A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-12 / 28. szám
... Amikor a Magasépítő Vállalat bratislavai üzemei egyikének porban kavargó ligetfalui (Petržalka) munkaterületén a Szabad Sándor vezette vakolóbrigád iránt érdeklődtem, magáról a csoportvezetőről vajmi keveset tudtam. Mindössze annyit, hogy negyvenöt éves, tehát valamicskével a férfikor delén túl jár; hogy kis híján harminc éve dolgozik a szakmában; hogy jópár esztendeje tagja már a kommunista pártnak; valamint azt is, hogy néhány hete: a május elsejei kitüntetések során a köztársasági elnök Munka Érdemrenddel jutalmazta sokévi megbízható munkájáért. Szabad Sándort keresve — az egyhelyütt poros, másutt sáros építkezési területen bandukolva — akaratlanul is eszembe jutott mindaz, ami néhány esztendeje nagyjából ugyanitt lépdelve, ám akkor egy nádszegi (Trstice) származású épületlakatos szakmaszeretete és emberi tartása láttán fogalmazódott meg bennem. Nevezetesen az, hogy van, aki különleges tehetséggel megáldva születik, s kitűnően tud énekelni, festeni, táncolni — és ha az ilyen szerencsés teremtés nem él vissza ég adta talentumával, akkor előbbutóbb híres emberré válhat... A többség azonban kétkezi munkára születik, és a munka, pontosabban a mindennapi munka válik életének értelmévé. Az egyszerű ember, a „sorkatona" hétköznapjait nem a hírnév, nem a ragyogás fénye övezi, hiszen életének javarésze természetesnek tűnő, egyszerű dolgokat végezve szalad el. Például kőművesként dolgozik. Mondjuk üzleteket, óvodákat iskolákat, egyéb járulékos beruházásokat építve keveri a habarcsot és vakol az illető. Reggeltől estig, hétről hétre éveken s évtizedeken át hallatlan türelemmel és kitartással. Nem a dicsőségért, nem csupán a pénzért, nem az elismerő vállveregetésért Hogy mégis miért teszi ? A csallóközi, precízebben pozsonyeperjesi (Jahodná) Szabad Sándor, a Magasépítő Vállalat Munka Érdemrenddel kitüntetett csoportvezetője szerényen elhárítja a fenti kérdést s választ keresve a tenyerébe pillant. — A becsületes embernek egyszerűen életeleme a munka! Kérdezze meg a brigádom bármelyik tagját, egytől egyig ezt fogják állítani — mondja határozottan, aztán fölszegi a tekintetét és szúrósan a szemembe néz: — Mit csinálnánk a kezünkkel, ha nem dolgoznánk?! A fővárosiaknak is, a vidékieknek is szükségük van 4
