A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-08 / 6. szám
— És egy korsó sört. Hideg sört, magas, sűrű habbal! Aztán még egyszer megnézte az óráját. Ez akkor történt, amikor ijedtében majdnem átszúrta a nyelvét a villával, a szomszédos asztalnál pedig felugrottak, és két korsó sört meg egy stampedli sötét, gyanús italt felborítottak. Egy óra és három perc, állapította meg nyugtalankodva. Tökéletlen mechanizmus. És a következő alkalommal távolabb kell raknom őket attól a helytől, ahol utána tartózkodom. Majdnem kiverte az ablakot. Útközben bedobott még egy téglácskát a csatornába, hogy a táskáján könnyítsen. Éjjel ez nem fog szlovákokat ölni. Csakhogy ezt a robbanást már nem hallotta. Hat korsó sör után úgy aludt, mint a bunda. 9. Két napig csend volt és béke. A szövetségesek a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudták támadni Bécset, s ilyenkor kivételesen kettőkor végeztek. Övé volt az egész délután meg az este is. Nem ment egyenesen haza, megállt még a Pallehnerrel szembeni nyilvános illemhelyen, és szórakozva olvasgatta a Hitlerrel és Tisóval kapcsolatos szentenciákat. Csak éppen a vízszintes csíkokat nem találta a megbeszélt csempe fölött. Az Oroszlánnal, a Farkassal, sőt a Vércsével sem törődött túlzottan, nem éppen békében váltak el; ha nekik van rá szükségük, pontosan tudják, hol lakik és hol helyezték el munkába, majd csak megtalálják. A 4. Ukrán Front a számára kísértetiesen ismert katonai egység, már egy álló hete morzsolja az ellenséget Dél-Lengyelországban, s céljúk szemmel láthatólag a Katowice és az Ostrava közötti térség. Úristen, szörnyűlkődött az alhadnagy unalmában végigböngészve az iskolai atlaszt, amit egy hete vásárolt. Ha a sógorék a Felső-Garamtól, a Garam keleti partjától és a Dunától nem indulnak meg, én nekem itt kell kivárnom a 4. Ukrán Frontot — ki tudja, nem produkálnak-e megint valami gigantikus katlant —, akkor ez nyárig is eltarthat. És a fegyverek keleten és délen úgyszólván hallgatnak. A Kuzmány utcai környezet azonban úgy-ahogy megnyugtatta, mert az előszobában állt két hatalmas fedél nélküli faláda és Prutzemé szorgalmasan csomagolta a ruhaneműt. Tehát mégis elmegy; — Hát... — szólt a háziasszonya közönyösen. — Kénytelen lesz más ágyneműt vásárolni. Ez kissé elkedvtelenítette, mert kitünően érezte itt magát; a német őrszemek tömege itt a környéken inkább megörvendeztette mintsem nyugtalanította volna. Az Otto Münz-féle hadi fontosságú üzem felmentő iratai elegendőek voltak ahhoz, hogy ne féljen senkitől és semmitől. Most pedig költözködhet... — Nem — csóválta a fejét az asszony, s egy bölcs, öreg ló tekintetével nézett rá. — Csak az ágyneműt viszem ... Maga itt maradhat. Én távozom. — Hová, az istenért? — színlelte a meglepetést, mert tudta, hogy ha a banya olajra lép, az neki úgy jön, mint a lutriban a főnyeremény. Az asszony lassan, nyugodtan magyarázta, hogy elmegy özvegy nővéréhez, aki Innsbruck közelében él. Felszólították őket, hogy evakuáljanak, amíg nem késó; egyelőre van vagon, hajó, de ki tudja, lesz-e még egy hét múlva is? Az ágyneműt pedig, ne haragudjon a fiatalúr, magával viszi. Ezen az éjszakán még hagyjuk, de reggel kimossa, napközben kiszárítja. Muška úr majd vesz magának valamit szombaton ... — És ha megfizetem magának? — Mit kezdjek a pénzzel? — válaszolt az asszony sztoikusán. — Koronára nincs szükségem, márkáért nem kapok semmit, és Németországban ugyan mit vásárolhatnék? Ha beköszöntenek a rossz idők, minden rongy jól jön majd. — A, már értem, hiszen itt ellophatnák ... De elrejthetné mindezt a szomszédoknál, bizalmat érdemlő ismerőseinél ... — Én ide soha többé vissza nem térek. — Nocsak! — figyelt fel Jorík. — Senki közülünk nem fog ide visszatérni. Itt más idők járnak majd, és egy más világ kezdődik. Szerdától péntekig megszabadult a többi hét téglácskától. Kettővel ellátta a német légierő Sulek utcai kórháza előtt álló német katonai rendszámú kocsikat. Volt ott még két mentőkocsi, de ezt az utolsó pillanatban mégis meggondolta. A Katona feltétlenül legalább néhány robbanásról tudomást szerez. A mentőkocsikról pedig megint csak nagybetűvel imának. Vagyis... hagyjuk ezt... A német objektumokat most már elkerülte. A német tűzvédelmi rendőrség kirakatában történt robbanás után a németek bizonyára észbe kaptak, és alaposan ráfizethetne az ilyen stiklikre. Négyet különböző gépkocsik alá helyezett, az utolsót pedig a tábori csendörség parancsnokságán vetette be. Nem sokáig tartózkodott az épületben. Az ügyeletes altiszt szobája előtt, ahol az egyetlen szlovák felirat a „Panaszok" függött a többi német tábla rengetegében, hosszú sorban álltak férfiak és nők vegyesen. Tanácstalanul megállt a falnál, aztán megcsóválta a fejét és felkereste az illemhelyet. Magára zárta az ajtót. Kiszedte a zsebéből az utolsó téglácskát, beleverte a szöget és felhágott a kagylóra. Behajította az aknát a víztartályba — ez az egy órányi vízfürdő nem árt a savnak — és sietve lemászott, mert a lába alatt panaszosan recsegni kezdett a fa. Elgondolkodva megállt a kagyló fölött. A vízvezetéknél megmosta a kezét, megtörölte a zsebkendőjébe, mint aki jól végezte dolgát, kisétált az épület elé a napsütötte, poros, rég nem söpört utcára. Már a második sörét itta a Lerchnemél. amikor agyába ötlött, hogy ha egy szlovák felirat is volt ott, megtörténhet, hogy az akna épp egy honfitársát röpíti a levegőbe. Összeráncolta a homlokát. Micsoda hőstett ez? Inkább fel kellett volna mászni az első emeletre, ahová az őrszem csak alapos magyarázkodás után engedi fel a népet. Ott bizonyára kevesebb az ügyfél, tehát csekélyebb annak valószínűsége, hogy azon a helyen a legkritikusabb pillanatban éppen honfitárs tartózkodik. Csendőrt szeretne ott látni, amint a töltet meztelen fenékkel kirepíti az ablakon át az udvarra. Látta, hogy odanyílik az ablak. Csak annyit akart, hogy a hulla szürke zubbonyt és szürke nadrágot viseljen. A harmadik sör már nem ízlett. Vacsorázni se volt kedve. Hiába, nem születtünk hősnek. A sógorék ilyen helyzetben bizony az emeletre is felmennének. Ha a töltet megfelelően és időben működik, úgy abban a pillanatban kellett volna robbannia, amikor az utcakeresztezésben belerúgott egy labdába, hogy visszaküldje a felajzott, üvöltő kölyökhadnak, akik fütyültek a háborúra és az egész világra. De a robbanást nem hallotta. Nem is hallhatta, mivel a mágneses aknák ezúttal egy épület falai közé helyezte el. Megkönnyebbült, talán nem is robbant föl. Amikor Prutzeménak a csomagolásban segített, kivette a vázából a kézigránátokat és a szerdán vásárolt barna öltöny zsebeibe dugta őket. Azután újságpapírba csomagolta avázát, és betette az előszobában álló egyik ládába. Az öregasszony azonban szó nélkül kiemelte a vázát, belenyomott egy csomó harisnyát és fehérneműt, aztán rongyokba burkolta és visszatette arra a helyre, amelyet az albérlője bélelt ki valami szőrmével. Kopogtak az ajtón, s ez mindkettőjüket egyaránt meglepte. Ide aztán igazán alig járt valaki, és az, akinek itt keresnivalója volt, tudta, hogy a csengő nem egészen jó, és ha nem cseng rögvest első nyomásra, akkor egy kissé ferdén balra kell benyomni. Vagyis idegen jön. Jónk kedvesen mosolygott Prutzeméra, mint aki nem akar alkalmatlankodni, és lustán a szobájába lépett. Három hosszú ugrással az ágyánál termett, kirántotta a párna alól a pisztolyt, csőre töltötte és a hüvelykujjával még egyszer kipróbálta, szabad-e a biztosító. Aztán zsebre vágta a fegyvert, és az ajtóhoz közelített. Minden kétség kizárva. Az udvarias, de határozott férfihang Vojtech Muška urat keresi. A választ mór nem hallotta, mivel a kis faliajtóhoz settenkedett, amely egyenesen a fürdőszobába vezetett. A legrosszabb esetben bezárja a fürdőszoba mindkét ajtaját, s míg ezeket betörik, megkísérli az ugrást az ablakon keresztül a kertbe. Gyors pillantást vetett az utcára, de ott nyugalom honolt, egyetlen gyanús férfialak sem áll a kerti ajtóban, és gépkocsit sem látott, megnyugodott, de nem hagyta el a fürdöszobaajtó melletti sarkot, és megszorította zsebében a pisztoly agyát. Önkéntelenül elmosolyodott, amikor a nyíló ajtóból aranykeretes szemüveg csillant feléje. Megvárta, amíg a látogató beteszi maga mögött az ajtót, s akkor ellépett a faltól. — Jó napot — köszönt az Oroszlán nyájasan. — Minő megtisztelő látogatás — mosolygott Jorík. Az uraságok tehát nem győzték cérnával. Szerdától szom-14
