljesen megelégedve. A katonai iskolákba való toborzás a második legfontosabb feladatunk, s a tölünk telhetőt meg is tettük, de az eredmények a vártnál még kisebbek. — Kikre lehet ebben a munkában leginkább támaszkodniuk? — Valamennyi szervezet segít a munkánkban, de a legnagyobb segítséget, úgy érzem, az iskoláktól kapjuk. Közösen az iskolák pedagógusaival, a pályaválasztási tanácsadókkal választjuk ki azokat a fiatalokat, akik érzésünk szerint alkalmasak lennének erre a pályára. Nagyon felelősségteljes munka ez, hatékony agitációt és propagációt igényel. Ezek az anyagok a rendelkezésünkre állnak, de a múlt évek tapasztalatai meggyőztek bennünket arról, hogy elsősorban a személyes agitációra kell helyeznünk a hangsúlyt. A járási katonai parancsnokság tisztjei rendszeresen ellátogatnak a járás iskoláiba, ahol elbeszélgetnek a tanulókkal, sőt részt vesznek a szülői értekezleteken is, hogy a szülők is helyes és pontos tájékoztatást kapjanak a továbbtanulási lehetőségekről, mert bizony nagyon sok tévhitet kell még e téren szerteoszlatni ahhoz, hogy eleget tehessünk a hadsereg elvárásainak. — Pedagógusoktól hallottam, hogy ezek a beszélgetések azért nem elég hatékonyak, mert többnyire csak a végzősökkel tartják. Mint olyan sok mindent, ezt a munkát is már az alsóbb évfolyamokban el kellene kezdeni. — Erre mi is rájöttünk. A múlt években beleestünk ebbe a hibába, de idén már a hatodikosokkal is rendszeresen foglalkoztunk. Persze a megfelelő formákat még keresnünk kell, de már a múlt tanítási évben is nagyon jól sikerült a „Mit tudsz a Csehszlovák Néphadseregről" elnevezésű vetélkedőnk, amelyen a nyolcadikosokon kívül a hatodikosok, hetedikesek is részt vettek. A vetélkedő során nagyon fontos ismereteket szereztek a katonai pályáról, talán ezek is segítenek majd a végleges döntésben, amikor időszerűvé válik a pályaválasztás kérdése. — Ezen a találkozón csakis középiskolásoktól búcsúztak, holott, tudomásom szerint néhányan jelentkeztek a gimnáziumokból és a szakközépiskolákból is katonai főiskolákra. — Igen, de tőlük már korábban, kisebb közösségben, talán még családiasabb légkörben, mint most, a járási katonai parancsnokságon búcsúztunk el. Ők augusztusban már a választott katonai főiskolán voltak. — Tehát a nyár utolsó hetei a búcsúzkodásé voltak. — Ez a búcsú csak egy rövid időre szól. A kapcsolat közben sem szakad meg. Figyeljük a tőlünk kikerült tanulók és főiskolai hallgatók sorsát, mert úgy érezzük, hogy ez részben kötelességünk, másrészt pedig a róluk kapott dicsérő vélemények a leghatékonyabb és legmeggyőzőbb propagációs anyagok a további toborzási feladataink teljesítéséhez. KAMOCSAI IMRE A szerző felvételei Lányok is vannak a műhelyben lyek elektromos berendezéseire ügyelünk majd. — Mi a jó ebben az iskolában? — Az, hogy a fiúk udvariasak és mindig segítenek, ha nehezebb, kevésbé lánynak való feladatot kell megoldani. — Mi az, amit a legjobban kedveltek, ami a legjobban szívetek szerint való? — A műhelymunka, a szerelés .. . AZ IGAZGATÓI SZOBÁBAN Minden iskolának van valamilyen sajátossága. A miénknek, az érsekújvári (Nővé Zámky) elektrotechnikai szakközépiskolának az a nevezetessége, hogy szinte az alapoktól a befejezésig mi, tanárok, szülők, diákok építettük — mondja Czizmazia József igazgató. — Tudomásom szerint az országban nincs több ilyen iskola, de tán még Európában sem. A zöld réten kezdtük, az első téglától az utolsó mérőműszer elkészítéséig vagy beszerzéséig, minden a mi művünk. Tizenegy éve létezünk, tizenegy éve építjük, bővítjük, gazdagítjuk az iskolát. Jelenleg készen vannak az alaptantermek. Szaktantermek bár már vannak, de még továbbiak hiányoznak. Kértük a felettes szerveinket, adjanak további helyet. Ez idén hat osztályt nyitottunk az első évfolyamban. Energetikusokat nevelünk, ez a jövő szakmája. Már ma is ott lenne a helyük minden üzemben. Nincs is elhelyezkedési gondja a nálunk érettségizőknek! Az iskolánk tanulóinak létszámát és a tanítási, tananyagi feladatokat tekintve a legigényesebb, körülményeinket nézve a legszerényebb iskola a miénk. Könnyűszerkezetű faelemekből építkeztünk. Ennél szerényebben mór csak akkor élnénk, ha sátorban vagy barlangban tanítanánk. Egy azonban biztos: tiszta, világos, egészséges, fűthető és biztonságos tantermekben tanítunk. S ez a lényeg! A beszélgetést a telefon csengése szakítja meg. Boldog új évet kívánva szól bele az igazgató, igen, nálunk szeptemberben is Újév van. Már sokszorosítják az órarendet, bár tudomásom szerint ma még nem feleltetnek. — Az új tanév bizonyára új gondokat is hozott. Jut-e tankönyv, tanszer, segédeszköz, szállás és étel minden diáknak? — Ebben a tanévben két új szakot nyitottunk. Persze, nem volt elegendő műhelyünk és laboratóriumunk. így a nyáron ismét építkeztünk. Készen is lett minden. Az elsős diákok szülei azok, akik nyaranta társadalmi munkával felépítik az éppen időszerű, hiányzó valamit. A szülői tanács irányítja a munkát. Ezen a nyáron kétszázan dolgoztak itt. Persze nem egyszerre. Továbbfejlesztettük az iskolát, gázvezetéket fektettünk, tereprendezést végeztünk, autóparkolót építettünk, így is tanteremhiányunk van, a közgazdasági szakközépiskolában „béreltünk" osztályt, de messze van ide, körülményes az átjárás. — Remélhető, hogy valaha végleges helyre kerül az iskola? — Igen, remélhető. Az iskolaépítés végleges terve sok-sok éve állandóan napirenden van. Ez alatt az idő alatt három tervrajzot nyújtottunk be. Most, a legutóbbit, azt hiszem jóváhagyja a kerületi nemzeti bizottság. A Pozemné stavby nemzeti vállalat elvállalta az építkezés első szakaszát, a várostól, a területet — öt hektárt — régen megkaptuk. Nagyon szép pontján a városnak. Azon sem kell szomorkodni, mi lesz ezekkel az épületekkel, ha mi kiköltözünk? Lakótelep közepén vagyunk s egy lakótelepen sohasem lehet elegendő óvoda, bölcsőde, szolgáltató ház. Majd így hasznosítják. Az érsekújvári elektrotechnikai szakközépiskolában a fő szak az energetika, természetesen erősáramú energetika. Ezt tanítják az osztályok kétharmadában. Újabban hírközlés és mikroelektronika is kapcsolódott az oktatott szakhoz. Ez utóbbi iránt a legnagyobb az érdeklődés. A felvételinél háromszoros a túljelentkezés, csak a legjobb' tanulókat vehetik fel. Lánynak való szakma mindkettő. Az erősáram még nem jelent nehéz fizikai munkát. Munkájuk tervezésből, számítások elvégzéséből, műszerek ellenőrzéséből, diszpécserszolgálatból, erőmüvek műszerfalának ellenőrzéséből áll majd. A diákok többsége bejáró, vagy albérletben lakik a városban. Ebédet az iskolában kapnak. Konyhát, ebédlőt is építettek. A lányok számára eddig is biztosítottak diákotthont, a jövő iskolai évben ötven fiú is lakhat diákotthonban. HAZAFELÉ Alenka Baová szép szőke kislány. A III. E-ben már találkoztunk, most együtt az autóbuszra várunk. Naponta ingázik Naszvad (Nesvady) és Érsekújvár között. Viszonylag szerencsés helyzetben van, hatkor kel és ha minden jól megy már háromkor, de legkésőbb ötkor otthon van. — Mikor, és mennyit tanulsz? — Hazaérkezés után egy órával már nekiülök és úgy kilenc körül készen vagyok. Rendszeresen kell készülni, minden nap és minden órára, akkor nincs hiba. A legnehezebb az a nap, amikor valamely szaktantárgyból két óránk van és másnap is egy, olyankor nehéz megtanulni mindent. Nem panaszkodom, velebírok. — Mondd, te tényleg energetikus akartál lenni? — Mindig is szerettem a matematikát és a fizikát, értettem is. Az iskola közelsége is vonzott. Nem bántam meg, bár a humán tantárgyakat is kedvelem és szeretek szavalni. Az iskolai ünnepségeken kiélhetem ezt az adottságomat. Alenka vidáman száll le az autóbuszról. Ma még nem kell ki^ncig a könyv fölött ülni. Ez volt a harmadik-tanítási nap és olyan jó diáknak lenni! FISTER MAGDA A szerző felvételei t 5
