A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-22 / 12. szám
Hallottukolvastukláttuk Az Autorodeo VÁZ kaszkadőrcsoport a Togliatti szovjet gyárüzemben működik. Nyaktörő mutatványaik látványosak és pontosan összehangoltak. Akár egy keringőt is el tudnak táncolni, a legújabb típusú Zsiguli és Niva tetején. A kíváncsi elefánt. — Úgy megy be, mint az elefánt a porcelánboltba — mondjuk arra, aki behemót és ügyetlen. Ez az elefánt azonban ügyesen és óvatosan lépett be az autóba, hogy megnézze, van-e elég benzin a további útra. — Messzi-e még a meszszi? Ha ilyen tempóban haladunk, estére talán hazaérünk ... KÖNYV „Antológia 3" Egyetlen szem se vesszen kárba! — hangoztatjuk, amikor beérett a termés. Nos, ez a mondás jutott eszembe a Galántai Járási Népművelési Központ „Antológia 3" — című kiadványa forgatása közben. Hiszen a mag jövőre ismét kicsírázhat, illetve megörölve finomítva táplálék lehet belőle: kenyér. Valószínűen így gondolkoznak a rokonszenves kiadvány összeállítói, megjelentetői is (Lörincz József, Putz Tibor). Évente féltő gonddal, szeretettel terelgetik össze szőkébb pátriájuk toliforgatóit, s Nagy László verssorát megszívlelve C,műveld a csodát, ne magyarázd") lehetőséget biztosítanak nekik műveik publikálására, ügyelve arra, hogy egyikük se morzsolódjon le. A költők mezőnyében nyolc szerző. Mezei Pál, Szabó Róbert, Pálinkás Libor, Nagy György, Deák László, Sebők Árpád, Mészáros László és már központi lapjainkból is ismert Feliinger Károly verseit olvashatjuk. Mellettük négy prózás szerepel az antológiában : Zálezsák Kornélia hagyományos módon bonyolítja történetét, mely nem mentes némi szóismétléstől, magyartalanságtól. Tirinda Sándornak van fantáziája és ereje ahhoz, hogy prózája ne maradjon földhözragadt. Száraz Pál az emberek közti kapcsolatok bonyolultságát vizsgálja, s hangulatteremtésben erős. Tálamon Alfonz nevét már szintén jól ismerjük, tehetségéhez nem fér kétség. Ami az „Antológia 3" kapcsán kissé lehangol, az az alacsony példányszám, viszont dicséretre méltó az alkotók folyamatos munkára való buzdítása, s műveik közreadásában a folytonosság. Mint követendő példára hívom fel rá a figyelmet. Ardamica Ferenc Vajda Jánosné, Bartos Rozália: Emlékirataim Két nő játszott nagy szerepet Vajda János költő életében; Gina — vagyis Kratochvil Georgina — és Rozamunda — eredeti nevén Bartos Rozália. Mind a két kapcsolat szerencsétlen volt, mégsem hiábavaló, mert Vajda János költészetét csodálatosan megtermékenyítette. Akik tájékoztattak az irodalomban, ma is megilletődéssel olvassák a Ginához írt: „Húsz év múlva" című verset, amely még Adyt is megihlette. Ez volt talán az első modem magyar szerelmes vers. Gina után Róza foglalta el a helyet Vajda János szívében. De ki volt ez a Bartos Róza ? Az egykori budapesti rendőrségi bejelentő szerint Bartos Róza 1861-ben született Galántán. Apja, Bartos Gáspár birtokosként szerepel. Anyját Urbán Juliannának hívták, aki férje halála után gyermekeivel csakhamar a fővárosba költözött. Itt tengették életüket máról-holnapra, szegényesen. Vajda János Bartos Rozáliát a pesti utcán, korzózás közben ismerte meg. Egy ismerőse mutatta be Rózát a költőnek. „Én a költő előtt mélyen meghajoltam, és nagyon szerényen kezet nyújtottam, amit a költő meg akart csókolni, de én nem engedtem meg, és a költő mélyen, földig hajolt előttem" — emlékezik Róza. Vajdának elég volt meglátnia a csinos Bartos Rózát, máris lángoló szerelemre gyúlt iránta. A költő ekkor 53 éves volt. Róza meg 19. A korkülönbség ellenére győzött Vajda szerelme és kitartása, de közrejátszott Róza nagyravágyása is. Lányszöktetés és házasság lett a dologból, végül mind a ketten szerencsétlenek lettek. A Szépirodalmi Könyvkiadó most megjelentette Bartos Rozália emlékiratait, amely tulajdonképpen a házasságuk története. A könyvhöz D. Szemező Piroska irt bevezető tanulmányt, a jegyzeteket is ő készítette. A tanulmány tárgyilagosan világítja meg a két ember kapcsolatát, s igyekszik lefaragni azokat a túlzásokat, amelyek a Gina—Vajda János legendához tapadnak. Bartos Rozália kéziratának több mint negyven évig kellett várnia, hogy D. Szemező Piroska jóvoltából megjelenjék. Lehet, hogy az olvasóknak nem annyira kívánatos a könyv, mint az irodalombúvároknak, íróknak, irodalomtörténészeknek, szóval a beavatottaknak. Bartos Róza vallomása fölötte érdekes és izgalmas, sok olyan dolgot világít meg a költő életéből, amelyet eddig nem ismertünk. Bár Vajdáné helyesírási hibáit nem javították ki, ez nem zavarja az emlékirat olvasását, mi több, emeli hitelességét.-dénes-SZÍNHÁZ Erőt, egészséget! Ha a kortárs francia bulvárkomédia méltán fölkapott szerzőjének: Pierre Chesnot-nak a világ mintegy kéttucatnyi országában játszott sikerdarabjában — még annak címében is — azt mondják a szereplők, hogy „Erőt, egészséget!", akkor biztosak lehetünk abban, hogy részint egymást, részint a dúsgazdag nagybácsit és férjet tiszta szívből s mihamarabb a pokolba kívánják ... Igaz, eleinte nemigen tudjuk, hogy mi okból, csupán azt látjuk, hogy az illető halála kiszámított és hőn óhajtott vágya mindenkinek. Mindez jól megírt, játékos színpadi helyzetekben történik, ahol a figurák az emberi gyarlóság sok-sok árnyalatát felmutatva, jobbára leplezetlen kárörömmel és rosszindulattal várják, hogy a legnagyobb példányszámú napilap gyászrovatában gyászkeretben „fájdalomtól megtört szívvel" kürtölhessék világgá a nagybácsi halálát, hogy azután gyászruhában, gyászszalaggal, gyászfátyolos gyászkalapban mielőbb részt vehessenek a gyászszertartáson; percekkel később pedig — legalábbis eltervelt szándékuk szerint — a gyászlakomát vidám családi örömünneppé tegyék. Bárki jelenjék meg a színen: a halotti bizonyítványt felületesen kiállító doktor, az észbontóan fiatal és csinos feleség, az unokaöccs, az unokaöccs felesége, a hullákat darabáruként kezelő gyászhuszár, mindmind szívrepesve örül(né)nek X. halálának; kivéve Lujzát, az eleddig szerény és ragaszkodó házvezetőnőt. X. meg is teszi „szeretteinek" azt a szívességet, hogy tetszhalottként fekszik ágyában, s közben kilesi: miként viselkednek majd halála után az örökösei?! Amikor erről teljes, őszintén hiteles képet kap, felserken halálából, eloson az ügyvédjéhez és végrendeletét megváltoztatva kisemmizi a kapzsi örökösöket; utána pedig — mint aki dolgát jól végezte — tényleg meghal. Hozzávetőleg erről szól Oto Katuša rendezése is. Munkája ilyen értelemben dicséretes, ám a helyzetkomikumok megteremtésén túlmenően, a figurák lélektani kidolgozottságával, többarcúságával adósunk maradt. A bratislavai Új Színpad Stúdiójában sikerszé- riában játszott előadás főbb szerepeit Ivan Letko, Lubo Roman, Magda Paveleková és Éva Rysová játsszák, ügyesen szervezve a szituációkat és a szereplők közötti kapcsolatokat. Miklósi Péter HANGLEMEZ Schubert VII. (C-dúr) szimfóniája Ismeretes, hogy Franz Schubert, a rövid életű (1797 —1828) osztrák zeneszerző közel ezer müvet komponált. Ezek fele dal. Alkotott azonban hangszeres műveket is és nagyobb zenekari műveket, köztük néhány szimfóniát is, melyek közül legnépszerűbbek a „Befejezetlen", h-moll szimfónia és a terjedelmes, de kiválósága miatt is „nagy" jelzővel illetett C-dúr szimfónia. A szimfónia partitúrája komoly felkészültséget igényel mind az interpretáló zenekar, mind a karmester részéről. A bécsi filharmonikusok 1828-ban nem voltak hajlandók előadni Schubert VII. szimfóniáját, arra hivatkozva, hogy „rendkívül hosszú és nehezen játszható". Schubert fél esztendővel müvének elutasítása után, 1828. november 19-én elhunyt, s így nem érhette meg legérettebb, legnagyobb alkotásának bemutatását. Ma már a világ számos szimfonikus zenekarának állandó repertoárdarabja Schubert VII. szimfóniája, melyet mind a zenekarok, mind a karmesterek éppen meglehetősen nehéz partitúrája miatt kedvelnek, hiszen a hasonló művek előadásával bizonyíthatják művészi kvalitásaikat, a partitúra tökéletes ismeretét és azt, hogy képesek maradéktalanul megfelelni mindazoknak a követelményeknek, melyeket a partitúra a zenekartól és a karmestertől kétségtelenül igényel. A közelmúltban kiadott Opus-lemezen a Szlovák Filharmónia Zdenék Košler vezényletével szólaltatja meg Schubert művét, mégpedig imponálóan nagyszerű előadásában. Ez a tény természetesen egyaránt érdeme a Szlovák Filharmóniának, amely ma Szlovákia legkiválóbb szimfonikus zenekara, és a jeles karmesternek, Zdenék Košlernak, aki rendkívül tehetségesen és igényesen bontakoztatja ki a mű mondanivalóját. A jól kidolgozott részletekből monumentális egésszé összeálló mű remek interpretálása szinte feledteti a szimfónia terjedelmességét, ezért nem érezzük sem hosszadalmasnak, sem unalmasnak a háromnegyed órányi időt, amit a szimfónia előadása igényel. Zenekar és karmester mesterien birkóztak meg a partitúra buktatóival, ezért jelent maradandó zenei élményt Schubert VII. (C-dúr) szimfóniájának meghallgatása a Szlovák Filharmónia és Zdenék Košler karmester előadásában. Sági Tóth Tibor k 9
