A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-24 / 21. szám
ST8 A FOLDHAJO Az utóbbi időben már többször is átcikázott az agyán ez a lehetőség, de sohasem merte következetesen végiggondolni. Elhessegette, mint egy rossz álmot. Ha Julie és David tűntek fel, az mindig különösen megviselte, és csak jókora adag nyugtatószer hozta rendbe szétzilált idegrendszerét. Biztosan azért, mert Jackie is állandóan őket emlegeti, vigasztalta magát. Most pedig Jackie itt fekszik mozdulatlanul, kihűlő testtel... Újból odatérdelt a heverő mellé és még egyszer átvizsgálta az asszonyt. Halott volt, visszavonhatatlanul. Ha vakbele lett volna, hát megoperálom, villant át a férfi agyán. De a szivével... a szívével nem tudok mit kezdeni... Hirtelen mitha sűrű köd ereszkedett volna rá. Megmarkolta az asszonyt, és vadul, eszelősen megrázta. — Jackie, hallod, Jackie! Ébredj fel, ha mondom, hallod! Úristen, te szerencsétlen, hát miért nem akarsz élni miért?! Az asszony teste lecsúszott a heverőröl, és leverte lábáról a férfit. Az élő kimerültén nyúlt el a halott mellett. Harminc évig éltek együtt, összeforrva, egymást gyámolítva, és most a lánc megszakadt... A férfi elszundított. Arra riadt fel, hogy hozzáért az asszony hideg teteméhez. Riadtan ugrott fel és döbbenten bámult a halottra. Már nem kételkedett, már tudta, hogy egyedül maradt a világon. Zihálni kezdett, mintha kevés lenne az oxigén. Átment a nappaliba és az irányitópanellhez lépett. Lassan, elgondolkodva vizsgálta át a műszerek adatait. Minden a legnagyobb rendben volt. A külső információs szektort nem kapcsolta be, hisz a sugárveszély csökkenéséről még szó nem lehetett. Megnyomta az EXIT felirat alatt lévő gombot. A kijárat kapcsológombjait takaró aprócska ajtó azonban nem pattan fel, hanem megszólalt a halk. de átható vészjelző, villogni kezdett az imént megnyomott gombba épített vörös kontrollámpa, és kivilágosodott az információs képernyő. Az elektronika kitűnően működött. A képernyőn többször egymásután átfutottak a kinti halálos veszélyt jelző adatok, majd a FIGYELEM - VESZÉLY felirat villogott tovább. Olyan élesen vágódtak a tudatába Bili szavai, hogy felkapta a fejét. Egyszerű az egész, magyarázta Bill. Ha most lekopogod az O. K. kódot, akkor az irányitóközpont kikapcsol, mintha semmi sem történt volna. A GO jelzésre azonban a vészjelzés marad, de kinyílik az EXIT ajtaja és megkezdheted a felszínre való kitörés kézi irányítását. Beindulnak a gépek, helyreállítják a biztosan megrongálódott csatornát, és egy óra múlva már a felszínen lehetsz ... Chris Norton nem volt túlságosan ambiciózus ember. Amikor harmincéves korában főelőadó lett a Központi Statisztikai Hivatalban, tökéletesen beérkezett és boldog embernek érezte magát. Néhány év múlva remek kis házat vettek, Julie csodálatosan felcseperedett és Jackie is igazán boldog volt és virult. Osztályvezetővé való előléptetését már a sors kegyes ajándékának tekintették. Rendbe hozatták egy kicsit a házat, új kocsit vettek, és az asszonynak is jobban tellett ruhára, cicomára. Julie rendkívül szemrevaló fiatal hölggyé fejlődött. Akkoriban már Tom is megjelent néha a háznál. Amikor 2093-ban Christ is jelölték az Analitikus és Prognosztikus Központ megüresedett igazgatói posztjára, nemcsak meghatódott az öt ért megtiszteltetéstől és bizalomtól, de meg is ijedt egy kicsit. Ha Jackie meg Tom nem bátorítják öt, talán el sem fogta volna az új funkciót. Közel húszéves gyakoríata és bámulatra méltó szorgalma azonban olyan fedezetnek bizonyultak, amelyek átsegítették öt a kezdeti nehézségeken. Sokat segített új barátja Bili is, a Számítástechnikai Központ igazgatója. Tulajdonképpen Croftmannék voltak az egyetlenek az igazgatói testületből, akikkel szorosabban összebarátkoztak. A hivatalos, udvariassági vizitek után Biliék voltak az elsők, akik meghívták őket magukhoz és néhány hónap múlva már szinte rendszeresen összejártak. Az asszonyok elválaszthatatlan barátnők lettek és a férfiak is egyre gyakrabban sutba dobták a hivatali problémákat meg a világpolitika kérdéseit. Az egyik brídzsparti alkalmával, egy jólsikerült menet után. Bili félretolta a kártyákat és titokzatos mosollyal kijelentette: — Most pedig olyat mutatok nektek, amit még életetekben nem láttatok! — Szabad találgatni? — kérdezte tréfásan Jackie. — Felesleges, Jackie, úgysem találnád ki — mondta nevetve Hermia. — Nem bizony — bólintott Bili —, mert megmutatjuk nektek a CSÖVET. Gyertek szépen utánam ... A CSŐ húsz méter hosszú, két méter átmérőjű, több mint húsz méter mélyre elásott, összkomfortos atombunker volt. Hat személynek harminc éven keresztül tökéletes ellátást biztosit. — Már feltöltöttem ivóvízzel is — magyarázta Bili. — Minden csupa elektronika, olyan ez az óvóhely, öregem, mint egy űrhajó ... Chris hitetlenkedve csóválgatta a fejét. Bili a CSŐ minden zugát megmutatta és elmagyarázta az irányítórendszer működését is. — Néhány apróságot még szeretnék beszerezni — mondta elgondolkodva Bili. — Azt hiszem, egy rövidhullámú adóvevő készüléknek szükség esetén nagy hasznát vehetné az ember. Könyvek is kellenének, lexikonok, tudományos értekezések, szakkönyvek ... — Van ennek egyáltalán értelme. Bili? — Nézd, Chris, mint élvonalbeli állami hivatalnok dotációt kapsz rá, azt a néhány ezres különbözetet pedig érdemes ráfordítani. Vedd úgy, mint egy új életbiztosítást... Mortont nem volt nehéz meggyőzni. Mint „kiválasztott" valóban megkapta az állami segélyt és egy év múlva már ott lapult kertje mélyén a CSŐ. Bili segítségével tökéletesen berendezte, feltöltötte élelemmel, vízzel és a rövidhullámú rádióról sem feledkezett meg ... Juliet és Tomot akkor avatták be a titokba, amikor Dél-Afrikában kitört a háború. A humán műveltségű Tom végigjárta ugyan a csövet, de a műszaki részletek és az egyes rendszerek működése már nem érdekelték őt. Julie szenzációsnak találta a bunker összkomfortját és azt javasolta, hogy használják üdülőközpontként. Christ megdöbbentette, hogy Tom nem lelkesedik az ügyért. — Pedig rátok is gondoltunk, amikor beszereztük és felszereltük. Hat ember harminc évig nyugodtan megbújhat benne, mi pedig még csak öten vagyunk ... Bennünket nyugodtan kihagyhatsz a számításból — mondta mosolyogva Tom. — Nem akarok patkánykölyköt nevelni Dávidból — rázta meg a fejét Julie. — Gondoljátok jól meg — rimánkodott Chris. — Látjátok, Afrikában már kitört a zűr... — De Chris, hát nem érted, hogy ostobaság az egész?! Európa civilizációnk bölcsője és eszmetára, senki sem lehet olyan ostoba, hogy az elpusztításán fáradozzon ... — Mégis, Tom ... — Ha mégis, akkor pedig az egyénnek nincs semmi reménye! — Ez a CSŐ a remény, Tom! Húsz, harminc évvel a katasztrófa után kibújik majd néhány ember a föld alól... — Ha közben nem döglenek meg, nem falják fel egymást, nem bolondulnak meg ... Nem, Chris, kár volt ebbe a játékba ölnöd a pénzed. Julie és Tom még akkor is csak mosolyogtak, amikor a központi hivatalokban kihirdették a másodfokú készültséget. Chris személyesen ment el értük, de a fiatalok nem voltak hajlandók vele menni és leköltözni a bunkerba. — Benne vagy a csőben, Chris! — nevetett Tom. — Menj csak, Chris, menj.. . úgysincs már más dolgod a világon, mint vegetálni... Christ szíven ütötték Tom szavai és dühösen hagyta ott a fiatalokat. Még a telefont sem akarta átkapcsolni a csőbe, de Jackie miatt ezt kénytelen volt megtenni, mert különben egyedül vonulhatott volna fedezékbe. Jackie aztán nyugodtan telefonálgatott jobbra-balra, mintha csak rövid kiránduláson lenne. Sokszor beszélt Julievel is, de a fiatalok nem mutattak rá hajlandóságot, hogy átköltözzenek hozzájuk. — Remélem hamarosan lefújják ezt az atomriadót — mondta az egyik este Jackie, mielőtt eloltotta volna a villanyt. Másnap Jackie hamuszínü arccal, ideges mozdulattal ébresztette fel Christ, aki nagyokat aludt mostanában, mert az idegei karbantartására akarta felhasználni a kényszerű pihenőt. — Ébredj, Chris, ébredj az istenért, valami történt! — Itt semmi sem történhet... — morogta álmosan a férfi. — Kívül történt valami, Chris! Nem szól a rádió és a telefon sem működik... Jaj, istenem, mi történhetett...?! A férfi értetlenül bámult az asszonyra. Soká tartott mig elhatoltak a tudatáig az asszony szavai. Aztán feltápászkodott és tétova mozdulatokkal átvizsgálta a rádiót. Az éterben mindenhol furcsa hangzavar uralkodott. A telefon pedig valóban néma és süket volt. — Nyugalom, Jackie, nyugalom, mindjárt a végére járok a dolognak ... Teát még nem főztél? — De igen, drágám, a reggeli már készen van... Chris gyorsan megmosakodott és felhörpintette a teáját. Közben végiggondolta, hogy mit is kellene tenni. Az asszony rémült szemmel állt melléje az irányítópult előtt. Chris először is bekapcsolta a belső ellenőrzést. Minden paraméter rendben volt. — Kapcsolat? — kérdezte Chris a hideg és magabiztos elektronikát. — Megszakítva — jött a válasz. Néhány újabb kérdés után a központ nemcsak a rádió és telefonkapcsolat megszakadását jelezte, de közölte azt is, hogy a felszínre vezető összekötöcsatorna lezárult és megrongálódott. Chris homlokát kiverte a verejték. Eddig szándékosan halogatta a következő lépést, de most már meg kellett tennie. Megnyomta a periszkóp indítógombját. A központ jelentette, hogy a vezeték eltömődött, új furatra van szükség. Chris félájultan nyomta meg a fúró indítógombját. 14
