A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-01 / 5. szám

feladatokért jöttem át, mint már mondottam, művészi fejlődésem érdekében. És mindjárt, aránylag ismeretlenül is, szerepeket, színészt feladatokat kaptam, olyanokat, amelyekkel a színház vezetősége bizonyította, hogy számítanak rám, hogy kellek, hogy bíznak bennem, és ez egy óriási dolog.

— Mondana valami közelebbit is ezekről a színészi feladatairól, szerepeiről?

— Természetesen. Mindjárt főszerepre ugrottam be Jilek Csodatevő Borbála-ág című darabjában, mivel az eredeti főszereplő, Kövesdi Szabó Mária anyai örömök elé néz. S az évad első új darabjában, Ruzante; Csapodár madárkájában pedig a címszerepet, Betia szerepét osztották rám, igaz, kettős szereposztásban Petrécs Annával.

— Saját megítélése szerint mennyire sikerült megoldania ezeket a feladatokat?

— Azt hiszem, nem én vagyok hivatott arra, hogy erről véleményt mondjak. Legföljebb annyit jegyeznék meg, hogy a két szerep egyike sem kimondottan „rám van szabva" alkatilag. Karakterszínésznek tartom magam, azt mondják rólam, hogy ritka groteszk humorom van, ezek a szerepek viszont kicsit más megformálást követelnek meg. Persze magam is teljesen egyetértek azzal, hogy rossz szerep nincsen, csak rossz színész, éppen ezért mindent megtettem, hogy művészi, színészi eszközeimmel pótoljam azt, ami alkatilag hiányzik belőlem e szerepek megformálásához, hogy a lehető legjobban oldjam meg a rámbízott feladatot. Nos, hogy ez mennyire sikerült, ennek eldöntése már a szakma, és elsősorban a közönség dolga.

— Következő feladata a Tháliánál?

— Feldek „Ennivaló nagynéni" című darabjában kaptam újabb feladatot, olyat, amelyben már jobban érvényesülhetnek alkati, karakterbeli adottságaim is.

— Mit jelent az On számára, hogy nemzetiségi színházban játszik?

— Nem szeretem a fellengzős kifejezéseket, de úgy tartom, hogy színészi munkám mellett egy kulturális missziót is ellátok. És boldogan, szívvel, örömmel teszem mindezt.

— Milyen különbséget tapasztalt a magyarországi és az itteni magyar színjátszás között?

— Természetes, hogy körülményeiből, küldetéséből eredően vannak bizonyos specifikumai a csehszlovákiai magyar színháznak; ugyanúgy, mint a többi kisebbségi magyar színháznak. Bizonyos fokig egy másfajta légkörben végzett munka ez, kisebb kollektíva, tájolás stb., szakmai szempontból viszont nem látok semmilyen lényegesebb különbséget.

— Bár még az évad felénél sem tartunk. mégis megkérdezném; nem bánta meg. hogy ide szerződött?

— Amit eddig elmondtam, azt hiszem egyértelműen bizonyítja, hogy nem. Annak ellenére sem, hogy kicsit távol vagyok az otthonomtól.

— Jelentheti ez esetleg azt. hogy a következő évadban is a MA TESZ színpadán látjuk?

— Erre, azt hiszem, korai lenne még akár igennel, akár nemmel válaszolnom. Több dolgot tisztáznom kell még magamban.

NÉMETH GYULA

/I KÖLTÉSZET MEGSZÉPÍTI A NÉP ÉLETÉT..."

Az avar nemzetiségű Raszul Gamzatov a szovjet irodalom jeles képviselője. Nemrég a „Russzkaja recs" című folyóirat közölte azt az interjút, melyet 'a tehetséges nemzetiségi Író adott a lap munkatársának. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az interjút Sági Tóth Tibor fordításában.

— Raszul Gamzatovics, régebbi nyilatkozataiból ismeretes, hogy Puskin, Lermontov, Lev Tolsztoj, Csehov az ön legkedveltebb orosz írói. Vissza tud emlékezni első találkozására az orosz irodalommal?

— Az avar irodalom, az avar dalok és legendák — ez a fiatalkorom, az orosz irodalom — életem érettebb korszaka. Már amikor apám avarul olvasta nekem Csehovot (akkor még nem tudtam oroszul), el voltam ragadtatva. Csehov igen világosan és egyszerűen ír az életről, hőseinek élményei, gondolatai és érzése a miéinkhez hasonlóak, ezért korszerű Csehov.

Tizenhat éves koromban végeztem el a tanítóképzőt, avar nyelvet és irodalmat tanítottam. Attól az időtől kezdve igyekeztem az orosz irodalom alkotásait avar nyelvre lefordítani, mivel a mi irodalmunk nem oly gazdag. Megrázó élmény volt számomra akkoriban Lermontov „A költő halála" című költeménye, le is fordítottam. Azóta az iskolai olvasókönyvekben az én fordításomban szerepel és az avar diákok kívülről tudják. Lermontov volt számomra az első költő, akit szenvedélyesen megszerettem, egész életre szóló szeretettel, majd soha nem múló szeretet alakult ki bennem Puskin iránt, akinek életműve valóban „az orosz élet enciklopédiája". Apám azt mondta: „Nagy szerencse, hogy kinőtt Puskin fája, mert arról bármenynyire is rázod, nem fogy el az édes, zamatos gyümölcs".

Lev Tolsztoj, a bölcs orosz író, embersége által nyűgöz le engem, azáltal, hogy számos hőse küzd azért, ami igaz és igazságos. Lermontov és Tolsztoj külön azért is kedvesek a számomra, mert hazámról, Dagesztánról írtak mélyreható és lényegre törő módon.

— Milyen jelentősége van az ön számára az orosz klasszikus irodalom hagyományainak?

— Úgy vélem, hogy a 19. századi orosz irodalom a leginkább realista, a legigazibb irodalom. Aki pedig szereti az igazságot, annak szeretnie kell az orosz irodalmat. Csak az orosz irodalom tette fel ezeket a kérdéseket; Ki a bűnös? Mit tegyünk? E kérdésekre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom adta meg a választ. A forradalommal együtt születtek a bátor, tehetséges, sokoldalú írók és költők, akik valamennyien együtt hozták létre a XX. század nagy orosz irodalmát.

Az orosz irodalom sokat adott a mi fiatal irodalmunknak, de tanulmányozva annak hagyományait, helyesen kell azokat értelmeznünk és a magunk költészetét kell megalkotnunk, új formát adva e költészetnek.

Kis népemnek, könyveim mindegyikének két szülőanyja van. Az egyik anya — Dagesztán, a szülőhazám. Itt hallottam meg először az anyanyelvemet, anyanyelvem dalait és magam is itt énekeltem el első dalomat. Másik anyám a nagy Oroszország, ő nevelt engem, szárnyakat adott nekem, az annyi, mint két szárny, két kéz, két szem, két dal. Ezért az avar irodalom az egyik, az orosz irodalom a másik szárnya költészetemnek.

A nemzetiségi írót nem tudom elképzelni

(Beszélgetés Raszul Gamzatowal)

az orosz irodalom hatása nélkül. De nemzeti hagyományainkat sem szabad elfelejteni.

Irodalmunk forrása a szülőföldünk, népünk, anyanyelvűnk. És mindaz, ami minden ember és az egész világ számára érvényes, foglalkoztatja minden igazi író szivét és tudatát. A Szovjetunió összes írói teljes mértékben felelősek országukért.

Avar költő vagyok. De szivem mélyén állampolgári felelősséget érzek nem csupán Avarisztánért, nem csupán egész Dagesztánért, nem csupán az egész országért, hanem egész bolygónkért. Másképpen nem lehet élni a huszadik században.

— Ön, Raszul Gamzatovics, avar nyelven ír, de az ön költészetét ismerik és kedvelik a soknemzetiségű Szovjetunió minden sarkában. Az orosz nyelv, egyesítve a nemzetiségi irodalmakat az ön alkotása számára utat nyitott hazánk minden olvasója és a külföldi olvasók felé. Az ön véleménye szerint milyen szerepet tölt be az orosz nyelv a Szovjetunió népei nyelvének és irodalmának gazdagításában?

— A Cada aul mellett, ahol születtem, vezetett az „orosz út". Játszadozás közben mi, gyerekek, odaszaladtunk ehhez az úthoz, majd visszafutottunk. Ez az út, képletesen szólva, elvitt bennünket messzire, a nagyvilágban.

Van két azonos című versem; „Az anyanyelv". Az avar nyelv — az anyanyelvem — mindenek közül legdrágább számomra, és nemcsak számomra, hanem az egész avar nép számára.

„Ha nyelvemnek holnap el kell tűnni. Akkor én ma kész vagyok meghalni”.

Az orosz nyelv is drága a számomra, az az én második anyanyelvem.

„Szeretem a bölcsődalok nyelvét Gyermekkorom szép meséi nyelvét De bizony a sok-sok messzi tájat.

Sok-sok ember igaz barátságát A másik nyelv adta énnekem.

Azzal keltem én át a hegyen,

Hogy bolyongjak hazám tájain,

Mert az volt a nagy nyelv, amelyen Alkotott és beszélt ő, Lenin".

Ez nem azt jelenti, hogy lekicsinylem az indulást, amit a bölcsödal, a család jelentett. Nincs egyetlen nap, sőt egyetlen perc sem. hogy ne élne, ne visszhangzana bennem az a dal, amit anyám dalolt a bölcsőm fölé hajolva. Ez a bölcsödal az én összes dalaimnak a bölcsője.

Az orosz nyelv útján Dagesztán népei megismerték az orosz és a világirodalmat. Most már elképzelni is nehéz azokat az időket, amikor az avarok még Puskin nélkül éltek, nem olvasták Lermontovot, nem hallottak Tolsztojról, nem élvezték Csehov műveit.

— A nyelvi és a nemzetközi irodalmi kapcsolatokban nagy szerepet játszanak a fordítások. Raszul Gamzatovics, az ön véleménye szerint milyen eredményei és problémái vannak jelenleg a fordításirodalomnak?

— Gyakran kérdezem magamtól, vajon mi fontosabb — az, hogy a műfordító ismerje a nyelvet, amelyből fordít, például az enyémet, az avart (bár lehet, hogy költészetem idegen a számára), vagy hogy ismerje és értse költészetemet szíwel-lélekkel és a magáénak vallja azt. Szerintem a műfordítónak elsősorban művelt embernek kell lennie. Apám, Gamzat Cadasza, Dagesztán népi költője, nem tudott oroszul, amikor pályázatot Írtak ki Puskin „A falu" című költeményének legjobb fordítására, mégis megkapta az első díjat. Ö érezte a nagy orosz költő verssorainak lelkét, maga is költő volt, igazi művész. Nagyon fontos, hogy a műfordító ismerje az eredeti mű nyelvét, azaz annak a népnek az életét, kultúráját, hagyományait, melynek nyelvéből fordít. Én például amikor Puskin „Poltaváját" fordítottam, sok irodalmat áttanulmányoztam erről a költeményről, arról a korról és a szó világosabb, pontosabb értelmet kapott a számomra.

— Az ön költeményeit, Raszul Gamzatovics, több műfordító fordítja, de a legtöbbet Jakov Kozlovszkij, Naum Grebnyev. „Az én Dagesztánom" című prOzai művét pedig V. Szolouhin fordította le gyönyörűen. Az ön véleménye szerint mennyire marad meg a fordításban az eredeti mű művészi sajátossága és mondanivalójának pontossága ?

— A műfordítókkal szerencsém volt. Ök tehetséges költők. Hiszen az én verseim fordítás nélkül az orosz olvasó számára csak egy érthetetlen nyelv hangzói lennének. Ez azonban még nem költészet, nem is beszélve az értelmükről, a költői képekről, metaforákról, epitetonokról. Én tudom, melyik műfordítóhoz melyik műfaj áll legközelebb, ki fordít szívesebben lírai költeményt, ki elbeszélő költeményt vagy prózát. Szükséges, hogy a műfordító népe fiának érezze magát, mint ahogyan én is népem fiának érzem magam.

— Az ön véleménye szerint korunkban mi az értelme és jelentősége a költői alkotómunkának?

— Úgy vélem, hogy a költő nem hagyhatja figyelmen kívül az egyes emberek, vagy az egész földkerekség életének egyetlen mozzanatát sem, mindezeknek el kell jutniuk a szivéhez.

Kis népem sokáig harcolt a megszámlálhatatlan hódító ellen a szabadságáért, szülőhazája függetlenségéért. Most az egész Szovjetunió a hazánk, sorsához kapcsolódnak dalaim, fájdalmam és örömöm.

Dallal kezdődik életem és azzal is ér majd véget. A költészet, mint minden hasznos munka, megszépíti a nép életét, gazdagabbá, ragyogóbbá teszi. Az én végső kívánságom — utolsó napomig népem javát szolgálni, a nép lelkiismeretévé válni.

„A lélek szavai, kiáltása.

Ha lángolók is, csendesek.

Ám a verssorok nagy-nagy varázsa.

Hogy meghalljátok, emberek".

11