A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-11-30 / 49. szám

Tokió, ez a külvárosait is beleszámítva több mint 15 milliós „hangyaboly" csak 1868-ban lett az ország fővárosa az addigi Kyoto helyett. Az eredeti települést Yedo-nak hívták („bejárat az öbölbe"). Yedo már a 13. században is létezett mint erőd.

Japán az ellentétek országa, ahol az ősi vallási és nemzeti hagyományok békésen megférnek a legkorszerűbb technika vívmányai mellett. Az ellentétek különösen Tokióban szembeötlöek. Csak két példát ragadok ki a sok közül.

Alkonyat után a város több mint 12 kilométeres fő üzleti bulvárján, a Ginzán haladva (gin- ezüst, za- öntöde), nem akartam hinni a szememnek: a távolkeleti szigetország elektronikai Mekkájában, ultramodern kompjúterekkel teli kirakatok tőszomszédszágában jósok üldögélnek, kis, háromlábú széken s a hiszékeny járókelők tenyeréből átszellemült arccal jósolnak.

Egy másik paradoxon: Japán gyártja a legtöbb robotot a világon, az „információ-robbanás" mind inkább behatol minden termelőágazatba, de még Tokióban sem lehet utcanevek, illetve házszámok szerint eligazodni. Egyszerűen azért, mert nem léteznek (csak elvétve bukkan fel egy-egy utcanév, az is az 1964-es olimpia maradványa). A látszólag áthatolhatatlan káoszban a japánok a címírásnál pl. így járnak el: először a „banchót", a kataszteri helyrajzi számot tüntetik fel, utána jön a „chome"-szám (chome — néhány utcából álló kisebb körzet), aztán a városnegyed és a városkerület következik. Egy teljes cím így néz ki: 1 —26, 4-chome, Kasumigaseki, Chiyoda-ku, Tokyo. A nevüknincs utcák, számukníncs házak tradíciója 1603-ba nyúlik vissza, amikor is a Tokugawa sógunok (fővezérek) idején Yedóban felépült a császári palota. Ekkor tiltották meg a térképek készítését, utcák elnevezését, mondván, az ellenség tévedjen el, a barát úgyis odatalál.

Ami a városi közlekedést illeti: csúcsforgalomban az autók kb. 30—40 kilométeres „sebességgel" vánszorognak, s ezen a sűrű felül- és aluljáróhálózat sem képes enyhíteni. Ez a pókhálószövődmény különben annyira elcsúfítja a város arculatát, hogy fényképész legyen a talpán, aki „pókháló" nélkül lencsevégre vesz egy épületet, műemléket. A járókelőkről fokozottan gondoskodnak. Tokiótól pár kilométerre már kipróbálták a „beszélő" szemaforokat is: egy kellemes női hang szólítja fel a gyalogosokat: „Tessék várni egy kicsit", vagy „Most tessék átkelni".

Külön figyelmet érdemel a tokiói metró. Tizennyolc szinten mozognak a* szerelvények; a földalatti szerelvények túlzsúfoltsága esetén kompjútervezérléssel a felszínen futó külvárosi szerelvényekből levezényelnek néhányat vagy fordítva. A 8—10 kocsiból álló vonatok kétpercenként közlekednek, automataberendezés állítja le a vonatot (10cm-es pontossággal). A felszálláskor fehér vonalak jelzik, hová kell állni, hogy az ajtó az utas elé kerüljön. A jegyeket automaták árulják, amelyek a megfelelő gomb megnyomása után na gyobb bankjegyből is visszaadják a pénzt.

20