A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-12 / 2. szám
A legközismertebb ilyen alak, a szinte Európa-szerte megfordult drótos. A szlovák drótosokról már elég sok összefoglalás is született (pl. Pranda, A.: 0 súčasnom stave slovenského drotárstva. Bratislava 1957), így most elegendő éppen csak távirati stílusban megemlékezni róluk. Eredetileg, ahogy a nevük is mutatja, az eltörött cserépfazekak összedrótozását végezték, később aztán, a cserépedények fokozatos eltűnésével, úgy látszik, átvették az üstfoltozók szerepkörét és fémedények foltozásával foglalkoztak. Szolgáltatásaikat természetesen pénzért végezték, ill. ha úgy adódott, szállásért, ebédért (emléküket Kéménden egy „Drótosfordulónak" keresztelt zsákutca őrzi). Hasonló alak a köszörűs és ablakos is. Ez utóbbi a hátára kötözve cipelte a nagy üvegtáblákat (erre utal a valamely nem óhajtott eseménykor használatos mondás: „Úgy hiányzott mint ablakosnak a hanyattesés"). Szolgáltatósért pénzt kért cserébe. A teknőcsináló cigányok is állandóan úton voltak. Egy-egy falu határában, ahol jó faanyagot (elsősorban topolyafát) találtak, letelepedtek, a falutól megvettek bizonyos mennyiségű fát, amit ott helyben feldolgoztak és értékesítettek is. Példaszerű a figyelmes anyagtakarékosságuk: egy fatörzsből szinte hihetetlen mennyiségű, kisebb-nagyobb faedényt, a legkisebb forgácsokból fakanalat és egyéb apró használati eszközöket készítettek. Munkájuk nyomán szinte nem volt hulladék. A vándor idénymunkásokról, főleg a közismert summásokról is sokat tudhat mór az olvasó. Azt már kevesebben tudják, hogy kistáji viszonylatban is volt ilyen idénymunkásság (pl. a helembaiak Szőgyénbe jártak markot szedni). Végezetül az idénymunkásokkal kapcsolatban egy szép példáját mondanám el annak, milyen lehet a vándoralakok szerepe a népi kultúra alakulásában. Szakmai körökben nagy szenzációnak számított, amikor Ág Tibor a Kőműves Kelemen balladáját megtalálta a Zobor-vidéken is. hiszen azelőtt szinte csak Erdélyből volt ismert (Ág Tibor: Kőműves Kelemen balladájának változata Zobor vidékről. Irodalmi Szemle 1961/1, 72—73. o. és Ág Tibor— Sima F.: Vétessék ki szóló szívem. Bratislava 1979. 13-18. 401-402. o.). Az újabb variáns fölbukkanása azt bizonyítaná, hogy ez a régi stílusú balladánk valamikor az egész magyar nyelvterületen ismert volt, de időközben elfelejtődött és csupán néhány hagyományörzőbb vidéken maradt fönn (még Szilicéről ismert egy, egyértelműen nem értékelhető prózai változata. Lásd: Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa. Budapest 1976, II. 25. o.). A zoborvidéki variánssal kapcsolatban azonban azóta megjelent egy elgondolkoztató adat. Ráduly János: Elindultam hosszú útra címen közzétette a kibédi Majlát Józsefné Ötvös Sára népballadáit (Bukarest 1979). A kötet bevezetéséből megtudhatjuk, hogy az énekmondó 1912-ben kétszáz társával együtt valahol Nyítra megyében egy hathetes idénymunkán vett részt, ami nagyszerű alkalom lehetett a népköltészet kincseinek a kicserélődésére is, hiszen „úgy, ahogy dógoztunk, beszélgettünk s közben énekeltünk, ment a dolog jól. Erősen szerették ott az erdélyi munkásokat ..." (9. o.). Most csak kérdésként vetem föl. hiszen ennek határozott állítására körültekintő, szinte detektív-munkára, gondos szöveg- és dallamfilológiai kutatásokra lenne szükség, hogy nem lehetséges-e ennek a balladánknak egy ilyen, másodlagos meggyökerezése szűkebb pátriánkban? LISZKA JÓZSEF Elena Koiúthová felvétele KEZE NYOMÁN LÁTNI A MESTERT Csehország északkeleti csücskében, Rychnov nad Knéžnou járás Solnice nevű városkájában járunk Alois Jirásek történetei, alakjai nyomában ... A tér egyik sarkában erótéktábla jelöli, hogy a mai épület helyén állt egykor a ház, ahol Josef Dobrovský édesapja született. Ám hol látta meg a napvilágot ő maga, a cseh nyelv tudós kincskeresője? Erre Szalatnai Rezsőnek A cseh irodalom története c. könyvében találunk utalást, ahol azt olvashatjuk, hogy Dobrovský nem feledkezett meg szülőhelyéről, a magyarországi Gyarmatról. Kitűnik a régi könyvek lapozgatása során az is. hogy az apa, akinek még Jakub Doubravský volt a becsületes neve, a kérdéses időpontban családjával Magyarországon szolgálta az uralkodót. Egy kb. nyolc évtizeddel ezelőtt megjelent cseh irodalomtörténeti munka sárgult lapjai árulják el az apa és a fiú nevében mutatkozó eltérés okát. A győrmegyei Gyarmaton a magyar keresztelő-pap rosszul értette és helytelenül vezette be a számára szokatlan hangzású cseh nevet az anyakönyvbe. Alig hathetes volt a csecsemő, midőn Doubravský őrmester búcsút mondott a hadászatnak és visszatért Csehországba. A család ezután a németlakta Horáov Týnben telepedett le. Nem csodálkozhatunk hát, hogy a gyermek — akiből később a cseh nyelv legnagyobb védelmezője lett — eleinte nem is értett másképp csak németül. Josef Dobrovský, aki 1753-ban született. Némecký Brod majd Klatovy városkákban töltötte iskolás éveit. Ez utóbbinak cseh lakossága körében s a gimnáziumi osztálytársak közt már nem akart gúny és élcelődések tárgya maradni: nemcsak, hogy megtanult csehül, de különös rajongás alakult ki benne e nyelv iránt. A kitűnő tanuló 15 éves korában előbb Prágába került, később Brno városában folytatta tanulmányait, noviciusként. Miután a rendet ott feloszlatták, újra Prágába ment, ahol 1776-ban fejezte be a teológiát, de pappá nem szenteltette fel magát. Eredetileg az orientalisztika volt kedvenc témaköre. Szabadidejét a legszívesebben levéltárakban és könyvtárakban töltötte, ahol régi kéziratokat és könyveket tanulmányozott. Különösen a héber, asszír és arab nyelvek foglalkoztatták. Tanárai ajánlására a grófi Nostic-család gyermekeit oktatta. E házban F. M. Pelei irányította a nevelőmunkát, aki a prágai egyetemen a cseh nyelv első tanára volt. Dobrovský az ö befolyása alatt, valamint a Nosticéknál és másutt megismert tudósok, művészek (különösképpen a felvilágosultak) hatására egy időre felhagy a keleti kéziratok tanulmányozásával s érdeklődésének középpontjába a cseh nemzeti múlt, a nyelv és az irodalomtörténet kerül. „Ahogyan vélekedik, úgy szól" — jegyzi fel róla Pelei már első találkozásaik nyomán. Szókimondása miatt egész életén át sokan, áskálódtak ellene. Vitázott szóban, írásban, levélben, folyóiratban és mindig bátran szállt síkra az igazságért s a haladásért. Barbár, sötét korszaknak nevezte a középkort. A csodahivést, a szent helyekre zarándoklást haszonlesők érdekének tartja és vénasszonyokhoz illő babonának mondja az olyan hiedelmeket, hogy pl. harangkongatással előzhetők az esőfellegek. A hivatalos egyházzal szemben bíráló a magatartása. Elítélte a reakciós papságot. A prágai könyvtárakban Dobrovský régi, csehül írott okmányokat, kéziratokat, könyveket fedezett fel. Tehetsége, nyelvi képzettsége és tudományos érdeklődése jó alapot nyújt számára ahhoz, hogy a múltból ne csak tanulságokat szűrjön le. hanem mérhetetlen értékű nyelvi kincseket is megmentsen. Különösen azt hiányolta, hogy nincs folyóirat, amely felkarolná a cseh felvilágosodás irodalmi, művészeti és tudományos törekvéseit. Más országok, egyetemek példáján felbuzdulva maga indított füzetes folyóiratot. A 26 esztendős irodalom- és történetbúvár füzeteiben figýeiemmel kísérte az irodalom, iskolaügy, népművelés és némely tudományág eseményeit, számontartja az országban csehül, németül és latinul megjelent nyomtatott kiadványokat. Dobrovský folyóiratának egyik célja a szólás, az írás, a tudományos vélemény-nyilvánítás szabadsága volt. amit Csehországban kihirdettek ugyan, de a gyakorlatban nem tűrtek. A Klementinumban vehetjük kézbe Dobrovský tán legfontosabb művét, az 1792- ben megjelent Geschichte der Böhmische Sprache und Litteratur (A cseh nyelv és irodalom története) c. munkát, melynek az a jelentősége, hogy éppen a nyelvi visszaesés idején szólt a nyelv hajdani dicsőségéről, tökélyéről és fejlődéséről. A történelem területén is sokat tett Josef Dobrovský. Ha nem is hagyott hátra nemzettörténeti művet, jegyzeteivel, beszélgetéseivel, leveleivel sokat segített más kutatóknak és alkotóknak. Ellenfelei is becsülték azért, amivel ma is példaképül szolgálhat: ifjúkorától fogva szívesen megosztotta ismereteit másokkal; amit felkutatott s ami szellemi tulajdona volt, nem féltette. Készségesen segített bárkinek, akiben megbízhatott, rendelkezésre bocsájtotta saját anyagát és örült a tudományos munka eredményeinek. Amellett azonban még saját példaképeitől, munkatársaitól vagy barátaitól sem fogadott el mindent kritikátlanul, különösen a nyelvművelés területén. Mint látjuk, műveit, füzeteit németül írta. így volt ez szokás hajdan Csehországban, még akkor is, ha a nemzeti nyelvről és irodalomról volt szó. Ám tán épp ennek köszönhető, hogy az egész művelt világ megismerte nevét és munkáit. Útja kezdetén Dobrovský elsősorban a német nyelv és irodalom törvényszerűségei, módszertani elvei alapján építette ki szemléletét. Az ö tanítása viszont más nyelvekre és irodalmakra volt érvényesíthető. Nemzetközi viszonylatban nagy tekintélyre tett szert a szláv nyelvek ismeretében és világszerte őt tartják a szlavisztikai kutatások megteremtőjének. A cseh és más szláv nyelvek kialakulására vonatkozó kutatásai is egy új korszak kezdetét jelentették. Igen érdekesek Dobrovský utazásai cseh és szlovák területen, Lengyelországban, Svédországban, Németországban, sőt Oroszországban is. Cseh és egyéb szláv okmányok, kéziratok és könyvek után kutatott, nem ismerve távolságot, fáradságot, anyagi áldozatot. Ján Kollár emlékezik meg arról, hogy Oroszország iránt éppen Dobrovský beszámolója keltett benne érdeklődést. Sem nacionalizmussal, sem pánszlávizmussal nem vádolhatták, de sok mindenért támadták saját korában s később is. Az irodalmi nyelvet ápolni, őrizni tisztaságát, fejleszteni szépségét — ez volt Dobrovský életcélja. Josef Dobrovský 1787-ben került az Olomouc melletti Hradištére, ahol előbb helyettes rektor, utóbb rektor lett a szemináriumban. miután pappá szentelték. A pedagógia kedvére volt. Szigorú erkölcsi érzékre, udvariasságra, az általános műveltség elmélyítésére nevelte a rábízott ifjúságot. Midőn II. József halála után a szemináriumot feloszlatták, Dobrovskýt nyugdíjazták. A Nostic-családhoz tért vissza 1791-ben. Eseményekben, küzdelmekben s eredményekben gazdag élete végül is kimerítette. Ereje lankadt, egészsége sorvadt, sok tervével fel kellett hagynia. A Deutsch-Böhmisches Wörterbuch (Német—cseh szótár) c. önálló szótári munkáját sem folytathatta, 1802-ben megjelent első kötetét csaknem két évtizeddel később követhette a második, amelyben A Puchmayer és V. Hanka segítették. Brno egyik temetőjében nyugszik 1829- től. Kiterjedt levelezése, feljegyzett beszélgetései, megjelent kritikái, jegyzetei és ismertetései hazai és külföldi dolgokról, nemzetközi kapcsolatai nemcsak Josef Dobrovský kutatói eredményeinek szempontjából jelentősek, hanem azért is, mert már két évszázaddal ezelőtt példát mutattak haladó szellemű eszmék hordozóinak baráti együttműködésére. A nagy szlavista szoros kapcsolatokat tartott fenn Magyarországon élő csehekkel és szlovákokkal, de magyarokkal is. „Ez az értékes férfiú, aki a szláv nyelveket és történelmet könyvek szorgalmas tanulmányozásával s merész utazásaival kutatta, minden tudományos eredményt a csehek népének s országának megismerésére igyekezett visszavezetni... Az ő keze nyomán látni a mestert, ki mindenütt felismerte tárgyát. akinél a töredékek gyorsan álltak össze egy egésszé ..." így írt a halott Dobrovský ról tisztelője, Johann Wolfgang Goethe, s így becsülték más barátai, levelező társai pl. Schlözer, Hormayer, Pertz, Kollár vagy éppen Jakob Grimm, akinek meséihez készségesen szolgált magyar motívumokkal. SZÁNTÓ GYÖRGY (Pavel Lisy tolira jza) 11
