A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
Hl snni A Kazinczy-em/ékmű Ahol a direktórium működött. Az egykori ferences kolostorból alakított hivatal Az „igazgató” nyomában 1794 júliusában Bratislavában, az egykori Pozsonyban rendkívüli dolgok történtek. Éjszakánként az osztrák ulánus közlegények tisztjeik vezetésével nemes urakat, hivatalnokokat, orvosokat, és patikusokat, tanárokat és kereskedőket tartóztattak le, hurcoltak magukkal fel a várba, kihallgatásra. A vád ellenük: szabadkőműves-szervezkedés, összeesküvés a császár hatalmának megdöntésére. Akire rábizonyítottak valamit, azt megbilincselve küldték Budára. Ismeretes a történelemből, hogy a köztársasági mozgalom szervezői a jakobinusok, vagy ahogyan a polgári történészek nevezték „a Martinovics-féle összeesküvés" résztvevői kerültek ily módon Budára. Köztük a Modorban született, szlovák származású Hajnóczy József, a hivatalából leváltott szerémi alispán. Megkülönböztetett figyelemmel vallatták, mert ő volt a jakobinusok Szabadság és Egyenlőség Társaságának egyik „igazgatója". Tény, hogy akkoriban több szabadkőműves páholy, jakobinus csoportosulás is működött a megyében, a Hallgatás, a Biztonság és az Egység elnevezésűek. Tagjai röplapokat adtak ki, szervezkedtek, forradalmi tanokat hirdettek, amit a császár felségsértésnek és hazaárulásnak minősített. Ezért került Hajnóczy, több magyar nemes, velük néhány szlovák — Vrchovský, Marton, Smetanovič, meg a német Neumüller — megbilincselten Budára. A nyomukban járok. Útmutatóm, kalauzom kor- és sorstársuk Kazinczy Ferenc Pályám emlékezetes és Fogságom naplója című műve. Budán, a Bécsi kapu tér 7-es számú, díszes homlokzatú ház előtt azért állok meg, mert Novák János kapitány ebben a házban vette át a foglyokat. Akkor még nem volt díszes a ház külseje. Későbbi tulajdonosa, Grigely József tanár rakatta homlokzatára az ókori költők és írók domborművű arcképét. És nem állt előtte a mécsest vivő nő szobra, Pásztor János alkotása, mert azt Kazinczyra emlékezve alig ötven éve állították oda. Bizonyos azonban, hogy a házban történtekről tudomást szerzett még Thomas Mann is, mert a Kazinczy-emlékmü leleplezésének évében, 1936-ban, ebben a házban lakott két ízben is az akkori tulajdonos Hatvány Lajos vendégeként. A vasra vert foglyokat innen vitték át a mai Úri utca 53. sz. házba, a ferences kolostorból alakított hivatalba, ahol a direktórium működött. (Most a közeli Hadtörténeti Intézet és Múzeum raktára.) Hónapokon át tartott a kihallgatás, a szembesítés, a per előkészítése. Hajnóczyra rábizonyították: ő az egyik „igazgató", ő fordította le latinra, szlovákra a jakobinus alkotmányt. Hatvan vádlottat fogtak perbe. Kazinczyt is vallatták Hajnóczy tettei felől, írásbeli vallomást követeltek tőle, amiben persze a tettekről hallgatott, viszont az újabb idők Szokratészének nevezte. Pályám emlékezete című művében, amit jóval később, 1826-ban kezdett A jakobinusok emlékműve a Vérmezőn írni, tudomásunkra adja, hogy Hajnóczy magyarul, németül, szlovákul folyékonyan beszélt s hibátlanul. Külsejét pedig, szó szerint idézem, így örökítette meg: „Kisded termetű, csontos, hízni s kopaszodni s őszülni kezdő, gömbölyeg képpel, piros orcával, kék szemmel, élesen hangzó szóval”. A per hosszas előkészítése után 1795. április 15-én tárgyalt első ízben a királyi táblabiróság. Április 27-én halálos ítéletet mondott Martinovics Ignácra és a jakobinus társaságok négy igazgatójára. Május 18-án a királyi kegyelmet is megtagadták tőlük, s hogy a további húsz halálra ítélt közül elsőként őket fogják kivégezni, azt Kazinczynak egy szlovák származású katona mondta meg. A személyeket így határozta meg: a pap, a viceispán, a kapitány, a szép ifjú és a vak gróf. Hajnóczyt értette a viceispánnak. Megyek tovább, le a várból, le a Vérmezőre, kivégzésük színhelyére. A kivégzés eseményét, főleg ami Hajnóczyra vonatkozik, költői szabadsággal élve, Karinthy Frigyes, versében így örökítette meg: „Szentmarjai vadul ellökte a papot/ Hajnóczy sírva ment, Őz Pál viaskodott." Kazinczy sokkal pontosabb. Megírta, hogy Hajnóczy lökte el magától a pesti lutheránus papot, nyugalommal lépett a szekérhez, a segítséget ezekkel a szavakkal utasította viszsza: „Ne fárassza kend magát, én saját erőmmel is fellépek ..." A Vérmezőn, a jelenlegi szép park északi végében, ahol akkor gerendákból, deszkákból ácsolt vesztőhely volt, ma az ö emlékmüvük áll. Kazinczy rajzos vázlatán pontosan megjelölte a helyet, és szívszorító pontossággal írta le Hajnóczy magatartását: „Elébe mentek a hóhérlegények, s le akarják vonni ruháját. Nem engedte, hogy hozzányúljanak. Maga vette le a kabátját. Leült a székre csudáit nyugalomban. Csak akkor borzada meg, midőn a hóhér ketté repeszté ingét, hogy két vállain lehullhasson, s midőn ollójával nyakán az apróbb hajakat elmetszé .. Nézem, nézem a kőkoporsóhoz, szarkofághoz hasonló emlékművet, az emlékeztetőt, mert a történtekről Kazinczy megírta: „Homokkal hintették be a vér helyét, s az öt testet kivitték a Buda megett emelkedő tetőkre. Senki sem tudja, hol fekszenek. Másnap reggel a vérhelyen rózsa virított. Valaki rózsákat ásá le ott csuprokban .. Nézem az emlékművet, a helyet, ahol a haladásért küzdő magyarok és szlovákok vére összefolyt. Eszembe jut Kazinczy leírása a jakobinusok sajátos, népet tisztelő köszöntéséről: „a földet ujjára nyomott csókjával illeti". Az emlékműhöz lépek és gondolatban tisztelettel köszöntőm a haladás hőseit. Hajdú András A szerző felvételei Hi Ja
