A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
A KGST országok között számos együttműködés már huzamosabb idő óta kiválóan funkcionál. Ezek egyike a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság két nagyvállalata, a Szlovák Magnezitbánya Vállalata és a bányászati Aknamélyítő Vállalat borsodi körzetének tizenöt éve tartó gyümölcsöző együttműködése. — A tizenöt évvel ezelőtti kezdet számomra olyan mintha tegnap kezdődött volna minden, mintha csak tegnap történt volna, hogy a magyar bányászokat Lubenyikben fogadtuk — mondta az évforduló kapcsán rendezett ünnepségen Zoltán Prekop, a Szlovák Magnezitbánya igazgatója a vállalat Murány melletti Predná Hora-i üdülőközpontjában. — Ezen a fórumon és alkalommal is el kell mondanunk, hogy szükségünk A kitüntetettek ven jelzi, hogy tizenöt esztendő alatt immár ötödik alkalommal érdemeltük ki az élüzem címet, számos dolgozónk kapott szlovák kitüntetést. Ilyen alkalom volt a mostani ünnepség is. A Magnezitművek vezetői sorra szólították a magyar bányászokat. Lónyabánya kiváló dolgozója lett Gál József és Nyerges István; a lubenyiki bánya kiváló dolgozója címet érdemelte Apostol Bálint, Boda István, Andrejcsik János; a kassai üzem kiválói közé sorolják ezután Visontai Jánost, Bosnyák Istvánt, Papp Gyulát és Lempner Lajost. „A vezérigazgatóság kiváló dolgozója" kitüntetés birtokosa lett Fekete István, és a Bányászati Aknamélyítő Vállalat vezetői közül Kerekes Jenő igazgató, Fegecs Tibor üzemvezető, Limburger József, a borsodi körzet vezetője, valavolt a magyar bányászok munkájára. A tárgyalások 1969-ben kezdődtek erről, és 1970 elején kezdtek dolgozni a magyarok a jolsvai (Jelšava) és lubenyiki üzemben. Ezt követően bővült a kör, a lónyabányaí (Lov. Baňa) és a kassai (Košice) üzemünk ugyancsak fogadott magyar aknamélyítőket. A tizenöt év alatt végzett munkájuk önmagáért beszél. Ha az általuk hajtott vágatok nem készülnek el, a Magnezitművek nehezen tudta volna teljesíteni az előírt terveket. A végzett munka jó minőségén túl az is megnyugtató számunkra, hogy tizenöt év alatt egyszer sem fordult elő olyan eset, hogy amit a Magnezitmüvek a magyar bányászoktól kért, ne teljesítették volna! — Ugyancsak jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy nemcsak a munka frontján kitűnő az együttműködés a szlovák és a magyar bányászok között, hanem tartós, igaz barátságok is szövődtek tizenöt esztendő alatt a vájárok, műszakiak és vezetők között egyaránt. Megítélésem szerint az ilyen jellegű együttműködés, együttmunkálkodás példa lehet az igazi, tartalmas, internacionalista munkavégzésre, a KGST-országok közötti együttműködésre. — Ezek után sem az itt jelenlevők, sem mások számára nem lehet kétséges, hogy ezt a közös munkát a jövőben is folytatni akarjuk — hangsúlyozta Zoltán Prekop igazgató. — Ezután is nagy szükségünk lesz a magyar bányászok megbízható, pontos, lelkiismeretes munkájára, szorgalmára. Már azért is számítunk erre, mert a következő tervidőszakokban a Magnezitművek nagy fejlődés előtt áll. És a fejlődés megvalósítása nemcsak a mi országunk számára fontos. Ezért szerezzük be a legmodernebb technikát, ezért törekszünk a legjobb gyártmányok előállítására. Ezáltal és ennek révén nemcsak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, hanem a KGST-országok is előbbre léphetnek, így Magyarország is. A közös célokról, munkáról beszélt Kerekes Jenő, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat igazgatója is, aki emlékeztette arra: a jolsvai, lubenyiki, kassai és lónyabányaí üzemben dolgozó hatvan magyar aknamélyítő tizenöt esztendő alatt 86 kilométer hosszú vágatot, kéményt hajtott ki, a munkaterületekről 631 ezer köbméter anyagot szállítottak ki, s az eddig végzett munka értéke megközelíti a félmilliárd forintot. Limbürger József, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat borsodi körzetének vezetője a mindennapokra emlékeztetett. Arra, hogy a Szlovákiában dolgozók között van pl. Tóth János aknász, aki harminc éve dolgozik az aknamélyítőknél. Tóth János azon úttörők egyike volt, aki tizenöt évvel ezelőtt érkezett Szlovákiába, azóta is becsülettel helyt áll. — Két, azonos úton járó szomszédos, szocializmust építő ország munkásai találtak itt egymásra, dolgoznak azonos célokért — mondta az ünnepség alkalmából Limburger József. — Sok-sok érzelmi szállal kötődünk szlovák munkatársainkhoz, a mögöttünk hagyott évek alatt igen sok szlovák kollégánkat mondhatjuk barátunknak is. S hogy ez így alakult, az annak a több ezer társadalmi munkaórának is tudható, amelyet a szocialista brigádjaink itt teljesítettek sportpálya, üdülő, szabadtéri színpad, munkásszálló, burgonyatároló építésén. — Az alapvető célok világosak előttünk, általános megfogalmazásban: a fejlett szocializmus felépítése. Ehhez, munkánkon keresztül mi is igyekszünk hozzájárulni. Törekvéseink tartalmát hímint Lévai András, a BAV szakszervezeti bizottságának titkára. Ezt a találkozót használták fel arra, hogy a magyar bányászok első vezetőit —, akik ma már megérdemelt nyugdíjukat élvezik — ugyancsak kitüntessék. így lett „a vállalat kiváló dolgozója" Honti Ferenc és Abonyi András. — Az emberek jó része azt hiszi, semmiség külföldön dolgozni — mondta Tóth János aknász, szakszervezeti főbizalmi. — Ám rövidesen kiderül, hogy itt minden nap maximálisát kell produkálni. Nemcsak azért, mert szokatlan, ácsolat nélküli szelvényben dolgozunk, a robbantási gázok miatt például Lubenyikben nem keveset kell tűrni. Mi úgy mondjuk, az első három-négy hónap itt a „próbaidő". Aki kibírja, az évekig megbízható munkatárssá válik. Természetesen olyan eset is előfordul, hogy valakinek azért kell hazamennie, mert nem tudott beilleszkedni az itteni munkafegyelembe, munkaritmusba, életformába. Amikor kijöttünk napi 1,7 köbméter volt az átlagteljesítményünk, most — pedig ugyanazokkal a gépekkel dolgozunk, mint tizenöt évvel ezelőtt — 2,6 köbméter... SZABÓ ZSIGMOND A szerző felvételei
