A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-07 / 50. szám
A Gsemadok életéből Zalabai Zsigmond A Szőttes jellemeket tanulmányozták-e vagy a kivitelezést, esetleg mindkettőt, de tény, hogy a képek szemmel láthatóan tetszettek. Mint ahogy tetszettek — mert sokan otthon éreztük magunkat közöttük — Janiga József csallóközi motívumai is. Szilva József linómetszetei messziről magukra vonták a tekintetet. a Variációk Kodály müveire, az Életfa — egytől egyig nagyszerű munkák. Kopócs Tibor grafikusi, illusztrátori, díszlettervezői munkássága közismert, ez alkalommal viszont meglepett bennünket: olajfestményeit mutatta be Szencen. A kiállításmegnyitó után Dráfi Mátyás színművész előadói estje következett, aki a tőle megszokott magas színvonalon adta elő műsorát, szórakoztatta közönségét. Jól indult a rendezvénysorozat és jól is folytatódott. A következő estén két magyarországi vendégművészé volt a színpad, teltház és vastaps fogadta Dévai Nagy Kamillát és Pelsöczy Lászlót. Amint a meghívó azt előre ígérte, műsoruk a család, gyermek, gyermeknevelés témájára épülve mondta el véleményüket a világról, szeretetröl. Mindezt hol a vers, hol a zene, hol pedig a humor nyelvén. De nem feledkezett meg az előadópáros arról sem, hogy Szenei Molnár Albert városába jött. Kegyeletből a tudós férfiú iránt és ajándékul a közönségnek, betanulták a Szenei Molnár Albert által fordított, míves szépséggel megírt 90. és 45. zsoltárt. Nem csoda hát, hogy sikerült belopniuk magukat a szenciek szívébe. Az irodalom nem arénamüfaj, hallhattuk Zalabai Zsigmondtól a következő napon tartott író-olvasó találkozón. (Valóban nem az, mikor azzá válik, már nem éppen jó jelre utal). Erre az estére azok jöttek el, akiket valóban érdekel az irodalom, talán ezért éreztem jól magam ezen a viszonylag szűk körben megtartott találkozón. Zalabai Zsigmond Mindenekről számot adok című könyvéről beszélgettünk a városi népkönyvtár egyik termében. Bárki hozzászólhatott, elmondhatta a véleményét a könyv kapcsán vagy a könyvről, melyet szerzője „írói falurajznak" nevezett el. A hét közepén a komáromi (Komámo) Sziget csoport látogatott el Szencre. Hangversenyüket a magyar tanítási nyelvű alapiskolában tartották, irodalmi-zenei népszerűsítő célzattal, este pedig Szénássy Zoltán, a komáromi gimnázium tanára tartott előadást Baráti Szabó Dávidról, Szenei Molnár Albert kortársáról. Párhuzamokat vont a két alkotó munkássága közt, s nem feledkezett meg arról sem, hogy a korképet megrajzolva, az eseményeket történelmi összefüggéseikben elemezze. Előadásába verseket, idézeteket ékelt, amit Holocsi István a MATESZ színművésze mondott el. A záróestén a Szőttes Népművészeti Csoport ejtette ámulatba fergeteges táncával a közönséget. A nyitószámként előadott Kalocsai marstól kezdve a befejezésül látott Erdélyi táncokig a nézők kitörő tapssal jutalmazták az együttes produkcióját. Míg ilyen rendezvénysorozatok lesznek Szencen, addig biztosított, hogy Szenei Molnár neve nemcsak egy adat lesz a lexikonban, hanem szelleme tovább él. CSANAKY ELEONÓRA Görföl Jenő felvételei Szebellai János: Amíg az egészségem engedi és igénylik a munkámat... haragoszöld színben burjánzó kukoricatáblákat, a porködbe búvó s búgó cséplőgépeket, az ingázó béresszekereket, a varjak átkozta őszöket, a hideg teleket, forró nyarakat... Szinte még most is izmaiban érzi a hajnalok és a várvavárt alkonyok fáradtságát, hiszen cseléd, béres volt, jóformán gyerekfejjel — tizenkétéves korában veszítette el az édesapját —, mert kellett a kenyér, mert élni, élni akart... Egészen a felszabadulásig cselédeskedett a gráf birtokán, s ott és akkor, a béresistállók árnyékában virágzott ki szivében a szerelem, s ott vette feleségül az egyik volt, idősebb bérestársának a lányát — negyvenhatban. Néhány évig még ott laktak a szoba-konyhás cselédházban, onnan járt dolgozni az ipolysági malomba, majd Banská Bystrícára. később Kunöicére, ahol segédmunkásként dolgozott különböző építkezéseken. — Bizony nem volt könnyű a háború utáni nehéz években — mondja Szebellai János. — És az az érdekes, hogy a nehézségek ellenére sem keseredtem el. Fiatal voltam, ugye, teli vágyakkal, tenniakarással, s főleg bizakodással, hogy lesz ez még jobban is. És nem csalódtam ... Ennyi év távlatából viszszatekintve, őszinte büszkeséget érzek. Sok-sok hasonló sorsú társammal együtt olyan új korszaknak az úttörője voltam, amire ma méltán lehet büszke minden becsületesen dolgozó és józanul ítélő ember.. . A következő években rendkívüli módon felgyorsult, változatossá és fordulatokban gazdaggá vált Szebellai János életútja. Szinte nyomon követni is alig lehet. ... Negyvenkilencben alapitó tagja a szövetkezetnek, rá egy évre már a Szlovákiai Földművesek Szövetségének a járási titkára. Közben bevonul katonának. Leszerelés után megválasztják a szövetkezet elnökévé. Ötvenkettőtől a jnb mezőgazdasági osztályának a dolgozója, s onnan küldik féléves pártiskolázásra. — Soha, a legkeményebb fizikai munka sem izzasztód meg annyira, mint az iskola — mondja Szebellai János mosolyogva. — Akkor bezzeg nem mosolyogtam, inkább a fogam csikorgattam, de nem adtam fel. Vasakarattal és szorgalommal tanultam. Tudtam, hogy a jövőben szükségem lesz a megtanultakra, s hogy birtokukban majd könnyebben el tudok igazodni a társadalmi élet bonyolult kérdéseiben, és hát a világ dolgaiban is ... Az iskola eredményes elvégzése után, a járási pártbizottság dolgozója, majd titkára Ipolyságon, ötvenhárom augusztusától egészen 1960-ig a jnb elnöke. A területi átszervezést követően a lévai jnb alelnöke egészen 1964-ig, azóta pedig a vízmüvek igazgatója immár húsz éve, ami önmagáért beszél. A vállalatnak 230 dolgozója van. A járás egész területén szétszórtan dolgoznak. A vállalat feladata a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása, továbbá a szennyvíz tisztítása és elvezetése. A tervnek megfelelően a járásban ma már 62 ezer ember kapja az egészséges ivóvizet a vízvezeték-hálózatból, és 37 500 ember élvezi a csatornázás előnyeit. A csatornázás négy városra vonatkozik: Léva (Levice), Ipolyság (Sahy), Zseliz (Zeliezovce) és Tlmace. A dolgozók átlagfizetése havi 2 556 korona, különböző szociális ellátásokban részesülnek, bel- és külföldi kirándulásokon vehetnek részt. Elégedettek. — Kezdettől fogva sok nehézséget és akadályt kellett leküzdeni, hogy a vállalat olyan eredményes és hasznos munkát tudjon végezni, mint napjainkban — jegyzi meg Szebellai János. — Sok minden előfordult a húsz évi igazgatóságom alatt, sokszor éles viták is, de mindig az ügy érdekében ... Mindig csak a munka, a munka! Hát a család? Szebellai Jánosnak az volt a szerencséje, hogy a felesége megértő, sok mindent elnéző, mindig biztos támasza volt egész eddigi életében. Négy gyermekük született: két fiú és két lány. A fiúk megnősültek, a lányok férjhez mentek. A tíz unoka közül a legidősebb 14, a legfiatalabb 5 éves. Van is nagy zsibongás, ha néha-néha összeverődik a család. — Mind a négy gyerekem magyartannyelvű iskolában végzett. János fiam a kassai gépipariban például — mondja Szebellai János. — Jelenleg a tolmácsi Kirov n. v. üzemi pártszervezetének az alelnöke... László fiam szintén Kassán végzett. A Kirov üzem kassai kirendeltségén dolgozik, mint mester... Erzsi lányom gimnáziumi érettségivel a mi vállalatunknál helyezkedett el. Beosztása: gazdasági elszámoló ... Katalin lányom közgazdasági szakközépiskolát végzett. Jelenleg a járási mezőgazdasági termelési igazgatóságon dolgozik . . . Úgy vélem, gyerekeim megtalálták a számításukat, s azt is ki merem jelenteni, hogy hasznos tagjai a társadalomnak... — Hát a CSEMADOK? — Talán azzal kezdem, hogy alapító tagja vagyok, és azzal folytatom, hogy nagy elfoglaltságom mellett mindig fontosnak tartottam a szövetségünkben végzendő munkát, s hogy járási elnökségünknek és bizottságának nem kis része van a járás területén élő magyar nemzetiségű dolgozók kulturális felemelkedésében, és a Zselizi Országos Népművészeti Fesztiválnak évröl-évre való becsületes és színvonalas előkészítésében, megrendezésében... — Most, itt állva a mezsgyén, hogyan tovább? — Csendben, minden különösebb ceremónia nélkül nyugdíjba vonulok, rám fér egy kis pihenés... de amíg az egészségem engedi, s amíg igénylik a munkámat, szeretnék továbbra is részt venni a csehszlovákiai magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében. Kép és szöveg: LOVICSEK BÉLA 7
