A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-01 / 9. szám
TALLÓZÁS A MŰHELYBEN Danyi Irén és Pólós Árpád (Bodnár Gábor felvétele) A HÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN Két hazai vonatkozású tanulmányt is olvashatunk a Műhely c. folyóirat tavalyi 5. számában. Turczel Lajos Balázs Béla szlovákiai kapcsolataival foglalkozik. Az életrajzi vonatkozásokon túlmenően (gyermekkora jelentős részét Lőcsén töltötte) részletesen elemzi Balázs Bélának Fábry Zoltánhoz és a Sarlóhoz fűződő kapcsolatait. A hazai magyar néprajzi kutatások fontos feladata a korábbi kutatási eredmények számbavétele és korszerű értékelése. Liszka József tanulmányában („A Sarló és a népi kultúra") a csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás történetének egy sajátos fejezetét dolgozza fel. Mint dolgozatából kiderül, a sarlósok néprajzi irányú tevékenysége szervesen illeszkedik falukutatói munkásságukba. Számukra a néprajzi gyűjtőmunka nem tudományos öncél volt, csupán eszköznek tekintették társadalmi céljaik eléréséhez. A kezdeti időszakban (1925—26) a falujárások célja mesedélutánok szervezése falusi gyermekek számára, könyvek és folyóiratok terjesztése. A Mi Lapunk-ban 1927-ben megjelent nyári vándorlási felhívásban már célul tűzik ki a szellemi kincsek és népművészeti emlékek feltárását. Érdeklődésük fokozatos elmélyülését jelzi az önképzés szükségességének felismerése. Ezt szolgálta a 10 napos iskola a gombaszögi táborban 1928-ban, majd a Bratislavában, az 1928/29-es téli szemeszterben megalakult Magyar Szeminárium bölcsészeti szakcsoportja, ahol Balogh Edgár irányításával a magyar néprajz alapjaival foglalkoztak az érdeklődő hallgatók. A szaktudomány részéről főleg Solymossy Sándor és Győrffy István támogatta a mozgalmat. A Sarló néprajzi érdeklődése azonban nem korlátozódott csupán a kutatásokra. 1931 szeptemberében Bratislavában kiállításon mutatták be a kisalföldi népművészetet. A sarlósoknak a kisebbségi magyar néprajzi kutatás feladatairól kialakított elképzeléseit legkiérleltebb formában az a tervezet tartalmazza, amelyet Balogh Edgár állított össze és olvasott fel 1931 november 15-én a bratislavai egyetem jogi fakultásán a Csehszlovákiai Magyar Tudományos és Művészeti Társaság megalakulása alkalmából. Ezt a „már-már utópisztikusán tökéletes" (Liszka J.) tervezetet azonban nem követte érdembeli munka. A mozgalom szétforgácsolódott. Egészében véve a szerző szerint „a sarlósok népi érdeklődése, a nyomukban kibontakozó magyarországi, falukutató mozgalmakéhoz hasonlóan a 18—19. századi nagy európai néprajzi kezdeményezésekkel rokonítható, s helyét tán nem is a néprajztudomány vagy folklorisztika, hanem inkább a folklorizmus történetén belül kéne keresnünk." B. KOVÁCS ISTVÁN A kortárs magyar drámairodalom, a felszabadulás óta eltelt évtizedek termését tekintve, a kiemelkedő alkotások egész sorát tudja felmutatni. Színjátékirodalmunknak ebben a mindenképpen örvendetes minőségi és mennyiségi gyarapodásában jelentős érdeme van Karinthy Ferencnek is, aki mind a prózai, mind a drámai műfaj igazán avatott tollú művelője. Első drámájának: az Ezer évnek kis híján harminc esztendeje, még 1956-ban volt az ősbemutatója; s hadd fűzzem rögtön hozzá, hogy már ez a színdarabja is ismertté vált tájainkon, mert egy évvel később a Szlovák Állami Faluszinház is bemutatta, azóta pedig több jó nevű amatőr együttesünk szintén játszotta a darabot, amely a közelmúltban például a Jókai-napok műsorában is szerepelt. Az Ezer év kedvező fogadtatását később a Szellemidézés, a Hetvenes évek, a Maszlag, a Házszentelő és más színmüvek sikere, illetve az olyan értékes egyfelvonásosok egész sora követte, mint a Bösendorfer, a Duna-kanyar, a Főz, a Magnóliakert s egyéb drámaírói tekintélyt biztosító remeklések ... Alkotóműhelyében jópár esztendővel ezelőtt született meg a Gellérthegyi álmok című színmű, amely ebben az esztendőben bizony már a tizenötödik „születésnapját" ünnepelheti. Az ősbemutatója még 1970-ben volt Budapesten, s azóta Európa hét országában és az Egyesült Államokban is játszották. Bemutatták hazánkban is: Brünnben és Faágában, Nagyszombatban pedig a Tmavai Gyermek- és Ifjúsági Színház tűzte műsorára még 1973- ban. Nos, ahogy telnek-múlnak az évek, úgy bizonyosul be egyre inkább, hogy ez az őszinte emberi mélységeket feltáró kétszereplős darab nemhogy vesztene frisseségéből, hanem pont fordítva, érleli az idő, mint a jóféle, tölgyfahordóban tárolt bort. Persze, meg kell kóstolni néha, mint a legutóbb a MATESZ kassai társulatában, a Thália Színpadon tették játékszínünk fiatal rendezőjének: Horváth Lajosnak tehetséges kezű irányításával. Fenntartások nélkül elmondhatom: igaz, hogy nem zökkenőmentes, ám mindenképpen nemes és izgalmas színházi leckét kaptunk a Tháliában Horváth Lajostól, aki egy olyan előadást rendezett meg, amely gondolathű volt Karinthy Ferenchez, sőt Karinthy egész munkásságához és nem távolodott el egy merész, szuverén rendezői látomástól sem. Arra gondolok, hogy Horváth Lajos éppúgy nem élt még a második világháború éveiben, ahogy én sem; elképzelésünk forrása azonban törvényszerűen közös: a kor rendkívül erőteljes, egyéni sorsokat és a háború árnyékában kirajzolódó társadalmi környezetet egyaránt élesen láttató magyar —, illetve az egyetemes világirodalom. Nyilvánvaló, ki minél többet olvas el a második világháború emlékeit felelevenítő regényekből, elbeszélésekből, színdarabokból, versekből és a napi aktualitáson túlmutató újságcikkekből, annál gazdagabb rétegezésű és szilárdabb lábakon álló, a valóság különböző elemeit széles hálóba fogó elképzelése támad arról a korszakról. Mivel azonban minden dráma igazi próbája az előadás — jogos tehát, hogy az elméleti okfejtések helyett a Thália Színpadon látottakból próbáljuk kiismerni magának a műnek elért, avagy csupán megcélzott teljesítményeit. Horváth Lajos jó alkotói pillanatban és szerencsés kézzel nyúlt a darabhoz, így ezzel az igényes drámával Kassán valóban az történt, ami a nemes borokkal szokott: „levegőt kapva" nem tört meg, hanem érlelődött! Prágában diplomázott fiatal rendezőnk darabértelmezésének egyik leglényegesebb kiindulópontja, hogy a Gellérthegyi álmok két szereplője: a Fiú meg a Lány álmodozik ugyan a jövőről, de nem pusztán fiatalos ábrándokat kergetve. Hitelesen, az élet praktikáiként találkoznak a háború cseleivel s polarizáló hullámverésével. A gellérthegyi villák egyikének pincéjében bújkálva ezért nem a beteljesülés Ígérete, hanem a beteljesülés képe (lehetősége?) rajzolódik ki előttük ebbe igyekszenek először belekapaszkodni, majd beleilleszkedni... Horváth Lajos dicséretére váljék, hogy nemcsak az írói szándék, a színpadi cselekmény és a rendezői látásmód hármaskövetelményét tudta ügyesen összefogni, hanem emellett egy komoly üzemviteli gonddal is megbirkózott. Nem titok, hogy dilemmája a szereposztás első pillanatban bizony szinte megoldhatatlannak tűnő gondja volt, hiszen köztudott, hogy a MATESZ kelet-szlovákiai társulatában jelenleg bizony csupán némi kompromisszumok árán lehet kiosztani a mívesebb színpadi játékot igénylő darabok szerepeit. Félreértés ne essék: nem tehetségek dolgában áll rosszul a színház, hanem megfelelő színpadi gyakorlattal és eszköztárral bíró fiatalok hiányzanak Kassán. Ezért külön öröm, hogy az általam látott első szereposztás kettőse: Danyi Irén és Pólós Árpád alakításában már nemcsak a talentum jelei fedezhetők fel, hanem a színészi erő és atmoszférateremtő készség is. Bravúrnak tekinthető például a teniszjáték, vagy a két színész szemünk láttára történő öregedése, amíkoris ennek külső jelei belső azonosulással párosulnak. Az előadás többi részében is alig-alig találni a színpadon felesleges gesztust, így a takarékos mozdulatok zöme nemcsak célszerűnek tűnik, hanem általában figurateremtö hatással is bír. Remélhetőleg, hasonló erényeket tapasztal a publikum azokon az estéken is. amikor Pesti Ildikó és Bajcsi Lajos játssza a Fiú meg a Lány szerepét. Mindent egybevetve: a Gellérthegyi álmok kassai bemutatója megérdemli a közönség és a szakma odafigyelését. Néhány szépséghibája ellenére is olyat produkált a kassai társulat, ami minden tekintetben jobb és kiérleltebb, mint a Thália Színpadon az utóbbi egy-másfél szezonban látott bemutatók többsége. MIKLÓSI PÉTER 10
