A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-07 / 50. szám
AKI KAI ÜLTET.. Nógti Károly, a faiskola vezetője Gogh Ferenc ... az hosszú életet remél — mondja a csallóközi buszon Varga Gazsi bácsi. Széledzette arcbőrén haragnak vélném a pírt, ha nem tudnám, hogy mindig ilyen piros a bőre, hogy színét nem a méreg, nem a harag adja. Nyugodt ember, aki most sem haragszik, amikor oka-joga lenne rá. A buszsofőr durváskodott vele: nem akarta őt fölengedni, mondván, hogy a busz emberekért, nem pedig a facsemeték kedvéért gurul, azokkal pedig felszállni nem lehet. Varga Gáspár csak annyit mondott, hogy ha a sofőr állítása igaz lenne, akkor nem kéne naponta majd kétszáz embert felzsúfolni egyetlen járatra. Aztán felszállt, a gondosan becsomagolt három facsemetét pedig ennél is gondosabban elhelyezte az utasok feje fölötti polcon. Amikor kiszálltunk, együtt ballagtunk végig a falun. Komótosan beszélt az öreg. — Tudja hol dolgozom én mostanában? Park-fel-ú-jí-tunk. Az abból állt eddig, hogy néhány kijelölt fa törzsét bedeszkáztuk, a többinek meg nekiestünk, majd bele döglött a svéd motorfűrész, de aztán szépen, sorban dőltek a fák. Platánok, kőrisek, tisztes kort megért gesztenyék, de még egy kamaszodó, kecses csórmány is. Tudja maga milyen a csórmány? — Tudom. Tavasszal fürtös, fehér virágba borul és ugyanilyen fehér a fája is. Nemrég volt egy darab a kezemben Lajos bácsi asztalosmühelyében ... — No, ha már ezt is tudja, akkor magából még rendes ember lehet — mondja és mosolyog a bajsza alatt, aztán amikor a kapujához érünk, beinvitál, kóstoljam meg az újborát. Felhajtunk egy pohárral az udvaron, aztán megnézzük a ház mögötti takaros kertet. — Látja, most már az egész tele van gyümölcsfával. Százhúsz darab van benne, de hát állandóan pótolni kell mert hiába dédelgetem őket szívvel, lélekkel, permettel. Minden évben elvisz néhányat valamelyik nyavalya. Az árvíz óta legalább ennyi fám pusztult el. Hiába, sok a kórság, kevés a facsemete, ami van, annak nagy része rövid életű. A barackot, ezeket a mostani fajtákat meg már kölyökkorában megüti a guta. Az a régi barackfa, ott elöl, a kút mellett kérem, az már harmincegy esztendős, és az idén adott két mázsa pompás gyümölcsöt. Ezt a hármat is pótlásra hoztam ... Maga sokfelé utazik, szerezhetne nekem valami jobb fajtát. Azt mondják. Feketenyéken ... — Igen, ott érdemes ma leginkább csemetét venni... Feketenyék. (Cierna Voda.) Tavaly már jártam itt, de akkor csaknem kidobtak. Nagy volt a kerítésen belül az idegesség: a kapu előtt már napok óta százával ostromolták a faiskolát a kerttulajdonosok. Jöttek közelről, messziről, sokan voltunk, jóval többen, mint a facsemeték. Pedig hát nagy az a faiskola. Szlovákiában csak egy nagyobb akad. A kapu előtti rostokolás közben úgy tetszett, itt aztán mindent megtudhatok ez áru kereslete és kínálata közti „egyensúlyról". Mindenki kajszibarackot akart, sokan vitték volna százasával is, mert kereskedni is lehet vele. Vannak vidékek, ahol kétszeres áron is akad rá gazda. Miért is akar mindenki barackfát, ráadásul még jómagam is? A kajszival kevés a gond, nem kell rá az a rengeteg és méregdrága méreg: ilyen, meg olyan permet, nevesetudom miféle veszélyes vegyszerek. Ha bevág, akkor igen megéri, hiszen a szezon elején a banánnál is keresettebb, Csehországban pedig drágább is a banánnál — tartja a fáma, amiről könnyen kiderül, hogy nem is fáma. A kajszi hátránya, hogy rövid az élettartama, hogy a fagykár legkényesebb kiszolgáltatottja, hogy nagyon tizedeli a kajszit a gutaütés. De mégis, így is, esztendők óta mindenki barackfát ültet, ültetne és a téli almákra mindenki fütyül, hiszen nincs annál kényesebb, elegendőbb, és általában olcsóbb gyümölcs a hazai piacon. Hát ezért... Mégsem aggódik senki, hogy három, öt év múlva Dunát lehet majd rekeszteni a kajszival. Mert aligha lehet... • • • Nyék felé menet újra összeszámolom, miből mennyit kell vennem és reszket a lábam, összehúzódik a gyomrom, hogy várakozhatok, tolakodhatok majd megint a faiskola kapuja előtt, amíg csak el nem viszik előlem az utolsó szál, semmirevaló söprűt is. Ebédszünetben érkezem és igen kellemesen meglepődök, mert a kapunál alig lézeng néhány ember. Nekem kell kilenc barack a tavalyi ültetés pótlására, Gazsi bácsinak ötöt ígértem. Kéne egy jófajta körte, egy ringló, meg egy magjaváló besztercei szilva, egy, vagy kétfajta nyári alma és nyolc darab hólyagmeggy, mert az a narancsfával is felér. Befut az ebédről Nógli Károly, a faiskola tavaly olyan dühösnek megismert vezetője, és szállingóznak vissza bicikliken az asszonyok, meg az itt dolgozó férfiak, akikkel úgy élcelődik a jópofa vevő, hogy: „Maguk bizony kacérak lehetnek ám, ha j 4
