A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-01 / 9. szám
ejtőernyős, akit a szilvórium felmelegített, és igen barátságosra hangolt. — De a színt a játék közben kell bemondani. — Tulajdonképpen meg kellene nekik köszönni, hogy egy ilyen felfordulás után, amikor minden a feje tetején áll. kezükbe ragadják a gyeplőt... És aztán még mindig van elég idő arra, hogy elkergessük őket, ha akadékoskodnának. — Egyelőre nem tudjuk, hogy egyáltalán akadékoskodni fognak-e. Ki merné ezt állítani? De ha egyszer ennyi titokkal vannak körülövezve, nem tudhatjuk, hogy ki lehet-e ragadni a kezükből a hatalmat. — Szükség lesz egyáltalán erre? A Katona vállat vont: — Itt értünk el oda, amikor a több forrásból kapott parancsok kezdenek eltérni. Megtörténik, hogy kissé ellentmondóak. Ki tudja, hol van ennek a vége? — Szóval nem tudjuk, kivel haladunk együtt. — Valaki csak tudja. Azok közül, akik odafentről dirigálnak bennünket, valakinek tudnia kell. De amig nem ismered a színeit, nem tudhatod, milyen inget fog hordani ez a Turcsányi, ha leveti a fehéret. Életükben szobrokat emelünk nekik, ezek pedig három év múlva lövetni fognak a munkásokra. Mert ha nem haladnak velünk együtt, akkor mi a céljuk? Velünk akarnak menetelni, aztán fordulni egyet ? Vagy csak velünk, örök időkig velünk. De akkor miért nem vallják be már most? Jorik összeráncolta a homlokát. Elmondhatna az Oroszlánról itt a Katonának még sok mindent. — Hétfőn a te rejtjeleddel fegyvereket kértek — lőtt egyet a Katona, mintha mozsárágyúja lenne. — És neked ezt kedden visszajelentették, igaz? — röhögött az ejtőernyős, hogy leplezze zavarát, és remélte, hogy arca a szilvóriumtól már elvörösödött, és asztaltársa nem veszi észre azt a hőhullámot, ami őt e percben elöntötte. — Nem ... Még hétfőn éjjel. Gépiesen gondolkodott és pontosan, akár egy pénztárgép. Csak két lehetőség van: vagy a Vércse vonaláról árulta el valaki... Nem, vissza az egész! Saját üzenetének tartalmát, amit saját kulcsával rejtjelzett, csak az Oroszlán, hm, Turcsányi doktor ismerte. Senki más. Az pedig nem köpte be .. . Avagy — és ez a legvalószínűbb — valakinek keleten szöget ütött a fejébe az én üzenetem. És sebesen megparancsolják a Katonának, hogy ellenőrizze, vagy egyenesen lefújja. Hiszen ha a magunkfajta tudná valójában ki tartja a tenyerét a Vércse fölött... És ha tudná? Elmondta a Katonának a szombat délután eseményeit, még mielőtt az kérdezte volna. Elcsodálkozott saját magán. Senki nem utasította, hogy kiöntse a lelkét. Bármennyire szűk is az ő szakasza, ameddig saját rejtjelét uralja, a maga ura. Berúgtam? — mordult önmagára. Nem, nem rúgott be. Csupán ez a sötétség, a csípős füst és a posztó szaga emlékeztet a porhanyós földbe vájt árkokra, ahol a legények férfivá érnek és a férfiak barátokká. Ahol megérzed, hogy nem jó egyedül lenni, és elmondod a tegnap még ismeretlen férfinak gondolataidat, amelyeket nem osztottál meg saját anyáddal, sem az imádott nővel. Megzavarta a Katona keménysége. Az Oroszlánnal már tudott játszadozni saját kottája szerint. A Katonával nem. Vele csak meg akarta osztani a gondolatait, és megkönnyebbülni. Érezte, tudta, hogy itt neki szabad beszélnie. Csak lelkében döbbent meg, amikor ráébredt arra. hogy a pénzről, az aranyról nem képes szólni... Istenem — sóhajtott hangtalanul. — Szégyellem magam? A Katona kortyolgatta a szilvóriumot, ízlett neki: a szardínia utálatos, langyos volt, de két dobozból kihörpintették már az olajat is, hogy a szilva szaga ne mételyezze meg az agyukat. — Te pedig alighanem azt hitted, hogy rendörparancsnok, rendőrigazgató, csendőrszázados vagy valami hasonló leszel! — Francokat! -r- vakkantotta dühösen Jorik, mivel szombaton még valóba ábrándozott a helyőrségi parancsnok tisztségéről, de kedd óta már csak a Kecske utcai műszaki iroda birizgálta az agyát. — Még az a szerencse, hogy józan vagy — látta a Katonán a megkönnyebbülést. — Én mondom neked, más a te helyedben már megszédült volna. — Felemelte poharát, kedvtelve nézegette az aranysárga nedűt, de nem itta ki, hanem a szájába öntötte, a nyelvére, hogy kiélvezze az ízét, majd elkomorodott. — És mégis kértél a számukra fegyvert. — A parancs úgy szólt, hogy együttműködjek velük ... RÁCZ OLIVÉR Levél a messzeségből Otthon most békén legel a csorda. A jegenyék közt lágy szellő dalol. A révnél traktor gördül a kompra, az őrház előtt korcs kuvasz csahol. Virágos ág rezdül meg csendesen — s újra érzem, mint hull a szirma rád, a mézga izét érzem testeden a fiatal erdők nyírfa illatát. KÖVESDI KÁROLY Együgyű ének a vonatokról szeresd a vonatokat járják az éjszakákat ec/ogát visznek papírforgót játszani virágos bakákat szeresd a vonatokat minden gyanúsat szétdobálnak koncentrált álom vas-sikolyban tiszta kezek az éjszakában szeresd a vonatokat hisz annyi már ki megszerette acélból rakták a pontokat az országlók az ítéletre szeresd a vonatokat a sínt nézve mind megértette hogy lejjebb szállni lehetetlen és rajzanak az acél-tetvek szeresd a vonatokat béke van szédült szerelemmel dobáld el minden mosolyodat sínen gördül szerelem szellem D. MIHALKOVÁ ILLUSZTRÁCIÓJA DÉNES GYÖRGY Ég az állólámpa A szobában ég az állólámpa. Fénykörében a tárgyak megragyognak, Kik hallgattak az est bolyhái között, most szavakat szülnek a világra. Mert ég az állólámpa. A fényben mind elmosolyodnak, meghitten közrefognak téged. Megérted ezt a halk beszédet? Néha zavarttá válnak és dadognak. Itt néhány könyv integet, várt az estre. A ceruzád arany fényekbe mártva. Kék szemével pillog a váza, szeretné, ha visszanéznél reá. A szőnyeg csiklandó lépteidet várja. S amott az orvosságos tégelyek. Értük nyúlsz, ha gyomrod émelyeg, ha melledet a fájdalom sikálja. A vekker meg bölcsen, egyhangú imában ketyeg az idő örök iramában. A szekrény széles vá/laival amolyan óriás itt. Robusztus bár, de fölötte szelíd. Körül a falak sápadtan is világítanak, rajtuk néhány kép s egy régi portré, feléd int negyven év előtti másod. Néz, néz, nézeget s észre sem veszi hús szomorúságod. (Fotytatjuk)
