A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 14. szám
Tudomány-technika tott tollal rajzolták rá a mintát a nyers, vagy főtt tojás felületére, majd a tojást többnyire növényi főzetekből készített festéklében áztatták. Ezt követően a viaszt lekaparták és az egyszínű tojáson kirajzolódott a kívánt minta. A díszítménykincs általában viszonylag egyszerű geometrikus vagy növényi elemekből áll. Bemutatott példáink a Rimaszombat szomszédságában fekvő Zeherje (Zacharovce) községben készültek, valamikor századunk első felében. A hímes tojásokon gyakorta feltüntették a megajándékozni szándékozott legény nevét is. Példa erre a piros alapon GÖMÖRI HÍMES TOJÁSOK Húsvéti szokásainknak egészen a közelmúltig — sőt, helyenként napjainkig — élő eleme volt a hímes tojás készítése. Elsősorban a lányok adományozták az őket meglocsoló legényeknek. A tojás egyike a termékenység legősibb jelképeinek. Jelképes használatára nagyon régi időktől vannak adatok. A Kárpát-medence területéről egyik legkorábbi előfordulása egy avarkori sírból ismeretes. A tojást mint szimbólumot, valamint a hozzáfűződő hiedelmek egy részét a kereszténység is átvette, pontosabban a saját jelképrendszerébe illesztette. A paraszti hagyományokban a húsvéti hímes tojás készítése általánosan ismert és gyakorolt szokás volt az egész kelet-európai térségben. A magyar hagyományok viszonylag jól ismertek, bár vannak vidékek, amelyek ezirányú szokásairól nagyon keveset tudunk. Ezek közé tartozik Gömör is. Ez alkalommal ebből a hagyományból adunk ízelítőt. Példáinkat a rimaszombati (Rim. Sobota) Gömöri Múzeum gyűjteményéből vesszük. A hímes tojások díszítése leginkább az ún. batikolással készült. Ez annyit jelent, hogy forró méhviaszba mártogafenyőmintával díszített tojás, amelyen Lehotai János nevét olvashatjuk. Az ilyen tojások szerelmi ajándéknak számítottak. A batikolás mellett elterjedt volt a hímes tojások karcolással történő díszítése is. Elsősorban a németlakta vidékekre jellemző a bonyolult virágbokrok és különböző szövegek felírása. A reneszánsz hagyományokon alapuló mintakincset savval írták az egyszínű tojás felületére. Jó példa erre a dobsinai bulénerek 1903-ban készített hímes tojása. A rajta levő felirat szövege: „Azt a szempilantást tartotam boldognak, melyet mind virágot virúlny latalak. Dobsina, 13/4 1903." Húsvéti tojásaink legsajátosabb csoportját az ún. patkóit tojások képezik. A Gömöri Múzeum gyűjteményében öszszesen 5 db. található. Közülük négy teljesen egyforma, a rajtuk található dátum szerint 1911-ben készítette őket Zeherjén feltehetően egy ügyeskezű falusi kovács. A tojás felülete egy keresztabroncs segítségével két részre van osztva. Az alsó részben két rézsűt elhelyezett lemezke, valamint a dátum található. A felső részt egy sarkantyúban végződő keresztpánt tagolja ketté. A két részben egymással átellenben különböző kovácsszerszámok, üllő, fogó, kalapácsok vannak felerősítve. A patkóit tojásoknak nevet adó patkó a tojás lapos alján található. Az aranyozással is díszített cinből készült ékítményeket apró szegecsek erősítik a tojásra. A kutatás megállapításai szerint a patkóit tojások a húsvéti hajnalfát díszítették és egyes helyeken rontáselhárító funkciójuk is volt. Sajnos gömöri viszonylatban a húsvéti tojásokkal kapcsolatos képzetekről szinte semmit sem tudunk. Örvendetes volna, ha mind több érdeklődő fordítana figyelmet népművészetünk eme sajátos ágának felderítésére. B. KOVÁCS ISTVÁN (a szerző felvétele) A TOJÁSDÍSZÍTŐ A tojást az étkezésen kívül még sok mindenre föl lehet használni. A húsvéti hímestojás-készítés szép hagyományaink egyike. A zselizi (Želiezovce) Mikula Margit díszített tojásai azonban eltérnek az ismert hímes tojásoktól. Egyrészt azért, mert azok nem ehetők meg, másrészt díszítésük módja is rendhagyó. Az ötvenéves özvegyasszony kifújt, azaz belül üres tojásokat díszít. — Előbb bekenem a tojáshéjat ragasztóval — avat be „műhelytitkaiba" —, utána rácsavarom a különböző színű fonalat. így az egész tojást fonallal vonom be, ami a ragasztó megszáradása után már nem jön le róla. Mikula Margit tojásai nemcsak egyszínűéi hanem mintásak is. A népi dekorációs elemeken kívül virágokat például rózsát, barkát, hóvirágot és bárányt is mintáz. A díszítőelemeket nem másolja, hanem fantáziája szerint készíti. Minden egyes tojás egyedi darab. Ha más nem, akkor a színek eltérőek. — Nem szeretek ismételni — magyarázza eredetisége egyszerű okát. Bemutatja a készítés sok-sok türelmet igénylő módját. — Volt asszony, aki szintén megpróbálta — folytatja —, de nem ment neki. Többen meg egyenesen azt mondják, hogy a világért se csinálnák. Nekem mégis örömet szerez ez a munka és megnyugtat. Ha ezzel foglalkozom, észre sem veszem, hogy múlik az idő. Egy nap kettőt-hármat szoktam készíteni. De egész évben csinálom. Ráérek, hisz rokkant vagyok. A kezeim betegek. Huszonöt éven át az itteni kórházban nővérként dolgoztam. A férjem tizenöt éve halt meg, infarktusban. Harminc éve élek Zselizen. Az érsekújvári járásból származom. Sem ott, sem Zselizen nem volt szokás az ilyen tojások készítése. — Hol tanulta hát meg? — kérdem. — Egyszer voltam Pöstyénben fürdőben, s ott árultak ilyeneket. Nagyon megtetszettek. Vettem is egyet, de otthon a lányom véletlenül ráült, s összetörött. Igen sajnáltam, így hát megpróbáltam csinálni helyette. Sikerült. Ez hét éve volt. Annak pedig négy éve, hogy rendszeresen készítem őket. Most vagy háromszáz darab van készen. Egy évben hatszáznál többet nem tudok csinálni. Sokat szétadok belőlük. — És a többinek mi a sorsa? — Ha házhoz jönnek a vásárlók, szívesen adok el az év bármelyik szakaszában. Amikor elvittem a nyitrai és a lévai piacra árulni, nagyon vették az emberek. Különösen húsvét előtt. Az itteni CSEMADOK-napokra is kértek belőlük, de nem én árultam őket, hanem két fiú. Gombaszögre is hívtak árulni, de nem mentem el. Meséli, egyszer egy asszony egy képeslappal állított be hozzá, mondván, hogy az általa készített tojások képe van a lapon. Maga is fölismerte őket. Sokáig töprengett azon, hogyan kerültek oda. Végül rájött. Surányban (Šurany) élő nővérénél jártak Bratislavából a fotósok, hogy lefényképezzék nővére hímzéseit, s ott látták meg a tojásokat, melyek szintén megtetszettek nekik. A tojást (már kifújva) rokonaitól kapja. Nem minden tojás egyforma nagyságú. — Ezek a nagyobbak kacsatojások — mondja Mikula Margit. — Ez a legnagyobb pedig lúdtojás. A már kész darabokat közben Margit néni kisunokája, a tizenöt hónapos Kamilka (Margit néni fia és családja egy emelettel följebb, ugyanabban a házban lakik) nagy élvezettel rakja a kosárból a díványra. Egyik-másik tojás különösen megtetszik neki, mivel valami csörög is bennük. Hogy mi, az engem is érdekel. — Némelyik tojásba egy borsószemet is belehelyezek a kis lyukon — magyarázza a készítőjük. —■ Van, aki a csörgő tojást választja. Amikor elbúcsúzunk Mikula Margittól, arra gondolok, hogy különös kedvtelésével nyilván nem csak saját magának szerez örömet. FÜLÖP IMRE Fotó: Hajdú András 16
