A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-28 / 26. szám
Tndomány-technika HERMAN OTTÓ — az utolsó magyar polihisztor A természettudományi és néprajzi ismeretekkel rendelkező olvasók mostanában bizonyára gyakrabban emlegétik Breznóbányát (Brezno), ahol százötven évvel ezelőtt, 1835. június 26-án Herman Ottó természettudós, etnográfus és haladószellemű politikus meglátta a napvilágot. Herman Ottó német (szász) orvosi családban született. Atyja Petényi Salamonnak, a kiváló természettudósnak a barátja, maga is rajongott a természet szépségeiért. Csupán kedvtelésből figyelemre méltó madárgyüjteményt állított össze. Betegeskedései idején a fia járt ki madáriesre. Minden bizonnyal akkor ébredt fel benne a vágy, hogy a természetet minden titokzatosságaival együtt a lehető legjobban kifürkéssze. Herman Ottó Miskolcon végezte el a gimnáziumot, majd tanulmányait Bécsben igyekezett folytatni, hogy a szülői kívánságnak engedve mérnöki pályára léphessen. De nem sokkal azután, hogy eljutott a császárvárosba, apja meghalt és ő támogatás nélkül maradt. Mint gyanús egyént besorozzák az osztrák hadseregbe, ahonnan sikerül ugyan megszabadulnia, de a megélhetésért keményen meg kell dolgoznia. Volt ő akkortájban géplakatos és gyári rajzoló is. Akármivel is foglalkozott azonban, a természettudományok iránti érdeklődése nem szűnt meg. Bizonyosra vehetjük, hogy szorgalmasan képezte magát, látogatta a természetrajzi gyűjteményeket és felvette a kapcsolatot a tudományos körökkel. Ismeretei egyre jobban bővültek, de újabb egyetemi tanulmányokra anyagi helyzete miatt nem gondolhatott. Hazatérése után 1864-ben Kolozsvárott az Erdélyi Múzeum Egylet alkalmazza preparátorként. Amikor a múzeumtól megválik, egy helyi napilapnak, a Magyar Polgárnak lesz a munkatársa. Az 1872. évi választások sajtópörbe keverik, otthagyja Kolozsvárt, és csalódottságában úgy dönt, hogy visszamegy Bécsbe, de aztán meggondolja magát és Budapesten helyezkedik el: a Magyar Nemzeti Múzeum alkalmazza. Szeged város második kerülete az 1879. évi választások alkalmával őt választja képviselőjének. Röviddel ezután megválik múzeumi állásától és a Természetrajzi Füzetek szerkesztésével, valamint a Népszerű Előadások című sorozattal foglalkozik. Élete utolsó két évtizedét a múltbeli állattartás kutatásának szenteli. Budapesten halt meg, 1914. december 27-én. Herman Ottó sokoldalú munkásságot folytatott : jelentősek voltak rovartani és ornitológiái kutatásai, de a néprajz — különösen az ősfoglalkozások (halászat, állattenyésztés) vizsgálata — terén is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Szerteágazó publikációs tevékenységet fejtett ki. Mivel szép anyagot gyűjtött össze a pókokról, a Természettudományi Társulat megbízta az ország pókfaunájának a leírásával. Ugyanattól a társulattól kapott megbízást a hazai madárvilág tanulmányozására is. Munkáját lelkiismeretesen végezte, rengeteget utazott, még Norvégiába is elment, hogy a madarak szokásait megfigyelhesse. 1890- ben megszervezte a madárvonulásokat megfigyelő bizottságot. Ö alapította meg a Magyar Ornitológiái Központot és szerkesztette annak Aquila c. folyóiratát. Herman Ottó valamennyi könyvét, tanulmányait és cikkeit helyszűke miatt ezúttal nem sorolhatjuk fel. Legalább 25 lapnak irt cikkeket (Entomologische Nachrichten, Vadászlap, Rovartani lapok stb.). Önálló műveinek száma mintegy húszra tehető. Közülük a legismertebbek: Magyarország pókfaunája (I—III., Bp. 1876—79.); A nagy út (madárvonulás) Bp. 1879; Az északi madárhegyek tájáról (Bp. 1893); A magyar halászat könyve (Bp. 1887—1888); Ősfoglalkozások: halászat, pásztorélet, (Bp. 1898); A madarak hasznáról és káráról (Bp. 1902); A magyarok nagy ősfoglalkozása (Bp. 1909); A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp. 1914). Fontos helyet foglal el Herman Ottó munkásságában a népi halászat emlékeinek és módjainak vizsgálata. Csak bámulni lehet, hogy a pókok és a madarak mellett ehhez is szakszerűen kezdett hozzá. Nem sajnált sem pénzt, sem időt, sem fáradságot, hogy a halászattal kapcsolatos emlékeket az utókornak megmentse. Petényi Salamon kézirataiból (aki azon fáradozott, hogy megírja a magyar állatvilág természethistóriáját) kezébe került egy töredék. „E töredék keltette fel bennem a vágyat — írja Herman Ottó —, hogy a tárggyal foglalkozzam. Egy halnév helyes megállapítása elvitt Siófokra. Itt szememet szúrta a sok halászszerszám. Kezdtem jegyezgetni, s egyszerre olyan munkakedv, mondhatnám lelkesedés lepett meg, mint még soha. Eszembe jutott, hogy a halászat az emberiség ösfoglalkozása. Felötlött az is, hogy a halászat hanyatlófélben van, a rétségek eltünedeznek, a szabályozott folyók elvesztik ősi természetüket. Ezzel megcsappannak a mesterség régi módjai, az ősi szerszámok, s ezekkel örökre elvész egy egész szókincs. Meg kell hát menteni, ami még megvan ..." Komáromban, az ország egyik legjelentősebb halászközpontjában szintén a helyszínen tanulmányozta a mesterfogásokat, gyűjtögette a halneveket és a mesterszavakat. A vizásról Galambos Istvántól, a Kengyeles és a Csikkentyű közelében fekvő izsai tanyáról Tuba Istvántól szerzett adatokat. „Bezzeg nagyot néznek majd a mi halászaink — örvendezik a Komáromi Lapok —, ha a készülő nagy munkában megtalálják rajzolt arcképeiket. Pedig ott lesznek! Ott lesz a vízben álló mester is a szákra támaszkodva, méltóságteljesen nyomkodva lábával a piszkés háló ólmos inát. Ott lesz a laptáros is, oldalán a farhámmal. A vice- és fattyúlaptáros is csak azért fog hiányozni, mert a vizáson (azon a helyen ahol a legnagyobb halakat, a vizákat fogják) nem öreghálóval halásznak.” Miután Herman ismételten megjárta a nevezetes halászhelyeket, s minden feljegyzett elnevezést háromszor igazolt, valamint minden szerszámot legalább kétszer a kezében megforgatott, hozzálátott nagy müve, A magyar halászat könyve megírásához. A kitűnően összeállított, nagyszerűen illusztrált könyv ma is nélkülözhetetlen forrás a régi halászat kutatói számára. Herman Ottót némelyik életrajzírója a régi Magyarország utolsó polihisztorának tartja. Nem túlzás ez, ha meggondoljuk, hogy milyen nagy eredményeket ért el több tudományágban is. Sikereit kitartásának, szorgalmának és helyes szemléletének köszönhette, ami egyesek szerint evolucionista, mások szerint materialista világnézet volt. Érdemeit ma főképpen abban látjuk, hogy bámulatra méltóan sok anyagot, adatot gyűjtött és irt le, olyan kincset mentett meg, ami különben elveszett volna a tudomány számára. TOK BÉLA Nagyszabású vizsgálatsorozatba kezdtek Moszkvában a sorozatgyártású mikrobuszok villamos üzemre átalakított változatával. Több mint száz kísérleti villamos mikrobusz fut már a szovjet főváros utcáin az újonnan kifejlesztett akkumulátorok áramával. Rövidesen új javítóbázist adnak át rendeltetésének a villanymotoros autók és mikrobuszok karbantartására. NSZK-beli újdonság a poliuretán-elasztomerböl készült „lócipő", amely nemcsak könnyebb a hagyományos patkónál, hanem az ütésekkel, nyomással szemben rugalmas is, így kíméli az ízületeket. A ló patáját alulról vastag műanyagtalp védi. Körbefutó és a patához igazított nemesacélprofil gondoskodik a biztos tartásról. Ragasztott műanyagkapcsok akadályozzák meg, hogy a ló lerúgja magáról a cipőt. A lócipöt a kovács a helyszínen elkészítheti, mert különböző hosszúságú hajlított profilok és talpdarabok állnak rendelkezésére. 16
