A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-12 / 15. szám
REGE, MONDA, MESE, MESE Kulcsár Ferenc: Kígyókő „Nem a máról kívánok én beszélni nektek, hanem a tegnapról, a gyermekkoromról. Arról az időről, amikor bennünket, apró falusi emberkéket még úgy nyalábolt körül a rengeteg babona és hiedelem, mint szülőföldünket, a Bodrogközt a csendes, erdőket kerülgető, halakat nevelgető Tisza meg testvéröccse, a Bodrog." így kezdi a szerző A jóisten és a halál című meséjét, s ebben a két mondatban — úgy vélem — felmutatását láthatjuk annak a szándéknak, amelyet szem előtt tartva Kulcsár Ferenc gyékénykosárba rakta, féltő gonddal és odafigyelő tudatossággal elrendezgette, majd varázsszóval megmesélte őket, s tenyerén tartva, gyermek-őszinteséggel átnyújtotta nekünk: íme, szülőföldem léleknevelő kincsestarisznyája ... S ebben a tarisznyában sokáig elmatathatunk, kedvünkre keresgélhetünk, ínyencmód ízlelgethetjük a magyar nyelv lélekgyönyörködtetö zamatait. És csodáról-csodára jutunk pákász-lélekvesztön, kocsin, lovon, táltosparipán, ördögszekéren, tündérszámyon. Bócoroghatunk az időben és az időtlenségben, megismerhetjük a nádasok, lápok, ingoványok, csalitok, barlangok titkait, harcos kedvünkben hadakozhatunk tatárral, törökkel, ráccal, labanccal, ördöggel. Parolázhatunk óriással, tündérkirállyal, amerikás legénnyel s magával Mátyás királlyal is a királyhelmeci kocsmában. Aztán lehúnyt szemünk előtt kígyók táncolnak s fújják a varázslatos kígyókövet, gulyák legelnek Szent-György-napi zsendülő réteken, toportyán trappol téli hómezökön kéményseprőt szánkáztatva, s mennyi, mennyi minden még ... Nagyanyáink meséi, nagyapáink regéi most új köntöst kaptak, s így tündökölve, maguk megragyogtatva világítanak régmúlt idők történései fölött, akár a lidércfény, augusztusi fülledt éjszakákon. S a denaturált tündérsziget megint tájjá lesz, szép ötvözetévé mocsárnak, ligetnek, szántónak, szőlőhegynek. embernek, aki teremt, pusztít, szeret, gyűlöl, s a hosszú téli estéken mesetájat varázsol maga köré, benépesítve azt szivünknek kedves s a rend szükségszerűségéből VARGA LAJOS ILLUSZTRÁCIÓJA (részlet) ellenszenves alakokkal. Velük él és általuk, velük vív életrehalálra s általuk kap új életet, új akaratot, hogy meg ne szűnjön a folytonosság, meg ne szakadjon a szivárvány íve, s hogy a szálak mindigre olvashatók legyenek. Kulcsár Ferenc csodatévö munkálkodása által pedig a mesetáj hajlékonnyá lesz, mint a szölővessző Tokaj hegyoldalaiban, s mívessé, akár a pásztorok faragta bot. Játszik az idővel, időrendbe sorol, anélkül, hogy megbontaná az időt. Teheti, hiszen sugár-csápjaival úgy tapogatja végig Bodrogköz földjét, vizeit, akár a hangyák egymást, s mindig talál egy ismerős gyújtópontot, ahonnan elindulhat. S mert az indításnál már tudja a végkifejletet is, kerekké és könnyeddé formálódnak a történetek, mentesekké lesznek minden mesterkéltségtől, s az erőltetettségnek mégcsak a gyanúját sem ébresztik bennünk, mert Kulcsár dúskál az élményanyagban. Ennélfogva bátran rostálhat, válogathat, cirógathat, büntethet, sőt azt is megengedheti magának, hogy a mesék gonoszai sem igazán gonoszak, mert a jó már eleve győzedelmeskedik. Még sincs híján egyetlen történés sem a konfliktusnak, izgalomnak, bűbájnak, s éppen ettől, szinte észrevétlenül válik mestermunkává az egész. Mestermunkává és hihetővé, aminek mívességét, hatalmát csak a kimagaslóan nagy mesélők, s tanítómesterük a nép birtokolta. Éppen ezért érdemel ez a könyv megkülönböztető odafigyelést: polgáriasodó újmese-világunkból tündérszigetként emelkedik ki, fölmutatva, hogy monda-hiedelem-mesevilágunk micsoda határtalan lehetőségeket tartogat most kibontakozó meseirodalmunk számára. S hadd szóljak még külön Varga Lajos intelligens, visszafogottságában is céltudatos metszeteiről. Nem hagyhatjuk őket figyelmen kívül, hiszen részei, nélkülözhetetlen alkotóelemei a könyveknek. Nem hivalkodók — ezt a sötétbarnafehér ötvözet kevésbé teszi lehetővé —, de kifejezők, átgondoltak és mindvégig helyénvalók. Ritka szerencsés találkozásnak lehetünk tanúi két alkotó. író és képzőművész között. SOÓKY LÁSZLÓ LUKÁCS GYÖRGY Száz éve, 1885. április 13-án született Lukács György filozófus és esztéta. A polgári gondolkodóként induló Lukács hosszú, ellentmondásos szellemi fejlődés során jutott el a marxizmus—leninizmushoz. Lukács művei, állásfoglalásai mind a marxizmuson belül, mind pedig azon kívül vitákat váltottak ki. Az általa felvetett kérdések jelentős hányada napjainkban is megőrizte időszerűségét. A Tanácsköztársaság ideje alatt közoktatási népbiztosként, majd a magyar Vörös Hadsereg politikai biztosaként tevékenykedett. A Tanácsköztársaság leverése után előbb Budapesten, majd Bécsben végzett illegális pártmunkát. Marxista—leninista alapozású elméleti munkássága elmélyülésének és tevékenysége kiteljesedésének időszaka az 1930—45 közti időszak volt. A moszkvai Marx—Engels—Lenin Intézet munkatársaként megismerkedett Marx Gazdasági-filozófiai kéziratok c. munkájával, amely egyúttal új baloldali politikai alternatívát, elméleti-módszertani programot jelentett számára. 1931—33 között Németországban végzett pártmunkát, aktívan részt vett a német proletár Forradalmi írók Szövetségének munkájában. Fontos szerepet játszott a klasszikus német filozófia és irodalmi örökség jelentőségének a szocialista művészet számára való tudatosításában, a kortárs haladó polgári Írókkal szembeni megalapozatlan előítéletek eloszlatásában, az antifasiszta szövetség megteremtésében. A háború idején aktívan bekapcsolódott a fasizmus elleni küzdelembe, hatékonyan hozzájárult a fasiszta ideológia leleplezéséhez. Mint harcos humanista, antifasiszta és marxista küzdött a népfrontpolitika sikeréért. Lukács gondolatvilágát a felszabadulás utáni időszak alapvetően igazolta. Magyarországra hazatérve — az 1956-os rövid ideig, tartó helytelen politikai szereplését leszámítva — kizárólag a tudományos munkának szentelte életét. Ezt az egészen a haláláig (1971. június 4.) tartó időszakot olyan, filozófiai fejlődésének kiteljesedését jelentő munkák fémjelzik, mint Az ész trónfosztása, amely nemcsak antifasiszta küzdelmének filozófiai összegzése, hanem egyben átfogó ideológiai számvetés is a hidegháború korszakának burzsoá filozófiai irányzataival; mint Az esztétikum sajátossága, amely egyedülálló kísérlet a marxizmus—leninizmusnak az esztétika területére való alkalmazására; mint az utolsó (befejezetlen) műve A társadalmi lét ontológiájáról, amelyben a marxi lételmélet, az objektív dialektika rekonstruálására tesz átfogó kísérletet. 10
