A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-10-26 / 44. szám

Ki mit gyűjt? Emberi sorsok A BÉLYEGEK ALAKJA A bélyegek alakja a legnagyobb változa­tosságot mutatja. Négyszögletes, álló és fekvő téglalap, négyzet, háromszögletű mellett, csúcsára állított négyzet és rom­busz alakú bélyegek is jelentek meg. Kísérleteztek nyolcszögletű bélyegek ki­adásával is, mint amilyen az 1898. évi török thesszáliai megszállási sor, vagy az 1853. évi tasmániai 4 pennys. Monacó­ban trapéz alakú bélyeget bocsátottak ki. Az Egyesült Államok 1865. évi újságbé­lyege álló téglalap alakú. A szovjet Antarktisz-k utatás 10. évfor­dulójára megjelent három bélyeg az ív­ben összefüggően úgy helyezkedik egy­más mellé, hogy együtt háromszöget alkot Malaysia és Malta trapezoid alakú bélyegekkel jelentkezett. Tonga, Burun­di és a Perzsa-öböl partján fekvő Umm A! Qjwain érem alakú bélyegekkel lepték meg a gyűjtőket. Egyes országok meg­hökkentő „formabontásokkal" kísérletez­nek. Tonga és Sierra Leone járnak ebben élen. Tonga — a már említetteken kívül — banán, olajfúrótorony, hatágú csillag. Sierra Leone pedig nemcsak térkép, ha-Ma valóban kitűnő, egyedülálló, fantasztiku­san boldog napot ettem át Nekem ugyan elhihetik. Már reggel vidáman-frissen, kialudva ugrot­tam ki az ágyból, ami velem csak úgy hétköz­nap ritkán fordul elő. Csodák csodájára a vízvezetékből jó meleg, minden barna szeny­­nyeződéstől mentes víz folyt Ezért zuhanyozás közben még énekeltem is, amit különben csak a sátoros ünnepek alkalmából szoktam. Munkába menet az autóbusz éppen az orrom előtt futott be a megállóra, és olyan kevés utas tartózkodott benne, hogy kényel­mesen állhattam. Ülőhely ugyan nem akadt, de hát az ember ne legyen túlságosan sze­rénytelen, nemde? A munkám is úgy ment ma, mint a karika­­csapás. Az üzemünk egész vezetősége vala­miféle összejövetelen vett részt ezért mind a két gyűlést amelyet ma kellett volna lebonyo­lítani, lemondták. így hát zavartalanul szentel­hettem magamat munkámnak és ezért sike­rült is feldolgoznom mindazt a restanciát ami még a múlt hétről maradt vissza, sőt, majd­nem teljes egészében befejeztem azt a mun­kát is, amelyet a héten szándékoztam elvégez­ni. Csak ebédidőben jöttem rá, hogy miért nem zavart meg a munkámban a telefon egyetlen alkalommal sem: mert teljesen süket volt. Bizonyára begubanco/ódott valahol a tele­fonkábel. Szinte hihetetlen, de az ebéd az üzemi konyhán szintén ízlett. Egy rendesebb darab sovány húst dobott a tányéromra a Sors. — aki ma éppen a szakácsnő képében osztogatta kegyeit — mindennemű zsír, ín, porcogó és csont nélkül, amelyekkel nálunk általában fűszerezni szokták a húsételt De még a leves is ehető volt ám! nem ellipszis, antik irattekercs, üllő, ko/a­­dió, földgömb és kiterjesztett szárnyú sas stb. alakú bélyegekkel igyekezett meghódítani a filatéliai világot. Bahamas is érmeket ábrázoló, különös alakú bélye­gekkel jelentkezett Mindent betetőzött amikor Tonga a harmadik dél-csendes­­óceáni játékok alkalmából bokszoló, illet­ve tekejátékos ábrájával sort adott ki. A bélyegek alakja az emberi figurák körvo­nalát követi. Az alak mellett a bélyeg nagysága is sokféle. A legkisebbek közé tartozik az 1856. és 1864. évi mecklenburg-schwe­­rini 1/4 schillinges, amely 10X 10mm „nagy". A magyar bélyegek közül a legnagyobb a felszabadulás 25. évfordu­lójára megjelent két 5 forintos címletű bélyeget tartalmazó blokk, amelynek mérete 157 X 82 mm. Costa Rica rom­busz alakú bélyeggel jelentkezett. Mindazon felül, sikerült az asztalnál egy alkalmas helyet felcsípnem, szemtől-szembe a szép Veronika mélyen dekoltált duplavarázsá­val. Veronika, az igazgató titkárnője üzemünk szépe, aki a cégünk férfiúi részlegében nem­csak az ételhez képes felcsigázni a jó étvágyat. Délután a János kolléga váratlanul vissza­adta azt az öt deka kávét, amelyet egy éve kért kölcsön tőlem és amelytől már magam­ban réges-régen elbúcsúztam. Megfőztünk be­lőle — egy-egy csészével és kiértékeltük az elmúlt hétvége valamennyi kimagasló labda­rúgó-mérkőzését Útban hazafelé betértem egy zöldségárus boltba, ahol a félkiló banánhoz és az öt kiló krumplihoz még kaptam ingyen egy mosolyt két „köszönöm”-öt és egy „kérem"-et. Ezt valójában azonban nem kellene hozzászámí­tanom a nap boldogságaihoz, mert az üzletben akkortájt éppen egy ellenőrző bizottság tartóz­kodott. Az önkiszolgáló boltban egyetlen zokszó nélkül átvették tőlem az üres üvegeket és a közeledő Záróra dacára is volt még a polcon friss kenyér, sőt még tejet is kaptam. De ami valóban szinte hihetetlen, az egyik zugban véletlenül rábukkantam néhány palack valódi Aranyfácán sörre. De még az esti műsor a tévében is felülmúl­ta nagyreményű várakozásomat: valóban jó volt Egy érdekfeszítő detektívtörténetet lát­tam, inteligenset és gyorsüteműt tele nemvárt fordulatokkal és váratlan leleplezéssel. Ezek után jóleső érzéssel, mondhatnám bol­dogan tértem nyugovóra puha ágyamba. Nos, mondjátok: nem volt-e a mai napom egy jólsikerült szerencsével tetézett valóban bol­dog nap ? HOCMAN GÁBOR ÜGYÉSZSZEMMEL Az ügyészségről szóló törvény szerint: . a törvényesség megtartásának segítése és el­lenőrzése az ügyészségek feladata, amelyek­nek annak biztosításában kell közreműköd­niük, hogy az állami s egyéb szervek, vala­mint az állampolgárok a törvényeket meg­tartsák és megtarthassák." Az igazságszol­gáltatás mindennapi gyakorlatában ez azt jelenti, hogy az ügyészi részvételnek megha­tározóan fontos szerep jut a polgári, a mun­kaügyi vagy akár a gazdasági vonatkozású peres eljárásokban. — A köztudat szerint az ügyész elsősor­ban a vád képviselője, aki a büntetőperek­ben azon munkálkodik, hogy a bűncselek­mények elkövetői megkapják méltó bünteté­süket. Valóban ez az ügyészi munka legfon­tosabb küldetése? — A vád képviselete kétségtelenül a klasszikusnak számító ügyészi feladat — fe­leli dr. Faragó Tibor, a CSS2SZK Legfőbb Ügyészségének tudományos szakértője. — Hazánkban az ügyészi tevékenység azonban a törvénykezés valamennyi területén, tehát a büntető-, a polgári és a munkaügyi peres eljárásokban egyaránt érvényesül. Feltehető­en a mozikban vagy a televízióban bemuta­tott, látványos bírósági tárgyalásokat mege­levenítő filmek hatására alakult ki mind az ügyészi, mind az ügyvédi munkáról egy meg­lehetősen egyoldalú kép, pedig az ügyész szerepe a klasszikusnak vélt büntetőperek­ben sem merül ki pusztán abban, hogy szemben áll a védővel. A szocialista igazság­szolgáltatás szervezetében a bírósági eljárás valamennyi résztvevőjének, így az ügyésznek is az az elsőrendű kötelessége, hogy az igazság kiderítésére, illetve az annak megfe­lelő döntés elősegítésére törekedjék. Hogy ez több holmi általánosságban megfogalma­zott elvnél, azt a bírósági tárgyalótermek köznapi gyakorlata bizonyítja, nevezetesen azok az esetek, amikor éppen az ügyész indítványozza a büntetés enyhítését, avagy — ha az eljárás során kiderült, hogy a vádlott nem követte el a terhére rótt cselekményt — az illető felmentését. — Milyen módon befolyásolhatja az ügyész, mondjuk, a polgári perek kimenete­lét? — Pert indíthat, a meghozott határozatok ellen fellebbezhet, perfel új itási indítványt terjeszthet elő, részt vehet és véleményt nyilváníthat a bíróságok ülésein, indokolt esetben pedig törvényességi óvással élhet. — Miért szükséges, hogy a közéletek vagy az állampolgárok helyett esetenként az államügyész indítson pert? — Valóban fölmerülhet ez a kérdés, elvég­re a szocialista törvényesség mindenki szá­mára lehetővé teszi, hogy bíróság előtt érvé­nyesítse jogait, szükség esetén ügyvédet fo­gadjon. Főként idősebb emberekkel fordul elő azonban, hogy a fiatalok kijátsszák jóin­dulatukat, ennél is rosszabb esetben egye­nesen kisemmizik őket vagyonukból. Nem­egyszer megtörténik például, hogy valaki megfelelő eltartás, gondozás, ápolás remé­nyében kölcsönadja, vagy ennél is bonyolul­tabb esetben fölajánlja megtakaritott pén­zét; a másik fél azonban elöbb-utóbb „meg­feledkezik" kötelezettségeiről, amivel a köl­csönadó egészségét és megélhetését veszé­lyezteti. Ilyen esetekben, ha tudomására jut. az ügyész keresetet indíthat a vétkes féllel szemben, és a tevékenysége ilyenkor bizony sok tekintetben az ügyvédére emlékeztet. Emellett fontos állami vagy társadalmi érdek is okot adhat arra, hogy az ügyész indítson pert. — Vannak az igazságszolgáltatásnak olyan területei is, ahol az ügyész nem élhet a perindítás jogával? — Házassági bontópert például csak a saját magánéletében indíthat, hiszen váló­pert nyilvánvalóan csak a házastársak vala­melyike kezdeményezhet. Annak ellenben már nincs akadálya, hogy az ügyész is fellép­jen egy olyan perben, amelynek megindítá­sára nem volt jogosult. Feltéve persze, ha ennek társadalmi érdekből, esetleg törvé­nyességi szempontból szükségét látja. A bontóperekben például a házasságból szár­mazó gyerekek elhelyezésére tehet indít­ványt, de hallathatja szavát a vagyonközös­ség megosztásával kapcsolatos kérdések rendezésében is. — Mi indokolja az ilyen rendhagyó ügyé­szi beavatkozásokat? — A család védelméhez a társadalomnak nagyon fontos érdekei fűződnek, az ügyész ezért olyan családjogi perekben lép fel, ame­lyekben a felek mondjuk a házasságból szár­mazó gyermekek további zavartalan nevelé­sét gátló egyezséget kötöttek. Például olyan esetben, ha a volt házastárs zaklatásaitól mentesülni kívánó asszony a nevelésére bí­zott gyerekekkel együtt albérletbe költözik, a volt közös lakás pedig a másik fél kizáróla­gos tulajdonában marad. — Az ítélkezés, az igazságszolgáltatás gyakorlatában kevésbé jártas egyénnek eset­leg úgy tűnhet, hogy az ügyész fellépése a polgári perekben akár a bírói függetlenség elvének megsértését is jelentheti... — Téved, aki így vélekedik. Az ilyen perek­ben az ügyész pusztán félként vesz részt, és csak indítványokat tesz, amelyekről a bíró­ság határoz. Magyarázatképpen itt kell el­mondani, hogy a törvénykezés gyakorlati menetében a polgári bíróságoknak sok és igen bonyolult ügyben kell dönteniük; az ügyek előkészítéséhez azonban nem kapnak intézményes segítséget, mint a büntetöbírák. Előfordulhat például, hogy egy-egy személy, esetleg valamely közület látszólag jogos igé­nyeinek érvényesítésére indít pert, emögött azonban olyan törekvések, a bíróság számá­ra is csupán nehezen felismerhető korábbi mulasztások húzódhatnak meg, amelyeket nem lehet méltányolni és a törvényesség elveit szem előtt tartva figyelmen kívül hagy­ni. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy az ügyészek részvétele egy polgárjogi perben is jelentős segítséget nyújt ahhoz, hogy a bíróságok minden esetben igazságos döntéseket hozzanak. — Végül engedjen meg személyes vonat­kozású észrevételt: hazánk fővárosában, te­hát a Moldva partján beszélgetünk. Önnek azonban nemcsak a neve hangzik magyaro­san, hanem a nyelvet is kitünően bírja!... — Kassai vagyok, és érettségi után Bmo­­ban folytattam egyetemi tanulmányaimat. Egyébként itt ismerkedtem meg a felesé­gemmel, aki eperjesi születésű. Ö az építész­mérnöki karon szerzett diplomát. Tanulmá­nyaim és a katonai szolgálat befejeztével az észak-morvaországi kerületi ügyészségen dolgoztam, és csak azután kerültünk Prágá­ba. — Nem éreznek néha honvágyat a Hemád völgye, a branyiszkói dombok iránt? — Honvágyat nem, inkább ragaszkodást. Évente háromszor-négyszer is hazalátoga­tunk a szülőkhöz. lm. p.) EGY BOLDOG NAP 19 /2N I

Next

/
Oldalképek
Tartalom