A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-10 / 33. szám
Nem a kötéltáncos, utas a Bratislava— Dunaszerdahely (Dunajská Streda) járaton. A felvételt Prandl Sándor készítette. I c Ha túl szép a manöken — adjunk rá E. T ruhát. Hallottukolvastukláttuk KÖNYV Vozáry Dezső: Varázslat nélkül A mai átlagolvasónak talán keveset (vagy semmit sem) mond Vozári Dezső neve, a műveltebbek azonban számon tartják ezt a kalandoskedvű, első köztársaságbeli magyar költőt. Az iglói születésű Vozári nyolcvan éves volna, ha élne. Kassán (Kosice) végezte középiskoláját, majd a monarchia bukása után Prágában felcsapott orvostanhallgatónak, később bölcsész lett, végül elcsábította az újságírás. Szerkesztője lett a Prágai Magyar Hírlapnak, majd a demokratikus szellemű Magyar Újságnak. Sokat dolgozott, számos lapnak volt a munkatársa, verseken kívül mindent ír, amiből meg lehetett élni. Sok barátja volt mind a cseh, mind a szlovák költők között. A fasizmus térhódítása következtében emigrációba kényszerült, kalandos módon került Lembergbe, majd a Szovjetunióba, ahol soraikba fogadták az emigráns magyar írók. Önkéntesként harcolt Ludvík Svoboda csehszlovák brigádjában, s a felszabadulás után Magyarországon kötött ki. Itt szerkesztője volt a Szabad Népnek, később a Magyar Távirati Iroda prágai, bécsi, majd beriini tudósítója lett. Életében öt kötete jelent meg. Költészete tipikusan városi volt, hol villoniasan csibészes, hol keserűen töprengő, többször játékos, oldott színekben vibráló. Kisemberek, utcalányok, vigécek és más városi szegénylegények sorsát énekelte meg, s mindig rádöbbent a valóságra. Vozári a város szerelmese volt: „Mert énnekem a város kedvesebb,/ szebb a sziréna, mint pacsirtadal./ Kőhomlokát, betonnyakát imádom,/ zaját, baját, estéjét, reggelét./ A város űz és ringat, mint a dajka,/ szelíd és bölcs, kegyetlen, ostoba./ Hát én, bizony, csak őt, őt, öt dicsérem,/ ő a szerelmem. Verjetek agyon ... (Szebb a sziréna). A szenvedély és a fasiszták elleni gyűlölet Moszkvában kelt verseiből csap ki igazán. Ezeket a háború utolsó éveiben írta. Vozári a felszabadulás után költőként elhallgatott. Néhány versében, amelyet még irt, nem tudta fölülmúlni hajdani önmagát. Hangja egyre rezignáltabbá vált, mintha az élettől búcsúzott volna: Húzzátok hát el, évek,/ akár a karaván/ szomjúhozó tevéi, csendben egymás után ... (Csalhatatlan élet). A könyv a Madách kiadásában jelent meg Kulcsár Ferenc szerkesztésében a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatban. Kár, hogy e kötetből hiányzik Vozári Dezső arcképe. Egy bővebb, elő- vagy utószót is megérdemelt volna. —dénes— Egy hasznos könyv Rendhagyó, de annál értékelendőbb módon kívánta megünnepelni fennálásának századik évfordulóját a Tűzvédelmi Szövetség Pozsonypüspöki Alapszervezete. Részben önerőből, részben a Szlovák Állami Biztosító támogatásával sikerült előteremteniük egy könyv kiadásához a szükséges anyagiakat, s az évfordulóra — nagyon tetszetős kötésben — megjelent a tartalmilag kifogástalan, képekkel, táblázatokkal is gazdagon illusztrált emlékkönyv (címe: Száz éves a pozsonypüspöki szervezett tűzvédelem). A négytagú szerzői munkaközösség (Árpa Péter, Füle Miklós, Püspöki Nagy Péter és Püspöki Nagy Szilvia) a forrásanyag és a helybeliek közlései, adatai alapján összeállított munkájában valóban dokumentum értékű könyvet adott az olvasók kezébe, mely mű nemcsak a helybeliek, hanem a kívülállók számára is érdekes olvasmány lehet. A kötet első két részében arról ad számot Püspöki Nagy Péter, hogy milyen volt a pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) önkéntes tűzoltók tevékenysége az Osztrák- Magyar Monarchia, illetve az első Csehszlovák Köztársaság és a Szlovák Állam idején. A szerző beszámol a mezővárost pusztító legnagyobb tüzesetekről, amelyek egyikének előidézője a gondatlanság volt. Ez a pusztulás késztette a lakosokat az önkéntes tűzvédelem megszervezésére. A könyv harmadik része Árpa Péter és Füle Miklós közös munkája, ök az 1945—1982-ig terjedő időszak eredményeiről a szocialista tűzvédelemről nyújtanak részletes áttekintést. A negyedik, befejező részben a tűzoltóság tagjegyzékét dolgozta fel Püspöki Nagy Szilvia. A szerzői négyes elismerésre méltó munkát végzett. Mondhatnám totum pro partot, azaz egészet kaptunk a rész helyett, mert a könyv olyan történelmi utalásokat tartalmaz. Püspöki Nagy Péter a helyi viszonyok elemzésekor olyan történelmi ok—okozati összefüggésekre mutat rá, amelyek révén ez a helytörténeti viszonyokat elemző alkotás a kívülállók számára is izgalmas olvasmány lehet. Csanaky Eleonóra HANGLEMEZ Seress Rezső dalai Seress Rezső „Szomorú vasárnap" című melankolikus dala — úgy látszik — reneszánszát éli. A budapesti Vidám Színpad hónapok óta telt ház előtt játssza Müller Péter Szomorú vasárnap című darabját, s a közelmúltban Budapesten járt világhírű Oscar-díjas filmszínész, Chaim Topol foglalkozik a darab megfilmesítésének gondolatával. A Szomorú vasárnap című Müller-darabot ismertetve a Pesti Műsor ezt írja: „Ki volt Seress Razső? Egy jóhumorú, aprótermetü ember, aki egész életét a Kulacs, majd a Kispipa vendéglőben töltötte a pianínó mögött. A zongorából élt, de csak két ujj-jal tudott zongorázni... A Szomorú vasárnap című dalát a század leghíresebb előadói tűzték műsorukra. Világhírű volt, de sohasem mozdult ki a VII. kerületből, őt keresték fel a világhirességek a Kispipában." Nos, ez a zeneszerző a kis pianínó mellett a szebbnél-szebb dallamosabbnál-dallamosabb dalok tucatjait (talán százait) álmodta meg, hogy aztán — amint akkoriban mondogatták — még a suszterinasok is azokat fütyüljék. A harmincas évek folyamán oly népszerű Seress Rezső-slágerekből gyűjtött össze egy csokorra valót a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat azon a Qualiton-lemezen, amely korabeli felvételeket, mégpedig öszszesen 16 Seress-dalt tartalmaz (Szeressük egymást, gyerekek; Egyszer fent és egyszer lent a kerék; Nem az a fontos, hogy az ember hány éves; Engem még nem szeretett senki stb). A világhírű Szomorú vasárnap című Seress-dal, melynek szövegét Jávor László írta, Sebő Miklós és a Domina zenekar előadásában hangzik el a lemezen. A lemez kétségtelenül a ma annyira divatos és keresett nosztalgia-lemezek számát gyarapítja, az idősebb nemzedékekben felidézve egy soha többé vissza nem térő (és nem is óhajtott) kor sajátos, melankolikus és meglehetősen borúlátó hangulatát, de azért egyben a tovaszállt fiatalság, a derű, a szerelem boldog pillanatait is. A fiatalabb korosztályok számára pedig a fél évszázaddal ezelőtt élt emberek zenei ízléséről, igényeiről, a kor híres énekeseiről és tánczenekarairól is vall ez a lemez. Hallhatjuk a lemezen Kálmár Pált, Korda Ferencet. Sebő Miklóst, Vajda Károlyt és Weygand Tibort, a kor legismertebb és kitűnő táncdalénekeseit. A zenekarok közül megszólal a lemezen a Domina zenekar, a Dobbri szaxofonzenekar, a Frank Fox a Harry Harden, a Kristály és az Odeon tánczenekar. Sági Tóth Tibor FILM Eltűntnek nyilvánítva A filmszínházainkban most bemutatásra kerülő Costa-Gavras filmnek nem is annyira a cselekményréről — erről a kétségtelenül izgalmas és hátborzongató cselekményről — érdemes beszélnünk (noha ez sem lenne minden tanulság nélkül való), mint inkább a hangulatáról, a vérbeli filmművészet eszközeivel teremtett atmoszférájáról, amelyből a néző az előadás végéig nem tud kiszakadni, s amely a film megtekintése után még sokáig befolyásolja lelkiállapotát, döntéseit, magatartását. A néző itt megszűnik passzív „néző" lenni: részesévé válik a rettenetnek és a film hőseit fojtogató rettegésnek, a chilei terror iszonyatának. Costa-Gavras mindvégig a korszerű filmművészet nyelvén szól hozzánk, tipikus „filmes" eszközökkel él: a szó nála nem devalválódik, nem válik puszta illusztrációvá, szereplői csak ott és csak annyit beszélnek, ahol és amennyit okvetlenül kell mondaniuk ahhoz, hogy megértsük a történetet. A rémtettekhez, a hullarakásokhoz nem szükségeltetik kommentár. Santiago neve sem hangzik el mindjárt a film elején: s a néző mégis tudja, hogy nem valamiféle fiktív országról, hanem a valóságos Chiléről van szó, ahol a rettenet és az erőszakos halál, a fasiszta életellenesség elválaszthatatlan része lett a mindennapoknak. Costa-Gavras filmje — melynek két főszerepében a felejthetetlen Jack Lemmont és Sissy Spacekot látjuk — a korszerű művészet legsajátabb mondanivalóját, az embertelenség elleni tiltakozást kiáltja idegeinkbe. Mozgósító, aktivizáló hatása kétségbevonhatatlan. Annak is meggyőző bizonyítéka tehát, hogy az igazi művészet sohasem pártatlan, sohasem elfogulatlan: mindig is a haladás és az élet mellett, az embert lealázó és elaljasító viszonyok és rendszerek ellen száll síkra. Varga Erzsébet 9 Az amerikai fogászok Philadelphiában megtartott szakmai összejövetelén érdekes találmányt mutattak be: a furcsa maszkot a páciensre kell feltenni, hogy elvezesse a kilélegzett levegőt, s ezáltal védje a fogászt a cseppfertőzéstől.
