A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-10 / 19. szám
A sztori vége (Vallai Péter és Takács Kati) BALLÉPÉSBŐL SZERELEM Egy rossz passzban levő pesti férfi felcsap nyomozónak. A neve: Halász Péter. Politikai gazdaságtant ad elő a dolgozók esti egyetemén. Életkora harminchárom év. Családi állapota: elvált. Bolond napja volt. Úgy érezte, minden ellene fordult. Ott téblábolt az egyetem hátsó udvarában, épp cigarettára akart gyújtani, amikor gázöngyújtó kattant az orra előtt. Egy ismeretlen, napszemüveges férfi állt mellette; öltözéke majdnem elhanyagolt volt. Bemutatkozott. Halkan, hangsúlyok nélkül beszélt. Azt mondta, nyomozóirodát vezet és új munkatársakra van szüksége. Halász Péter riadtan nézett a szemébe. — Jó — hebegte, — és mi volna az én feladatom? Az ismeretlen férfi a szemközti ablakra mutatott, pontosabban egy érzéki arcú, vörös hajú nőre. — A feladat adott — mondta határozott hangon. — Neked csak annyi dolgod lesz, hogy megszerzel néhány információt róla. — És mi a vád? — kíváncsiskodott Halász. — Paráznaság, csalás, titkos izgatás, a javak gondatlan kezelése. — Tudja, mit? Eszem ágában sincs beállni a gyanús üzletébe! És kikérem magamnak! Azt a nőt pedig figyelmeztetni fogom! — Ne viccelődjünk, jó? — szólt erélyesen a napszemüveges. — Harminchárom éves vagy. Ha hallgatsz rám, még új életet kezdhetsz. De sokáig már nem halogathatod! íme, a nagy lehetőség! Biztosítva a pénz, a jólét, karrier. Ha jól végződik az ügy, nem kell több előadást tartania, és rendezheti végre a magánéletét is. Halász Péter munkába álí. Nyomoz, figyel, leselkedik. Tárgyal, cseveg, hallgatózik. Ha a helyzet úgy kívánja, azt mondja, a tanácstól jött és rutinellenőrzést tart, ha meg senki sem fog gyanút, akkor kisiparosnak adja ki magát. Mindent tudnia kell Kincses Mártáról. Először egy tanácson köt ki, ahol a nő diplomával a zsebében takarítónői státuszban van. Mint kiderül: irtózik az íróasztaltól, a papíroktól, s valójában a gyámügyi csoport tagjaként dolgozik. Sérült lelkű, kiszolgáltatott, bizalmatlan és hiszékeny emberek útjait egyengeti, fellebbezéseket ír, öregeket ápol, válópereket intéz. Kikérdezi a leckét egy alkoholista pár gyerekeitől. Kicsavarja a konyhakést egy ágybérlö kezéből. Svédül tanul, hogy levelet írhasson egy öregasszony nevében. Márta mindenre képes másokért. A nyomozóiroda vezetője azonban még többre kíváncsi. Újabb és újabb megbízásokkal látja el hősünket. Halász Péter pedig szakadatlanul szaglászik. Kínosabbnál kínosabb helyzeteket teremt magának. S mire mindenre fény derül, addigra vele is történik egy s más. Lányi András, Valaki figyel című komédiájával egyetlen kérdésre keresi a választ: mire születtünk és milyen szerepet osztott ránk az élet? SZABÓ G. LÁSZLÓ Markovics Ferenc felvételé zúgott a fejünk, megértettük, hogy Nepál magaslati területeinek lakóit a természet ugyan nem ajándékozta meg magas termettel, de annál több kitartás és a magaslati viszonyokat elviselő képesség lakozik bennük. A Kirantichhapból Namche Bazárig vezető utat a nankyk, vagyis a hordárok 8—10 óra gyaloglás alatt teszik meg. A térképet nézve első pillantásra úgy tűnt, hogy az egyes útszakaszok közti megállók alig 10 kilométernyire vannak egymástól és egy nap alatt többre is képesek volnánk. Alaposabb vizsgálódás után megállapítottuk, hogy a két helyet nyereg választja el egymástól, amely 1 000 méterrel magasabban fekszik. Hat napig kelet felé vándoroltunk. Ezalatt öt 3 700 m magasságig terjedő hegyháton és hegyhátakat összekötő völgyeken haladtunk át. A bennszülöttek által kitaposott szűk utak helyenként olyan meredeken emelkedtek vagy ereszkedtek, hogy több száz méteres természetes lépcső keletkezett. Főleg ekkor csodáltuk a bennszülöttek erejét és állóképességét, akik az út legnehezebb szakaszain előztek meg bennünket. A hetedik napon Duth Kosi festői völgyébe értünk, amely fölött Namche Bazar nevű település terül el. Ezután már észak felé a Duth Kosi folyásával ellentétes irányban haladtunk, és az egyetlen nagyobb akadályt azok a mélyen fekvő völgyek jelentették, amelyeket a mellékpatakok vájtak. Annak ellenére, hogy körülöttünk a táj egyre változott és a Himalája hegyei újabb és újabb panorámával tárulkoztak elénk, napi programunk elég egyhangú menetelésből állt. A nap első sugaraival ébredtünk. A háziasszony teát és egyszerű lepényt készített, amelyhez pástétomot bontottunk. A szerény reggeli után útnak indultunk. Mindenki saját tempója és ereje szerint haladt. Nemegyszer valamelyik kollégám piros viharkabátja, vagy hordáraink jellegzetes poggyásza jelezte magasan a hegyoldalban azt a helyet, ahová 20—30 perc, vagy talán csak egy órás gyaloglás után értem. Napközben csupán déltájban találkoztunk, vagy vízforrásnál, vagy annál a házikónál vártuk meg egymást, ahol teát árultak. Ettünk-ittunk egy kicsit, elbeszélgettünk útiélményeinkröl és újra elindultunk. A hordárok viszonylag keveset pihentek, általában ismerőseiknél álltak meg, akiket rendszeresen meglátogatnak. A falvakba, ahol az éjszakát töltöttük délután 3 óra után érkeztünk. Ezek a falvak gyakran csupán néhány házból álltak. Nagyon egyszerű körülmények közt, legtöbbször bambusznáddal fedett deszkán aludtunk. A szállásért egy-két rúpiával kevesebbet fizettünk, ha a háziaknál vacsorát rendeltünk. A Namche Bazar alatti szegény településeken az étlap nagyon egyszerű volt. Rizs, krumpli és párolt zöldség. Az adagok nagyok voltak és ha felbontottuk hozzá valamelyik húskonzervünket, jóllaktunk. Nepáli kísérőink is általában a háziaknál vacsoráztak. Megelégedtek egy jó adag rizzsel, pikánsan fűszerezett levessel és egy pohár teával. Alighogy beesteledett, lefeküdtünk. A kényelmetlen fekvőhely, bűz, piszok és gyakran a háziállatok jelenlétének ellenére az egésznapos fáradtságos gyaloglás után nagyon hamar elaludtunk és 9—10 óra alvás után ébredtünk. Utunk során számos bennszülöttel találkoztunk, akik különféle rakománnyal igyekeztek a szombati vásárra Namche Bazarba. Pénteken estefelé érkeztünk erre az érdekes serpa településre. 10 nehéz nap után örültünk hogy 2—3 napot pihentünk, ezenkívül kíváncsian vártuk a hires vásárt Namche Bazarban. PAVOL ZACHARA A szerző felvételei kai szemben. Három hordárunk 30 kg-os terhet cipelt hátán, míg a mi hátizsákjaink alig 10 kg-osak voltak. Egyikük sem volt magasabb 160 cm-nél, soványak, szakadtak, mezítlábasok voltak. Később, amikor láttuk milyen kitartóak, minden erőfeszítés nélkül lépdelnek a meredek utakon, ahol nekünk a fáradtságtól és a ritka levegőtől 9
