A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-22 / 12. szám
Tokió és New York után London a világ harmadik legnagyobb városa, több mint 650 négyzetmérföldnyi területén közel tízmillió különböző nemzetiségű és bőrszínű .ember él. Shelley, az angol romantika nagy alakja így nyilatkozott a városról: „A poklot olyan nagy városnak képzelem el, mely sokban hasonlít Londonra". Egy angol mondás pedig azt tartja, hogy „akit fáraszt London, azt fárasztja az élet is." A város azonban nemcsak a ködről és a gyakori esőkről ismert. Több mint kétszáz szépen gondozott parkja, főleg a viktoriánus időből származó építészeti remekei, üzletek és áruházak színes sokasága, számos múzeum, középkori paloták, a baloldali forgalom, emeletes buszok, formátlan fekete taxik, sisakos „bobbyk" (rendőrök) teszik érdekessé a várost, s mindez annyira eltér más európai főváros arculatától, hogy az első órákban az ember nagyon is külföldön érzi magát. Régi útleírásokban az angolokat a „nyugat kínaijainak" nevezték, nem egészen ok nélkül! „Milyen szép napunk van!" — mondja az angol zuhogó esőben, ha hízelgőén nyilatkozik külsőnkről, gyorsan győződjünk meg, hol a hiba. Az udvariaskodást illik viszonozni, ezért szemrebbenés nélkül magasztaltam az amúgy gyenge, ízetlen angol sört, az „ale"-t. Az ilyesfajta nem őszinte dicséreteket mifelénk inkább képmutatásnak hívjuk. Egy tulajdonságot azonban senki sem tagadhat meg az angoloktól: a humorérzéküket, ami nemcsak a hétköznapi életben mutatkozik meg, hanem az országházban, a kormánygyülésen, sőt még a templomban is. Kevés nemzet fiai képesek annyira kigúnyolni önmagukat, mint az angolok (azt vallják, így nem adnak erre lehetőséget másnak). A középkorban az erősen fejlődő, a világkereskedelem egyik központját képező várost a 17. században két nagy csapás érte: 1665-ben 90 000 lakos halt meg pestis következtében, egy évre rá pedig óriási tűzvész pusztított az amúgy is legyengült, lakosai számában megcsappant városban. 13 200 ház és 89 templom lett a lángok martalékává, több mint százezer ember vált hajléktalanná. A harmadik nagy pusztítást a németek végezték a városban 1940 telén a német légierő bombázása eredményeképp 1 500 helyen keletkezett tűz. Építészeti szempontból London tehát fiatal város, száz évnél régibb házat alig találni. A városnézést a legtöbb turista a Westminster kormánynegyedben kezdi; itt három látványosságra érdemes időt szakítani: az első a Buckingham palota előtti őrségváltás, ami a lándzsafejes kerítés előtt zajlik le mindennap 11,30-kor; itt Viktória királynő hatalmas szobra előtt a testőrzenekar egy rövid hangversenyt ad. A medvebőr sapkái viselő, daliás termetű testőrök színes felvonulásának megtekintése nélkül kevesen utaznak el Londonból. Az angol miniszterelnök mindenkori rezidenciáját, a Downing Street 10-et ma már csak tisztes távolból lehet megtekinteni, annyira megszigorultak a biztonsági előírások az egyre gyakoribb merényletek és robbanások után. A parlament épületét csak szombaton lehet megtekinteni (ilyenkor nem ülésezik az országház). A Lordok Házában ebben a 25 méter hosszú, gótikus teremben nyitja meg az uralkodó minden november második hetében a parlament ülésszakát.) A parlamenttel szemben van a Westminster Abbey (apátság), mely ezer éve az angol királyok koronázótemploma. Az apátság a brit történelem kegyelettel őrzött szentélye, uralkodók, főnemesek, művészek, írók, tudósok temetkezöhelye lett. A Trafalgar tér közepén látható az 50 méter magas Nelson-emlékmű, melynek talapzatán francia ágyúkból öntött bronzreliefek ábrázolják a Napóleon elleni hadjárat eseményeit. Keleti irányban sétálva a Fleet Streetre jutunk, ez az utca volt egykor az újságírók birodalma, s most is itt van a legtöbb napi- és hetilap szerkesztősége. Itt jelent meg 200 évvel ezelőtt, 1785. január elsején a Times első száma, igaz, akkor még Daily Universal Register-nek, azaz Világnaplónak hívták. A „kötelező" városnézés egyik fontos pontja a Szent Pál székesegyház. 604- ben építették, s több pusztulás után 1710-ben építette újra Sir Christopher Wren. A római Szent Péter bazilika után ennek a katedrálisnak van a legnagyobb kupolája, átmérője 34 méter. London kuriozitásai közé tartozik a City, a város a városban. Ezen az egy négyzetmérföldön terül el az egykori London, a római megszállástól a 16. századig. 1800-ban 150 000 lakosa volt, napjainkban mindössze 7—8 000. A City a bankok, tőzsdék, központi jellegű intézetek városa lett, mely hétfőtől péntekig zsúfolva van tisztviselőkkel, még mindig keménykalapot viselő gentlemanokkal, de utána hétfő reggelig elcsendesedik, kihal — senki sem lakik itt. Cityben székel a Bank of England, a Royal Exchange (Királyi tőzsde), a Stock Exchange (Értéktőzsde). A mai City a hagyományok és a modern építészet keveréke. A régi szolid banképületek alkotta hangulatot üveg- és betonmonstrumok csúfítják. A főváros egyik legvéresebb múltú épülete a londoni Tower (vár). Az első ún. Fehér tornyot még Hódító Vilmos építtette. A volt királyi vár őrei, a beefeaterek, a nevüket is arról kapták, hogy elődeik a középkorban mindennap hatalmas adag marhahúst kebeleztek be, ezért maradt rajtuk a beefeater marhahúsevő név. Ma látogatók kalauzolásával foglalkoznak. A Towert őrző gárdisták őrségváltása éppen olyan színpompás, mint a Buckingham palota előtti. A Bloody Tower (Véres torony) ósdi falai
