A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-24 / 21. szám
Aztán fantasztikus mentőötlete támadt. — Megvan, Jackie! Valaki csúnya tréfát űz velünk, zavarják a rádiónk, kikapcsolták a telefonunk és eltömték a periszkóp nyílását... Igen, biztosan Tom lesz! Jackie szomorúan rázta a fejét. — Nem lehet Chris, Tómnak semmi sütnivalója sincs a technikához ... Meg aztán a lejárócsatorna is beomlott... Az asszonynak igaza volt. Chris lázasan várta a fúrás befejezését. Aztán beindította a periszkópot és a képet átkapcsolta a vezérlőpult képernyőjére. Romhalmaz és tűztenger állt a város helyén ... Később Chris megpróbálkozott a rádióval. Napok hosszat ült a készülék mellett, de nem sikerült kapcsolatot teremtenie. Sokat beszéltek erről az esetről és megegyeztek, hogy meg kellene próbálkozni a dologgal. Jackie persze félt, hisz már Julievei is félt a szüléstől, de most belátta, hogy meg kell kockáztatni. Majd két esztendeig lekötötte a figyelmüket a kísérletezés, de eredményt nem tudtak elérni. Chris átrágott minden fellelhető orvosi vonatkozású szakkönyvet, de csak abban tudtak megállapodni, hogy Jackie meddősége bizonyára idegi eredetű. A kudarc teljesen letörte az asszonyt. Chris eleinte attól félt, hogy az asszonynak komoly idegi komplikációi lesznek és ezért szinte állandóan talpon volt körülötte. — A lelkem aludt ki, Chris — mondta egyszer. — Úristen, Jackie, szedd össze magad! Túl kell élnünk, nem hagyhatsz magamra ... Az asszony megrázta a fejét. — Nem élet ez, Chris ... nem élet ez ... Alig több mint öt évvel élte túl a robbanást. Chris csak most döbbent rá, hogy a CSŐ hamvasztó kemencéjét szándékosan tervezték olyan méretre, hogy egy emberi testet is bele lehessen gyömöszölni. Ideges volt, nem mert nekivágni. Csak most vette észre, hogy a képernyőn még mindig a vészjelző villog. Fáradtan és kábultan állt fel, — Nem ... már nincs semmi veszély ... már csak nyugalom van, nagy nyugalom ... Csend és nyugalom ... Kikapcsolta a vészjelzőt. Majd beindította a belső ellenőrzést. Minden rendben, jelentették a műszerek. Groteszk ötlete támadt, de már nem volt kedve végiggondolni, ezért feladta a problémát az irányítóközpontnak. Mennyi ideig élhet el a csőben egyetlen ember, míg csak ki nem merülnek a tartalékok? Majdnem 170 évig, jött az eredmény. Elmosolyodott. Tehát háromszor annyit, amennyit még ötven év alatt el tudnék fogyasztani. Tehát gazdag vagyok pazarolhatok ... Félig mér aludt, amikor különféle ötletek villantak fel az agyában. Spermákat kellene tárolni, morfondírozott, hátha még szükség lesz rájuk... A periszkópba valamilyen optikus jelzőberendezést kellene beszerelni, ezzel talán kapcsolatot lehetne teremteni, ha a rádiónak már semmi haszna ... Igen, biztosan nem egyedül vagyok a Földön, maradtak még máshol is emberek! Igen ... írni is kellene, meg kellene írni az emberiség történetét ... Meg kellene tervezni az új emberiséget, olyan alapokon, amelyek kizárják egy újabb katasztrófa lehetőségét... Új technológiákra lesz szükség, ha majd tíz, tizenöt év múlva kimászhatunk a föld alól... Felvillanyozódott agya kétségbeesetten védekezett a nyugtató hatása ellen, majd végül mégis megadta magát. De már belevésődött a hit, hogy még mindig érdemes élni, hogy ez a furcsa „földhajó" megérkezik majd egy új földre ... Hallottukolvastuk'láttuk KIÁLLÍTÁS Sport és képzőművészet A losonci (Lučenec) Nógrádi Galéria és a Csehszlovák Spartakiád losonci járási szervezőbizottsága az idei Csehszlovák Spartakiád '85 alkalmából Sport a képzőművészetben címmel kiállítást rendezett. Felvetődhet a kérdés: lehet-e kapcsolatot találni a sport és a művészet között? A kiállítás megmutatta, hogy igen! A galéria a közép-szlovákiai kerületben élő képzőművészek alkotásainak bemutatásával kívánta a sport, a mozgás, az egészség ábrázolását és az abban rejlő szépséget felmutatni. Sok fiatal művész él ezen a vidéken, akiket megragadott a sport, a mozgás, s ezt festmény, rajz, szobor, veret, öntvény, érmék és jelvények formájában juttatja kifejezésre. Munkáikkal már eddig is több tárlaton szerepeltek, s ezen művészek ilyen jellegű alkotásaiból állítottak ki Losoncon egy csokorravalót. A népes mezőnyben a kremnicai Iparművészeti Szakközépiskola tanárai és az ottani úttörők képzőművészeti szakkörének vezetői mellett a közép-szlovákiai kerület más helyein élő művészek sporttémájú alkotásai kerültek itt kiállításra. Ezek a művészi alkotások képezik a losonci kiállítás anyagát. S a Nógrádi Galéria ezzel a kiállítással az idei nagy Spartakiád rendezéséhez kívánt részben hozzájárulni, ezért a kiállítás június 2-ig, a járási spartakiád lefolyásáig lesz megtekinthető. A losonci kiállítás anyagát Stanislav Belko, Zita Barčiaková, Bódi László, Jozef Oorica, Cs. Fodor Imre, Jozef Höger, Cyril Koreň, Peter Metis, Mikuláš Palkó, Mária Poldaufová, Alojs Petráš, Miroslav Rónai és Peter Šabó alkotásaiból Szabó Gyuláné, a galéria igazgatónője állította össze. Az esztétikai és kivitelezési megoldások megnyerték a nagyközönség tetszését. A szép kiállítás megnyitóján sajnos kevesen vettek részt, aminek egyedüli oka a korai kezdés volt. Sólyom László KÖNYV Gelléri Andor Endre: Jamaikai rum Mikes Lajos lapja, az Est annak idején felhívást közölt új magyar tehetségek felkutatására, bemutatására. Egy pesti lakatos fia, a robusztus termetű, de fölötte szelíd Gelléri Andor Endre a felhívásnak engedve kopogtatóit a szerkesztőség ajtaján, hogy átnyújtsa a főszerkesztőnek és laptulajdonosnak első írását. Mikes meglepődve vette át a kockás füzetet és megkérdezte Gelléritől, iskolás-e még. S ő elmondta, hogy ipariskolás, azaz tanonc. Aztán úgy történt minden, mint a mesében. Mikes belenézett a kockás füzetbe s egyszeriben elkábult, érezte, nem mindennapi tehetséget fedezett föl ebben a gyerekemberben. S Fodor József költővel, aki helyettes főszerkesztő volt, lovaggá ütötte Gelléri Andor Endrét, az irodalom lovagjává, így indult Gelléri a magaslatok felé, a magyar nyelvű halhatatlanságba. Regényeivel, elbeszéléseivel a leginyencebb olvasókat is meghódította, csodálták és irigyelték. írásainak alakjait főképpen a külvárosok földhözszorultjaiból válogatta, de nem ábrázolta őket nyomasztóan, mondanivalóján átsütött a derű. Az expresszionizmus és szimbolizmus emelte meg realista stílusát, amelyet Kosztolányi tündéri realizmusnak nevezett. Ki ne ismémé Gelléri A szállítóknál című novelláját, ezt a remekművet, amelyre az írója is büszke volt. Erről írta Kosztolányi: „A szállítómunkásoknak föl kell vinniök a második emeletre egy húszmázsás páncélszekrényt. Faszánkókkal, vasgörgőkkel, rudakkal cipelik a szűk lépcsőn, csorog a verejtékük, kurjongatnak és káromkodnak. Mi történik ezután ? Az, hogy csakugyan föl is viszik. Egyéb nem történik. Nem. Azazhogy igen. Az olvasó az első pillanattól fogva közösséget vállal a munkásokkal, maga is. birkózik az .anyaggal, s végül, amikor „fényes szobákon gurul át diadalmasan kacag föl.. Gelléri azért tudta olyan életszerűen, olyan belső otthonossággal ábrázolni történeteinek alakjait, mert ismerte azt a tájat, mint a tenyerét, hiszen ő is munkás volt, erőskarú legény a legények között. A Szépirodalmi Könyvkiadó most jelentette meg Gelléri Andor Endre legszebb elbeszéléseit. A válogatást Szódi Gabriella végezte, ö írta a míves utószót is. A kiadásból 700 példányt vett át a Madách. A könyv ára hét korona. Képzeljük csak el, hét koronáért, egy doboz közepes minőségű cigaretta áráért remekbe szabott elbeszéléseket olvashatunk. —dénes— A mágneses mezők Jó félévszázados késéssel jut el a magyar olvasóhoz a szürrealizmus két mesterének, André Bretonnak („a szürrealizmus pápájának") és Philippe Soupoultnak a gyűjteménye, amely tartalmazza egyrészt a két szerző közös kötetét, a cimadó Mágneses mezőket, a szürrealizmus 1919-ben kiadott alapkönyvét, másrészt Breton és Soupoult válogatott verseit. Mindezt pedig Parancs János megbízható fordításában-magyarításában. „Vízcsöppek rabjai, életfogytiglani állatok vagyunk csupán. Csöndes városokban futkározunk. s a csodás plakátok többé nem hatnak miránk. Mire valók azok a múlékony nagy lelkesedések, azok a sivár örömszökdécselések?... íme, így hangzik magyarul, most már tudjuk, az 1919-es kötet első versének (A foncsorozatlan tükör), a kezdete. S megtaláljuk persze a gyűjteményben a szürrealizmus mesterénak szinte valamennyi híres-hírhedt müvét: Breton 1923-ban írott „Földfény"-ét, a 31-es „Szabad kapcsolať'-ot, „Az öszhajú revolver" című 32-es gyűjteményt vagy a 47-es „Óda Charles Fourierhez" című híres költeményt ugyanúgy, mint Soupoult talán kevésbé híres, de ugyanolyan értékes műveit, az Akváriumot, a Sírfeliratokat, a Szélrózsát és A pokol állomásait. íme egy mutatvány, ezekből is: „Hajolj le / és szúrd át a sima felszínt // Kék / szürke / cinóbervörös / narancsok / siklanak és úsznak / verseim // Gondolatom körül körben / cikáznak / a zöld halak". Csak nehezen tudnánk okát adni annak, hogy miért kellett ilyen sokáig várni ennek a kötetnek a magyar kiadására. Hiszen a modern francia költészet immár több, mint ötven esztendeje elfoglalta méltó helyét a magyar Parnasszuson is, s még a felszabadulás utáni szakasza is Dobossy László híres Mai francia költők című antológiájával kezdődik. Az egyetlen ok vagy inkább mentség az lehet csupán, hogy Breton és főként Soupoult nem a legjelentősebb költői nemzedéküknek (sokkal jelentősebbek a szürrealizmusból induló, de azon túl lépő Eluard és Aragon egyrészt, Michaux, Ponge vagy René Char másrészt). —cselényi— Délutáni beszélgetések Sokszor megmagyarázhatatlan, mitől válik két ember találkozása, beszélgetése izgalmassá, kívülállókat is magával ragadóvá. A téma, a helyzet, az eszmecsere mélysége, szellemessége gyakran sejteni engedi a kapcsolat rendkívüliségét, teljességgel megokolni azonban nem tudja: a lényegre való ráérzés, az intuitív szikra megtermékenyítő hatása nélkül egyébként értelmesnek induló eszmecserék válhatnak unalmassá, semmitmondóvá. Nem mondok újat azzal, hogy Bertha Bulcsúnak külön érzéke van az emberek megszólaltatásához, valóságos művészetté fejlesztve azt. Ezzel magyarázható, hogy főként az Élet és irodalomban megjelenő íróportréinak immár harmadik kötetével ajándékozott meg minket a Szépirodalmi Könyvkiadó. A Meztelen a király, az írók műhelyében és a most megjelent Délutáni beszélgetések című gyűjteményben összesen ötven író, költő válaszol Bertha Bulcsu kérdéseire. Az írót, életművét, munkálkodásának területét, a riportalany személyes sorsát, életvitelét elénk táró irodalmi portrék mutatják be Benjámin Lászlót, Csurka Istvánt, Darvas Józsefet, Galgóczi Erzsébetet, Hernádi Gyulát, Hubay Miklóst, Karinthy Ferencet, Lovász Pált, Örkény Istvánt, Várkonyi Nándort, hogy csak néhányukat említsem a legújabb kötetben szereplők közül; sajnos néhányan közülük már nem élnek. Bertha Bulcsu mértéktartó, derűs józansággal vallatja beszélgetőtársát, távoltartja magát attól a szenzációhajhász, reklámszagé stílustól, amely napjainkban a világsajtóban annyira elburjánzott. „Az írók színes, sokszor szertelen személyisége novellába kívánkozik. De a novella emberi sorokat jelenít meg, és nem a gondolatok. szavak korhoz kötött, hiteles áradatát, így kérdezni kényszerültem, jegyzetelni, s találkozásaimból nem novella, csak novelllísztikus megjelenítés, párbeszéd született ... Beszélgetéseinkben az egyéni küzdelmeken, sorsforulókon túl elkerülhetetlenül jelen van az utolsó harminc-negyven év történelme is." — mondja könyvének fülszövegében az író, reméljük, a folytatásra, az újabb portrékra is gondolva. Csáky Pál 15
