A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-05 / 1. szám
lett volna a helyi hagyományokat ápolni; Jókai regényeit, Batsányi verseit, Balassi költeményeit eredetibén, megfelelő tanulmány kíséretében kiadni. Ilyen terv föl is merült Darkó Istvánnak a Magyar írásban közölt cikkében, de megvalósítására már nem jutott pénz. Más kérdés, hogy igazi nagy íróink művei mindig kapcsolatban voltak a társadalom, a nép életével. Ezért aligha valószínű, hogy a mai halandzsa-versek, az ultramoderneskedök, a kiskanál-költészet képviselői valaha is elérik azt a színvonalat, melyet Petőfi, Ady vagy József Attila a maga korában elért. — A felszabadulás óta már negyven esztendő eltelt Nagy idő. A harmadvirágzás nemzedékének történetét azonban még nem írták meg, kivéve a magyarországi Görömbei Andrást. Mi az oka annak, hogy nálunk nem akad vállalkozó erre, hiszen égetően szükség volna egy hazai magyar irodalomtörténetre? Kell az iskoláknak, kulturális intézményeknek, könyvtáraknak, szerkesztőségeknek, és nyilván az olvasókat is érdekelné... A felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom történetének megírása nem olyan egyszerű. Tudományos szempontból a jelenkorról inkább csak jó tájékoztatást lehet írni, mert hiányzik a történelmi távlat. Az például világos, hogy irodalmunkban is érvényesülnek azok az általános törvényszerűségek, amelyek a szocialista társadalmakra nagy vonalakban jellemzőek, s ezen kívül specifikus jelenségek is vannak benne. A mai irodalom történeti értékelése mindig csak viszonylagos lehet, mert a történelmi változásokon kívül hatnak a szubjektív tényezők is: amennyire szeretik az élő írók, ha dicsérik őket, annál kevésbé tűrik az elmarasztalást. Továbbá az írókat megkülönböztetik egymástól bizonyos csoportok, amelyeket a közös nemzedékbe való tartozás, a módszerek hasonlósága, a baráti körök együttérzése stb. alakítanak ki. És ezek a tényezők a kritikusokra és az irodalmárokra is hatnak. A becsvágy és hiúság fokozottabban érvényesül az írók világában, s nem volt még kritikus, aki saját kora íróinak megítélésében ne tévedett volna. Kazinczy vagy Fábry Zoltán sem kivétel ebben Hasonló okok miatt az ilyen könyvek kiadása is nehezebb. Példaként említhetem hogy már ötödik éve kiadásra vár a „Csehszlovákiai magyar irodalom lexikona", amely irodalmunk első lexikáiig felmérése 1920-tól 1980-ig. Persze az irodalom fejlődését nem az irodalomtörténeti felmérések befolyásolják elsődlegesen, hanem az alkotó tehetségek. Ma is tapasztalható Kazinczy eljárása: barátait túlságosan dicsérgette, ellyes, a férfira nézve tragikusan végződő kapcsolatát. Afféle pletykakönyvnek is vélhetné az ember, ha közben nem olvasna halálosan komoly dolgokról is: szigorú büntetésekről, megtorlásokról, kivégzésekről. A könyv mondanom sem kell, nem sokáig porosodott a könyvesboltok polcain, s alighanem L. Strachey most megjelent Viktória királynő című kötete is hasonló sikernek nézhet elébe. Szilárd Gabriella írja az Utószóban: „Ez a könyv voltaképpen a hamis tudat regénye. Mert arról szól, hogyan hiszi magát több mint egy emberöltőn keresztül főszereplőnek a történelem egyik epizodistája, és hogyan erősíti meg ebben a hitében szokásjog, konvenció, sőt paradox módon maga a történetírás is. Pedig — és ez újabb paradoxon —, ha főszereplő nem is volt, azért címszereplővé vált. Egy korszak névadójává, mely korszak sok mindenről nevezetes — világtörténelmi léptékben is —, de az ő szuverén tetteiről legkevésbé." A „Viktoriánus kor" — így nevezzük Anglia történetében azt a több mint hat évtizedet lenfeleit inkább elmarasztalta. Egy későbbi korban ezek a tévedések és túlzások világosabban láthatók, s az igazi értékek őket megillető helyre kerülhetnek. A jelenkor irodalmában elsősorban irodalomkritikára és a nézetek vitájára van szükség. Igaz, fő vonalaiban már ma is meg lehet különböztetni nemzetiségi irodalmunkban az élvonalbelieket és a másod- és harmadrendűeket, de az egyes művek, az élő alkotók értékelését semmiképpen sem szabad lezártnak tekintenünk. Az is törvényszerű, hogy a legfiatalabb alkotók még jórészt kísérletezők. Nem szabad őket csak elmarasztalni vagy agyondicsémi, csak egy bizonyos idő elteltével, az irodalmi értékek felmutatásával bizonyíthatják be, milyen hely illeti meg őket irodalmunk majdani történetében. Amint a Főnix Füzetek is bizonyítják, a lehetőségek számukra is adottak, éppúgy, mint a kiforrottabb írók számára. — Végül megkérdezném, mit tervezel a jövő számára, milyen könyvön vagy könyveken dolgozol? — Legújabb könyvem most van nyomdában a Madách Kiadónál „Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai" címmel. Az 1978—82 között irt tanulmányaimból, kritikáimból adok válogatást. Eredetileg az Irodalmi Szemlében és különböző szakfolyóiratokban jelentek meg. A könyv első részében a csehszlovákiai magyar irodalom kezdő korszakában működő írókat és irodalmi jelenségeket veszem számba. Például: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban, Barta Lajos Új Szója, A Magyar írás irodalomszemlélete. Ezekben a dolgozatokban irodalmunk első korszakának progresszív értékeit vizsgálom. A második szakaszban a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatok egy-egy problémáját boncolgatom. így, a Matunák Mihály gyűjtötte magyar vonatkozású kuruc dalokat és történeti énekeket, Mikszáth életművének szlovák kapcsolatait, Sebesi Ernőnek Móricz Zsigmonddal való kapcsolatát és hasonlókat. Kritikai írásaimban főként elbeszélő irodalmunk egy-egy írójának szentelek figyelmet: Duba Gyulának, Mács Józsefnek, Ordódy Katalinnak és másoknak. Amennyiben egészségi állapotom megengedi, a közeljövőben szeretnék elmélyedni a csehszlovákiai magyar regények vizsgálatában. (Beszélgetett: DÉNES GYÖRGY) Nagy Zoltán illusztrációja (1837-től 1901-ig), amely Viktória királynő uralkodásának jegyében telt el. A világ, s benne Anglia is hatalmas változáson ment át ez alatt az idő alatt. Európát forradalmak rázták meg; Anglia ipari, kereskedelmi és gyarmattartó nagyhatalommá vált; jelentős tudományos felfedezések születtek — elegendő csak Viktória királynő néhány alattvalójának nevét megemlíteni: Michael Faraday-ét, Maxwellét, Darwinét, Stuart Millét, hogy tudjuk, miről van szó. „Minden izzott, forrt; csak egyvalami volt biztos, hogy e hatalmas világbirodalom történelemformáló dokumentumait ugyanaz a kéz látja el kézjegyével." Erről a bálványozott, ám végső soron középszerű királynőről, viselt dolgairól, koráról, a körülötte forgolódó kis és nagy szereplőkről olvashatunk Lytton Strachey kitűnő könyvében. LACZA TIHAMÉR KÖLTÉSZET ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET (Érdekes találkozó a Csallóközi Múzeumban) A Csallóközi Múzeum — mivel a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járásban a galéria szerepét is betölti — már évek óta szervez képzőművészeti tárlatokat. E tártatokon Szlovákia élvonalbeli képzőművészei — festők, szobrászok, grafikusok — kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, alkotásaik közkinccsé tételére. A múzeumban szervezett kiállítások iránt évröl-évre örvendetesen növekszik az érdeklődés. Ennek bizonyítéka, hogy az utóbbi években a látogatók száma minden esetben meghaladta az ezer főt. Október második felében és november hónap folyamán Alexander Hečko neves szobrászművész munkásságába nyerhettek betekintést az érdeklődök. A kiállított figurális kompozíciók, rajzok és portrék hű képet nyújtottak a művész eddigi munkásságáról, sajátos kifejező eszközeinek sokrétűségéről. Hečko művészi munkásságában közismerten kiemelkedő helyet foglal el a kortárs irodalom képviselőinek — költőknek és Íróknak — a portréábrázolása. A jelenlegi kiállításon is megcsodálhatták az érdeklődők Ján Šimonovič költő, valamint Peter Jaroš, Rudo Sloboda és Peter Ševčovič írók nagyszerűen megmunkált portréit. Alexander Hečko szobrászművész irodalom iránti vonzalma adta az ötletet múzeumunk vezetőinek a két művészeti ág — a költészet és a képzőművészet — képviselőivel való találkozás megszervezésére. A helyi szlovák és magyar gimnázium mintegy hatvan irodalmat és képzőművészetet kedvelő tanulója számára gazdag élményt nyújtó — tárlatlátogatással egybekötött — találkozót szerveztünk. 1984. november 8-án Gustáv Hupka, Dezider Banga és Vojtech Kondrót költők, valamint Alexander Hečko szobrászművész részvételével. A múzeum kiállítótermeiben Hečko alkotásai meghitt környezetet biztosítottak a kedves rendezvénynek. A találkozó első részében Gustáv Hupka, Dezider Banga, Vojtech Kondrót és Alexander Hečko vallottak őszinte, keresetlen szavakkal önmagukról, eddigi munkásságukról. Költő vendégeink elmondták első találkozásukat a képzőművészettel, ami szoros, eltéphetetlen szálakkal kapcsolódik költészetünkhöz. Megtudhattuk, hogy számos képzőművészeti alkotás ihlette már őket versírásra. Hečko pedig arról szólt, hogy a költeményekben rejlő szép gondolatok miként ösztönözték őt költők portréjának megmintázására. A vendégek vallomása után a jól felkészült gimnazisták a szerzők szlovák és magyarra fordított verseit, illetve Kondrót magyar szerzők mesterien átültetett fordításait szavalták őszinte átéléssel. A versmondás után kötetlen beszélgetésre került sor, mely során sok-sok érdekes válasz hangzott el a jól átgondolt és őszinte érdeklődésről tanúskodó kérdésekre. A hasznos és tanulságos találkozó a költők műveinek, illetve a kiállítás alkalmából kiadott katalógusnak a dedikálásával ért véget. Dr. MAG GYULA, a Csallóközi Múzeum igazgatója (Mészáros József felvételei) 11
