A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-05 / 1. szám
Ha jól emlékszem, nyolcadikos lehettem, amikor az anyag megmaradásának törvényét tanultuk. Kitűnő fizikatanárunk először elmagyarázta a tananyagot, utána — rendhagyó módon — nem az osztályban végeztük el a gyakorlati próbát, hanem az iskolaudvarra vitt bennünket az új ismereteket szilárdítandó kísérlet elvégzésére. Egy aprócska halom szénhez léptünk, majd tüzet raktunk, és szemünk láttára bebizonyította, hogy a frissen keletkezett hamu súlya nagyjából megegyezik az elégetett szén súlyával. Amikor azután eltüntettük a tűzrakás nyomait, csupán annyit mondott zárótételként: „Ez az anyag megmaradásának, vagy ha úgy tetszik, hát az anyag elnyűhetetlenségének törvénye a gyakorlatban." És mert e kísérlet a szemünk láttára zajlott le, egy pillanatig sem volt okunk kételkedni szavaiban. Most, esztendők múltán azonban be kell vallanom: egykori tanáromnak mégsem volt teljesen igaza. Bátorkodom azt állítani ugyanis, hogy az anyag igenis elnyühető, legalábbis erkölcsileg — hogy teljesen precíz legyek. Minderre az elmúlt hetekben, az országot járva és különböző hatóságilag engedélyezett szemétbányák, illetve a lakosság jóvoltából „illegálisan" kialakított szemétlerakatok táján vizsgálódva jöttem rá. Láttam ugyanis rozsdamarta vasdarabok tömkelegét tovább rozsdásodni, málladozó papírhegyek sokaságát tovább málladozni, parázsló rongyhalmokat hamuvá meg füstté alakulni... Tudom, tudom, ha egykori tanítóm netán olvassa most ezeket a sorokat, akkor bizonyára azzal ervel: ez az anyag sem vész el, pusztán átalakul. Csakhogy most, már felnőtt (vita)partnerként azonban szabadjon megjegyeznem, hogy a hazai iparnak nem a nyersanyagként hasznosítható hulladékok molekuláira, hanem azok eredeti formájára van szüksége. így hát, kinek-kinek a saját szemszögéből, de mindkettőnknek igazunk van. Ám a riporternek igaza van abban is, ami ennél sokkal lényegesebb: a vas-, papír-, rongy-, bőr-, gumi-, vagy üveghulladék begyűjtéséhez a gyűjtőhelyek jól szervezett hálózatára, illetve a lakosság erkölcsi és anyagi ösztönzésére van szükség. Nos, száz szónak is egy a vége: országszerte jócskán találni már színvonalasnak mondható és korrekt személyzettel működő gyűjtőhelyet, bár ennek fordítottja is szép számmal előfordul még. Dohos, büdös pincehelyiségbe botorkálok lefelé. Ez már a harmadik hely, ahol szerencsét próbálok, mert a két előző helyen — helyhiány miatt — aznap éppen szünetelt a papírátvétel. — A fejre tessék vigyázni! — kiáltanak lentről, amikor a homlokom hangosat koppan a lépcső fölötti plafon kiugróján. — Újságpapírt hoztam. — Tegye a mérlegre!... Harminc kiló vegyes ... Dobja hátra, valahová. Ingatag papírtornyok tetejébe hajítom a csomagokat, bokáig hullámpapírban és dobozokban gázolok; a sarokban vaskupac, halomnyi ronggyal elbarikádozva az is. Por, sötétség, nehezen áttekinthető helyzet. — Huszonnégy korona? — csörgetem a tenyerembe csurgatott aprópénzt. — Nem egy korona kilója? A markos legénynek látszó, testes átvevő arcára kioktatással elegy hetykeség telepszik. WHMm ó l a — A tiszta, válogatott újságpapír az egy korona, a folyóiratokkal és egyéb papírokkal kevert vegyes az nyolcvan fillér. Ha nem tudná! — Öt paklit hoztam, abból három válogatott újságpapír volt! Rám mered némán, azután elfutja az indulat. — Micsoda emberek vannak! Most mondja, amikor már nem tudom utánellenőrizni! — buggyan ki belőle végül. De ezt már nem is nekem mondja. Az ócskavas a legértékesebb másodlagos nyersanyagforrások egyikét jelenti (Fotó: Gyökeres Györgyj hanem egy idősebb asszonynak, aki ijedten bólogat, miközben két spárgán lógó újságcsomaggal egyensúlyoz lefelé a lépcsőn. Velem itt végeztek. Kotródom is kifelé, a lépcsőföljárónái az utolsó pillanatban behúzom a fejem. Hiába, tanul az ember. 3— Minélkülünk, állandó gyűjtők nélkül sokkal kevesebb áru lenne a telephelyeken, ezt így higgye el, fiatalember — mondja egy cingár, fakó kis ember savanyú arccal, amikor az előtte tornyosuló kartonpapírhegy eredete felől érdeklődöm. De aztán fölenged az ellenszenve, mert egy-kettőre kiderül, hogy a gyűjtés — legalábbis számára — a rokkantsági nyugdíj kiegészítéséül szolgáló mellékes. Bizalmatlansága elillantával emberem közlékenyebbé válik. — Tulajdonképpen szakma ez, kérem, aki csak belekontárkodik, annak majdcsaknem több a mérge vele, mint a haszna. Négy-öt kiló papírt, rongyot alig érdemes a gyűjtőhelyre cipelni, az csak a gyerekeknek éri meg, akiknek minden fillér számít. Nekem viszont állandó forrásaim vannak. A környék üzleteiből szinte naponta összejön egy-két mázsa karton, hullámpapír, ezzel pedig már érdemes elindulni. Lenne hulladékpapír több is, de nem győzöm elszállítani az összesét. És becsülnek bennünket az átvevők is, mert 12
