A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-01 / 9. szám
— Vagyis ö az Oroszlán. — Pontosan. — így tehát kétségtelenül a szervezet feje tisztelt meg bizalmával. Jorík vállat vont. Szombat óta mintha sejtette volna. — És mi legyen vele? — vetette oda kihívóan. — Nehéz dolgok ezek. Ügyvéd. De nem olyan nagymenő, aki az esküdtszék előtt hadakozik az államügyésszel egy spinéért, mert az vájdlingba fojtotta a törvénytelen kölykét. Amennyiben engem helyesen tájékoztattak, nem védett ez még soha senkit. De ha házat akarsz venni vagy nagybirtokot, és egy úri képviselőre van szükséged, nem valami alkuszra, akkor arra itt van Turcsányi doktor. — Láttam, hogy valami előkelő úr lehet. — És a feleségét még nem is ismered. A filmnél dolgozik. Meglehetősen modnén hölgy. Párizsi toalettek. Egyetlen ruhája megér öt kiló szalonnát... — Nono! — Nem túlzók. Tudod, hogy megy az ilyesmi. Elkapod a nyomot, meg kell tudnod valamit, iszol egyet a kapussal, a gépkocsivezetőkkel, egy lány elcseveg a cseléddel... — Viera. — Nem ez a neve — mordult fel a katona. — Csak az emlékezőtehetségedet akartam ellenőrizni. Szertefoszlott a név, az első név, amelyet megtudott. Ennek helyébe a sűrű cigarettafüstből előtűnt egy aranybetűs fekete tábla homályos körvonala: „Dr..." — És az az ügyvéd ... hogy is hívják? — Viliam. Viliam Turcsányi doktor. Ez mire jó neked? — Én is tudni akarom, kihez van szerencsém. Vagyis a tábla Így hangzik: dr. Viliam Turcsányi, ügyvéd. Kár. hogy a lányt nem Vierának hívják. Jól megy hozzá. Hana, Julka, Mária ...? Nem, Máriát elhessegette és kiverte a fejéből. Ne legyen Mária. — Azt én megmondhatom neked. Nem strigó és nem gonosztevő. Csak egy olyan ember, aki mindig jól számol. És józan fejjel számol. Tudja, hogy mit miért tesz. Lefogadnám, hogy birtokában van a Rodobrana ezüstcsatja. Mindig biztosította magát és mindazt, ami az övé. De tovább nem exponálta magát. Kényelmesen helyet foglalt a saját dicsfényében, és most megvetheti a testvéreket, akik az elkövetkezendő évekre lehetetlenné tették magukat. — És ezek az évek most következnek? — Ahogy mondtad. De lefogadom, hogy ő ezt kiszámította és bebiztosította magát. — És mi lesz most? Mert nem hinném, hogy csak azért jöttél ide, hogy kibámulj az ablakaimon és megigyál velem egy palack szilvóriumot. — Nem, tévedsz. Bár a kibámulás sem haszontalan időtöltés. Hiába mérgelődsz, mert ha már egyszer áttöröm a konspiráció korlátáit, tudnom kell, milyen lehetőségek adódnak ebben a lakásban. Amíg beszélt, viszonylag keveset ivott. Jorík csak a vállát vonogatta, és töltögetett magának, tekintet nélkül arra, mennyit iszik a vendég, s többnyire hallgatott. A Katona ledobta a zubbonyát, Jorík meg a köpenyt, s közben lelkesen dicsérték a feketepiacot, ahol még ma is bőven akadt Lipa cigaretta. A szilvőrium édeskés szagában Jorík szemei előtt megjelent egy közönséges, szürke hírszerzői mozaik. A Vércse tulajdonképpen közvetlenül Sztálingrád után lépett működésbe. De mennyit láthatnak egy hatalmas gépezet apró alkatrészei ? Hol van ennek a kezdete és hol a folytatása? A Katonától csak annyit tudott meg, hogy a Felkelés idején felszabadult városok közül hatban a Vércse égisze alatt életre keltek a forradalmi nemzeti bizottságok. És nem végeztek rossz munkát. Ezek az emberek nem kompromittálták magukat, bár távolról sem örvendtek köztiszteletnek; akadt közöttük földbirtokos és jegyző, magasrangú csendörtiszt vagy bíró, de tiszta kezű emberek voltak, akik ha szolgálták is a rendszert, annak csak fizetett tisztviselői voltak. A legnehezebb napokban úgy vették át a ľudák garnitúrától a közügyeket és a közrendvédelmet, mintha ostorral pattogtattak volna. Már nehezebben lehetett velük kijönni, ha koalíciós partnerként jelentkeztek. És mégis szívesen fogadott partnerek voltak, mert például az Ursínyifélékkel összehasonlíthatatlanul nehezebben lehetett boldogulni, mint azokkal az emberekkel, akik azt állították magukról, hogy ők a Vércse-szervezet tagjai. Nem, Turcsányi doktor a Felkelés idején nem viselt semmilyen tisztséget. Sőt, talán annak sincs hiteles nyoma, hogy a Felkelés alatt a felszabadított területen ténfergett volna. Amennyiben lenne, már nem ülne a Goethe utcai elegáns irodaházban. 12. És ahogy a Vércse emberei elsőknek tűntek fel, úgy vesztek bele a mély illegalitásba még sokkal előbb, mintsem a német harckocsik benyomultak volna tevékenységük területére. Itt valaki ismét okosan, sőt bölcsen számolt. És talán nem is a Turcsányi lesz az igazi bölcs, hanem valaki nála magasabb, aki fölötte áll. Ő maga talán csak a Vércse bratisiavai exponense. Mert a Vércse él, túlélte a szlovák állam első éveit (ha ugyan már akkor is létezett), túlélte a Felkelést és az utána következő időszakot, s ott, ahol ma már a szovjet vagy a csehszlovák hadsereg szilárdan megvetette a lábát, a Vércse tagjai ismét kiléptek az illegalitásból. Nem párt ez, és nem is egyesület. Három-négy osztálytárs a Felkelés idején szerepet játszó két tucatnyi névből. És nem is túl sok a rokoni kapcsolat. Lehet, hogy egy réteg, esetleg egy nemzedék, talán egy korosztály szervezete. Isten tudja, hol kezdődik a múltjuk. Egy tanteremben? Nehezen. Egy laktanyában? Nem volt idő ennek megállapitására. Vagy az egyetemen? Egy közös diákotthonban? Valamelyik megszüntetett háború előtti egyesületben? A szabadkőművesek között? A Vércse szövetségesünk. A Vércse mindenről tud, ami a Tiso-féle köztársaság gazdasági vagy törvényhozási kulisszái mögött lejátszódik. A Vércse jelzi, hogy a feketére festett szlovák mikrovilág melyik ura kezdi bánni a múltját, forgatni a szemét, és bűnbánóan a front mögé pislogni. A Vércse mindenhol ott van és nincs sehol. Csupán az éterben jelentkezik, és csak akkor jön a napvilágra, ha már beállt a fordulat és cselekedni kell. Nem nyerték meg őket sem a demokraták, sem a kommunisták, de a szociáldemokraták sem a pártegyesülés előtt. Nem irányítja őket sem London, sem Moszkva. És a hírszerzői konspiráció útvesztőjében képtelenség rájönni arra, ki oltalmazza őket, honnan ered 1943-ban az a parancs, hogy tavasszal a keletsziovák síkság felett két rádióst kell számukra ledobni, és nem tudni, ki parancsolta meg annak a szlovák őrmesternek, hogy tüdőgyulladással várja be a németek bevonulását a zólyomi kórházban. Most valahol Bratislavában ül, vagy a város közvetlen környékén. És ég a keze alatt a munka. Megfelelő rejtekhelyük kell hogy legyen, mert az adások időpontjait betartják, és eddig még nem buktak le. Nem valami világrengető titkosszervezet. Még sohasem döntöttek meg egyetlen kormányt. Csak az új köztársaság szolgálatára jelentkeznek abban a pillanatban, amikor minden felborult és szükség van erős kézre. Ezekben az órákban néhány úr kimegy a szlovák városokban az utcára, határozottan és minden ellentmondás nélkül leül a garantált karosszékekbe, és a felizgatott fejekben és utcákon estére rend van. A kereskedők a fogukat csikorgatják, de kénytelenek üzletet nyitni, mert hajtja őket egy kemény kéz által irányított állami és a helyi rendőrség; a villanytelepek, a fűtőházak és a vízművek néhány óra leforgása alatt ismét normálisan működnek, a bankok és a takarépkénztárak előtt géppiuskák vicsorognak a járókelőkre arra az esetre, ha valakinek fosztogató kedve támadna. Az államkasszából nem vész el egy fillér sem, senkit nem akasztanak fel és nem állítanak falhoz. És senki nem ragadja kezébe a diktátori hatalmat, amely nem viselné el az állampolgári vagy az országgyűlési ellenőrzést. De kerülik az ellenállási mozgalom által kiépített közös frontot, nem lehet velük együttműködni, nem lehet őket elkergetni karosszékeikböl csak azért, mert nem röpítettek hidakat a levegőbe, és hogy képviselőik nem nyomják a német koncentrációs táborok priccseit; a fekete gárdák és német barátaik elleni össznemzeti ellenállás közös zenekarában felhangzik egy szerény magánszólam, egyáltalán nem hatalmas, de hangvételében elütő, szokatlan. Sokan bedugaszolják a fülüket, de vannak olyanok is, aik ezt a hangot megtűrik, másoknak pedig, érzékenyebbeknél, ez a hang a dobhártyát szaggatja. De enélkül a hangszer nélkül nincs zenekar, és nincs közös eredmény. — Főleg azt nem tudhatjuk, milyen nótát húznának el nekünk később — morogta a Katona és végre mélyet sóhajtott és húzott a szilvóriumból, amelyet mindaddig csak szopogatott. — Szükségünk van minden jó szlovákra — válaszolta az 14
