A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-03 / 18. szám

• Prága belvárosában barangolva az alkalmi turista is úgy érzi: már járt e város utcáin. A vastagon csörgő, tavaszi holdfényben, ebben a puha sötétségben úgy érzi, mint­ha látta volna már ezeket a köböl és téglából épült, gótikus és reneszánsz, ba­rokk és klasszicista épületeket. Egy város múltját, írott és Íratlan történelmét sejti megelevenedni a régi álmokat idéző kapu­aljakban. Hazánk fővárosát több mint ezer esztendővel ezelőtt kezdték el építeni, s ahogy öregszik, annál szebb lesz. Híres tornyairól, a múltból a jelenbe átívelő Károly-hídról, az Óvárosi tér egyik oldalát szegélyező Týn-templomról, vagy akár a Moldva fölött őrködő Hradzsinról már a legszebb jelzők sem mondhatnak semmi újat. A tovatűnt századok során gyarapo­dás és jólét, tűzvészek és háborúk formál­ták a várost, az embereket. Az embereket, akik aztán új házakat építettek maguknak az elpusztultak helyébe. Meggyőződésük szerint szebbet s jobbat, mint a régiek voltak; ám még így is sikerült jónéhány régi épületnek megmaradnia az időben, hogy egyikük-másikuk még távolabbi ko­rok emlékét idézze. Másnap, józan nappali fényben, már nemcsak a látvány és a múlt szele csap meg, hanem az útikönyvek tényrögzítö adataira, a több száz kilométeres távol­ságból érkezett hírlapírót kísérő tősgyö­keres prágaiak magyarázatára is hajlan­dók vagyunk jobban odafigyelni. A vakító napsütésben már nem csupán sejteni, de látni is lehet, hogy az ódon utcákon és a vadonatúj lakótelepeken egyaránt nyü­zsög, a modern tempónak megfelelő rit­musban él a város. A helyi lakosok közé vegyülő turisták ezrei élvezik a régi korok levegőjét s csodálattal elegy elismeréssel bólintanak, ha az elmúlt négy évtized városfejlesztő igyekezetének eredményeit tárja eléjük valaki... Aki viszont meg­szomjazik városnéző körsétája során, az aligha tud ellenállni és benyit a város legkülönbözőbb pontjain található patinás sörözőkbe. A régebbi boltok fölött cégér, a sörfőzömesterség jelvényével. Odabenn, az ajtón túl, nemcsak a sörfőzés, hanem a pékmesterség és a konyhaművészet íny­csiklandó termékeit is megtaláljuk. Ki tudja, hányféle friss péksütemény, pogá­csa, perec, sajtkülönlegesség, meleg­­szendvics. kolbászféleség és természete­sen az elmaradhatatlan cseh nemzeti ele­del: a „vepso-knedlo-zelo", azaz a sertés­sült, a hosszúkás knédli s a párolt káposz­ta illata kavarog, tódul ki az ajtón, száll végig az utcákon. És ha megfordul a szél? Nyersebb, hűvösebb levegőt hoz a tenger felé igyekvő Moldva felől, s ezzel együtt valami nyugtalan indulhatnékot is, hogy az ember kiüljön a folyópartra, ahol nem­csak a nagy távolságok Ígéretén érdemes töprengeni, hanem azon is: Prága vajon miért tűnik ennyire otthonosnak? Az em­ber miért tudja már néhány órai itt-tartóz­­kodás után is megszeretni ezt a várost? Talán mert a város is szereti látogatóit, talán mert nemcsak a régi lett új, hanem a korszerű tömbházak is otthonos, a met­róval percek alatt megközelíthető lakóte­lepekké terebélyesedtek. Talán mert a felszabadulás óta eltelt 40 év alatt felnőtt nemzedéknek már romlatlan emlék min­den udvar; talán mert aki 1945 után született, annak szinte természetes a szo­cialista országépítés mindennapjainak ábécéje. A főváros jelenében barangolva érde­mes azonban belepillantani annak jövőjé­be is. Ugorjuk hát át az időt, látogassuk meg — gondolatban és a tervezők, műépíté­szek fantáziájának segítségével — hazánk ezredfordulót köszöntő fővárosát. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom