A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-15 / 11. szám
A tiszta környezetről mostanában sokat beszélnek, de meglehet, hogy a jövőben erről is a robotok gondoskodnak. Az első környezet-tisztító, szemétgyűjtő robotokat az olaszországi parkokban próbálták ki. Úgy látszik, sikerrel. A robotoknak, a tapasztalat szerint, sokkal jobb a viszonyuk a tisztasághoz, mint az embereknek. Hinta-palinta ... IKrascsenits Géza felvétele) — Maga miért nem 01 le? — kérdezi az udvarias és kíváncsi bácsi. (Nagy László felvétele) M. I. Gllnkának, a világhírű orosz zeneszerzőnek szülőfalujában, Novoszpaszojeban emlékmúzeumot nyitottak. E múzeumban őrzik, Glinka személyi tárgyain kívül, a régi orosz népihangszereket is. Képünkön ezekből látható két különlegesség. Hallottukolvastuk'láttuk KÖNYV Sza-Szkja Pandita: A bölcsesség kincsestára „Erényének kincsét bölcsek gyűjtik./ kincstartói örök igéknek./ Vizek gyűjtője, a nagy tenger/ minden ömlő folyót befogad./ /Erényest megtart, hitványt elvet,/ aki bölcs, s ezzel bölcs: hogy választ./ Homokba szórt vasreszeléket/ magához ránt a rendes mágnes.". A Körösi Csorna Sándor jubileumának kellett eljönni ahhoz, hogy végre megismerkedjünk a rejtélyes tibeti irodalom nem is egy, hanem mindjárt két remekművével. Az egyik a tibeti dalokat tartalmazó „Tudást Őrző Tiszta Tenger" című gyűjtemény, a másik „A bölcsesség kincsestára". Ez utóbbit, melyet az Európa kiadó jelentetett meg, tibetiből magyar prózára fordította, a jegyzeteket és az utószót Ligeti Lajos, a magyar orientalisztika s ezen belül „az ismeretlen Belső-Ázsia" világszerte megbecsült tudósa irta, magyar versekre pedig átköltötte (no, ki más?): Tandori Dezső. „Több, mint száz éve annak, hogy Sza-Szkja Pandita alig ismert müvei közül Körösi Csorna Sándor elsőként kiemelte a Szubhásitaratnanidhit" — írja Ligeti Lajos, s érthető, hogy ez oknál fogva a kiadó éppen e művet jelentette meg a Csoma-évfordulóra. De ki volt Sza-Szkja Pandita és mikor élt voltaképpen ? Erre ugyancsak Ligetitől kapjuk meg az eligazítást: „Sza-Szkja Pandita a mongol buddhista egyház nagy alakjai közé tartozik, tibeti származása ellenére. Az egyházi hagyomány e nevezetes személy életének korábbi szakaszáról, viselt dolgairól felettébb szerény mértékben tájékozott. Azt a keveset viszont a szent férfiak életrajzában elkerülhetetlenül szükséges természetfeletti, csodás elemekkel tűzdeli tele: ezek bizony még a hitelt érdemlő adatok vallomását is megingatják". Ez hát nem sok. Mindenképpen hiteles azonban, hogy 1182-ben született, s hogy munkáinak terjedelmes kötete nem kevesebb mint hatvanegy művet foglal magában. Köztük A bölcsesség kincsestárát. A bölcsről — a derék emberről — a balgáról — a bölcs és balga keverékéről — a gonosz cselekedetről — a jellemek különbözőségéről — a helytelen magatartásról a cselekedetekről és — a Tanról szól egyébként a kötet kilenc könyve. Tandori Dezső műfordítása egyébként, mint mindig ezúttal is kielégítő. Ligeti nyersfordítása a biztosíték, hogy alighanem szöveghű is. Csakhogy... Tandori annyit fordított az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben, hogy munkáján, akarva-akaratlanul elöbb-utóbb átüt a sablon. S a hidegség. Egyébként is jellemző, hogy a legendát teremtő nagy Tandori-fordítások szinte kivétet nélkül prózafordítások voltak (Musil: A tulajdonságok nélküli ember, Kraus: Az emberiség végnapjai, stb.). A bölcsesség kincsestárának magyarítása viszont semmiképpen nem tartozik eme legendás teljesítmények sorába, sajnos. (cselényi) A vitorlás hajók története E kissé száraznak tűnő cím mögött egy rendkívül érdekes, olvasmányos könyv rejtőzik, amely az ifjúság körében bizonyára sikerre számíthat. Hiszen ki ne vágyott volna arra, hogy gyermekkorában hajóra szálljon és Marco Polo, Kolumbusz vagy Robinson nyomába szegődjön. A vitorlások sokszínű világát ismerteti meg velük Štefan Guláš— Dušan Leščinský szerzőpáros kitünően megszerkesztett, színes rajzokkal illusztrált kézikönyve. Kezdve az egyiptomi papiruszcsónaktól a föníciai, görög, római kereskedelmi és hadihajókig, majd a velencei gályákon keresztül a portugál karavellákig, a spanyol felukkáig. Aztán fokozatosan áttér a többi tengerek vitorlás hajóinak ismertetésére. A vikingek, normannok, az északi szlávok hajótípusait is bemutatja. Megismerkedhetünk a könnyen sikló kínai dzsunkákkal, a Csendes-óceáni szigetvilág egzotikus vitorlásaival, a híres bálnavadász-hajókkal, a sokárbocos szkúnerokkal, fregattokkal és végül a mai sportvitorlázók kedvencét az úgynevezett windsúrfinget — „széllovaglást" is bemutatja. A képek alatt a rövid, pontos szöveg mindent elmond a vitorlásokról, keletkezésükről, méretükről és korabeli használatukról. Ami esetleg kimaradt volna, azt megtudhatjuk a hozzáértő, lelkiismeretes fordító, Poór József megjegyzéseiből, lábjegyzeteiből. A kötet elején egy kis tanulmány foglalja össze a vitorlások történetét az ókortól napjainkig. A zárórészben pedig képet kapunk a leghíresebb vitorlásokról, a legjelentősebb tengeri ütközetekről és természetesen a szélerösségről is. Mert — írja a szerző — ahogy a tengert nem tudjuk elképzelni szél, s a szél okozta hullámok nélkül, úgy ez még inkább érvényes a vitorlásokra". A széltől dagadó fehér és tarka vitorlavásznak egykor új, ismeretlen világrészek felé vitték utasaikat. Az apró halászhajók pedig a partkörnyéki szegényembereknek a megélhetési gondjain segítettek. Érdemes elolvasni e könyvet, mely gyermekkorunk kalandokat áhító világát hozza hozzánk közelebb. (ozsvald) KIÁLLÍTÁS Broczky Béla bemutatkozása A szó legnemesebb értelmében vett amatőr képzőművész kiállítását láthatta december második felétől január végéig Komáromban (Komárno) a Dunamenti Múzeum közönsége. Broczky Béla nyugdíjas építészmérnök jelentkezett a nagyközönség előtt mintegy hetven képzőművészeti alkotásával. Az érdekessége az egésznek abban van, hogy több mint ötvenéves alkotói ténykedés után, hetvenhetedik életévéhez közel járva, első önálló kiállítása volt ez a mostani tárlat Broczky Bélának. Nos, ez a tény — gondolom — mindennél jobban igazolja a fenti megállapítást, vagyis hogy az amatőr jelzőt tényleg csak a szó legnemesebb értelmében használhatjuk művészi ténykedésével kapcsolatban, mert az ö esetében a festészet, a képzőművészet nem több (de nem is kevesebb) belső, kiegészítő lelki szükségletnél, a saját örömére való alkotómunka saját lelki egyensúlyának megőrzését szolgálja elsősorban. S ha ezen túlmenően, időszakonként sikerült apró örömöket szereznie másoknak is mindezzel — hisz csoportos tárlatokon azért nagyon sok alkalommal szerepelt az elmúlt ötven esztendő során —, az már külön jutalma volt ennek a nemes szándékú tevékenységnek. Tudni kell persze azt is, hogy Broczky Béla nem laikus, naiv festő, hanem olyan ember, aki tisztában van a képzőművészet, a festészet alapjaival, hisz nem kisebb mestertől tanult, mint Harmos Károlytól. S az akkor elsajátított alapokra nagyon is tudatosan építgette saját festői életművét. Festői egyéniségének egyik jellemzője a színekben való gondolkodás, alkotásain a színárnyalatok lehetetfinom átmeneteinek szinte végtelen felsorakoztatása. A tárlat anyagából ítélve inkább akvarellistaként könyvelhetjük el, tematikáját tekintve pedig főleg a tájfestészet és a csendélet dominál alkotásaiban. Van a kiállított képek között néhány nagyon jó akvarellje, melyeken sikerült megörökítenie (talán az utolsók egyikeként) a — sajnos — már csak egy-egy pici darabjában meglévő „régi" Komárom atmoszféráját, s csendéletei között is van néhány megkapó beállítás. A figurális komponálás — bár akad egy-két jól sikerült portré is, az anyagban —, úgy látszik kissé a háttérben marad festészetében. Úgy vélem, ez az önálló bemutatkozás megérdemelt „koronája" Broczky Béla tiszteletre méltó alkotópályájának. Németh Gyula HANGLEMEZ Ferencsik posztumusz lemeze Ferencsik János és a Szlovák Filharmónia közötti kapcsolat jó három évtizedes múltra tekint vissza, hiszen Ferencsik már 1950- ben vezényelte az akkor még „ifjú" zenekart. Ennek az együttműködésnek az utolsó étvizedekben hanglemezek formájában maradandó jelei is vannak, melyeken Ferencsik a Hungaroton részére a Szlovák Filharmónia ének és zenekara élén, magyar szólisták közreműködésével több oratórikus művet rögzített lemezre. A sort Liszt Ferenc oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája nyitotta meg (melyet a Francia Akadémia nagydíjjal tüntetett ki), ezt Haydn egyik miséje, a Harmoniemesse és Brahms Német Requiemje követte. Az 1984-es őszi Hungaroton Hanglemez Hetek egyik újdonsága pedig az a digitális lemez volt, mely a Ferencsikkel folytatott termékeny együttműködés — sajnos — utolsó dokumentuma lett. A felvételre 1983 júniusában került sor a Szlovák Filharmónia koncerttermében. A két rövidmise, mely kimondottan templomi használat céljaira készült s nem koncerttermi megszólaltatásra, mint például a Requiem vagy Beethoven Missa Solemnise, az ifjú Mozart és a még ifjabb Schubert szerzeménye. Mozart műve, a 317-es Köchl jegyzékszámú C-dur („Koronázási") mise egyike a leggyakrabban megszólaltatott Mozart-miséknek. Schubert rövid, de termékeny és változatos pályafutása alatt összesen hat misét komponált, s leginkább az utolsó kettő kerül koncerttermi előadásra. A mostani lemezen megjelent G-dur mise sorrendben a második és a 18 évesen Lichtenthalban segédtanítóskodó Schubert műve. Ferencsik dirigálásának legfőbb érdeme, hogy a müvek jellegéből fakadó nemes egyszerűséget tudta ideálisan megvalósítani. A négy kitűnő szólista — Kalmár Magda, Bokor Jutta, Fülöp Attila és Kováts Kolos együttesének különösen az áhítatosan megszólaltatott szoprán szólama marad emlékezetes. Varga József 9
