A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-11-09 / 46. szám

Kendi Mária: Tündelevény

Kendi Mária költői indulása, ellentétben a Főnix füzetes társaitól, a leghagyományosabbnak mondható. Még diák, gimnazista Királyhelmecen, amikor első megjelent verseit olvashattam, vagyis tizenévesen kötelezte el magát a múzsáknak, ami korunkban már nem jellemző. Inkább rendhagyó jelenségnek számit.

Az én figyelmemet azonban nem ez a korai jelentkezés keltette fel, hanem verseinek a nyelve. Volt ezekben a szórványosan megjelent versekben valami mély nyelvi ösiség; mintha a siratóénekek, virágénekek, balladák nyelvének csodálatos mélységeiben meritözött volna meg. Képei, sorainak ritmikája is eredendően újszerűnek tűnt, pedig csak a legősibb magyar versképleteket emelte fel az imént említett mélységekből. Akkor úgy tűnt fel előttem, hogy mindez — nyelv, ritmusérzék, képalkotókészség — a természetadta ösztönös tehetség megnyilatkozása, versbefoglalása. Az egyre sivárodó, civilizáció rombolta nyelvi Szaharában az akkori Kendi-versek a maguk virágos szépségükben üdítően hatottak, frissek voltak, és frissítettek. Kiss Anna varázslatainak rokon párját véltem fölfedezni bennük. Ezek után természetesnek vehető, hogy nem kis várakozással tekintettem Kendi Mária költői útjára, s ugyanazzal a kíváncsisággal vártam verseinek első összefoglalását, első verseskötetének megjelenését is. Hogy kibomlik-e, megvalósul-e mindaz, amit a korai versek jogosnak és lehetségesnek mutattak: hogy fölragyog-e tehetsége?

S most — a Tündelevény többszöri átolvasása után — keresem azt a Kendi Máriát, akinek a verseit négy-öt évvel ezelőtt, de még a Megközelítés-ben is, reménységgel olvastam :

Úgy akarom szeretni a verset: legyen hozzá kínban fakadt közöm.

Akkor még Madárlázítú dalt írt:

ég a szárnyad röpülj szárnyas szárnyalással rügyek korsójából kiapad az ital — szállj el szállj el madár-áradással madár-tested lázrtja a dal

Ennek a folytatását reméltem, vártam.

De a Tündelevény Kendi Máriája nem ezt az utat választotta. Elhagyta természetadta szövetségesét, az otthon-felkínálta anyanyelv tisztaságát és készségét a képi — metaforikus — versbeszédre. Feladta mindezt — sajnos — valami kétes neoavantgarde divat, modernkedö, semmitmondó látszatért. A korai veretes képekből csak morzsák maradtak; néhány strófa, itt-ott egy-egy sor. Abból, amiből egy egész életművet lehetett volna felépíteni. Ami a kötet zömét jelenti — így: kijelentő mondatok („A víz feneketlen és hatalmas." stb.), meg — bevallva — megfürdetett közhelyek. A kezdeti rövid lírai költeményeket terjedelmes, gyakorta terpeszkedő összemontázsolt szövegek váltották fel, amelyeket alig tart össze egy-egy halványan követhető gondolat. Kivételként csupán a Virágégést említhetem, amely — bár több korábbi „rövidvers" is beléolvadt, mégis egységes kompozíció. Mindennek a tetejére.

SZKARABEUSZ-DAL

A sarokban meggyötört lobogás, kiütközött rajtam a szeretet. Meglátogattam Zutyikát .

Hasán bárányhimlő legelt Vasalt.

A felvonó lefelé vont,

azt kérdi a szomszédasszony:

Zutyika mit csinál?

Mondom, gyermekké lett.

T a tömbházak tövében fűre lépni tilosat tépett vak verebének.

Vak verébének?

Majd ha elnémulunk.

De addig is,

bárányhimlőben vasalok.

Henna, hennafü.

Háborút álmodtam a virágoskertben.

Az én bőröm lyukadt ki a legfájóbban.

Gondolod, hogy mindenkinek a magáé? A résen át

minden irányt úgysem láthatunk be. Henna, hennafű.

Engem senki sem siratott.

Senki senkit sem siratott.

Tetszhalott utakon

felfordult szent ganajtúró bogár

(szkarabeusz).

A szent ókori sereg vissza sose fordul.

Emléke törölve.

Kendi Mária a Bodrogközben, Szentesen (PleSany) született 1959-ben, Gimnáziumi tanulmányait Királyhelmecen {Král\ Chlmec) végezte, egy évet tanult a Komensky Egyetemen, később dolgozott a Nő c. képeslap szerkesztőségében, majd Dprtaszerdahelyen (Dun. Streda) a Népművelési Központ alkalmazottjaként. Jelenleg is Dunaszerdahelyen él. Megjelent kötete: TÜNDELEVÉNY (1984)

ELGURULT GYÖNGY

1

Kell az embernek egy Eurüdiké, akire hátranéz az Alvilágból jövet.

Először is:

kell az embernek egy Alvilág, ahonnan feljöhet.

Legelőször: kell az embernek egy Világ,

ahonnan alászállhat.

Legeslegelőször: kell az embernek egy fedőnév:

Orfeusz.

2

Kell az embernek egy Orfeusz,

aki visszanéz rá az Alvilágból jövet.

Legeslegelőször: kell az embernek egy Világ,

ahonnan leereszkedhet. Legelőször:

kell az embernek egy Alvilág, ahonnan leereszkedhet.

Először is:

kell az embernek

egy álnév: Eurüdiké.

nem tudható miért — s megfejteni sem valami egyszerű — ezek a nagyobb szövegmontázsok párhuzamosan ereszkednek alá, egymás mellett, hogy az olvasónak — képletesen szólva — egyszerre kell két lajtorján lefelé ereszkednie az — értelmükig.

Ezekben a hosszú szövegekben aztán vannak sorok, strófák — nyilván a szerző ezeket kiemelten fontosnak érzi — amelyek több versben s többször is újraismétlődnek. Ilyenek például a „Fátylasan a tél oltára előtt/ jégszoborrá ne fagyj!"; ilyen a „hiánytü”; a „Nem járhatsz egy behavazott lépcsőn/ büntetlenül." stb.

A sok kuszaság, közhely és zúzalék között azonban még így is maradt néhány versfényjel, amely azt jelzi, hogy lehetséges a visszatérés. Olyan strófák mutatják ezt, mint amilyeneket például az Azonosság-bán is olvashatunk;

Csontomba dermedt mozdulat: enyém-e még, mi itt maradt utánad és előtted?

Én nem tudom, rám tört-e végleg ez a fojtó őszi tölgysugárzás.

Megóvni magam nem merem.

Két sor a kötetzáró Szivárványatomok-bó\:

Mert miköztünk rossz s a jó morzsaként szét nem osztható.

Hasonló szép részleteket tartalmaz a Virágégés:

Szél űzte kóró se pöröl az űri csönddel, az ég szemében kuporog egy csillag

Aki a fűre rogyott oromra, virághamut szórva szórná füstbe, koromba.

Láng emészt jég emészt penész körbeharsog.

Keserizét, örökölt ősízét nyelem minden szónak.

Sújtsd az esőt, bocsásd a harmatot!

Az ömlesztett szürkeségből ilyen és hasonló sorok, gondolatok, képek metaforák ragyognak ki. A remény lehetőségei — holnapra, holnaputánra. De ugyanúgy lehet ennek a fordítottja is: ha ezek végleg elvesznek, megmarad a Tündelevény uralkodó sivatag-szürke nyelve, amely ugyan e pillanatban nagyon modem vers-nyelvnek látszik, de csak — látszik. Mert nem több utánzatnál, s mint minden utánzat, az idő múlásával egyre halványul, kopik, színei kifakulnak. Ezért szeretném Kendi Máriát arra bíztatni, hogy „merje magát megóvni", mert van esélye — s nem is kevés! —, hogy az „őszi tölgysugárzás" eljöttéig „madáráradású" verseket írjon.

GÁL SÁNDOR (Fotó: Dr. Rados György)

11