A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-14 / 51. szám
Tudomány-technika A JÖVŐ LAKÁSÁNAK LELKE Az utóbbi néhány évben egyre kiélezettebb küzdelmet folytatnak a filmkamerákat gyártó cégek a videoeszközök előállítóival, a filmamatőrök kegyeinek elnyeréséért. Még öt-hat évvel ezelőtt is alig volt elképzelhető, hogy a képmagnó ezen a területen áttörést érhet el, mire szinte egyidőben három különböző kazettás képmagnórendszer is megjelent, ami eléggé felbolygatta a kedélyeket. Hozzánk legközelebb a Video 2 000 rendszer állt, tekintve, hogy Európában kísérletezték ki, műszaki jellemzőivel is a legkorszerűbbnek számított. Néhány év múltán pedig már Csehszlovákiában is megadatott a választás lehetősége a film és a video között, mivel a bratislavai Tesla vállalat az elmúlt év végén piacra dobta a Philips céggel kooperációban gyártott Video 2 000-es képmagnóját. Meglepőnek tűnik, de az amatör képmagnók csaknem egyidősek profi társaikkal, azt is kevesen tudják, hogy az újkeletűnek tartott japán „offenzíva" magvait már negyedszázaddal ezelőtt elhintették. Évtizedes kutatás és kísérletezés után az Egyesült Államok elektronikai óriását, az RCA-t (Radio Company of America) megelőzve egy viszonylag kis üzem, az Ampex állította elő az első stúdió képmagnókat. A konyhaszekrény nagyságú hatalmas készülékről a szabadalmazás évében, 1956-ban aligha gondolta valaki, hogy egyszer cipösdoboz nagyságú párja is akad, emiatt fel sem merült a kérdés, hogy a stúdiókon kívül másutt is használhatják. A berendezés nagy méretei elsősorban nem az elektronikus alkatrészek nagyságából adódtak — természetesen az első generációs képmagnók elektroncsövesek voltak —, hanem a kép mágnesszalagra való rögzítésének elvéből. Ahhoz, hogy az 5 MHz sávszélességű villamos jel mágnesszalagon rögzíthető legyen a képmagnó szalagsebességének el kell érnie a 60 métert másodpercenként! Ezt a problémát az Ampex mérnökei ugyan nagyon szellemes módon megoldották — forgó felvevő fejek alkalmazásával, normál szalagsebesség (38 cm másodpercenként) mellett —, míg a jó képminőség biztosítása érdekében a mágnesszalagot vákuumszívással tapasztották a diszkosz alakú felvevőfejre. Ez a módszer minden nagyszerűsége ellenére kizárta a radikális méretcsökkentés lehetőségét. Alig telt el két év, amikor a ma már nálunk számítógépeiről jól ismert, de az idő tájt még alig „jegyzett" japán Toshiba cég elkészítette az ún. ferdecsíkos képmagnót. Találmányuk lényege, hogy az Ampex-rendszerrel ellentétben, ahol a szalagra merőleges felvevőfej harántcsíkos felvételt készített, így egyetlen televíziós állóképet több mint harminc felvételcsíkon rögzítettek, az ő felvevőfejük ferdén állt, ezen hurkolták át a magnószalagot. Ezzel elérték, hogy a felvételcsík nagyon ferde legyen, ennek megfelelően annyira hosszú lett, hogy egy csík egy televíziós félképet tartalmazott. Ez az egyszerű ötlet feleslegessé tette a vákuumszívást, mivel a szalagfeszítés is megtette, továbbá a négy felvevőfej számát is csökkenteni lehetett, ami a bonyolult kapcsolómechanizmus kiiktatását jelentette, ennek megfelelően elhárult a miniatürizálás útjából minden akadály. Mint oly sokszor, ezúttal is műszaki problémák jelentkeztek: ez idő tájt még nem tudták megoldani a felvétel és a visszajátszás tökéletes szinkronját, lehetetlen volt biztosítani, hogy visszajátszáskor beletaláljon a lejátszófej a felvételcsikba. Ennek következtében a két rendszer által nyújtott képminőség nem volt egy napon említhető. Mint oly sok területen, az áttörést itt is a mikroelektronika megjelenése hozta magával: az integrált áramkörök alkalmazása lehetővé tette a piezoelektromos érzékelők alkalmazását, ennek eredményeképpen a szalagfeszítéses képmagnó forgó lejátszófeje olyan mozgást végez, hogy „beletaláljon" a felvételcsíkba. A képminőség radikális javulása egyre erősebb konkurrenciát jelentett a stúdió képmagnóknak, miközben a mérete közönséges amatőr magnónyivá zsugorodott. Míg az amerikaiak kezdetben nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget a távol-keleti offenzívának (időközben sorompóba állt a Hitachi, a NEC és a Sony is), addig az európaiak, talán mert soha nem volt nagy részesedésük a piacon, jóval komolyabban vették a konkurrenciát. Stúdióberendezések terén a francia Thompson és az NSZK Bosch-Fernseh, míg az amatőr képmagnóknál a Philips és a Grundig vette fel az odadobott kesztyűt. Ez utóbbiak annyira komolyan vették a kihívást, hogy anyagi eszközeiket egyesítve 1977-ben közös kutatóbázist alakítottak ki, hogy távol tudják tartani a japánokat. Két év kísérletezés után sikerült is piacra dobniuk a Video 2 000-es kazettás képmagnót, amelynek zsebszótárnyi kazettájára a szalagtípustól függően 2X2 óra, majd 2X3, később 2X4 óra műsor volt felvehető (lásd: Tévémozi a lakásban. Hét 1979/46). Csakhogy eközben a nagy japán cégek sem ültek tétlenül a babéraikon: a Sony 1978-ban piacra dobja a Betamax rendszerű készülékét, amelyhez társként megnyeri a Toshibát és a Sanyot. Mivel már ez idő tájt is Európa volt a japán piaci offenzíva egyik fő célpontja, egyezményt köt az NSZK egyik ismert cégével, a Fischerrel képmagnók közös gyártására (természetesen Sony licenc alapján). A Sony hamarosan „birtokon belül" nagyon veszélyes ellenfelekre lel a JVC (Japan Victory Company) és a Matsushita képében, akik közösen dobják piacra a „házi video rendszer" (Video Home System — VHS) nevű masinájukat. A hetvenes évek végétől vagy féltucat különféle kazettás képmagnó-rendszer van forgalomban, közülük az említett három, a Video 2 000, a Betamax és a VHS a legjelentősebb, de a gond az, hogy — a fogyasztók bánatára — kölcsönösen összeférhetetlenek (imkompatibilisak), tehát a műsorfelvétel csak azonos rendszerű készüléken játszható vissza. A JVC kitűnő üzleti érzékére vall, hogy rájött: a képmagnó nem múló divathóbort, hanem az elektronikus civilizáció kialakulásának egyik „sarkköve", a jövő háztartásának nélkülözhetetlen eszköze. Ennek megfelelően egy katonai hadműveletet is megszégyenítő offenzívába kezdett a piac meghódításáért: óriási reklámapparátussal, előnyös üzleti ajánlatokkal édesgette magához az esetleges konkurrenseket. Ennek megfelelően sorra kezdték tőle vásárolni a gyártási jogokat a nevesebbnél-nevesebb elektronikai cégek. Néhány év leforgása alatt átállt a VHS képmagnók gyártására a japán Akai és Mitsubishi, valamint az NSZK Blaupunkt és Telefunken. A Matsushita pedig a hűtőszekrénytől a gyújtógyertyáig, a tévétől a stúdióberendezésekig mindent gyártó Robert Bosch céggel kötött egyezményt közös gyártásra és forgalmazásra. A sorozatgyártás beindulását követően a képmagnók ára egyre csökkent, s napjainkban már nem kerülnek többe egy színes tévékészüléknél. Ennek megfelelően alakult a vásárlási statisztika is: míg 1977-ben a világon összesen 35 000 képmagnó talált gazdára, addig 1983-ban már hat millió. Jelenleg — becslések szerint — 60 millió képmagnó működik szerte a világon. És a piac távolról sem telített, hiszen még a legfejlettebb elektronikával rendelkező országokban is csak minden tizedik tévékészülékre jut egy képmagnó, tehát a gyártók fényes jövő elé néznek. A nagyszabású piachódító manővert a japánok olyan tökéletesen hajtották végre, hogy 1983 végére a világpiac 70 %-át a VHS képmagnók uralták, 27 %-át a Beta, míg a Video 2 000 részesedése elenyésző, 3 % volt. Tehát az éles konkurrenciaharc eredményeképp a legerősebbek, a VHS „gazdái" tettek szert döntő fölényre, ezzel nekik van a legjobb kilátásuk a szabványosításra. Mondani sem kell, hogy a VHS propagátorai pontosan felmérték a piaci helyzetet: az Egyesült Államokat már korábban teljesen elárasztották és a „világszabadalom" bevezetésének érdekében előnyös ajánlataikkal a szocialista országokat is megnyerték maguknak. A tárgyalások eredményeképp a VHS- rendszerü Panasonic 2 000 típusra kötöttek licencszerződést a voronyezsi elektronikai gyárral. Ezt követően a VHS fölény olyan nyomasztóvá vált, hogy a Toshiba és a Fischer is beadta a derekát: áttért a Betamaxról a VHS rendszerre. A japán előretörés megállítására a nyolcvanadik éve felé közeledő Max Grundig tette az utolsó kétségbeesett kísérletet: az idén tavasszal fúziót ajánlottak fel a Philipsnek, hogy közösen eredményesebben tudjanak ellenállni a távol-keleti árudömpingnek. De már ez sem segített: ez év májusában bejelentették, hogy a Philips-Grundig is behódolt a VHS-nek, a Video 2 000 képmagnókat ugyan a jövőben is fogják gyártani, de már VHS rendszerűek lesznek. Bár ezidáig a VHS-t nem szabványosították, erre aligha kell sokáig várni, hiszen a Betamax erejéből már csupán utóvédharcra futja, piaci részesedése túl kicsi az erőviszonyok megváltoztatásához. A szabványosítás kimondása amúgy is a már fennálló állapot rögzítése lesz, hiszen szerte a világon a műsoros kazetták nagy része VHS felvétel. A nemzetközi helyzetnek megfelelően a bratislavai Tesla is áttér a VHS képmagnók gyártására. A voronyezsi üzemmel előrehaladott stádiumban vannak az együttműködésről folytatott tárgyalások, a Philips is jelentkezett saját ajánlatával ebben az ügyben. Az ütemterv szerint Csehszlovákiában a jövő évben jelennek meg az első VHS-rendszerű képmagnók, amelyek a szabvány nyújtotta előnyök mellett még egy lényeges „jó tulajdonsággal" bírnak: áruk nem lesz több, mint a Color 110 hazai gyártmányú tévékészüléké. Ezzel a hazai fogyasztók számáré is elérhetővé válik a képmagnó megvásárlása, továbbá a tévéműsortól való függőség megszüntetése, hiszen az adást a készülék automatikusan felveszi, ami aztán egy későbbi, tetszés szerinti időpontban megtekinthető. Műsoros kazetták forgalombahozatalával pedig lehetővé válik házi filmtár (videotéka) kialakítása is. De a legnagyobb jövő a házi képmagnóra a családi „információközpont" kialakításánál vár: személyi számítógéphez kapcsolva tetszés szerinti adatbank telefonvonalon közvetített minden fontos információja felvehető a kazettára. Túlzás nélkül állítható, hogy a képmagnó a jövőben legalább olyan fontos szerepet fog betölteni az emberiség életében, mint a legutóbbi fél évezred folyamán a könyvnyomtatás. OZOGÁNY ERNŐ SEGÉLYKÉRŐ TELEFON SÜKETNÉMÁKNAK Az NSZK-ban gyártott újfajta kiíró telefon lehetővé teszi, hogy a süketnémák is segítséget kérhessenek. Éppoly könnyű felszerelni, mint a közismert üzenetrögzítő készülékeket. Öszszekapcsolva a süketnémát a mentőközponttal, a süketnéma a billentyűk lenyomásával, írásban továbbíthatja segélykérő üzenetét. SZÉLMALOM-TELEP A sokszög alaprajzú elrendezésben elhelyezett nyolc „szélmalom" egyenként 20 kilowattnyi villamos energiát fejleszt. A kijevi műszaki főiskolán tervezett szélmalom-telep energiáját öntözésre és vízmelegítésre használják fel. 16
