A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-09 / 46. szám
Osztályfőnöki óra Idő, állj meg egy pillanatra Huszonöt éve végzett emberek találkoztak nemrégen a püspöki (Podunajské Biskupice) Magyar Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Osztályfőnöki órán számoltak be magukról, családi körülményeikről, a megtett útról, a társadalomban elfoglalt helyükről. Volt egy nagyon rokonszenves, közös vonása ezeknek az élménybeszámolóknak. Éspedig az, hogy akik negyedszázada e falak között tanultak, jó alapozást kaptak, tudásra és becsületességre épülő önbizalmat, hogy esetenként a legmerészebb álmaik is megvalósulhassanak. Jó volt hallgatni a találkozón megjelent érett nőket és javakorabeli férfiakat, akik valamennyien a második világháború utolsó esztendejében, vagy közvetlen a felszabadulás után születtek, zavartalanul járhattak iskolába, anyanyelven szerezhették meg az ismereteket, s felnőtté válva, megkomolyodva most a legtöbbet kívánják nyújtani munkahelyükön abból a tudásból, amelyet a volt iskola falai között alapoztak meg. A hajdani két osztály tanulóiból egyesek nemzeti bizottsági képviselők és tanácstagok lettek, mások a CSEMADOK püspöki helyi szervezetének az életét irányítják ma is. A valamikori táncosok, színjátszók most vezetőségi tagok, s az évfolyam Nagy Vilmos, majd Nagy Erzsébet személyében elnököt is adott az ismert szervezetnek. A meghitt önvallomások számos érdekes dologra irányították a figyelmemet. A már említett Nagy Vilmos például a bratislavai műszaki főiskola gépészeti karán szerzett mérnöki oklevelet (a Hétben már írtak róla), s hat esztendeig Moszkvában, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának egyik szakbizottságában képviselte Csehszlovákiát. Kiczeg László szakmunkásként kezdte az életét a Slovnaftban, ahol kitüntetéssel jutalmazták a munkáját. Most a bratislavai harmadik körzeti pártbizottság dolgozója, az SZLKP KB Politikai Főiskolája nappali tagozatának hallgatója. Az iskolában, majd a tűzoltószertárban összegyűlt társaság számos meglepetést tartogatott a tarsolyában. Egyik érdekesnek mutatkozó témát a másik után kínálta fel. A sok név között megjegyeztem az Ugróczkyné Nagy Terézét. Nem csupán azért, mert a CSEMADOK KB gazdasági osztályán is dolgozott, hanem mert a bratislavai Szlovákiai Műszaki Könyvtár elismert könyvtárosa. A villanymüszerész Nagy László neve is a jegyzetfüzetembe került. Nigériában élt jó egy esztendeig, s ahogy tréfásan elmondta, míg a távoli afrikai országban tartózkodott, ö is teljesen megfeketedett. Csivre Imre (Pityu) útja is elég kacskaringós. Nyugati országokban szakácskodott öt esztendeig. Aki szeretne megismerkedni a főzötudományával, a bratislavai Smíchovský dvor-ban keresse őt. Elindul a ballagó menet A két osztályfőnök között Bayer Károly, az általános iskola első igazgatója Keller József szövetkezeti dolgozó elsőként végezte el az általános iskola nyolc osztályát, mint cigány származású tanuló. Különböző foglalkozású, életutat bejáró emberek kerültek közel egymáshoz újra. Schníremé Wurster Ilona és Balogh Aladárné osztályfőnökök jelenlétében. Volt köztük csempéző, népművelő és koreográfus (Czingel László), magyar-német szakos pedagógus, óvónő, gáz- és vízvezetékszerelő (Molnár László), hentes, bádogos (Jégh Róbert), személyzeti osztályvezető (Nagy Erzsébet), fogorvos asszisztensnő stb. Az élménybeszámolók családi körülményekre utaló részéből az fogott meg a legjobban, hogy többen mondták magukat háromgyermekes szülőnek. Én jó termőfáknak jegyeztem be őket a füzetembe. Az is tetszett, hogy a gyermekek közül sokan választották a szülök útját. Ők is abban az iskolában tanultak, amelyben a szülők valamikor, akik számára az volt a máig emlékezetes igazi nagy öröm, amikor először nyitottak be az osztályukba, és már volt ábécéskönyvük. Ott ült köztük nyolcvanévesen, megfehéredett hajjal Hrachy Olga is, az örökös elsős tanítónéni, aki az ábécéskönyvet a kezükbe adta. A negyedszázados életútra visszatekintő volt tanulók még a régi iskolába jártak. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán. A gyerekek ma már új, korszerű épületben tanulnak. Ugyanolyan lelkesen, vagy talán még lelkesebben és eredményesebben készülnek az életre, mint a találkozó résztvevői hajdan. Változnak az idők, magunk változtatjuk, miközben mi is változunk, mondta pohárköszöntöjében Németh Károly igazgató. Világra születésünk tulajdonképpeni értelmére, a tevő emberek örök nyugtalanságára utalva. Mert az iskola ilyen embereket nevelt, s nevel ma is, mint ezek a mostaniak, a huszonöt éve végzettek, akik még a boros, engedettebb hangulatuknak is értelmet tudtak adni. MÁCS JÓZSEF Prandl Sándor felvételei FESZTIVÁL Az idei őszi zenefesztivál keretében Brati: Tolsztoj kisregényének találó szavai nagyszerűen érzékelik mindazt, ami a zene kihatásának lényege, amit a rohanó hétköznapok körforgásában csupán alig-alig, vagy egyáltalában nem tudunk megfogalmazni. Mert próbálja meg bárki pusztán csak néhány szóval is ecsetelni, hogy miként alakítja lelkét, tehát legbensőbb énjét a dallamok nyelvén „társalgó" muzsika ... Szerintem, a zene sok tekintetben hasonlít a szerelemhez — igazi értelmét csupán az értheti, aki nemcsak meghallgatni és tudomásul venni, hanem átélni is képes a dallamok varázsát. A hatvanas évek közepétől eltelt két évtizedben, szép és nemes hagyománnyá vált, hogy az ősz pompás színekben tobzódó heteiben Bratislavában nemzetközi zenefesztivál jelenti a szlovák főváros művészeti s társadalmi életének talán legjelesebb eseményét. A Bratislavai Zenei Ünnepek idei, jubileumi évfolyama — amelyet az SZSZK kormányának védnöksége alatt szeptember 28-tól október 12-ig immáron huszadszor rendezett meg a Slovkoncert művészeti ügynökség — újfent bebizonyította, hogy ennek a rendezvénynek valóban rangja van a külhoni komolyzenei életben is, és a múló esztendők folyamán igazi sztárokat felvonultatni képes, nagy tekintélyű fesztivállá nőtte ki magát; s mint ilyen, minden vonatkozásban egyenrangú „partnere" a Prágai Tavasznak. A Bratislavai Zenei Ünnepeknek van ellenben egy pótolhatatlanul fontosnak tűnő sajátossága is. Nevezetesen az, hogy a hangversenydobogók legjelesebb művészeink szerepeltetése mellett, egyúttal a fiatal tehetségek első figyelemre méltóbb lépéseit egyengető rendezvénysorozatként ismerik Európában és a tengeren túlon egyaránt! Ebben a tekintetben az 1965 óta eltelt húsz év krónikáját olyan rangos művészekké érett tehetséges kezdők „hajdani" bemutatkozása fémjelzi, mint Peter Dvorský. Marián Lapšanský, Tokody Ilona, Kincses Veronika, Sass Szilvia, a Stuttgarti Zongoratrió, a Takácskvartett, Alberto Corrales, a kubai „csodafurulyás", Igor Gavris szovjet csemballóművész vagy Vlagyimir Szpivakov hegedűművész — és még hosszasan sorolhatnók azoknak a nevét, akik Bratislavában is lehetőséget kaptak az első, komoly mércével mérhető nemzetközi bemutatkozások egyikére, avagy ennél is szerencsésebb esetben éppen Szlovákia fővárosában nyerték életük legelső laureátusi címét! Csoda hát, ha a hazai és külföldi hangversenydobogók előadóművészeinek többsége szívesen vállalja a szereplést a komolyzene bratislavai ünnepnapjain?! Mindezek után szinte természetes, hogy ebben az esztendőben is lépten-nyomon tarka falragaszok, lengő zászlók a jeles előadóművészek fotói hirdették Bratislava utcáin: a fesztivál tizennégy napja alatt, a jubileumi rendezvénysorozat keretében 21 ország kétezernél is több művésze; ennek keretében pedig 8 szimfonikus és 10 kamarazenekar, négy kórus, két-két opera-, illetve balettegyüttes, 25 dirigens és számos nagyszerű szólista lép hangversenydobogóra, hogy hegedűművész és csellista, zongoraművész és operaénekes valamiféle óriási, képzeletbeli kórussá szerveződve a zene, tehát a béke egyetemes világnyelvén hirdesse az emberiség harmónia és békesség iránti óhaját... A zenefesztivál próbákkal, zenetudományi tanácskozásokkal, sajtóértekezletekkel teletűzdelt délelőttjeinek egyikén bepillantottam például a Szlovák Filharmónia felújított hangversenytermébe. A díszes csillárokkal ékesített Vigadó, avagy még ismertebb nevén a Redoute a nagytermében egy próbának is élményt jelentő zenekari foglalkozás kellős közepébe csöppentem: a patinás múltú és jelenleg nem kevésbé nagy hírű bécsi filharmonikusok gyakorolták éppen Mahler s Mozart zenéjét; a karmesteri pálcát pedig olyan egyéniség tartotta a kezében, mint az amerikai Lórin Maazel. Az a Lórin Maazel, aki tavasszal szakított ugyan az osztrák főváros filharmonikusaival, ám a jóval korábban egyeztetett bratislavai hangver-
