A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-14 / 51. szám
4 („Mendikásnak meg legátusnak mentem. Pénzt kerestem a nagyobb ünnepeken. Enyhítettem a szüleim gondján. A pataki diákok ebből éltek!") A viszonyok gyökeresen megváltoztak a háború végére. Helmec a fiatal csehszlovák állam része lett. Péter Imre szökött diákként tanult tovább, de az 1921-ben Sárospatakon szerzett kántortanítói képesítéssel csupán segédtanító lehetett a bodrogközi Nagykövesden (Vel'ky Kamenec). („Nagykövesden két évig én voltam az első számú koldus, mert csak a tanév végén kaptam bizonyos illetményt. Se inni. se dohányozni, se kártyázni nem tanulhattam meg. Nem volt pénzem. Egy jó házasság segített volna rajtam, s a faluban szép lányok voltak, de a közelebbről is érdekeltnél az volt a felelet, hogy előbb katedra, csak aztán Katica!") Következő állomáshelyén. Szentesen kapta meg a katedrát s hozzá Katicát Hajdók Mária személyében. Ekkor már csehszlovák tanítói képesítéssel rendelkezett. Egytanerős iskolában 136 gyermek tanult a keze alatt. Később községi iskola is szerveződött a felekezeti mellé, s az oktató-nevelő munka elmélyült. Estéit énekkari munkával és színdarabok betanításával töltötte, s a negyvenben épült kultúrházban már sakk- és olvasókört és előadásokat szervezett. Szentes ezren fölüli lélekszámú község lehetett. A hajdani Árpád-kori jobbágytelepülést zömmel kisparasztok és kétkezi munkások lakták. A Pilis hegyhát oldalain gyönyörű szőlőkultúra termett. Jellegzetessége volt a falunak a kőbánya, amely kereseti lehetőséget nyújtott a lakosságnak. Egyik oldalon a sok szegény, másik oldalon a néhány gazdag. Nem tett különbséget szegény és gazdag gyermek között. A tehetséges tanulókat a szülők meggyőzésével igyekezett taníttatni. A gazdasági válság éveiben ütközött ki jobban a szegényebb sorsú gyermekek élelmezési hiányossága. A Vöröskereszten keresztül tejből, kenyérből álló reggelit osztottak az iskolában. A körülbelül 30—35 tanuló reggeliztetése 2—3 évig tartott. Előzménye az volt, hogy a kőbánya munkásai sztrájkot szerveztek, és a munkaadó leállította, majd beszüntette a termelést. („A gyerekek gyakran kimaradtak az iskolából. Kalászt szedtek a tarlón, libát, tehenet őriztek. Volt úgy, hogy 40—50 százalékuk hiányzott. A felettes szervek nem nézték jó szemmel. Megbírságolták a szülőket. Mivel fizetni nem tudtak, börtönbüntetést kaptak. Helmecen közmunkát végeztettek velünk. Az apák napjáról beszéltek tréfásan, mikor bent voltak.") Oktató-nevelő munkájának negyvenkettő májusában a SAS-os behívó vetett véget. Három hét múlva karpaszományos őrvezetőként a Don-kanyarhoz vezényelték. Nem sokáig szolgált a légelhárító ütegnél. 1943. január 20-án fogságba került. A chronyovojai táborban azonnal megindult a felvilágosító munka, s ő is egyike lett azoknak, akikről Tímár Máté írt Száz tű hossza című nagyszerű kisregényében. Azok között ült, akik előadásokra jártak, és másképp kezdték látni az életet. Az éhes szentesi gyermekek tartották ébren a figyelmét, meg tanítói pályájának a kezdeti szakasza, amikor maga is a falu első számú koldusa volt, meg a királyhelmeci kommunisták, akikről tudott, hallott róluk, de a harcuk igazi értelmét csak ott ismerte fel. Marek Culen egyszer odament hozzá. — Te ki vagy, és hovávaiósi vagy? — Tanító vagyok Bodrogszentesről. — Van kedved tanulni, és a háború után egy másik világért harcolni? — Igen — mondta akkor már határozottan. Marek Culen őt és háromszáz társát a szjavai tábori szanatóriumba indította, ahol gyógyszert nem kaptak, de ennivalót bőségesen. Két hónap eltelte után meg a krásznogorszki táborba, ahol már ő állt kívánsággal a jótevője elé. Szeretné megismerni a szovjet társadalmat és az emberek életét. Hathónapos politikai tanfolyamon vett részt, s a záró ünnepségen letette az antifasiszta esküt. Ludvík Svoboda I. Csehszlovák Hadtestének kötelékébe került, amelynek Buzulukban állomásozott a pótteste. („Legnehezebb harci cselekményünk a duklai hadműveletek idejére esik. Tizenöt-tizenhat ezren voltunk, s én a Svoboda hadtest 4851. törzsszámú katonája voltam. Szakaszvezetőnek, majd őrmesternek léptettek elő. Jó szellem uralkodott a hadseregben. Bajtársi, testvéri. Az ország felszabadításáért küzdöttünk. Anyanyelven is beszélgettünk egymással. S bevetés előtt dalokkal igyekeztünk tartani a harci szellemet. Pri Sokolove na ruskej zemi. Trenőianske hodiny smutne bijú. Na Zvolenskom meste. ■.") Ludvík Svoboda hadseregtábornokkal először és utoljára a duklai hadműveletek során találkozott. Marek Culen ott is felismerte, s Ludvík Svoboda jelenlétében megölelte, megcsókolta, s a tábornok azt kérdezte tőle: — Rokonod ez az ember? — Marek Culen ravaszkásan mosolygott, és azt felelte: — Nem rokonom, de hogy is mondjam? A nevelt fiam! — A beszélgetést követő harmadik napon már a hadbiztosságra helyezték szolgálati beosztásba. Duklától Prágáig vezetett az útja. Aztán külön engedéllyel leszerelték, s megbízhatósági igazolvánnyal hazaengedték. Nagy volt az öröm otthon, hiszen azt sem tudták, hogy él-e, hal-e, de nem sokáig tartott. Újra el kellett mennie Szentesről, ha a hivatásában akart maradni. Banská Bystrica közelébe, Cereny-Caőinba helyezték tanítani. („Jó emberek közé kerültem. Aki csak pár szót tudott, az is magyarul beszélt velem. Az ennivaló se fogyott ki a lakásomból. Amikor meg tudomásukra jutott. hogy Svoboda katonája voltam, még nagyobbat nőttem a szemükben. A gyerekekre se lehetett panaszom. A szlovák faluban szintén tanítottam színdarabokat, s versenyeket is szerveztem. ") 1948 februárja után lépett a kommunista pártba. 1949 szeptemberében a knb iskolaügyi szakosztályára akarták helyezni, de haza húzta a szíve. Lelkesen folyt bele Szentesen a mindennapok munkájába. Felelve most már újra és újra Marek Culen kérdésére: — Van-e kedved tanulni, és a háború után egy másik világért harcolni? — Szervezte a szövetkezetét (ő maga is belépett a felesége földjével) és a kulturális életet a CSEMADOK helyi szervezet keretében. Gyermekeket és felnőtteket tanított úgy, hogy közben ő is tanult. 1956-ban a főiskola levelező tagozatán földrajz-biológia szakot végzett. Ugyanebben az évben Példás tanító címmel tüntették ki. A duklai hősök becsület és dicsőség emlékérme is a kitüntetéseit gyarapítja. Hetvenedik születésnapjára A kiváló munkáért érdemrendet adományozták neki. („Szülővárosomba visszatérve még az általános iskolában és a gimnáziumban tanítottam egy ideig, s az iskolán kívüli életemet itthon is úgy tettem tartalmassá. hogy dolgoztam a tömegszervezetekben. Ezt teszem ma is. és nem unatkozom. Mindig hívnak valahová. Most például a gimnáziumba. Előadást tartok a duklai harcokról és a Svoboda hadtest katonáinak a harci szelleméről. Bár már a szívem jelzi, lassabban a testtel. 1964-ben angina pectorisra kezeltek, s 1978-ban valamiféle herpes betegség ért utóI. Az itteni kórház orvosa, Gyimesi doktor azt mondta: — Imre bácsi, hol szerezted7 Olyan ritka betegség. — Én meg csak sóhajtottam. Jaj. a betegséget nem szerzi, kapja az ember, hogy ne élhessen örökké ...") Péter Imre képzelete még akkor is csapongott, amikor a hallban már a vasárnapi ebéd illata úszott. Helmecre terelte a figyelmemet, amely a felszabadulás óta eltelt negyven esztendő alatt iparosított kisváros lett, s új lakónegyedeinek épületerdeivel terebélyesedett. MÁCS JÓZSEF Csak egy percre... 1982 februárjában nyílt meg Bratislavában a legnépszerűbb magyarországi utazási iroda : az IBUSZ csehszlovákiai kirendeltségének szlovákiai fiókirodája. A kapunyitástól mindmáig az irodavezető és munkatársa: PELLER ZSUZSA fogadja áz ügyfeleket. — Néhány hét híján három esztendő már elegendő időnek tűnik ahhoz, hogy rákérdezzek: miként vált be a fiókiroda megnyitásának ötlete ? — Gondolom, bátram állíthatom, hogy az előzetes elvárásokat meghaladó érdeklődés tapasztalható irodánk tevékenysége iránt. Naponta átlagosan ötven-hatvan érdeklődő tér be hozzánk. Közülük sokan azután igénybe is veszik szolgáltatásainkat; bár szép számmal vannak az olyanok is, akik csupán tanácsért, útbaigazításért jönnek, autótérképet vásárolnak vagy katalógust és egyéb propagációs anyagot kémek. Ha mindehhez még a postán, na és persze a telefonon érkező igényeket is hozzászámítom, akkor bizony egykönnyen nyilvánvalóvá válik, hogy még télen is sok a munkánk. Hát még nyáron I — Hazánkból ebben az esztendőben hányán látogattak Magyarországra a bratislavai IBUSZ-fiókiroda révén? — Kereken tízezer főre tehető azoknak a száma, akiknek ebben az esztendőben mi biztosítottuk magyarországi tartózkodásuk feltételeit. — Vajon mi értendő ez alatt? — Teljes ellátást, tehát szállást és étkezést biztosítunk, emellett azonban szabadidőprogramokat is kínálunk. A szállás — az IBUSZ fizetővendégszolgálati hálózatának keretében — lehet részint magáncsaládoknál, részint pedig hotelben is. Többnyire ehhez kapcsolódóak az étkezési lehetőségek, valamint a szabadidőprogramok is. A színházak közül például Budapesten a Madách Színházzal és a Vidám Színpaddal, a vidéki társulatok közül pedig a győri Kisfaludy Színházzal van állandó kapcsolatunk. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a magyarországi tartózkodás általunk biztosított szolgáltatásai koronában fizetendők, ami sokaknak bizonyára nem kis könnyebbséget jelenthet az ott-tartózkodás során. — Mennyire rugalmas a fiókiroda ügyintézése ? — Minden esetben igyekszünk a tőlünk telhetőt nyújtani. Az összetettebb, gyakori utazással járó utaknál tiz-tizennégy nap alatt tudunk garantáltan jó munkát végezni, a kevésbé bonyolult megrendeléseket négy-öt nap alatt tudjuk ellátni. — Pillanatnyilag Bratislava belvárosában: a Nálepka utcán működik az iroda, a kapunyitás viszont a Kollár téren volt... —... a folytatás pedig, rövidesen, a Hviezdoslav téren lesz, ahol a tél folyamán megkapjuk majd irodánk korszerűen berendezett, végleges helyiségeit. Az ügyfélfogadást ez legföljebb a költözés napjaiban fogja érinteni. Addig is, utána pedig kétszeres örömmel állunk mindenki rendelkezésére. (mik-) 13
