A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-15 / 11. szám
Következő számunk tartalmából: Cséfalvay Ferenc: A GYŐZELEM ÚTJÁN Zolczer János: HEJ CIGÁNYOK, CIGÁNYOK TUDÓSÍTÁSOK A CSEMADOK JÁRÁSI KONFERENCIÁIRÓL EMLÉKEK, VALLOMÁSOK, TALÁLKOZÁSOK (L Gály Olga írása) Mács József: LÁBTAPOSTA NYOMOK ALATT Dömök János angliai útijegyzete Címlapunkon: Pap Vera, a Jan Otčenášek regényéből készült tévéfilm főszereplője. írásunk a 8. oldalon (Sipos Géza felvétele) A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava,-Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Telefon : 336-686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Král Petemé. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlaőe, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Hétvégi levél Valamit a magányról. A múltkoriban úgy adódott, hogy két teljes napot — egy szombatot és egy vasárnapot — egyedül tölthettem itthon a lakásban. Már előre örültem a dolognak, készültem rá, tele voltam várakozással, sejtelmekkel. Előzőleg túl sokat nyüzsögtem, mászkáltam, utaztam, túl sok emberrel találkoztam, kicsit meguntam az egész világot, s íme most két teljes napon át a „jótékony magán/' vár rám, szabadon, szuverén módon oszthatom be az időmet, vagy be se osztom, csak megvárom, hogy szelíden átsétáljon fölöttem és meggyógyítson-nyugtasson, közben írok majd, ha valami eszembe jut, ha nem jut eszembe semmi, akkor olvasok, este rádiót hallgatok, vagy tévét nézek, egyszóval : nagyszerű lesz ...! A nappalok tényleg egészen kellemesek voltak: fürödtem, olvastam, néztem ki az ablakon, sirályokat és verebeket etettem, verseket olvastam, sőt írtam is egy húsz soros verset a magányról (igaz azt később széttéptem), tornáztam a nyitott ablak mellett, sőt, jógagyakorlatokat végeztem egészen váratlanul. Este a tévékészülék előtt ültem, elborult arccal, bánatosan. Öt vagy hat tévécsatornán át zuhogott rám a vidámság, három ország kitűnő művészei fogtak össze annak érdekében, hogy jól érezzem magam, víg jelenetekkel igyekeztek megnevettetni, könnyű dallamok hullámain ringatózhattam, shakespearei mélységek fölött ámuldozhattam, komolyan mondom, ritkán van csak ilyen sokszínű, érdekes, színvonalas tévéműsor, mint az említett két estén volt. Én meg egyre morcosabban, mogorvábban, szomorúbban, elkeseredettebben néztem, nyomkodtam a készülék gombjait, ötpercenként kapcsolgattam egyik csatornáról a másikra, mint valami hivatásos manipulátor. Olyan jelenet is volt, ami annyira tetszett, hogy átszaladtam a másik szobába, szólni a feleségemnek, jöjjön nézni, s csak a küszöbön jutott eszembe, hogy egyedül vagyok, egyedül kell végig gyönyörködni a pompás műsorszámot... Gyönyörködés helyett elaludtam s csak akkor ébredtem föl, amikor a készülék már kétségbeesetten sercegettzúgott, mert minden állomáson, minden műsor véget ért. Ekkor aztán nem tudtam elaludni. Azon törtem a fejem, miért van az, hogy az ember semminek sem tud örülni egyedül. S eszembe jutott egy ünnepély, amelyen a jómúltkor vettem részt a nagymegyeri művelődési otthonban. Csak a szépre emlékezem volt a műsor címe, melynek keretében régi sikeres műsorszámokat elevenítettek föl a CSEMADOK helyi szervezetének énekesei. Magyar nótákat, népdalokat, operettrészleteket. Szolid amatőr-színvonalon — s fergeteges sikert arattak. Mondom szolid, tisztességes színvonalú műsor volt, de természetesen nem mérhető a hivatásos énekesek előadására kötelező mércével. És mégis: nincs az a vidám tévéöszszeállítás, amely olyan hatással lenne nézőire, mint az említett műsor. Körülbelül ötszáz ember gyűlt össze a művelődési otthonban, fiatalok, idősebbek vegyesen. S amint megtudtam, hely híján sokan hazamentek. Jómagam szinte lábujjhegyen néztem végig a műsort. És a végén már fájt a tenyerem, annyit tapsoltam. S a torkom berekedt az újrázástól, mert, bolondosán jó hangulatba esve, minden műsorszámot megismételtettünk. Ha hátranéztem, lángoló arcokat, csillogó szemeket láttam. Öröm sugárzott minden arcról, s az egész műsor kétszer annyi ideig tartott, mint amenynyire tervezték, s az emberek még a végén se akartak hazamenni. Mert az öröm ragadós. Mert együtt örülni: jó. Sokkal jobb, mint magányosan, egyedül, kényelmes fotelbe süppedve, kényelmes papucsban, sejtelmes félhomályban nézni-hallgatni végig akár a világ legcsodálatosabb, legtüneményesebb művészeit. HÁRMUNK ÉS A TÁVLATOK A téma ugyan örökzöld, napjainkban azonban mégis a korábbiaknál hangsúlyosabban került a figyelem előterébe. A munkafegyelem, a bérszabályozás, a hatékonyabb ellenőrzés, a szakszervezeti mozgalom mozgósító szerepe, a gazdasági gondok megoldásának mikéntje munkahelyi, társasági beszélgetések, újságcikkek gyakorta visszatérő témája lett Az ok nyilvánvaló: gazdasági haladásunk fontos feltétele a termelés jövedelmezőségének, ezen belül pedig a termelékenységnek, a minőségnek a javítása. Ezekből a célokból kell kikristályosodniuk azoknak a megoldásoknak és szabályozási formáknak, amelyek — jobb, fegyelmezettebb munkával — leginkább elősegíthetnék népgazdasági terveink maradéktalan végrehajtását. Vajon hogyan hat mindez a szakszervezeti mozgalom köznapi tevékenységére, s milyen távlati céljaink vannak? E kérdésekről Merva Lóránttal, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkárával beszélgettünk.- — Olvasóink gyakori beszédtémája, érthetően, mindannyiunk háztartása: népgazdaságunk állapota. A szakszervezeti mozgalom szemszögéből ítélve mi jellemzi mai gazdasági életünket? — A kérdésre nem lehet egyetlen mondattal válaszolni. Azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk: a felszabadulás óta eltelt négy évtized hazánk lakossága számá-Beszélgetés Merva Lóránt mérnökkel, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkárával ra a felemelkedés időszaka volt, s ez a sokrétű fejlődés különösen a dolgozó nép 1948-as februári győzelme óta hozott nagy eredményeket. Társadalmunk, gazdaságunk szerkezete gyökeresen megváltozott. Az ipar meghatározó tényezőjévé vált a népgazdaságnak: mind a termelés, mind a munka termelékenysége a felszabadulás előttinek sokszorosára növekedett. Mezőgazdaságunkban korszakos változást hozott a földosztás, majd pedig a szocialista nagyüzemi átszervezés. Ennek keretében újabb rendkívüli jelentőségű fejlődési szakasznak: az iparszerű termelés kibontakozásának, térhódításának vagyunk tanúi és részesei. A felszabadulás előtti adatokhoz viszonyítva a földdel és az állattenyésztéssel foglalkozó népesség csökkent ugyan, napjainkban mégis a többszörösét termeljük a háború előttinek. Magánemberként is, de szakszervezeti tisztségviselőként is nagyrabecsülöm, hogy sikerült megvalósítani a teljes foglalkoztatottságot; hogy az utóbbi harmincöt-negyven év alatt nemcsak a gazdasági termelés, hanem a lakosság fogyasztása is a többszörösére emelkedett; hogy általánossá vált az ingyenes egészségügyi ellátás, a társadalombiztosítás és hogy szociális vívmányaink nemzetközi összehasonlításban is elismerésre méltóak. — Eszerint tehát eseménydús időszak van mögöttünk... — Részint az idősebbek, részint már a mai középnemzedék is tanúsíthatja, hogy építőmunkánk sohasem volt könnyű, hiszen könynyebb és nehezebb időszakok váltották egymást. Jelenlegi helyzetünkre az utóbbi jellemző. Tevékenységünket a hetvenes évek közepe óta egyre keményedő nemzetközi gazdasági és az utóbbi években kedvezőtlen politikai feltételek is nehezítik. A világméretű gazdasági recesszió miatt nehezebb áruinkat elhelyezni, a kapitalista országokban tapasztalható infláció következményeként Folytatás a 12. oldalon 2
