A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 14. szám
Emlékek vallomások-A Hét szerkesztősége Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából új sorozatot indít, amelyben szeretné bemutatni, emberközelbe hozni a csehszlovákiai magyar irodalom képviselőit. Levélben fordultunk a csehszlovákiai magyar írókhoz és megkértük őket, hogy az alábbi témajavaslatokból mindenki válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet és önvallomásszerűen (rövid életrajzot is mellékelve) írja meg. Témajavaslataink a következők voltak: 1. Hogyan emlékszem a béke első napjára ? 2. Mit jelent számomra a béke ? 3. Hogyan tükröződik müveimben a mai élet valósága? 4. Kapcsolataim a szlovák, a cseh irodalommal és alkotóival. 5. Kapcsolataim a CSEMADOK he-KÖNYVEK TERVEK Az ókoriak úgy tartották, hogy csatazajban hallgatnak a múzsák. Ezzel a megállapítással nem tudok teljesen egyetérteni. Nagy építkezések bizonyára nem folytak, de egy-egy az időkön átszárnyaló dallam, egy-egy örökbecsű irodalmi mű bízvást megszülethetett. Ha csak a magyar irodalmat vesszük is, számos példát találunk rá, hogy az öldöklés, az életveszély közepette született gondolatok és érzések, a korhoz és körülményekhez mérten versekké érlelődtek. Zrínyi, Petőfi, Radnóti... Negyven éve már, hogy biztonságban érezhetjük magunkat bombáktól, golyóktól, repeszektől, de valóban így van-e, ha a világ biztonsága annyira labilis, mint jelenleg is, Palánkunk tövében ropognak a fegyverek, és csöndesen is folyik az öldöklés a szérűnk mögött. A nagyvilág naponta a szobánkba lép az újságokkal, rádióval, televízióval. Olyan korban élünk, melyben ugyanakkor van béke és háború. Könyveimben a jelennel szeretek foglalkozni, legfeljebb a még szinte jelennek ható félmúlttal, mert az első két regényemben nem lehetett nem beszélni azokról az időkről, amikor a háborút minden borzalmával közvetlenül a bőrünkön éreztük. Az a korszak jó alkalmat nyújt különféle visszaemlékezésekre, drámai konfliktusok ábrázolására, a tematika szinte kimeríthetetlen. Jómagam mégsem szándékozom visszafordulni hozzá, mert a kortársi problémák, azok a csöndes csatározások, amelyek az emberi lélekben zajlanak, s amelyeket környezetünkkel, ellenségeinkkel és barátainkkal, de főleg magunkkal vívunk, foglalkoztatnak igazából. A világon nincs izgalmasabb téma az embernél. A legszürkébbnek látszó sors is tele van eseményekkel, összeütközésekkel és csodákkal. Ezt mások számára fölfedezni, föltérképezni az író dolga. Az emberi viszonyulások egymáshoz, a környezethez, a különféle helyzetekhez, az, hogy mennyire különbözünk egymástól, amikor annyi bennünk az alapvető hasonlóság — örök forrásul szolgál az írónak. Az olvasó a könyv lapjain mindig magát keresi, magát, esetleg szomszédját azonosítja. méri egy-egy regényalakhoz. Ha találkozik vágyaival, gondolataival, indulataival, ha ismerős szituációkra, problémákra bukkan és ezek gondolatilag, érzelmileg megmozgatják, a realista iró — mint amilyennek magamat is tartom — megközelítette célját: az élet egy tükörcserepével ajándékozta meg az olvasót. A napokban kaptam márciusra szóló meghívót író-olvasó találkozóra Mihályfáról, amiből a kővetkező mondatot idézem:......müvei tartalmukban maiak, éppen ezért főhősük lehetne bármelyikünk". Nem tudom, mások igényesnek vagy éppen igénytelennek tartanak-e, ha azt mondom, hogy nekem ez a mondat sokat jelent. Mert olyan valaki vetette papírra, akinek — itt és most — írok. Titokban remélem, hogy könyveim túlélnek engem, anélkül, hogy nagyon kacsingatnék az utókorra. A könyveknek megvan a maguk sorsa, függetlenül a sorsukat befolyásolni akaró tényezőktől. Már harminc éve kisérem figyeOrdódy Katalin 1918-ban Léván (Levice) született, de általában zselizinek vallja magát, mert ott töltötte gyermekkorát, ott vált felnőtté. Bratislavában érettségizett 1938-ban és az akkori kritikus évek meggátolták abban, hogy tanulmányait tovább folytassa. 1940-ben ment férjhez és a háború után Bratislavába kerülve, az akkor meginduló magyar lapok és könyvkiadó nyújtotta lehetőségeket felhasználva az irodalommal kezdett foglalkozni. Évekig volt a Könyvterjesztő Vállalat magyar szerkesztője majd néhány évi szabadúszás után a Hét munkatársa lett 1972-ben innét ment nyugdíjba. Eddig megjelent könyvei: Évi, Pista idesüss (1956, 1958); Megtalált élet (1958); Nemzedékek (1961, 1983); Dunáról fúj a szél (1963); Az idegen (1968, 1978); A keskenyebb út (1971. 1973, 1978); Kiküldetés (1977); Kerekeskút (1979). Jelenleg nyomdában a Kíváncsiság és a Közjáték Kumadasiban című regények. lemmel írásaim útját; otthonra találnak-e azoknál, akikhez elindítottam, a dél-szlovákiai és magyarországi, de a világ bármely táján élő, magyarul olvasó embereknél. Annyi mai téma után jól esett kiruccanni a fantáziának szárnyakat adó elképzelt jövőbe, hiszen kit ne foglalkoztatnának azok a századok, amelyek utódainkra várnak, ha az emberiség ura marad a megsemmisítés szellemének. Ezt a könyvemet — minden valószínűség szerint ez évben megjelenik — szánTÓTHPÁL GYULA KÖNYVE A CSALLÓKÖZRŐL Minden ember igényli a szépet a jót a tartalmasat, ami a lelkünk mélyére hat, szétáram/ik pórusainkban, érzelmeinket lecsitítja vagy felkavarja, csendes áhítatra vagy éppen hangos tetszésnyilvánításra kényszerít bennünket. Mint ahogyan lehetetlen visszautasítani az édesanya ölelésre tárt karját, az apa munkában megkérgesedett kezét, a barát szorításra nyújtott jobbját, a jószívvel kínált ételt, italt ugyanúgy nem lehet számunkra közömbös a művészi szépség sem. Tóthpál Gyula, az ember és a művész szerelmese lett a Csallóköznek. Addig becézgette, simogatta, míg az egyhangúnak vélt síkság levetkezte piszkos munkaruháját és megmutatta neki magát valódi szépségében, ahogy csak ritkán láthatja ezt a tájat az itt élő szorgos ember. Ahogy ő látja tájainkat: a Honi tavat a Kis-Dunát a Holt-Vágot a szilaj Dunát kavicsgödreinket a vetést a kürti határban, az öreg történelemről mesélő fűzfákat Kisudvarnoknál, a gellei Kondoros-csárdát, a Vág-Duna hídját. fahainkat városainkat — még nem látta, nem tudta megmutatni senki, csak ő — Tóthpál Gyula, a Csallóköz testvérének, Bodrogköznek szülötte. Ily szép, ily igaz vallomást csak az őszinte érzésekkel telt szívű ember, művész képes elmondani. Képei igazolják, hogy ez a kapcsolat számára nem kacérkodás csupán. Ő másképp érez és másképp lát, láttat, mint Milan Resutík, a könyv bevezetőjének írója, aki ezt Írja a Dunáról: „Ha szereti. akkor részben vak és süket Ha flörtöl, többet meglát belőle. Többet érzékel, de kevesebbet érez." A <óthpáli vallomás több ennél. Bensőséges viszony, érzelmi és értelmi kapcsolat. Nem a kamasz szalmaláng-szerelme ez, hanem a meglett, megfontolt férfié, a szerelmi partner hibáit is látó, a jót s a rosszat együtt szerető, aggódó és bíztató, érte tenni akaró ember önzetlen, tiszta érzelme. Olyan kapocs ez Tóthpál és a Csallóköz között, amelyért találkozások lyi szervezeteivel és az öntevékeny kulturális mozgalommal. 6. Az író-olvasó találkozók haszna és lehetősége 7. Ars poeticám 8. Találkozásaim az olvasóval Levelünk, kérésünk visszhangra talált és a válaszokat, vallomásokat a beérkezés sorrendjében közöljük. dékosan nem nevezem sci-finek, mert nem a sci-fikben szokásos távoli csillagok különös lényeivel, s az ember fejére nőtt robotokkal folytatott lélegzetelállító küzdelmekről esik szó benne, mint általában e műfaj klasszikusaiban. Utópisztikus regénynek mondom, mert egy, a mienkhez hasonló, de művileg tökéletesített társadalomban játszódik le. Itt is az emberi tényezőkkel foglalkozom. Az emberrel, aki idegenkedik az édentől, amelyet mesterséges úton hoztak létre. Aki gyarlóságaival, gyöngeségeivel együtt is elég erőt érez magában ahhoz, hogy megteremtsen egy békésebb, szebb, de emberi világot. Emberit, ahol lesznek feszültségek, mert a zavartalanság állóvíz, a mozdulatlanság pedig halál. Az élet nem lehet steril, de a boldogság kézzelfogható közelségben kell hogy legyen. Ezzel tulajdonképpen azt mondom, hogy az emberiség vágya múltban, jelenben, jövőben mindig ugyanaz: a boldogságra való törekvés. Egy cél — ezer megvalósítási akarat. Ez okozná az utunkat kísérő szenvedéseket, viszálykodásokat, háborúkat? A reménytelenségből kivezető utat nemcsak a politikusok, az írók is kutatják a maguk eszközeivel. Könyveim hősei, ha botorkálnak, tévelyegnek is, bánataik, fájdalmaik mellett mindig megtalálják azt a kis zugot önmagukban, ahol megbújhatnak, föltöltődhetnek erővel további küzdelmeikhez. Ez a zug, ez a menedékhely biztos minden külső támadással szemben. Regényalakjaimon át az utat szeretném megmutatni olvasóimnak, hogy mindegyikük találjon rá, fedezze föl magában ezt a világosságot adó kis erőforrást. ORDÓDY KATALIN áldozni is képes volt. (Igaz, ő nem tekinti ezt áldozatnak), hisz elhagyta a tőle megszokott fekete-fehér geometriai, drámai, néha hátborzongató művészi ábrázolási módot és felcserélte a líraibb fogalmazású, a jelent és múltat rögzítő, a jövőért aggódó, de optimista szemléletű színes látás- és láttatási módra. Meggyőzött bennünket arról, hogy a Csallóköz nemcsak éltető, de gyönyörű is. Mintha azt mondaná: „Nézzetek körül!Ez a táj, a föld, a rét és az erdők, a házak, a hidak, szobrok nemcsak izzadságot áldozatot munkát hanem szivet-lelket melengető szépséget is rejtenek magukban. Bízzunk benne, hogy a Csallóközben élő költőink. íróink, szobrászaink, festőink, zenészeink (de mások is) a tóthpáli nyomon haladva, vagy új utakat taposva meglelik téma forrásukat a Csallóköz gyönyörű tájaiban és az itt élő, a szocializmust építő emberekben. Dr. VARGA ZOLTÁN 11
