A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-07 / 23. szám
A GYÓGYULÁST Karlovy Varyban jártam e hetekben s az ódon Elefánt kávéházban feketémre várva elmélyedtem a Magyar Nemzet megemlékezésében Kner Izidorról, melyet a lap ez év februárjában a gyomai nyomdászról és könyvkiadóról halálának 125. évfordulója alkalmából közölt Ekkor szólítottak meg — a magyar újságot látván kezemben — magyarországi fürdővendégek, akik Arany János emlékek iránt érdeklődtek. Elbeszélgettünk; amit tudtam a magyar klasszikus ott-tartózkodásáról, elmondtam nekik s el is igazítottam őket, hol találják meg a helyet, ahol szállása volt, s a padot amelyen üldögélt Midőn búcsút vettem tőlük, eszembe jutott, milyen érdekes összefüggés vonható a költővel kapcsolatban Gyoma, Nagyszalonta, Budapest és Karlovy Vary között Karel Nejdl, a fürdőváros történetének és fejlődésének talán legavatottabb ismerője, igen gazdag magánkönyvtárában őrzi az Arany János Karlsbadban c. könyvecskét. Molnár Béla doktor irodalom- és orvostörténeti dokumentumát, amely: „Nyomtatott az 1933. esztendő március havában Kner Izidor könyvnyomdájában, Gyomán, 4-00 példányban. Könyvárusi forgalomba nem került". Szerzője annak hatása alatt vetette papírra a magyar költőről szóló megállapításait s nyomtatta ki könyvét, hogy 1932-ben Johann Wolfgang Goethe, e fürdőhely nagy rajongója halálának századik évfordulójára emlékeztek. „Persze Goethének, a miniszternek, uralkodók és arisztokraták barátjának — aki Karlsbadban is a legfényesebb társadalmi életet élte, és aki maga is minden adatot feljegyzett naplójába — ottani életét könnyebb volt megrajzolni, mint az Arany Jánosét, aki ott is csendes, kispolgári módon éldegélt, csaknem mindig egyedül volt, társaságba alig járt, feljegyzései alig maradtak. Goethét betegségén kívül a nagy nemzetközi társaság is vonzotta Karlsbadba. Arany csak a gyógyulást kereste ott..." — írja Molnár Béla. Az egykorú városképekkel illusztrált könyvecskének ez a példánya különösen értékes. Az utolsó nyomtatott betű utáni üres oldalra 1957. április 14-i keltezéssel kézírásos, magyar nyelvű bejegyzés került. Azon a napon leplezték le ünnepélyes keretek között a költő nyolcszori szálláshelyének falán elhelyezett emléktáblát. Aláírások: a prágai magyar követség akkori kultúrattaséja, a városi nemzeti bizottság és a fürdőigazgatóság képviselői, a helyi orvosegylet elnöke, valamint az ottani Aranyhagyomány hü cseh ápolója, Karel Nejdl. Az eseményről természetesen a sajtó is megemlékezett, pl. Csehszlovákiában az Új Szó, Romániában az Előre. A magyarországi Élet és Irodalom 1960. július 22-i számában közölte Arany János Karlovy Varyban című, ilyen vonatkozású tudósítását, amelyből az is kitűnik, hogy a költő „itt fordította Aristophanest, itt születtek meg a Toldi szerelme nagy részének tizenkettesei". Molnár doktor könyvének kiadása óta — a harmincas évektől napjainkig — Arany János gyógyfürdőben való tartózkodásáról szóló írások sora jelent meg. Foglalkozott vele például Molnár Aurél A csodaforrás c. irodalmi riportja, amely éppen három évtizeddel ezelőtt, 1955-ben jelent meg Budapesten. Arany János Karlovy Varyban a hazánkbeli magyar írókat és újságírókat is foglalkoztatta: az Új Szóban 1970. július 14-én közölték Egri Viktor Károly feredőjében járván c. sorozatát. A Hét közölte 1982. március 13-án „írók— történetek" elnevezésű sorozatában Dénes György Arany János nyavalyáiról szóló írását, s e hetilapunk még ugyanazon év október 23-i számában Ozsvald Árpád cikkével is hódol a költő emlékének. Arany születésének 100. évfordulója volt ama esztendő, amelyre az Egyesült Nemzetek Szervezetének kultúrintézménye, az UNESCO hívta fel a müveit világ figyelmét. A jubileumi évben a cseh és szlovák publicisztikában is számos Arany-megemlékezést olvashattunk. KERESTE OTT A legszebbek egyikét, a költő egyéniségét és művét is bemutató „medailon"-t Ladislav Hradský és már régebben elhunyt fordító-párja, Kamil Bednár anyagából állították össze és — mint akkori feljegyzéseimből látom — 1982. október 18-án a prágai rádió sugározta. Három és fél évtizedes fennállása során már többször emlékezett meg Arany Jánosról a Karlovi Varyban megjelenő Lázeňský časopis elnevezésű havonta megjelenő folyóirat, közölve a költő fürdőhelyi tartózkodásával kapcsolatos közismert és kevésbé ismert tényeket, valamint a szalontai múzeumban őrzött karlsbadi ivópohár és a fürdőváros! emlékhelyek fényképét. Visszatérve a gyomai Kner-nyomdában kiadott könyvecskéhez, amely bizonyára kis példányszáma ellenére is a központi könyvtárakban kutatók vagy érdeklődők rendelkezésére áll, leszögezhetjük: Most, további fél évszázad elmúltával, már nem érthetjük be a leírt dolgok más és más formában való újraismétlésével. A hagyományápolás ma közös érdekünk, ami a szakemberekkel, írástudókkal szemben magasabb igényeket támaszt. Beszélgettünk erről Karlovy Varyban is; Éva Hanyková, a fürdöhetyi folyóirat főszerkesztője és Karel Nejdl, a város krónikása egy véleményen vannak velem: Arany János patográfiájával, gyógykezelésével, költészete karlsbadi vonatkozásaival s az emlékhelyekkel, is a tudományos kutatás komplex módszereivel kellene ismételten foglalkozni. SZÁNTÓ GYÖRGY PaveI Lisy rajza A KOVÁSZSZÁRÍTÓ KOSÁR A komáromi (Komárno) Dunamenti Múzeum egyik helyiségében ülünk Suhai Lajossal, az egykori dunaradványi (Radvaň nad Dunajom) vízimolnárral. Lajos bácsi azok közé tartozik, akik tapasztalataikat, tudásukat igyekeznek átadni az érdeklődőknek, és a régi mesterségek emlékeinek begyűjtésével, esetleg az egyes eszközök makettjeinek elkészítésével segítik a muzeológusok munkáját. Ez alkalommal nem is annyira a vízimalmokról esik szó, hanem a bennük őrölt liszt felhasználásáról, s a kenyérsütésről beszélgetünk. — Mivel tudom, hogy magukat a múzeumban a régi kenyérsütés és annak kellékei is érdeklik — kezdte a beszélgetést a mindig mosolygó Suhai bátyánk —, elhoztam ezt a kosarat a néprajzi részleg számára. Már régebben megígértem, de csak most sikerült szereznem. Úgy nézzenek rá, hogy nem akármilyen emléktárgya ám ez a régi időknek, az illatos, ropogós és jó ízű kenyeret sütő falusi asszonyok munkájának. A kosarat (melynek átmérője 65, magassága 14 cm) zsitvatoroki (Žitavská Tôň) fűzfavesszőből az 1920-as években Patkány Sándor fonta. Ilyenekben szárították a dunaradványi asszonyok a korpás élesztőt, amit a nép egyszerűen csak kovásznak nevezett. A szárítás volt a tartósítás leggyakoribb módja. Minden kenyérsütéskor rendelkezésre állt a kovász (csak ritkán fordult elő, hogy valamelyik háziasszonynak nem volt kovásza, egyes vidékek szóhasználata szerint: sütnivalója). A szárítani való kovászhoz, vagyis az előző sütésből származó tésztadarabkához komlót is kevertek, majd tyúktojás nagyságúra összenyomkodták, s belerakták a kosárba. Mi ezt búzakorpás, komlós élesztőnek is neveztük. Egy könyvben azt olvastam, hogy a kovász túlérése, bomlása, tehát erjesztőképességének csökkentése felfrissítéssel, azaz liszttel és vízzel való újabb meggyúrással, valamint szárítással akadályozható. Nálunk, amint a beszélgetésből is kiderül, az utóbbi módot választották. — Van-e valami maradandó élménye a kenyérsütéssel kapcsolatban? — Különösebb nincs, legfeljebb apámat, Suhai Andrást szeretném megemlíteni, aki miután a megerőltető munkától sérvet kapott, a gőzhajózáshoz került, s a dunaradványi hajóállomáson dolgozott. Főnöke, a budapesti Horváth Ferenc, nagyon szerette a dunaradványi kenyeret, de feleségét az ilyesmire rá nem lehetett volna beszélni. így édesapám dagasztotta és sütötte meg kenyerüket, ami általános tetszésnek örvendett, még a Bécsből érkezett vendégek között is. Horváth után Friss Ferdinánd lett az új állomásfőnök. Kezdetben neki is apám sütötte a kenyeret, később azonban maga is eltanulta annak fortélyait. Ugyanúgy sütött, mint a dunaradványiak, szárított kovász felhasználásával. Ezzel az emberrel már jómagam is kapcsolatba kerültem. Nem került nagy fáradságomba, a magunkfajta vízi foglalkozású emberek hamar rátalálnak a segítő társra. Még most, ennyi idő múlva is sajnálom, hogy nem mehettem el a temetésére. Hogyan is mehettem volna, amikor éppen katona voltam Hradec Králové-ban, az élelmezésnél, ahová abban az időben a molnárokat, pékeket és henteseket szokták behívni. — Nagyon örülünk Lajos bácsi, hogy ezt a kosarat behozta a múzeumba és felelevenített néhány mozzanatot a régi falusi életből. A jövőben se feledkezzen el rólunk. Érdekelne bennünket a kenyérsütés többi kelléke is, mint a dagasztó teknő, a kovászfa, a szakajtó kosár, a sütölapát, a kenyértartó és a kenyérkosár. — Ha legközelebb jövök, beszámolok az eredményről. Most sietek az autóbuszra. De azért még annyit szeretnék mondani, vigyázzanak a kosárra, nehogy tönkremenjen. TOK BÉLA Fotó: Bíró Béla 10
