A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 14. szám
Hallottuk- olvastuk-láttuk a fogát vicsorítja. — Megkaptad, de nem használtad föl, egy emberi élet kockáztatását pedig nekünk nem éri meg. És ha ellopják onnan ... arra pedig, komám, mérget vehetsz, hogy germán barátaink a kitakarodás előtt kifosztanak mindent, pincéktől a padlásokig ... akkor én leszek az oka. Én tiltottam meg neked, hogy visszamenj érte ... Éjszakára megszűnt a délkeletről idehallatszó dübörgés. Ismét hason feküdt a géppuska mögött, a kihűlt, de még mindig langyos palák alatt, a réseken keresztül feszült figyelemmel fürkészte a bratislavai utcákon mozgó fehér és kék fényeket, s érezte mennyire megkönnyebbült a lelke. Aztán Kopyto jött és felváltotta. Az ejtőernyőit nem ébresztette fel a légiriadó sem. Hétfőn a dübörgés felerősödött. A levegő rengett, és olykor úgy tetszett, mintha a friss, délnyugati szél a lángok és a csípős lőpor szagát hozná magával. — Az istenit — káromkodott a Katona, s a másik távcsövei figyelte a szürke jármüvek hemzsegését az utcákon és a kereszteződésekben. — Mennyi van itt ebből? — Kétségtelenül három hadosztályt azonosítottunk, — válaszolt Kopyto; ezen a reggelen se nem viccelt, se nem kötekedett. — Az önálló zászlóaljak számát nem ismerjük, de Jurjev csoportja már szombat óta megkísérelte ennek a megállapítását... — Ne felejtsd el az első adás során megemlíteni, hogy amikor az Olgával idejöttünk, germán barátaink a Szalmakunyhó felé vonszoltak holmi ágyúkat... — Milyen szerencse, hogy az utakhoz ragaszkodnak! — morogta Jorík. — Én az ö helyükben legalább egy részét itt vetném be, a szölőskertekben, közvetlen tűzre... De ezek nem ott tanultak, ahol én... Észrevette Ványuska hálás és gyengéd pillantását. Aztán ismét reá került a sor, hogy a tető alá másszon. A többiek nekiláttak, hogy a föld alatti veremből tisztességesebb borkészleteket hozzanak fel, amíg a pince nem lesz teli az ürülékek bűzével. A nyomorúságos kocsisbor, amely még a nevére se volt érdemes, s melyet csak azért ittak, hogy ne fogyasszák a vizet, — kemény és gyors munkát végzett. Kerülték most már a pince fölötti lyukat is, mert a föld alól a bűz irtózatos volt. Levette agyonmaszatolt ingét, és a hasa alá gyűrte. A palák felforrósodtak, a veríték a szemébe folyt, és a homloka meg a távcső közé csurgott. Néhány pillanatra elfogta a tüzérszenvedély — Kiszámítani a koordinátákat, és sűrű támadó tüzet zúdítani a Virágvölgy előtti kereszteződésre, ahol hat mérhetetlenül hosszú szürke kocsioszlop ékelődött egymásba, imitt-amott a Duna mögötti honvédgyalogság zöldjének tartatásával.' A rádiókészülék azonban szüntelenül minden nulla órában megismételte a maga titá-ti-ti jelzését, persze mind hangosabban és érthetőbben; tehát a H óra nem következett be. Megkönnyebbült, amikor végre a hat kocsioszlopra fémkeselyűk csaptak le az égből, és beléjük haraptak. Aztán már nem volt ennek se vége, se hossza. Minden percben visszatértek, röviden átsuhantak az oszlopok fölött, kímélve a gépeket és magukat is, de villámgyorsan kiürültek. A csatagépek alatt pedig, ahol néhány másodperce testek röpdöstek és gépkocsik robbantak, szürke csomók és piszkoszöld csoportok futottak öszsze. (Folytatjuk) KÖNYV Rónai Mihály András: Magyar lant Hetvenegy magyar költőről ad számot, Rónai Mihály András: Magyar lant című könyve, amelyet a Szépirodalmi Könyvkiadó adott közre. A kötet nem a teljesség igényével készült, hiszen több nagy magyar költő kimaradt a sorból, olyanok, mint Gyöngyösi vagy a Kisfaludyak, a modernek közül Kosztolányi, Szabó Lőrincz és mások. Rónai Janus Pannoniusszal kezdi és Devecseri Gáborral fejezi be könyvét, amely líratörténet, vagy inkább benyomások, szubjektív vázlatok sora, de egy-egy írást vitairatnak is nevezhetnénk. Nem „objektívan" megirt portrék ezek, hanem az író vonzódásainak, vonzalmainak termékei, különösen a kortárs költők tekintetében. Rónai különösen ellenszenvvel ír Erdélyi Józsefről és Horváth Béláról, hogy Sértő Kálmánt ne is említsük. A legérdekesebb arcképvázlatok mégis a kortárs költők sorából kerülnek ki, akik közül sokkal baráti viszonyban volt, vagy éppen hadilábon állt. „Közülük azokkal — írja a bevezetőben —, akik 1869 és 1916 között születtek ... nagy többségükkel együtt éltem: novíciusként, költőtársként, barátként vagy ellenfélként, de együtt. Alig akadt köztük, kinek ne szorítottam volna kezét. Hetvenegy költő, hetvenegy tanulmány, arckép, tanúvallomás, emlékezés. Együttvéve: a magyar költészet majdnem egész spektruma." A hetvenéves Rónai Mihály András ismerte az irodalom belső életét, a költők küzdelmeit, erőfeszítéseit, tanúja volt annak is, ki hogyan sáfárkodott tehetségével, s milyen eszmei égtájak alá sodródott. Félévszázadnyi írói pályája során értékes tapasztalatokat szerzett; az emlékek és benyomások most lecsapódtak ebben a kötetben, egyrészt mint olvasmányélmények, másrészt, mint személyes élményekkel színezett portrék. Érdemes eltűnődni a rutinnal megírt dolgozatok felett.-dénes-Juhász Ferenc: A boldogság „A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. Nem kripton, a zománctejföllel befuttatott hasú. Csak egyszerű 40 wattos üveghólyag, körte-alakú jövő. Ott lógott fekete drótszálon a plafonról, beköpve a légyszar barna—fekete pettyeivel, mint kis, üvegből-fújt bama-fehérpettyes ló, mint üvegből-fújt zöldszeplős varangy." Hosszú évek teltek el Juhász Ferenc utolsó előtti kötete óta s a Juhász Ferenc-forradalmakkal immár megbékélt, avagy a Juhász Ferenc-i modorossággal egyre inkább elégedetlen közvélemény kíváncsian várta, hogy a hosszú hallgatás évei után mivel rukkol elő az új magyar költészet egyik legmarkánsabb egyénisége. Nos, már az Élet és Irodalom-beli közlések után nyilvánvaló volt, hogy Juhász új versei megint fölizgatják az olvasókat, s pro vagy kontra, de mindenképpen színvallásra késztetik az irodalmi közvéleményt. És most íme, itt az új kötet is: A boldogság. „Boldog vagyok? Igen. Fáj a szivem? Igen. Gyötör a tékozló történelem? Igen. Bánt a gyűlölködés? Igen. Aggaszt a XX. századvégi emberiségsorsunk, sorsa a világnak? Igen. Így vagyok. Hitemmel. Verseimmel." Mit mondhatunk A boldogságról Több-e, többlet-e mint az eddig volt Juhász Ferenc vagy kevesebb? Igen is, meg nem is. Igen is, meg nem is, mert nyilvánvalóan nem érthetünk egyet a Juhászt egyértelműen csak elmarasztaló bírálatokkal, hiszen minden modorosság, már-már elviselhetetlen önismétlés, szó-sivatag ellenére, Juhász Ferenc osztályonfelüli költő. Ám az is nyilvánvaló, hogy a bírálatok ellensúlyozásaképpen íródott apológiáknak sincs teljesen igaza, A boldogság sajnos, korántsem vadonatúj Juhász-líra, korántsem száznyolcvanfokos fordulat az életműben, korántsem egyértelmű megújulás. A Juhász-líra ismerői rádöbbenhetnek, hogy az új kötet, bár tartalmaz új elemeket, itt-ott új hangnemet is, hagyományos Juhász-szövegek gyűjteménye; s noha a rövidebb szövegeken látszik a költő küzdelme az új hangért, az új stílusért, igazi megújulásról még korántsem szólhatunk. Baj ez? Bizonyos, hogy baj, hiszen a magyar költészet, aligha engedheti meg magának, hogy egy olyan kaliberű költő, mint Juhász, évtizedeken keresztül most már csak önmagának álljon szobrot s ismételgesse a már százszor elmondottat. De: „Tél van. Lefekszem. Sorsom elől én sose menekültem ... Bántanak? Jól van. Piheg a csillagtalan téli éjszaka a tél-gyapotban. Odakint csönd van, mint egy halottban". (cselényi) NÉPRAJZ A népi építészet enciklopédiája A népi építészet iránt érdeklődőket egy, a maga nemében páratlan kiadvánnyal lepte meg a prágai ALFA Könyvkiadó. Václav Frolec és Josef Vafeka munkája, a „Lidová architektúra" (Praha 1983)' című enciklopédia, amely hatalmas mennyiségű rajzos és fényképes illusztrációval kiegészítve a népi építészet általános fogalomrendszerének és konkrét jelenségeinek rövid címszavakba foglalt, szakirodalmi tájékoztatóval ellátott alfabetikus összegzését adja. A szerzők konkrét példáikat Csehszlovákia, ezen belül is inkább a cseh országrészek népi építészetéből merítették. A kárpát-medencei anyag ugyan inkább csak interetnikus kapcsolatai, ill. analógiái révén van képviselve a vaskos kötetben, de még így is viszonylag sok délszlovákiai vonatkozású címszavat és illusztrációt.talál benne a figyelmes olvasó. „Azon dolgozunk, hogy megismerjük, megőrizzük, s amennyiben lehetséges, föl is újítsuk mindazt, ami ezidáig értékes tulajdonunk volt, ami másoktól megkülönböztet és egyúttal bizonyítja nemzetünk önálló kulturális létét.” Alois Jirásek a múlt század végén papírra vetett szavaival nyitja könyvét a szerzőpáros. Azt hiszem, nem lesz stílszerűtlen, ha e rövid ismertetésemet én is a nagy cseh író gondolatainak szellemében zárom, hiszen azok számunkra ma is időszerűek. Falvaink rohamos fejlődésével a hagyományos népi építészet tárgyi emlékanyaga szemünk láttára pusztul el. Ennek dokumentálására tehát minél hamarabb komoly erőket kéne bevetnünk. E munka során a szóbanforgó horizontbővítő kézikönyvnek ott kell lennie minden, önkéntes és szakképzett néprajzi gyűjtőnk kezeügyében. Népi kultúránk e szeletkéje tárgyszerűbb és alaposabb feltárásához segíthet hozzá. Liszka József FILM Felhőjáték Maár Gyula sorrendben negyedik filmjének alapanyagát Déry Tibor Az átutazó (későbbi címén: Pesti felhőjáték) című ifjúkori regénye szolgáltatja. Míg Déry regénye egyáltalán nem nevezhető — a filmmel szemben — unalmasan és álmatag lassúsággal folydogáló „cselekménynek", addig Maár Gyula filmje a rendező saját bevallása szerint is egy: „soha általam igazán meg nem élt polgári Magyarországnak a képzete". Nem vitás: a nosztalgikus témákat, nosztalgikus fiimi eszközökkel feldolgozó filmekre van igény. Az unalom viszont már semmiképpen sem menthető. Rácz urat, a film hősét, akinek személyén keresztül „történik" a cselekmény, nem kisebb egyéniség, mint a cseh Jirí Menzel alakítja (magyar hangja Balky Géza) tétovaságával mindvégig a játékon kívül helyezkedően. Rácz úr olyan figura, akit mindig az események mozdítanak ki „állóhelyzetéből", általában sohasem abban az irányban, amerre éppen mozdulni szeretne. Rácz úr nem is éli az életet: átutazó, valahonnét sehová. A baj ott van, hogy Rácz álmossága valahogy „átragad" a filmre is. így aztán nem csupán a hős, de a film — a mű —, az őt bemutató alkotás is unalmassá válik. Maár Gyula filmjeire jellemző a hosszú beállítások tudatos használata. Ennek tudható be például, hogy alkotásai bámulatosan rövid idő alatt készülnek. A Felhőjáték például 20 forgatási nap alatt lett kész. Ez a megoldás a magyar filmművészet klasszikusára, Jancsó Miklósra jellemző. Egy interjúban maga Maár Gyula is kijelenti: „...az egyetlen filmes, aki konkrétan hatott rám, valóban Jancsó." Amiért mégiscsak érdemes megnézni a Felhőjáték-ot, az éppen ezeknek a hosszú vágásoknak az atmoszférája. Ebben a fiatal operatőrnek, Novák Emilnek nagy része van. A film a kép művészete; a látványé. Elsősorban. S ha valami érték ebben a filmben, akkor a színészi alakítások mellett (Jirí Menzel, Hana Maciuchová, Esztergályos Cecília, Kiss Mari, Tolnai Miklós) épp a képi megjelenítés helyenként egyenesen bravúros megoldásai. Kiss Péntek József 15
