A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-04 / 40. szám
— Azért keseregsz? ... Inkább örülnöd kellene, csacsi! Mellesleg én sem. — Valóban? — Nem szoktam a levegőbe beszélni. — Hát akkor rendben vagyunk — mondta Katalin sóhajtva. — Nyakig benne a pácban ... — Rémképeket látsz. — Ne hidd... Az az érzésem, hogy végzetesen belédszerettem ... végzetesen, érted te ezt? — Én is valami hasonlót érzek ... — Hát persze, utána mindenkinek ezt mondod, ismerem én a fajtátokat... — Nem, Katalin, ez most más. egészen más... Amiben eddig nem hittem, most bekövetkezett — mondta Gábor, s akaratlanul Igor barátja jutott eszébe, a szerelméről mondott szavai, majd meg Zsuzsára gondolt, akinek a képe most teljesen elmosódott, aki távolról sem váltott ki belőle olyan érzéseket, mint Katalin. Szerelmes lett. Az az igazság, hogy szerelmes. Aztán hogy végzetes lesz-e, vagy sem, ki tudja. Hosszú csend. — Milyen beszédes a csend ... — szólalt meg Katalin hanyatt dűlve a párnán. — Nekünk előbb kellett volna találkoznunk, Gábor, sokkal előbb. — Még semmiről sem késtünk le. — Bonyolult, megoldhatatlan... — mondta Katalin csendesen. — Ha higgadtan végiggondolod az egészet, néhány nap múlva te is rájössz, hogy lekéstük azt a vonatot, amelyen mindkettőnk számára volt fenntartott hely egy ideig ... Nélkülünk robog tovább az a vonat, Gábor, s robogás közben életveszélyes, szinte lehetetlen felszállni rá ... — Férjedre meg a fiadra gondolsz? — Főleg rájuk, de sok más egyébre is... A szüléimre például, meg a te szüléidre ... meg mit tudom én, minden másra ... Te túlságosan rendesnek látszol Gábor, én meg, tudod, én .. . olyan vagyok, hogy ... szóval nem érdemellek meg téged ... — Légy szíves ne fantáziálj! — Én az igazat mondom. — Mindent meg lehet oldani, Katalin. — Gondolod? — Meg hát. — Jól van, Gábor, alszunk rá egyet-kettőt, tízet vagy százat, aztán majd meglátjuk. Gábor a karórájára pillantott: — Most aztán uccu neki, vesd el magad! —• Mi lelt, Gábor? — Futás a fiadért, mielőtt anyukádnak munkába kellene menni, különben kitör a balhé! — Nyugodt lehetsz, így is kitör... Nem is az én anyám volna, ha kitárt karokkal és örömkönnyekkel a szemében várna. — Mikor találkozunk újra? — Nem töleg függ ... SZABÓNÉ kezét tördelve járt fel s alá a lakásban. Majd szétvetette a harag meg az idegesség. Folyton a karórájára tekintgetett, amitől még idegesebbé vált. Már régen el kellett volna indulnia a munkába, és Katalin sehol. Ez volt az utolsó, fogadkozott, soha többé nem pártolom el a gyereket. Megállt a kocsi fölött: szegény kis bogaram, rád is haragszom, látod, pedig te ártatlan vagy semmiről sem tehetsz. Végre betoppant Katalin. Jött, mint a forgószél, s össze-vissza hazudozott mindent. Egyebek közt azt lódította — az úton találta ki —, hogy halálos kimenetelű balesetnek volt a szemtanúja, becipelték a rendőrségre, újra meg újra el kellett mondania, mit látott, mit tapasztalt. A legapróbb részletekre is ki kellett térnie, s az idő meg csak ment, ment... (Folytatjuk) Hallottak' olvastuk' láttuk KÖNYV Nguyen Du: Kiéu története Még mindig nagyon keveset tudunk — egykét ország (Japán, Kína, India) kivételével — a keleti irodalmakról. A vietnamiról, példának okáért. Az Európa könyvkiadó most meglepetést okozott orientofil olvasóinak, midőn megjelentette Nguyen Du verses regényét. Ki volt ez az iró? „Nguyen Du 1765-ben született. Apja magasrangú hivatalnok és hadvezér volt. A családi krónika a következőket jegyezte fel a fiúról: Hatéves korában kezdett el tanulni, ahogy belenézett a könyvbe, nyomban tudta kívülről a szöveget." A XVIII. század utolsó éveire esik leggazdagabb alkotói korszaka. Sok verset irt klasszikus formában: nyolcsoros, öt vagy hétszótagos sorokban. Saját életét énekelte meg, sokat irt a természetről, szülőföldjének festői tájairól. Nemzeti nyelven, nőm írással is fennmaradt két hosszabb költeménye. A lényeg ez utóbbiakban van: hogy nemzeti nyelven (is) írt, s hogy a klasszikus formában írott vietnami vers képlete ugyancsak bonyolult. Ebben rejlik nyilván fordithatóságának lehetősége is. S aligha akad akár világszerte sok olyan bravúros fordító, mint Tandori Dezső, aki vállalkozik eme fából vaskarikára: a formahű átköltésre. Hogy ez micsoda nyaktörő művelet, íme egy példa: „Bizony, minden az ég rendelése, /így lel a sors emberére, jár erővel,/ Ha porvihart hoz, porvihart tűrsz el,/ Ha tisztaságot, derűvel élhetsz tisztán./ Nincsen kivétel e földnek utján,/ Tehetséggel párosul, lám. sok balvégzet./Sose fitogtasd nagy tehetséged, /Mert a szerencsétlenségnek ríme lehet." A verses regényt persze vietnami eredetiből magyar prózára Truong Dang Dung fordította és a jegyzeteket is ő állította össze, Tandori az ö nyersfordítása nyomán dolgozott, de még így is páratlan teljesítményt nyújtott — csak a saját legkiválóbb műfordításaival mérhető teljesítményt. Nguyen Du verses regényét az Európa Könyvkiadó nemcsak kiváló fordításban jelentette meg, hanem mintaszerűen szép kivitelezésben is. „Kötetünket vietnami fametszetekkel illusztráltuk" hirdeti a kiadó. Pompás ötlet és pompásan sikerült kivitelezés. (csetényi) Vallanak a betűk Rákosné Ács Klára írásszakértő tanulmányait Személyiségek és életutak pszichografológíai megközelítése alcímmel jelentette meg a Magvető Könyvkiadó. Az iráselemzés által levont következtetéseket rendszerint a modem kor embere is teljes bizalmatlansággal fogadja, s a grafológiát nemegyszer a tenyérjóslás szintjére süllyesztik. Áltudomány-e a grafológia? Egyértelműen nemmel válaszolhatunk. Az íráselemzés tudományos módszer, lélektani teszt, amely minden műszeres mérés segítsége nélkül — s talán éppen ez kelti a kétségeket — hoz komoly eredményeket. Az íráskép emberi produktum, amelyben mindig benne van az egyén pillanatnyi pszichés állapota. Minden betű szóköz, írásjel, az írás tagoltsága, döltsége, térbeosztása, dinamikája elárul valamit az írójáról. Rákosné pszichografológiájának sajátossága, hogy a magyar történelem és irodalom kulcsfiguráinak írását vizsgálja, s ezáltal különböző szakterületek tudósainak nyújt segítséget az egy-egy történelmi személyt, irodalmi egyéniséget, művészt körülvevő homály eloszlatásához. A munka látszólag egyszerű: az írásszakértő kap egy kézírásos szöveget, amelyről nem tudja, ki írta. Elvégzi az elemzést. Az illetékes történész, irodalomtudós pedig aplikálja az eredményeket a vizsgált személyiségre, illetve összeveti az irodalomtörténet, história által megrajzolt portréval. Vagyis mintegy elvégzi az elemzés próbáját. Az említett kötetben több mint harminc ismert egyéniség „betűi vallanak". Köztük: Báthory Erzsébet, Martinovics Ignác, Széchenyi István, Teleki Pál, Körösi Csorna Sándor, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Csokonai Vitéz Mihály, Jókai Mór, Ady Endre kézírása. És az eredmények? A „fiatal lányok vérében fürdő csejtei várúmő írásából arra következtethetünk, hogy valóban „gonosz és kártékony volt, embertársaira veszélyes", Balassi tele van „szeretetvággyal és szeretetadással". Teleki Pálról határozottan állítja Ács Klára, hogy „nem lett öngyilkos"; Kovács Sándor Iván, a kiváló Zrínyi-kutató feltételezését, miszerint a Szigeti veszedelem nem az eddig vélt időpontban, hanem később, 1648 táján született, szintén a pszichografológus megállapításai erősítették meg. Szabálytalan történeti grafológiát tart a kezében az olvasó, hiszen az utolsó részben egy élő személy írásának elemzését olvashatjuk, akinek már gyermekkorában nagy jövőt jósolt az írásszakértő. Aztán idővel jött a „bűvös kocka", majd a „Rubik-kígyó" ... Mi bizonyíthatná meggyőzőbben a pszichodiagnosztikai módszer szavahihetőségét? Fehér Péter TELEVÍZIÓ Egy vasutas a felkelésben A Csehszlovák Televízió a közelmúltban mutatta be a Miloš Kmo novellája alapján készült A győzelem állomása című tévéjátékot, Milan Sémik rendezésében. Egy idős vasutas a történet főhőse (Jozef Króner alakítja, aki fokozatosan tevékeny részese lesz a szlovák nemzeti felkelés eseményeinek. Már az indító képsorok megdöbbentőek: egy szökni próbáló katonát a németek legéppuskáznak. A hős mindezt egy bokorból figyeli, s bár sok mindent tapasztalt már, a szörnyű látvány elől mégis visszamenekül biztonságos-meghitt házikójába. E rettenet azonban nem teszi fásulttá, ellenkezőleg, megerősíti hitében, hogy csakis a partizánok oldalán a helye. A segítségnyújtásban nem marad el mögötte társa, a nő sem (Ida Rapaičová alakítja); minden veszélyt vállalva élelmet visz a hegyekben harcolóknak. A film jól érzékelteti, hogy gyakorta egyszerű emberek is részesei lehetnek a történelem fontos eseményeinek; sok esetben épp ők, a hátországban élők és tevékenykedők szenvednek a legtöbbet, kitéve pusztító-barbár hordák és önkényeskedő sehonnaiak kénye-kedvének, éppúgy, mint Jilemnický Garammenti krónikájában Gondáš, a rokonszenves erdőkerülő. A szlovák nemzeti felkelés névtelen hősei ők, akiknek tettei csak a „legközelebbi munkatársak" emlékezetében maradtak meg. Tövises, száz halállal szembenéző útjukat néha-néha öröm is „keresztezi". Az öreg vasutas szűk baráti körében eljegyzi segítőtársát a nőt s vigasságban töltik a „harcközi" szünetet, de a történet végül mégis tragédiába torkollik: a németek megölik az idős embert. A tévédráma nemcsak kordokumentumként fontos; kompoziciós—esztétikai értelemben is nagyszerű élményt nyújtott a nézőknek. A tanulságot a cselekmény hordozta, s ami szintén nem elhanyagolható: mindvégig lekötötte figyelmünket. Köbölkúti József KIÁLLÍTÁS A fiatal képzőművészek tárlata Az idén nyáron hatodik alkalommal rendezték meg a fiatal szlovákiai képzőművészek kiállítását a bratislavai Dosztojevszkij sori kiállítóteremben. A tárlaton bemutatott festményeket, szobrokat, grafikákat, fényképeket, iparművészeti munkákat, építészeti terveket, plakátokat százötven 20—35 év közötti művész alkotásaiból válogatták. Felvetődik ugyan a kérdés, hogy a válogatás során közszemlére került művek valóban híven tükrözik-e a pillanatnyi helyzetet, mindenesetre a tárlat lehetővé tette, hogy bizonyos képet alkossunk a legfrissebb stílusirányzatokról. Mivel a kiállítás nem volt adott témához kötve, így találkozhattunk tájképekkel, sporttémájú festményekkel, voltak képek a színház világából, gyári környezetből. Érdekesek voltak például Ján llavský zenei motívumokat feldolgozó festményei. Külön figyelmet érdemel Viliam Pirchala groteszk sorozata és a szuperrealista stílust képviselő Ufjana Zmetáková két, kissé szokatlan csendélete és két portréja. A szobrok és kisplasztikák sorában Oto Bacharík márványból készült Zsuzsanna portréja és Peter Vrzala különös portréplakettjei keltettek érdeklődést. A fényképek közül főleg Anton Sládek zenészportréit és Jana Šimková divattal foglalkozó fotociklusát emelhetnénk ki. A legjobb iparművészeti alkotások közé tartoztak Michaela Klimanová-Trizuljaková eredeti megoldású faliszőnyegei, Kissóczy Katalin ötletes díszlet- és kosztümtervei, Milan Gašpar öntött üvegtárgyai és Marcela Korkošová ezüst és üveg kombinálásával készített ékszerei. Kamoncza Márta 15
