A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-08 / 10. szám
Csak egy percre... jár Bála. a MA TESZ színésze, szavalataival még ünnepélyesebbé tette a A falon az élesztős kosár, az ajtót paprika, vöröslunyitás pillanatát hagyma és fokhagyma füzér keretezi most már a második fiókot. — Ilyenben aratott a Futó nagyapád. Ez meg a háló rékli. Ugyan ki adhatta? — merül föl most már másodszor is az adakozóra vonatkozó kérdés. A feleletért Nagy Gézához mentem. Azért hozzá, mert a tájház léte és Nagy géza nagyon szorosan összefonódik. Az egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. — Itt nem rólam van szó — hárítja el a kijelentést. — Nem értem tették az emberek mindazt, amiről úgy érezték meg kell ZJ tenniük, hanem a faluért, a közösségért. Az adakozók nevét felírtuk a nagykönyvbe, nevük is, a tárgyaik is fennmaradnak. A nagyszülők üzenete így jut el az unokákhoz. A sorban az első Gőgh János és családja, aki és akik ezt a kedves, szép házat megőrizték és erre a nemes célra kölcsönözték. Utánuk jönnek a barátok, az ismerősök, egyszerűen a falu népe, akik Nagy Géza első hívó szavára jöttek, és kétkezi munkájukkal rendezték, csinosították a tájházat ilyenné, amilyen lett. Jöttek a nyárasdi alkotótábor tagjai: Almási Róbert — ő készítette az információs táblát — , Rácz László, a dunaszerdahelyiek közül még Héger Károly, a Járási Népművelési Központ igazgatója az, akitől sok erkölcsi segítséget kaptak. Gyakorlati segítséget elsősorban a falu idős embereitől: Szabó Kálmán bácsitól. Győri Lajos bácsitól, Bödök Pálnétól, Vilma nénitől, Teri nénitől, Hermina nénitől, Jusztina nénitől kaptak. Bödők János a tájház szomszédja, tőle kapnak villanyáramot. Anyagi és erkölcsi támogatásával egy emberként állt a tájház ügye mellé a helyi földmüvesszövetkezet, a pártszervezet, a helyi nemzeti bizottság. A Dunamenti Múzeum igazgatója akkor jött a biztató szóval, amikor már-már hanyatlott a lelkesedés. A néprajzosok pedig a tárgyak rendszerezését irányították. Nem került minden kiállításra, nem fért volna el. De mindent leltárba vettek, elraktározták. A huszonnegyedik órában történt a gyűjtés. Az 1965-ös árvíz sok mindent elvitt és sok új dolgot hozott. Az elpusztult házak helyébe újak, szebbek, komfortosabbak épültek. Ez a tájház a népi építészet jó példája, szerencsésen túlélte az árvizet. Olyan helyen épült, ahová nem ment a víz. A tájház az alföldi háztípus nyugati változata. Csukott konyhából, szobából, kamrából és fészerből áll. Nádfedeles, egyszerű sátortetős, de a nádfedél alatt még megmaradt az eredeti tetőfedő anyag, a fazsindely. A ház utcai homlokzata fűrészelt függőleges deszkahomlokfal. Ablakai egyszerűek, kisméretűek. A szobában kívülről fűtött egyenes tetejű, fekvő sárkemence, a sarokban a padka — csak a doromboló macska hiányzik róla. A konyhában a nyitott kémény alá kemencét építettek, úgyszintén rakott tűzhelyet és rakott katlant. A konyhában cserépedényeket, kisebb és nagyobb mozsarakat, fasajtárt, köpülőt, tejszűrőt, vonyogót és „tívőt" — a „kamin" ajtaját zárja hőtárolósán — mángolót és patéllót ismertebb nevén sulykolófát is találunk. Szinte él a ház. Minden kéznél van, csak tüzet kell rakni és lakható. A tűzrakás is megtörtént. A falu a tájházzal él. A megnyitás óta eltelt már néhány hónap és az emberek azóta is meg-megállítják Nagy Gézát: Gyere nézd meg, ezt a dolgot odaszántam, kell-e? Sütöttek már a tájházban hagyományos módon kenyeret, és persze kőttés vagy más néven csiripiszli is készült a kemencében. A megnyitó ünnepi beszédéből idézek egy mondatot: Ha kongó csendek hangulata omlik a házra, ne hagyd magára .. A vendégkönyv tanúsága szerint ritkán marad zárva. így van ez rendjén. Hiszen, aki adott, azért adta, aki dolgozott, azért dolgozott, hogy tárgyi, nyelvi, viseletbeli, szokásbeli kultúránkat adjuk tovább. FISTER MAGDA Kontár Gyula felvételei Rokonszenves és szerény, de nem utolsósorban csinos is KAJTOR INGEBORG, az Ipolysági (Šahy) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja, az iskola rádiókörének tagja. — Részletesebben is megtudhatnánk valamit erről a rádiókörről? — Szakkörünk a Csehszlovák—Szovjet Barátsági Szövetség iskolai szerezetének keretében működik. Téved azonban, aki netán úgy hiszi, hogy a rádiózás műszaki kérdéseivel foglalkozunk, azaz hogy rádióamatőrök vagyunk ... Más értelemben vagyunk amatör rádiósok: műsort szerkesztünk, minden héten egy alkalommal jelentkezünk adásunkkal az iskolai rádióközpontból, és mert valamennyi tanteremben van hangszóró, műsorunkat minden diáktársunk hallgathatja. — Mi alkotja a program tartalmi gerincét? — Hétről hétre röviden összefoglaljuk az eltelt időszak legfontosabb bel- és külpolitikai eseményeit. A „Heti Krónika" című műsorblokkunkban az iskola életének jelentősebb eseményeiről, a kulturális és sportrendezvényekről, tanulmányi versenyekről, a SZISZ és az iskola többi tömegszervezetének akcióiról számolunk be. A kedvelt műsorok közé tartozik az úgynevezett heti interjú is, amikor a szakkör egy-egy riportere a tanári kar valamelyik tagjával beszélget iskolánk hétköznapjainak aktuális problémáiról. — Te nemcsak tagja vagy a szakkörnek, hanem egyik rovatvezetője is... — Igen, bár ebben a szerencse is közrejátszott. Ha szabad úgy fogalmaznom, akkor engem „felfedeztek"! A magyar órák egyikén olyan írásbeli munkát kaptunk, hogy mutassunk be egy nemrégiben olvasott könyvet, írjunk egy szerény terjedelmű recenziót. Az én dolgozatom, úgy látszik, jól sikerült, mert magyar szakos tanárnőnk megmutatta az én fogalmazványomat a rádiókor pedagógiai vezetőjének, aki fölajánlotta, szerkesszek egy rendszeresen jelentkező ajánló rovatot. Örömmel vállaltam, mert a rádiókörben dolgozni, az a mi gimnáziumunkban rangos feladatnak számít. Már csak azért is, mert ebben a szakkörben rendszeres munka folyik, a szerkesztők, a riporterek, a műsorvezetők, a rovatvezetők és a bemondók nemcsak szeretik, de egyben felelősséggel végzik a „rádiózással" kapcsolatos tennivalókat. — Konkrétan a te rovatod miről tájékoztat? — Általában egy-egy új könyvre vagy hanglemezre hívom föl diáktársaim figyelmét; ismertetem a televízió és a rádió következő heti programjából azokat a műsorokat, amelyek szerintem igényt tarthatnak a fiatalok érdeklődésére. Nem titok, hogy az én ajánlóműsorom hasonlít egy kicsit a HÉT „Hallottuk, olvastuk, láttuk" című rovatához, bár itt több szerző különféle ajánlata jelenik meg hetente; én viszont csupán egy-egy könyvre vagy lemezre hívom föl a figyelmet. — Gondolkoztál már azon: honnan a gördülékeny íráskészséged? — Sokat olvasok, talán innen. Az olvasás és a zenehallgatás a legkedvesebb időtöltésem. A tanulást is, a „rádiózást" is nagyon szívesen csinálom. Sági Tóth Tibor 13
